Kereső toggle

Interjú Péterfalvi Attila adatvédelmi biztossal

Orwellt már túlhaladtuk

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A terrorizmus elleni küzdelem címszó alatt ma mindent el lehet adni – állítja lapunknak adott interjújában az adatvédelmi ombudsman, aki arra a belügyminisztériumi elképzelésre reagált, hogy egységes rendszerbe kellene foglalni a hazai térfigyelő kamerahálózatokat. Péterfalvi Attila szerint Magyarországot nem fenyegeti terrorveszély, így indokolatlan lenne bármiféle jogkorlátozást bevezetni. A beszélgetésben a biztos kifejtette: örült volna annak, ha a parlament megszavaz egy politikai marketingről szóló törvényt. 



Péterfalvi Attila: Nem lehet az emberek félelmét kihasználni Fotó: Somorjai L.

– Legutóbb a Belügyminisztérium azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy egységes rendszerbe kellene foglalni a hazai térfigyelő kamerahálózatokat. Mindez azt jelenti, hogy egy központból lehetne nyomon követni: mi történik Budapest és a nagyobb vidéki városok utcáin, terein? 

– Úgy vélem, hogy az ilyen jelleg? intézkedések nem az állampolgárok érdekeit szolgálják, hanem valamiféle pótcselekvések. Sajnos, nem igazán tudatosult az emberekben, hogy ilyen jelleg? adatkezelésekkel – vagyis, amikor rögzítik és bizonyos ideig tárolják a róluk készített képeket – egy alkotmányos alapjogukat korlátozzák. 

– Az emberek nagy többségét azonban nem zavarják a köztéri kamerák. 

– Egy alkotmányos alapjog korlátozása viszont nem azon múlik, hogy néhány embert zavar-e vagy éppen ellenkezőleg. A társadalom egy jelentős részét az sem bántaná, ha visszaállítanák a halálbüntetést, vagy lehetővé tennék az aktív eutanáziát. 

– Több szakértő szerint azonban biztonsági okokból, a terrorizmus elleni küzdelem részeként kellene bekamerázni az utcákat. Egyesek még azt is megkockáztatják, hogy ebben az esetben az élethez való jog konkurál a személyes adatok védelméhez fűződő joggal. 

– A köztársasági elnök ünnepi beszédében éppen erre célzott, amikor azt mondta, hogy könny? az emberek biztonságigényére, a bennük rejlő félelemre alapozva elfogadtatni a szabadságjogok korlátozását. Sajnos, a terrorizmus elleni küzdelem címszó alatt ma mindent el lehet adni. A titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár rendszeresen erősítgeti, hogy hazánk továbbra sem a terroristák célpontja, így botorság az élethez való jogot más alapjog fölé emelni. A londoni merénylet kapcsán meg kell állapítanunk azt a sajnálatos tényt, hogy a kamerák nem képesek megakadályozni a terrorcselekményeket. Elfogadhatatlannak tartom azt az álláspontot, hogy a térfigyelő rendszer a terror elleni küzdelem elkerülhetetlen eszköze lenne. De nézzük csak a viszkis esetét. Melyik rablást akadályozta meg a banki kamera? 

– Nem gondolja, hogy az adatvédők szélmalomharcot vívnak, amikor szembemennek a csúcstechnológiával? Például olyan biometrikus azonosítók használata válik gyakorlattá, amit eddig csak a tudományos-fantasztikus könyvekből és filmekből ismerhettünk. 

– Az adatvédelemnek ma két fő kihívással kell szembenéznie: a csúcstechnológiával és a terrorizmus elleni küzdelem jelszava alatt elkövetett jogsértésekkel. Valóban Don Quijote-i küzdelemnek tűnhet a miénk, hiszen sok esetben csupán annyit tudunk tenni, hogy késleltetjük a csúcstechnológiával felszerelt rendszerek elterjedését; illetve megakadályozhatjuk azt, hogy illetéktelenek hozzájussanak az adatokhoz. Ami pedig a terrorizmus elleni védekezést illeti: érthetetlen számomra, hogy Magyarországon – nyugati példákra hivatkozva – miért mindjárt a legnagyobb jogkorlátozást akarják bevezetni. A magyar belügyi illetékesek a bűnmegelőzés kapcsán előszeretettel hivatkoznak Londonra, ahol az egész várost bekamerázták, de az angol fővárosban elképzelhetetlen lenne – ami nálunk például minden nagyobb követség előtt gyakorlat –, hogy egy rendőr csak úgy igazoltatgasson. Nem értem, hogy a rendőrök mit kezdenek azzal a rengeteg adattal? 

– A hazai állatorvoslásban már elterjedt az a gyakorlat, hogy a házi kedvencek bőre alá microchipet ültetnek, amely különböző információkat tartalmaz az állatról… 

– Én nem engedtem meg, hogy a kutyámba ilyen műszert ültessenek. De tudjuk, hogy ez is üzlet. 

– Az Egyesült Államokban azonban emberek is kérhetik, hogy a bőrük alá ilyen microchipet ültessenek. 

– Egyelőre inkább csak súlyos betegek esetében használják ezt a megoldást, de igazolványokba már előszeretettel használnak ilyen microchipeket. Ahogy a technikai fejlődés mértékét figyelem, a személyi igazolványokat akár éveken belül felválthatják a bőr alá ültethető chipek. Ebben a Mátrix-világban bárki könnyen beazonosíthatóvá válik. Egyébként ettől a rendszertől nem is vagyunk olyan távol, hiszen például bárkit pontosan lokalizálni lehet a mobiltelefonja alapján. A napokban utazom Berlinbe egy adatvédő konferenciára, amelyen igen különös témát járunk majd körbe. Arra keresünk választ, hogy különböző cégeknek megengedhető-e olyan szoftver alkalmazása, amely egy telefonbeszélgetés alkalmával szerzett hangminta alapján bárkiről személyiségprofilt készít. Magyarán ez a program nemcsak azonosítja a beszélő hangját, hanem az alapján megállapítja annak főbb személyiségjegyeit is. Tehát, ha valaki álláshirdetésre jelentkezik, akkor a telefonkezelővel folytatott beszélgetése alapján eldöntik, hogy a munkavállaló milyen ember. Gyakorlatilag ez a grafológiának egy verbális változata. Lehet, hogy már egy orwelli világon is túljutottunk, csak még nem konstatáltuk?

– Hamarosan megkezdődik a választási kampány, amelyben politikai pártok különböző adatbázisok alapján próbálják megszólítani a választóikat. Az állampolgároknak nincs arra joguk, hogy ezekről a listákról lekerüljenek? 

– Nagyon örültem volna, ha a parlament megszavaz egy politikai marketingről szóló törvényt, amellyel számos kérdést rendezni lehetett volna. Egyetértek azzal a törekvéssel, hogy az állampolgárok kitilthassák postaládáikból a különböző kereskedelmi hálózatok reklámkiadványait. Ugyanilyen elven normálisnak tartanám azt is, hogy a politikai marketinget is kitiltsam az életemből. Miért kell nekem tudomásul venni, hogy a politika bemászhat még a hálószobámba is? Hadd kezelje az állampolgár azonosan a jogi megoldás szintjén a mosóporokat és a politikusokat, ha nincs arra szüksége, hogy elárasszák névre szóló propagandakiadványaikkal. 

– Monostori Lajosné, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke augusztus 20-a alkalmából kitüntetést vett át, azonban az általa vezetett intézményről semmit sem tudni. A Kehi jelentései nyilvánosak vagy titkosak? 

– Elfogadhatatlan az az álláspont, hogy a Kehi jelentései gyakorlatilag titkosak. A törvény szerint ennek az intézménynek minden vizsgálatának nyilvánosnak kellene lennie. Úgy gondolom, hogy külső ellenőrző szerv. 

– Mégis egy kormányrendeletre hivatkozva a hivatal vezetése azt állítja, hogy a kormány belső ellenőrző szerve. A Kehi egy egyre ellenőrizhetetlenebb szervezet, amelynek jogai évről évre csak bővülnek. Pedig a közpénzeken kívül az uniós pénzek ellenőrzése is hozzájuk tartozik.

– Nagyon bízom abban, hogy az uniós pénzek átláthatósága és a – januárban életbe lépő – az elektronikus információszabadságról szóló törvény arra készteti a jogalkotót, hogy ezt a kormányrendeletet írja felül. Ennek értelmében pedig hozzanak létre egy honlapot, és tegyék fel – az Állami Számvevőszékhez hasonlóan – az összes jelentést. 

Szolgálatban a csúcstechnológia

A privátszférát korlátozó modern és korszer? módszereket két csoportba sorolhatnánk: egyikbe tartoznak azok a műszerek, amelyeket ráerőltetnek az állampolgárokra, akik a legtöbb esetben nem tudnak ezekről, a másikba tartoznak azok a berendezések és módszerek, amelyeket praktikusságuk miatt, saját maguk választanak az emberek. A két különálló csoport ellenére a végeredmény ugyanaz: az ember magánszférája nem kívánatos módon átjárhatóvá válik. 

A kémfilmeken edződött állampolgár az első csoportba tartozó módszerektől tart leginkább, hiszen senki előtt nem kétséges, hogy az államnak számos eszköze van arra, hogy megfigyelje az állampolgárokat; az újra és újra felröppenő hírekből úgy tűnik: nem riad vissza ezeknek az eszközöknek az alkalmazásától. Az államhatalmi megfigyelési módszerek megismerése szempontjából szinte oktatófilmnek tekinthető a Magyarországon 1998-ban bemutatott Közellenség, amelyben a Gene Hackman által játszott egykori kém a nemzetbiztonsági szervek által ártatlanul üldözött ügyvédnek kifejti, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) már régóta olyan rendszert működtet, ami telefonbeszélgetések, faxok millióit hallgatja le kulcsszavak – bomba, Allah, elnök – után kutatva. Azoknak, akik a filmet látták, ezek után már nem okozott nagy meglepetést, amikor egy év múlva egy tévéműsorban kiderült, hogy létezik ilyen rendszer – a neve Echelon –, kicsit jobb, mint a filmben látott, ráadásul egy angolszász országokból álló hálózat – Egyesült Államok, Ausztrália, Anglia, Kanada és Új-Zéland – működteti. 



A Verichip beültetés előtt 

Az Echelon rendszer antennái a világ minden pontján telefonokat, faxokat, e-maileket "hallgatnak le", az érdekesebbeket az NSA központjába Fort Meadbe továbbítja. Az említett országok egy ideig tagadták, az Európai Unió egyre intenzívebb sürgetésére azonban kénytelenek voltak elismerni az Echelon létét.

Az Echelon-botrány lecsillapodása után néhány nyugodt év után nemrégiben újra fókuszba került a megfigyelések ügye. A terrorizmus elleni harc jegyében az FBI új módszerekhez is folyamodott: kereső szoftverek segítségével nekiláttak a vagyoni helyzetet, végzettséget, egészségügyi adatokat, újság-előfizetéseket, gépjárm?adatokat tartalmazó adatbázisok átfésülésének – a terrorizmus gyanús jelei után kutatva. Az eljárás nem váltott ki osztatlan elismerést még a politikusok körében sem, akik számára az eljárás ellentétes az amerikai alapértékekkel, a szabadság tiszteletével. Az ügyet vizsgáló szenátusi bizottság Benjamin Franklin szavait idézve kötelezte az FBI-t ennek a tevékenységnek a felfüggesztésére: "Azok, akik eladják a szabadságukat a biztonság érdekében, végül mindkettőt elveszítik."

Bár az állampolgárok az állami megfigyelési technikáktól tartanak leginkább, bizonyos önként vállalt, praktikus műszerek ugyanilyen kiszolgáltatottá tehetik őket. Egy ilyen berendezés az Applied Digital Verichipnek nevezett és nemrégiben engedélyezett bőr alá ültethető elektronikai eszköz, ami az illető személy egészségügyi adatait tartalmazza. 

A chipet népszerűsítő Tommy Thompson, a Bush-kormányzat korábbi egészségügyi minisztere szerint az új műszer fantasztikus lehetőségeket rejt magában, a chipen tárolt adatok ismeretében könnyebben elkerülhetőek a félrekezelések. Mások szerint a módszer valóban forradalmian újszerű, de korántsem biztos, hogy csak a kezelőorvosok olvassák majd le az adatokat, megfelelő elektronika és ismeret birtokában ezt arra nem hivatott személyek is megtehetik. Az Applied Digitalnak mellesleg van egy másik forradalmian új chipje is, a Veripay, amelynek segítségével vásárolni, fizetni lehet, a Veripay chippel rendelkező vendégnek a tengerparton nem kell magával vinnie a pénztárcáját, elég, ha a karját tartja oda a pincérnek, aki a leolvasóval leveszi a megfelelő összeget.
(Lukács András)

Olvasson tovább: