Kereső toggle

A vérdíj visszajár

Nagy üzlet volt a deportálás a francia vasútnak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Bűnösnek találta a francia államot és a francia államvasutat egy toulouse-i
bíróság a múlt héten a második világháborús deportálásokban betöltött szerepe
miatt. A pert egy francia zöld EU-képviselő apja és nagybátyja indította még
2001-ben. Az ítélet meglepte a francia közvéleményt, amely úgy látja, az
államvasútnak nem volt választási és ellenállási lehetősége. A per során azonban
újra középpontba került az államvasutak csak nemrégiben feltárt gyászos múltja:
a nyilvánosságra hozott iratokból például kiderült, hogy míg a deportáltakat
marhavagonokban, embertelen körülmények között szállították, harmadosztályú
személyvonati jegyárat számoltak fel értük.

A precedens értékű pert Georges és Guideon Lipietz – Alain Lipietz EU
parlamenti zöld képviselő édesapja és nagybátyja – indították a francia állammal
és a francia államvasúttal (SNCF) szemben, emberiség elleni bűncselekménnyel
vádolva őket a deportálásokban való közreműködésük miatt. A két testvért egy
szomszéd feljelentését követően fogta el a Gestapo 1944. május 8-án, ezt
követően marhavagonon utaztak Drancyba, ahonnan a szövetségesek megérkezése
után, 1944 augusztusában szabadultak. Bár a bíróság az emberiség elleni
bűncselekmény vádját elutasította, több tekintetben helyt adott a vádnak.
Elmarasztalta az SNCF-et amiatt, hogy marhavagonokban, étel-ital és minimális
higiénia nélkül szállította a deportáltakat, miközben harmadosztályú jegyet
számlázott ki. A társaság például 1944 augusztusában az első évharmad
„szállításai” után az elmaradt 210385 frankot követelte az Haute-Garonne-i
prefektúrától. A számlát végül az újonnan felállt de Gaulle-kormány fizette ki.

Az SNCF deportálások alatti gyászos szerepét majdnem ötven évig homály fedte,
míg 1992-ben Kurt Werner Schaechter szülei deportálásának körülményeit vizsgálva
jutott hozzá – illegális úton – az említett reklamáló levélhez és a kiállított
számlához. Ezt követően döntött úgy az SNCF akkori elnöke, Jacques Fournier,
hogy kutathatóvá teszik az SNCF archívumait a történészek számára. Ezután
született meg Christian Bachelier könyve, „Az SNCF a német megszállás alatt,
1940–1944”, amelyben 1600 oldalon keresztül dolgozta fel a talált
dokumentumokat. Bachelier megállapítása szerint „a zsidó deportáltakat szállító
transzportok az SNCF tudtával és közreműködésével közlekedtek. A vagonokat
francia vasutasok ellenőrizték, ugyanúgy, mint a határra induló szállítmányok
menetrendjét. A személyzet francia volt egészen a határig. A számlát az SNCF az
európai utazásokat intéző német utazási hivatalnak állította ki, amelyet vagy
közvetlenül az államvédelmi rendőrség, vagy a megszálló német erők
adminisztratív egységei rendeztek.”

A toulouse-i bíróság szerint az SNCF egyetlen olyan dokumentummal sem tudott
szolgálni, amely a vádakat cáfolta volna, és első fokon 60 ezer euró kártérítés
megfizetésére ítélte a francia államot és az SNCF-et. Az SNCF fellebbezett az
ítélet ellen.

Olvasson tovább: