Kereső toggle

Eutanáziaturizmus Svájcban: eddig négyszázötven áldozat

Halálbiztos üzlet

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Anne Turner és családja január közepén érkeztek Zürichbe. Érkezésük estéjén egy koncerten vettek részt, amelynek fő attrakciója Rahmanyinov híres második zongoraversenye volt. A család ezt követően egy csendes kisvendéglőbe ment, ahol pezsgőt bontottak. A kép csalóka – a hatvanhét éves orvosnő és családja nem a téli vakáció első napját ünnepelték, hanem Anne Turner utolsó estéjét. A svájci eutanáziacég eddig négyszázötven embert segített a halálba, és várólistáján további háromezer öngyilkosjelölt szerepel a világ minden részéről.

Az orvosnő ugyanis – a Svájcba érkező eutanáziaturizmus egyik „vendégeként” – másnap délután egy órakor megitta azt a pohár folyadékot, amely véget vetett életének. Az eutanázia során asszisztáló nővér a pohár átnyújtása előtt elmondta az ilyenkor szokásos figyelmeztetést: „Ha ezt a poharat kiissza, meghal.” Anne Turner szíve fél óra múlva megállt.

A gyógyíthatatlan beteg Turner egyike volt annak a több mint négyszázötven személynek, akik a svájci Dignitas (a „méltóság” szó latin megfelelőjéről elnevezett) szervezet közreműködésével, ellenőrzött körülmények között vetett véget életének. A svájci törvények ugyanis nem tiltják, hogy orvosok halálba segítsék pácienseiket, így a meghalni vágyók szabályos recepten válthatják ki a gyors és biztos halált okozó dózist. Az Anne Turner esetéről beszámoló Haaretz című izraeli napilap megkereste az 1997-ben alapított Dignitas vezetőjét. A sajtó érdeklődését kerülő Ludwig Minelli végül hajlandó volt e-mailben nyilatkozni.

„Nézzék, milyen halál jutott azoknak az embereknek, akik vonat elé vetették magukat, vagy leugrottak egy felhőkarcolóról, majd beszéljenek azokkal a rendőrökkel, mentősökkel, orvosokkal, nővérekkel, akik találkoztak olyan esetekkel, amikor az öngyilkossági kísérlet eredménytelen volt” – magyarázta Minelli.

Anne Turner is egy sikertelen öngyilkossági kísérlet után, már a családja támogatásával vette fel a kapcsolatot a Dignitasszal. „Együtt ebédeltünk, és úgy döntöttünk, hogy ha mindenképpen meg akarja tenni, akkor ne így, hanem a megfelelő módon tegye” – nyilatkozta Sophie, Anne Turner lánya a London Timesnak.

A Dignitas ügyében a brit parlament is vizsgálatot kezdeményezett, az erre a célra létrehozott vizsgálóbizottság még Anne Turner halála előtt járt Zürichben. A brit képviselők Ludwig Minellitől megtudhatták, hogy ha valaki a klinikán akar öngyilkos lenni, annak legelőször el kell küldenie orvosi leleteit. Ezek alapján a Dignitas utánajár annak, hogy nem lehet-e szenvedéseit csökkenteni anélkül, hogy öngyilkossághoz folyamodna. Ezt egy hosszadalmas folyamat követi, amelynek végén, aki megkapja erre a szervezet beleegyezését, Svájcban halhat meg. 

„Azoknak a személyeknek a nyolcvan százaléka, akik végül megkapják tőlünk az engedélyt, soha többet nem hív bennünket. Ettől a lehetőségtől valahogy megnyugszanak” – nyilatkozta a brit parlamenti vizsgálóbizottságnak Minelli. 

A Dignitas vezetője szerint az öngyilkossághoz való jog alapvető emberi jog. Véleménye szerint a helyzet az abortusz legalizálásáért folytatott harcra emlékeztet. Svájc nem először húz hasznot külföldiek halálából: a koncentrációs táborokban meggyilkolt zsidók „alvó számláit” csak fél évszázaddal később, a nemzetközi botrány nyomán kezdte kifizetni. Az eutanáziaturizmus ennél is biztosabb üzlet a luxusklinikák és méregdrága alpesi szállodák számára. 

Utolsó segély

Az eutanázia két görög szóból áll, szó szerint „jó halál”-t jelent. A kifejezés végül „kegyes halál”-ként jelent meg a köznyelvben. Az elmúlt évtizedek alatt az eutanázia már sok eseményt magába foglaló gyűjtőszóvá vált, egyaránt jelentheti, hogy valakit hagynak meghalni, ez a passzív eutanázia – ilyenre kerülhet sor akkor, ha valakit saját vagy családtagjai kérésére lekapcsolnak az életfunkciókat fenntartó készülékekről –, illetve jelentheti egy személy tudatos halálba segítését is. Ez utóbbira közvetett, illetve közvetlen módon is sor kerülhet: indirekt esetben az orvos olyan „gyógyszert” írhat fel, amelynek bevétele nagy mennyiségben halált okoz. Az indirekt eutanázia az Egyesült Államokban jelenleg Oregon államban engedélyezett, egy 1998-ban életbe lépett törvényt követően. Hosszú jogi vita és megrázó családi dráma kísérte tavaly az évekig kómában fekvő Terri Schiavo esetét, akinek a mesterséges táplálását a Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán végül megszüntették.

Direkt eutanázia esetében a mérget maga az orvos adja be, ezt a gyakorlatot folytatta Jack Kevorkian, aki százharminc páciensét „segítette” a halálba. Kevorkiant végül a bíróság bűnösnek találta gyilkosság elkövetésében, és húsz év börtönbüntetésre ítélte, amelyet egy michigani börtönben tölt éppen. Bár a törvény erre nem ad lehetőséget, a direkt eutanázia Belgiumban és Hollandiában is létezik, ahol ezt egyfajta hallgatólagos megegyezésnek köszönhetően folytatják az orvosok. A svájci Dignitashoz hasonló „komplex” intézmény azonban a világon máshol nem létezik, amit jól mutat az a tény, amelyről belga lapok számoltak be néhány hete: a belga liberális gyakorlat ellenére jelenleg mintegy húsz belga állampolgár várakozik a Dignitas listáján.

Gyilkosságok korhatár nélkül

Az eutanázia szószólói általában azzal érvelnek, hogy az öngyilkossághoz való jog emberi alapjog, csakúgy, mint az, hogy a betegeket (vagy általában senkit sem) nem lehet arra kényszeríteni, hogy akarata ellenére fájdalmat viseljen el, illetve életben maradjon.

Az eutanázia ellenzői ezzel szemben – részben a nácizmus idején végrehajtott orvosi gyilkosságokra hivatkozva (erről bővebben lásd Karsai László cikkét:
Különleges kezelés. Hetek, 2000. december 9.) – azzal érvelnek, hogy a halálos betegség ürügyén nemegyszer idős, magatehetetlen embereket ölnek meg. Dr. Wesley Smith, a Discovery Institute vezető kutatója felhívja arra a figyelmet, hogy egy orvosi ellenőrzés mellett beadott méreginjekció költsége mindössze 40 dollár, míg egy orvosi szempontból nehezen vagy nem gyógyítható beteg kezelése a társadalombiztosításnak átlagosan 40 ezer dollárjába kerül. Nagy a kísértés arra, hogy a jóléti államok csődjével nehéz helyzetbe kerülő egészségbiztosítási rendszer gondjait az eutanázia kiszélesítésével és népszerűsítésével enyhítsék. Akár úgy is, hogy az önkéntességet orvosi ajánlással helyettesítik, amikor például a súlyos depresszióban szenvedő beteg helyett egy kórházi konzílium hozza meg a döntést, esetleg a hozzátartozók javaslatára. 

Az élethez való jog legmegrázóbb korlátozása azonban az, amikor gyermekeket ölnek meg törvényes eutanázia keretében. Ez nem fikció, hanem 2002 óta legális gyakorlat az Európai Unió egyik tagállamában. Egy belgiumi törvény alapján tizenöt éves kor alatt a gyermek szóbeli vagy más nem írásos módon kifejezett hozzájárulása is okot ad az eutanáziára, ha ezzel szülei is egyetértenek. A kör lassan bezárul: a nyugati társadalmak az abortusz kontroll nélküli engedélyezésével először a meg nem született gyermekek felett mondtak halálos ítéletet, a Damoklész kardja azonban lassan minden korosztály felett ott lebeg. Ha pedig az élet ennyit ér a fejlett civilizációk számára, akkor egyre nehezebb számon kérni a szintén életellenes gyakorlatokat más társadalmaktól is.

Olvasson tovább: