Kereső toggle

Pornográf média, felelőtlen szülők, beszennyezett gyerekek

Szex az óvodában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Gyerekek közti orális szex az óvodában – az első hallásra kissé vadul hangzó jelenségről egyre több szülő számol be, és ennél sokkal többször fordulhat elő hasonló eset. Csak nem rögtön, hanem esetleg húsz év múlva derül majd fény rá, mondjuk egy elrontott házasság boncolgatása kapcsán. Szakemberek szerint a nemi életre való felkészítés teljességgel hiányzik a családok életéből, holott a védelmet jelentő tájékoztatásra minden eddiginél nagyobb szükség lenne: a média árasztotta szexuális képi ingerözön kiskorúakra gyakorolt hatása felér ugyanis egy ismétlődő szexuális abúzussal. A mai pedagógusok pedig nem lettek – nem lehettek – felkészítve az e téren rájuk váró megpróbáltatások kezelésére. 

Ötéves kisfiú, akit társa azzal kényszerít az udvar félreeső zugában – télen, állig felöltözve – orális szexre, hogy máskülönben nem lesz a barátja. Kortársa, aki bevallja: az apukájával együtt szokták nézni a pornófilmeket. Ha valakinek akad ma óvodáskorú gyermek a családjában, akkor valószínűleg nem lepődik meg az idézett beszámolókon. 

"Négyéves kislányunk, Anna szeptembertől reformoviba jár – meséli Sz. Judit kétgyermekes édesanya. – Nemrégiben sajnos szembesülnünk kellett az összevont korú csoport hátrányaival is. A szintén érintett szomszéd anyukától tudtam meg, hogy egy nagycsoportos kisfiú bevitt az elfüggönyözhető babaszobába három kislányt, köztük Annát is, és egy középsős fiút. Ott rávette őket arra, hogy mindenki húzza le a nadrágját. Aztán a kisfiú a másik kisfiút orális szexre beszélte rá. És ezt a lányok látták. Ellenben az óvó néni semmit nem látott, mert valami papírmunkával volt elfoglalva. A szomszéd kislányból is nehezen szedték ki a történetet szülei – miután felfigyeltek arra, hogy este nem tud elaludni.

Másnap reggel a szomszéd apuka beszélt az óvó nénivel. Az óvó néni a mutogatós dologra nem reagált különösebben, viszont a másik ügy egy kicsit meghökkentette. Ígérte, hogy a szülőin szó lesz erről. Közben kiderült, hogy ezzel a kisfiúval már másoknak is voltak hasonló élményei. Én voltam, aki egyáltalán tájékoztatta a bántalmazó anyukáját, és elhívta az értekezletre. Nem hitte el a történetet. Az óvónő pedig kiakadt, hogy kapcsolatba léptem az anyukával, és figyelmeztetett: anonimitásban kell az ügyet intézni." 

"Aztán a szülői értekezleten a férjem érdekes dolgokat tapasztalt. Az elhangzott érvelések szerint a szomszéd kislány ezt az egészet kitalálta, merthogy a gyerekek fantáziája igen élénk. Kioktatták, hogy az önkielégítés minden formája egy teljesen normális dolog, az egyik kisfiú naponta többször is csinálja. Az illetékes apuka elmondta, hogy ő is így nőtt fel, mégis itt van… Megtudhattuk azt is, hogy az egyik anyuka együtt szokott fürdeni a fiúgyermekével. A másik anyuka megmutatta a nemi szervét a gyermekének. A szülők többsége szerint a gyerekek ilyen irányú érdeklődése teljesen természetes – amit nem kétlek, de akkor sem ez a módja a felvilágosításnak.

Az egyik óvó néni arról is biztosított, hogy hiába visszük a gyereket másik csoportba, ami nem vegyes korösszetételű, ott is vannak ilyenek. Kérdezzük csak meg a kiscsoportos óvó nénit. Merthogy a gyerekek a bölcsiben is ezt csinálják, onnan hozzák magukkal... Az egyik anyuka ezeket hallva felszólalt, hogy ő nem is tudja, miről beszélnek a többiek, és nagyon el van keseredve, hogy az ő fia nem érdeklődik a lányok, meg úgy általában a szex iránt. Nagyon sajnálja.

Az óvó nénik azt is elmondták, hogy ha ilyeneket tapasztalnak, rászólnak finoman a gyerekekre, és elterelik a figyelmüket. De különösebben nem tulajdonítanak a nemi kíváncsiskodásoknak jelentőséget, és ha ilyen dolgok lesznek, nem fognak összehívni szülőit, hanem majd a legközelebbi fogadóórán – úgy két hónap múlva – szólnak a szülőnek. De azért megnyugtattak minket, hogy ezentúl jobban oda fognak figyelni a gyerekekre."

Megkérdezett szakemberek szerint a már egész kiskorban jelentkező természetes szexuális érdeklődést élesen el kell választani a szexuális kapcsolattól, illetve annak láttatásától. Nem ártatlan játékok ezek ugyanis, hanem életre szóló traumát okozhatnak. Porkolábné Balogh Katalin pedagógiai szakpszichológus a normavesztéssel kísért, megdöbbentő jelenségek legkézenfekvőbb okát a médiában látja. Az a nyers szexualitást ábrázoló képi ingerözön, ami elárasztja az utcákat és az otthonokat, születéstől fogva bombázza a gyermekeket. A kiskorúak pedig különösen nehezen dolgozzák fel ezeket a hatásokat, amelyek gyakran a felnőtteket is sokkolják. Így a kicsik gyakran egymás között vezetik le a látottak okozta feszültséget, amit akár helyénvalónak is hisznek, mert senki sem tájékoztatta őket ennek ellenkezőjéről. 

Óvónők beszámolói pedig azt tükrözik, hogy a pedagógusképzés során nem készítették fel őket a súlyosbodó atrocitások kezelésére, a tananyag még mindig a régi normarendszert feltételezi a társadalomban. Ennél fogva nagyon úgy tűnik, hogy adott helyzetben csak az óvónő személyiségén múlik, hogy milyen viszonyok között élnek a gyerekek. Másfelől az is igaz, hogy nem lehet minden gyermek mellé óvónőt állítani.

Az intimitás ma brutálisan állati dologgá vált, ami minden élő embert megrémiszt – állítja Német Margit gyermekpszichiáter. – A biztonságérzetet rombolja, hogy nincsenek intim szférák, ahová "elbújhatnak" az egyének. A gyerekek számára különösen feldolgozhatatlan, nagyon nehezen is beszélnek róla, hogy egy nagyon érzékeny és kíváncsi életkorban ennyire a szemük láttára zajlik minden. Nagyon sokszor azt hisszük, ha a gyerek lát valamit, az nem abúzus. Én azonban azt tapasztalom, hogy akár élőben, akár filmen vagy képen lát egy jelenetet, az hasonlóképpen traumatizáló a számára. Az óvodás korú gyermekek ott tartanak a szexuális fejlődésben, hogy elkezdenek érdeklődni a másik nem iránt, de a puszta szemrevételezésnél meg tudna állni a dolog, ha a körülöttük levő világ szexuálisan nem lenne annyira izgató. Aminek a fantáziájában kellene maradnia, az – sőt annál meredeken több is – ott van a realitásban, s miután ez borzasztóan megijeszti, gyakran ezt a szorongást játssza ki magából. 

A szülővel való együttes fürdés vagy pornófilmnézés hatását tekintve egyértelműen bántalmazó. Ebben a korban természetes a gyermek kíváncsisága, és egyfajta rajongása a szülő felé. A fő probléma a szakember szerint az, ha a gyerek egy gyermeki szexualitással fordul a felnőtt felé, aki erre az ő felnőtt szexualitásával válaszol. És innentől fogva ez egy nagyon ijesztő élmény a gyermek számára. A többi ismeretes: szorongás, levezetés, maradandó trauma. 

Határok nélkül

Ugyanakkor a szülők és gyermekek személyiségi jogaiba ütközhet, ha valaki beleszól abba, hogyan alszik, fürdik valaki otthon a gyermekével. A büntetőjog csak akkor érvényesíthető, ha beigazolódik a szexuális aktus ténye, és ami a fő: ha feljelentés történik. A segítségnyújtás a szülő nélkül nem megy, a határok pedig teljesen tisztázatlanok.

Manapság nagyon nehéz egy oktatási intézményben egységesíteni a különféle erkölcsi normákat: hiányoznak az alapértékek is, aminek alapján egységesíteni lehetne. A szabályszegés izgalma a múlté, régebben legalább tudtuk, hogy amit teszünk, az helytelen – véli a pszichiáter. Márpedig a gyerekek mindig addig mennek el, amíg valaki azt nem mondja nekik, hogy állj. És ehhez ma egyre távolabbra kell menni. "Tíz éve egy tinédzser páciensem azt mondta: ha a szülei szeme láttára szeretkezne a partnerével, az sem zavarná őket."

Nem merünk határokat szabni, mert az iskolának az az érdeke, hogy minél több gyerek jöjjön. Korábban szinte ismeretlen volt, ma egyre gyakoribb, hogy a gyerekekre hároméves korukban azt kell mondani: ön- és közveszélyesek. Ez a felnőttek teljes kudarca. 

Az is tény, hogy van egy igen harsány réteg, aki úgy lép fel, mintha az ő véleménye lenne etalon, és mintegy megfélemlíti a többieket. A tehetősebbek ezért sokszor a népszerű alapítványi iskolákba menekítik csemetéiket. A szülők itt sokat fizetnek, kőkemények a szabályok – British School, amerikai iskola –, de a diákok ezeket betartják! A katolikus iskolák ázsiója is hihetetlenül megnőtt. Ennek veszélyét Német Margit abban látja, hogy számtalan szülő azért íratja be egyházi iskolába a gyermekét, mert azt várja tőle, hogy majd ott belenevelik az erkölcsöt. Az alapvető normákat, értékeket azonban, ha tetszik, ha nem, a családnak kellene átadnia, mert ő a mintaadó. Ha ennek híján adják be a gyereket egy vallásos iskolába, akkor a legnagyobb lázadóvá nevelhetik.

Mi a teendő?

Sajnos a hétköznapi tapasztalat azt mutatja, hogy többnyire a bántalmazott fél húzza a rövidebbet: magyarul ő az, aki előbb-utóbb máshová íratja be a gyermekét. Az óvoda- vagy iskolaváltás többnyire a végső lépés, és távolról sem jelenti a megoldást, hiszen semmi garancia nincs arra, hogy védettebb közegbe kerül a gyerek. Hogyan viselkedjen tehát gyermekével az a szülő, akinek csemetéjét szexuális atrocitás éri társai részéről? Petőfi Mónika tanácsadó szakpszichológus szerint a helyreállás szempontjából elsőrendűen fontos a gyermek biztonságérzetének a megerősítése. Ennek megfelelően a szülők mindenképpen lépjenek kapcsolatba a bántalmazó gyermek szüleivel, hogy megbeszéljék a dolgot, és egyértelműsítsék feléjük: ezt megengedhetetlennek tartják. Optimális esetben az óvónők bevonásával közösen kereshetik a megoldást arra, miként kerüljék el az ilyen esetek megismétlődését. Mindezzel a szülők demonstrálják azt is, hogy a gyermek a védelmük alatt áll, amivel nagy mértékben képesek ellensúlyozni a kiskorú megalázottságérzését is. 

Ha a megoldásban nem partnerek a másik fél szülei, az óvónők pedig "jó szokás szerint" bagatellizálják az ügyet, akkor a szakember tanácsosnak látja, ha maga a szülő vonja félre a problémás gyereket, és határozottan, de nem ellenségesen – hiszen a maga módján a másik is áldozatnak tekinthető – megmondja neki: hagyja békén a gyerekét, mert egyáltalán nem helyes, amit csinál. Ez általában hatni szokott. 

A gyerekkel kapcsolatban pedig nagyon fontos, hogy a korának megfelelően, őszinte beszélgetések keretében értelmezzék és helyre tegyék a szülei a témát. A lényeg, hogy ne maradjon megbélyegzettségérzés a kisgyerekben, hanem lássa, hogy tovább tud lépni a helyzetből, elfogadottsága, támogatottsága erős, és tudja, hogyan védje ki legközelebb az ilyen helyzeteket. 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a felnőtteknek sincs megfelelő szexuális kultúrájuk, amit átadhatnának. Sz. Mikus Edit és más szexológusok szerint nemcsak a megfelelő nyelvezet hiányzik ehhez, hanem a fő probléma az, hogy egy olyan generációnak kell ma a családi életről, a kiegyensúlyozott magán- és szexuális életről beszélni, akiknek szülei és tanárai elváltak, családjaik szétestek, és érzelmi kötődéseik igen gyengék.

Ilyen problémára nincs jogorvoslat

Sem a hazai gyermekvédelmi törvényben, sem az ENSZ gyermekjogi egyezményeiben nem található olyan paragrafus, amely konkrétan a gyermekek közti óvodai vagy iskolai (szexuális) abúzusra vonatkoztatható lenne. A jogilag nehezen megfogható jelenségről, illetve annak szakmai és etikai vonatkozásairól Aáry-Tamás Lajost, az oktatási jogok biztosát kérdeztük.

– Ha egy kisgyereket valamilyen inzultus – például szexuális molesztálás – ér társa részéről, akkor ő vagy szülője kihez fordulhat panasszal?

– Mindenekelőtt az intézmény – óvoda vagy iskola – vezetőjéhez. Nagyon fontos a felek közti diszkréció, nehogy a procedúra során többször is áldozattá váljon valaki – azáltal is, hogy ismételten elő kell adnia, mi történt vele. Különösen igaz ez kisgyermekek esetében, ráadásul egy kiskorú elkövető aligha van tisztában tettével vagy annak következményeivel. Tehát egy ilyen eset megbeszélésére a szülői értekezlet a legkevésbé alkalmas fórum.

– A gyerekek között is növekszik az agresszió, s a felnőttek sokszor tehetetlennek érzik magukat: hogyan védjék meg a gyermeküket? Élhet-e valamilyen jogorvoslattal a bántalmazott kiskorú szülője?

– Arra az esetre nincs jogszabályi rendelkezés, ha a gyermekek egymást zaklatják. A kiskorúak köztudomásúlag nem büntethetők. Ha a bántalmazó felnőtt lenne, az jogilag értékelhető helyzet lenne.

– Ha a bántalmazó gyermek szülője bagatellizálja a történteket, őt akkor sem lehet semmilyen formában felelősségre vonni?

– Nem. A szülő nem felel a gyermeke cselekedeteiért. Ilyen széles körben kiterjeszthető szülői felelősség nincs. A szülő csak néhány esetben kérhető számon. Például, ha a gyermeke anyagi kárt okoz, vagy ha nem megy iskolába. De a Btk-ba ütköző cselekményekért a szülő semmilyen formában nem vonható felelősségre. 

– Ha valamilyen óvónői mulasztás történt, akkor sem vonható felelősségre senki?

– Ha az óvodapedagógus mulasztott, akkor felelősségre vonható. Ám nehéz meghatározni, hogy valóban amiatt történt-e az eset, mert például felügyelet nélkül hagyták a gyerekeket – s ha igen, akkor mekkora figyelem szükségeltetik. Jelen esetben a másik lényeges kérdés sajnos még mindig tabutémának számít: ki és hogyan dönti el, hogy melyik az a határ, ami egy kiskorú gyermek érdeklődésébe belefér, és mikortól válik másokat veszélyeztetővé a viselkedése.

– Mi van akkor, ha az óvodán belül nem tudják orvosolni a problémát az érintettek? A nevelési tanácsadóba eleve csak szülői beleegyezéssel küldhetők a problémás gyerekek...

– Az oktatás teljes spektrumában van két pedagógiai szakszolgálat, amely hasonló esetek kivizsgálására, kezelésére, segítségnyújtásra jött létre – a kapcsolatot a szülő is nyugodtan felveheti velük. Az egyik a nevelési tanácsadó, a másik a szakértői és rehabilitációs bizottság. Ezektől segítséget lehet kérni! Tény, hogy a pszichológiai tanácsadást sokszor a szülőkkel kellene kezdeni. A legtöbb gyermekintézmény kapcsolatban áll olyan gyermekpszichológussal, aki akár az óvoda, akár a szülő kezdeményezésére kimegy, és a csoportban figyeli meg a gyerekeket, tud velük beszélgetni is – ehhez nem kell egyik szülő beleegyezése sem. Sajnos ezzel a lehetőséggel gyakran maguk a pedagógusok sincsenek tisztában.

– Hogyhogy?

– Ez nem éppen új kelet? probléma, ami a képzéssel is összefügg. Az oktatási intézményben dolgozó pedagógusok olykor hajlamosak azt gondolni, hogy ők minden problémát meg tudnak oldani, és amit mégse, az igazából nincs is. És sokakban él a poroszos mentalitás: ami nem az ő hatáskörük, azzal nem foglalkoznak, tehát nem utalják át az illetékeshez sem. Ráadásul a pedagógiai szakszolgálatokon kívül még nagyon sok helyen lehetne segítséget kérni: háziorvosnál, civil egyesületeknél. Őket végképp nem szokás megkérdezni. Az is az igazság, hogy a szülők szemében a pedagógus az összes szakszolgálattal együtt még mindig kicsit a hatóságot képviseli. 

– Ez azért nem teljesen alaptalan.

– Nyilván élnek még régi beidegződések, de szerencsére egyre kevésbé. Elvégre a közös érdek minden esetben az lenne, hogy – akármelyik fél kezdeményezésére – a különböző érintett szakemberek végre összeüljenek a probléma kezelése és jövőbeni kivédése céljából. 

– Ha más nem, a növekvő agresszió előbb-utóbb oda fogja kényszeríteni őket egy asztalhoz.

– Ez kétségtelen, de a közös érdekük is ezt diktálja, elvégre egyikük sem akar a szakmájában ellehetetlenülni. Általában véve is elmondható, hogy a különféle társadalmi problémák kezelésére itthon nem lesz több pénz. Az európai alapokhoz pedig csak akkor lehet pályázni, ha több érintett intézmény összefog, ugyanis a segítségnyújtás, a problémák kezelése kizárólag ilyen komplex, összehangolt rendszerekben lehet hatékony.

Olvasson tovább: