Kereső toggle

Gazdaságstratégia vagy adatmisztika?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Októberben a Méltányosság Politikaelemző Kör (amelynek egyik vezetője vagyok) konferenciát szánt a magyar gazdaság elemzésének. Úgy éreztük, kétségbeejtően zavaros a magyar gazdaságról szóló beszéd; az elmúlt hónapokban nemhogy tisztábbá, inkább még kaotikusabbá váltak a viszonyok, a közeledő (sőt itt is lévő) választási kampány nem marad nyomtalanul a gazdaság területén sem, mutatván: mégsem úgy van az, hogy minden csak a politikáról szól. 

Természetesen ne legyünk naivak! Mint ahogy a politikában, úgy a gazdaságban is roppant nehéz bármiféle konszenzusra jutni. Az alábbiakban nem is ilyen értelm? igényekkel lépek föl. Sokkal inkább az a célom, hogy rámutassak: a gazdaságról való beszéd több és más, mint a politika. A gazdaság mindannyiunk életének elemi része, ezért egyáltalán nem mindegy, mit tudunk róla, és ez a tudásunk mennyire megalapozott. Sajnos, az említett konferencián (a résztvevők minden igyekezete ellenére) nem sikerült kicsit oszlatni a homályt. Ahány előadó, annyiféle értelmezés, annyiféle statisztika, annyiféle következtetés. Nem gondolom, hogy a gazdaságról csak egyféleképp lehetne gondolkodni. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy szükség volna valamiféle áttörésre a gazdasági adatok értelmezésében. Máskülönben az életünk gazdasági tényei apró darabokra, statisztikai adatokra fognak szétesni, s hovatovább képtelenek leszünk az adatok dzsungelében a legminimálisabb tájékozódásra.

A gazdasági faktor

De hát miért is fontos a gazdaság? Erre a kérdésre valójában semmi szükségünk nem lenne, ha a hazai politikai közélet nem egyszerűsödött volna le egyfajta személyek között zajló politikai versenyre. Csakhogy leegyszerűsödött. Szinte másról sem szól a hazai közélet, mint arról, hogy a kormányfő és az ellenzék vezére mikor mit mondott, hogyan kampányolt, illetve milyen új rafinériákat talált ki az ellenfél kisebb-nagyobb mérték? lejáratására. A gazdaság ilyen helyzetben valahol a tudatunk mélyére szorul, noha persze jobb pillanatainkban tudjuk, hogy a gazdaság minimum egyenrangú a politikával. De a gazdasági adatok értelmezésében nagyon gyengén állunk. 

Roppant érdekes ellentmondás, hogy miközben a legtöbb közvélemény-kutatás jelzi, hogy az embereknek azért van elegük a politikából, mert szerintük a politikusok nem az ő ügyeikkel foglalkoznak, azonközben a politikának csupán a perifériáján vannak a gazdaság kérdései. Talán nem véletlenül. Ugyanis – bármilyen meglepőnek hangzik – a gazdaságról talán még nehezebb megállapodást kötni, mint a politikáról. Látszatmegállapodást persze viszonylag könny? kötni. Emlékezzünk csak: körülbelül két hónapja a gazdasági miniszter elérte, hogy három párt (az MSZP, az SZDSZ és az MDF) képviselői aláírjanak egy gazdasági megállapodást. A Fidesz nem írta alá, mert túl általánosnak találta. Persze a túl általános megállapodás is jobb, mint a semmilyen megállapodás, de annyi tény, hogy igazán komoly gazdasági megállapodást az elmúlt tizenöt évben a rivális feleknek nem sikerült kötniük. Mit érthetünk "igazán komoly" megállapodáson? Valami olyasmit, ami közös stratégiát, nem pedig kipipálandó szlogeneket jelent a megállapodást aláírók számára. A gazdaságról akkor van értelme megállapodást kötni, ha van stratégia. Magyarországon égetően hiányzik egy a 21. század követelményeihez igazodó gazdaságstratégia. Ennek hiányában azután mindenki azt ért gazdaságon, gazdasági tényeken, adatokon, amit csak akar.

Új fordulat és reform

A magyar közgazdászok és reformértelmiségiek utoljára 1986–87-ben értettek egyet egy mértékadó gazdaságpolitikát illetően. A hanyatló Kádár-korszakban, nem sokkal az MSZMP balul sikerült XI. kongresszusa után, amely a gazdaság élénkítésének programját jelölte meg követendő célként. 1985 nyarán Monoron, majd azt követően végig, egészen a rendszerváltásig a gazdaság középponti téma az egyébként politikai kérdésekben egymással vitatkozó értelmiségi csoportok számára. A rendszerváltó közgazdászelit identitását és szakmai elképzeléseit döntően az határozta meg, hogy szemben állt mindazzal, amit a néhai pártvezetés képviselt. Ez a közgazdászelit alapvetően új gazdaságpolitikát akart, amely mindenekelőtt a gazdasági egyensúly követelményeit tartotta szem előtt. 2005-ben vajon mondhatjuk-e, hogy ez a cél megvalósult? Mondhatjuk-e, hogy Magyarországon a gazdaságpolitika rendben volna? Nem mondhatjuk. 

Természetesen mást jelent a késő Kádár-korszak puhuló diktatúrája, és mást a jelenlegi magyar demokrácia. Mégis azt kell mondanunk, hogy a majdnem húsz évvel ezelőtti gazdasági elképzelések egy jelentős része (legalábbis az elvek szintjén) ma is aktuális. Hiszen az elmúlt év kormányzásának kulcskérdése a "növekedés és/vagy egyensúly". Medgyessy inkább élénkíteni akart, Gyurcsány valamiféle egyensúlyteremtő programmal jelentkezett be, mégsem sikerült a két (egyaránt jogos) igény megfelelő arányát megtalálni. A magyar gazdaság amolyan nekibuzdulás-gazdaság, a magunk előtt görgetett gazdasági ellentmondásokból hol egy drasztikusabb nekilódulással, hol egy komolyabb "visszametszéssel" próbálunk kikászálódni.

Érdemes azonban észrevenni, hogy magán a gazdaság alapszerkezetén (ha tetszik, a késő Kádár-kori szerkezeten) nem sikerült változtatni. Hiába mondja a gazdasági miniszter, hogy a gazdaság "dübörög" (természetesen bizonyos vetületben igaza van), ha ez a "dübörgés" párhuzamosan zajlik az ilyen-olyan (államháztartási és költségvetési) hiányok növekedésével, azaz végső soron egy reformálatlan gazdasági szerkezettel.

Gazdaságstratégia 2006 tavasza után

Érdemes tehát felhívni a figyelmet arra, hogy a 2006. évi választás nem pusztán arról szól, hogy politikai kedvenceink (kinek-kinek melyik) győznek-e. Az az orbitális horderej? kommunikációs és marketingforradalom, amely az elmúlt egy évben különösen csúcsra járatódott (mindkét oldalon, és a java még csak most jön), elfedi előttünk azt a különösen fontos tényt, hogy szinte mindegy, melyik fél győz, ha a gazdaság szférája a választások után is a "tovazötyögés" állapotában marad. Lassan ugyanis nincs hová és hogyan tovazötyögni. Két értelemben is fordulatra lesz tehát szükség.

Az egyik: a választásokon győztes és vesztes feleknek érdemi megállapodásokat kell kötniük egymással. Erre már most is meg kell tenni az előkészületeket, ugyanis ha a magyar politikai szisztéma négyéves ciklusossága tovább folytatódik, azt csak nagy üggyel-bajjal lehet majd fenntartani, ha az előző kormány eredményeit az új nagy részben megsemmisíti. Stratégiai megállapodások kellenek, s nem feltétlen egy garanciatörvény, hanem akár egy gazdasági kerekasztal formájában.

Másodszor, egy elitmegállapodás önmagában semmit sem ér. Szükség lesz arra is, hogy a gazdaságról való beszéd nyelve demokratizálódjon. Nem tudom, kiknek és hogyan kell ezt a feladatot elvégezniük, most csak konstatálhatjuk: a gazdaság pillanatnyilag olyan tolvajnyelvet, a szakértők és a privilegizáltak nyelvét jelenti, ami egy tömegdemokrácia korában nem fogadható el. Mindez távolról sem populizmus, egyszerűen csak olyasféle elvek számonkérése, amelyeket (ahogy már volt szó róla) a késő Kádár-korszak ellenzéki csoportjai még ismertek.

Jó lenne, ha a (nagy részben) ma is köztünk élő késő Kádár-kori gazdasági elitek nem felejtenék el, honnan jöttek, s a rendszerváltást miért is kezdeményezték.

Olvasson tovább: