Kereső toggle

Koldusopera

Hajléktalannak öltözött szociológusok Budapest utcáin

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Budapest igazán európai város lett az utóbbi évtizedben. Párizs, London,
Bécs, Róma, Brüsszel – mindenütt zajlik a koldusélet, hiába a törvény szigora, a
koldulásból élők köszönik, jól vannak. Két szociológushallgató gondolt egy
nagyot, és szakmai gyakorlat szerzése céljából hajléktalannak állt egy-két
délutánra a fővárosban. Zoli és Józsi kalandjai széles skálán mozogtak: a
kedves, idős néni vigasztaló szavaitól, a balkáni torokhangon fülbe suttogott
fenyegetésig mindenben volt részük.

A fővárosban már politikai kérdés a koldulók sorsa. Budapesten több ezer
kéregető van, akik a közterület-felügyelők szerint gyakran erőszakosak az
autósokkal és a járókelőkkel is. Számos városban, köztük Szegeden és Kaposváron
már megtiltották a koldulást, ám a főváros jelenlegi vezetői nem terveznek
egységes szabályozást. A XIII. kerület üdítő kivétel, de ott a lakók nyomására
született rendelet a kérdésben. A közterület-felügyelők dolga a vonatkozó
szabályok betartatása, de a rajtakapás esetén maximum elzavarják az illetőt.
Pedig egy kormányrendelet szerint szigorúbb, akár 30 ezer forintos büntetés is
kiszabható az erőszakos kéregetőkre. További érdekesség, hogy a mai napig nincs
pontos szám arról, hányan is koldulnak a budapesti utcákon. Becslések szerint
több százan lehetnek – mondja egy szuszra Zoli a téma rövid összefoglalóját,
mintha papírból olvasná.

A két szociológushallgató ilyen előzmények után hamar ráérzett az ügy
fonákságaira, és tervet kovácsoltak, hogyan alkalmazzák tanulmányaikat a
gyakorlati életben. Koldulni fognak – született meg a kézenfekvő megoldás.
Hajat, szakállt növesztettek, majd a külső átalakulás végére egy turkálóban
tették fel a pontot. Lényeges momentum, hogy nem madárijesztőnek kellett öltözni
a maszkabálba, hanem nyugati, kopott cuccokat kellett keresni, ami hasonlít a
koldusok viseletéhez – mondja Józsi. Valóságos detektívmunkát végeztek a Keleti
pályaudvar környékén, illetve a forgalmasabb aluljárókban. Titokban fotóztuk a
kéregetőket, próbáltunk velük szóba elegyedni, hogy a szlenget mi is felvegyük –
avatnak be a részletekbe a fiúk.

A legnehezebben a szagokat tudtuk reprodukálni, egy hajléktalannak ugyanis olyan
speciális illata van, amit csak az utcán lehet összeszedni sok-sok év alatt –
magyarázzák. Fő a hitelesség, ezért az egyik este a Moszkva téren egy
kartonpapírból készült fekhelyről elcsentek egy kabátot, amit egy zsákba tettek
saját koldusjelmezükkel együtt, hogy a szag alaposan átitassa a gúnyákat.
Kinéztek egy, a Lánchíd hídfőjéhez közeli helyet a hídon, és indult a
szociológiai felmérés.

Délután egy körül Zoli lerogyott a hídon, lábait kinyújtotta, és a tenyerét
előrenyújtva nézte a földet. Lassan indult a biznisz, de négy óra alatt
háromezer forint jött össze, ami, valljuk be: nem rossz pénz. Az összeg azonban
eltörpül az így nyert tapasztalatok mellett. A bájos, idős nénikétől a
koldus-maffia románul üvöltöző képviselőjéig sokan elegyedtek szóba Zolival.
Mindeközben egy diktafon rögzítette a történéseket, Józsi pedig a hídon lófrált,
hátha segítségre lesz szüksége tudóstársának. A legmeglepőbb beszólással ezen a
délutánon egy idős hölgy szolgált – meséli Zoli –, aki a tenyerembe nyomott egy
kétszázast, majd azt mondta: ez a napi kétszáz forintja van, de mivel látja,
hogy nekem nagyobb szükségem van rá ezért odaadja. Majd hozzátette, hogy egyek
valamit és keressek magamnak munkát, hiszen egy fiatalembernek nem szabad
feladni a jobb életbe vetett reményt. A folytatás már nem volt ilyen meseszerű:
turistacsoport, akik angolul szidták Zoli édesanyját, majd pedig közterületesek,
akik kulturált hangnemben kezdték mielőtt a Dunába küldték fürdeni, legvégül
pedig egy óriási rúgás és román nyelvű szitokáradat, melyet a
„koldusszindikátus” verőembere közvetített a hely önkényes elfoglalása miatt. E
ponton szakadt meg a tudományos kísérlet, mivel Józsi, aki nagyszebeni születésű
és jól bírja a román nyelvet, közbelépett és elzavarta a küldöncöt.

Irány az egyik legforgalmasabb metróaluljáró a Keleti pályaudvarnál! Itt egy
haverra is sikerült szert tenniük. Béla már öt éve koptatja a főváros
flaszterét, mint profi hajléktalan. Segítségével pontos térképet tudtak rajzolni
a szabad placcokról és a koldusmaffiák által uralt területekről. A
kalandozásoknak aztán egy rendőri igazoltatás vetett véget, melynek során a
szociológushallgatók kénytelenek voltak felfedni az inkognitójukat. A rendőrök
elsőre nem vették könnyedén állításainkat – emlékszik vissza Józsi –, elő
akartak állítani minket, ám végül megelégedtek azzal, hogy felhívták a
figyelmünket a koldulás-kéregetés törvénytelenségeire. A fiúk elismerik, hogy a
technikát még tökéletesíteni kell, az a legjobb, ha egy kukkot sem szól az
ember. Nem szabad magyarázkodni, legjobb a semmibe révedő vagy a földre
szegezett tekintet, a rizsa csak árt – tanulták meg Bélától.

A kalandnak azonban nincs vége. Következő céljuk Szeged volna, mert ott legalább
elviszi a koldusokat a rendőrség, s a srácok erre gyúrnak, csak még előbb
személyazonosságuk tisztázására kénytelenek beszerezni igazolást a tanszékről.
Tanáraik azonban nem tartják kifejezetten jó ötletnek a hatóság provokálását.
Addig is marad a szabadedzés, Budapesten folytatjuk a szigorúan tudományos
kísérletet, míg kitapasztaljuk az alsó világ útjait, mint Bicska Maxi Brecht
Koldusoperájában – mondja Zoli kaján vigyorral az arcán.

Tíz év börtön bérkoldultatásért

A fővárosi MDF hasonló tétellel büntetné a bérkoldultatást, mint például a
csoportos nemi erőszakot. Dávid Ibolyáék a rendőrséggel szorítanák vissza az
elharapózott jelenséget, és rehabilitálnák az aluljárókat. A sima koldulásért 50
ezer, a leszólításért akár 150 ezer forintnyi büntetés is járna. Aki testi
fenyegetéssel vesz rá mást a koldulásra, öttől tíz évig terjedő
szabadságvesztéssel lenne büntethető.

A turisztikai bizottság szocialista elnöke nemrég tette szóvá, hogy Budapesten a
turistákat leginkább a hajléktalanok és a koldusok zavarják.

A kampány közeledtével újra a figyelem középpontjába került a kérdés. Legutóbb
2002 tavaszán indított akciót a főpolgármester az aluljárók
„visszafoglalásáért”, 2004 óta pedig speciális rendőri egységek és polgárőrök
vigyázzák a lenti rendet. Ugyanakkor az előző évek aluljáró-megtisztítási
gyakorlata azt mutatta, hogy kevés hajléktalan megy be a szállásra.

Olvasson tovább: