Kereső toggle

Idejétmúlt az oktatási rendszerünk

Bizonyítványosztás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Pistike nem szívesen megy haza a félévi értesítő kiosztása után. Szörny? dolgok derülnek ki ugyanis belőle Pistikével kapcsolatban: "Görcsösen fogja a ceruzát, sokat fecseg, túl sokszor kéredzkedik ki vécére, rosszul köti az l betűt az y-hoz…" Pistike nem diszlexiás, nem magatartászavaros, nem tartozik etnikai kisebbséghez, nem túl szegény, nem is túl gazdag – tehát éppen olyan, amilyennek a tanító nénik szeretik a diákokat. És mégis.



A PISA-2003 vizsgálat eredményei minden országban nagy port kavartak. A háromévente sorra kerülő Programme for International Student Assessment elsődleges célja, hogy felmérje és összehasonlítsa a felmérésben részt vevő országokban élő diákok felkészültségét arra, hogy megállják a helyüket az egyre inkább egységes követelményeket támasztó munkaerőpiacon, készen állnak-e arra, hogy munkát keressenek, illetve képesek lesznek-e akár egész életükön át új ismereteket befogadni és alkalmazni? Magyarország egészen addig jól szerepelt az ilyen összehasonlításokban, amíg elsősorban lexikális tudást kértek számon a diákjain, hiszen a magyar oktatási rendszer minden igyekezetével azon volt, hogy ebből a lehető legtöbbet tanultasson meg az iskolákban. A helyzet megváltozott, a magyar oktatási rendszerben azonban állni látszik az idő, bár a szekér halad. Fotó: Somorjai L.

A magyar iskolarendszer nagyon sok tekintetben tükrözi a porosz szemléletet: csend, rend, fegyelem szükséges a tantermekben. Ha a gyereknek nem tanítjuk ezt meg, vallja ez a szemlélet, akkor a gyerek nem fog tanulni semmit. "Ehhez képest az iskolák egy jelentős részében naponta közelharc folyik, hogy az órákat meg lehessen tartani, tehát sem egyik, sem másik törekvés nem valósul meg" – állítja dr. Pusztai Éva tanulási tréner, aki maga is tanított, és – felismerve a "piaci rést" – saját oktatási vállalkozásba kezdett. "A rendszer olyan gyereket kíván, aki nem tehetséges, nincsenek tanulási problémái, nem származik hátrányos családból, és lehetőleg nincsenek ötletei sem. Azonban a gyerekek egyharmada vagy fölfelé, vagy lefelé, vagy oldalirányban kilóg a rendszerből. Ezzel az egyharmaddal semmit nem tud kezdeni a közoktatás." Ez vezethetne állampolgári jogi problémákhoz is akár, hiszen a törvény szerint minden gyereknek joga lenne ahhoz, hogy a képességeinek megfelelő képzésben részesüljön. Vezethetne – azonban a társadalomnak magának is megvan a maga baja, amelyben osztozik az iskolával. 

Az oktatáspolitikai szakértők sem rejtik véka alá, hogy az iskolarendszerek működése távolról sem független a társadalmak működésétől. A 2000-ben elvégzett PISA felmérés után már számtalan fórumon megkongatták a vészharangot a magyar iskolák hatékonyságával kapcsolatos súlyos kétségek miatt, amelyeket a soron következő 2003. évi felmérés csak tovább nyomatékosított. A szakemberek ugyanakkor abban is egyetértenek, hogy a magyar iskola a magyar társadalomban végbement folyamatokra reagál, így a pedagógusok hozzáállása csupán a jéghegy csúcsát jelzi. A társadalom a rendszerváltás óta maga is kiszorítja a társadalom egyharmadát, ez a folyamat képeződik le és termelődik újra az iskolában a gyerekek egyharmadának a rendszerből való "kiselejtezésével". Pusztai Éva szerint az iskolába kerülő hat-hétévesekben még ösztönösen megvan az empátia, az együttérzés, a rendszer azonban annyira "hatékony", hogy ezt mindössze két év alatt kiirtja belőlük, és a negyedikesek már nemigen vesznek tudomást egymás tanulási és egyéb nehézségeiről. A rendszer tehát még így a rendszerváltás után is erősebbnek bizonyul az embernél…

A nemzetközi felmérés kapcsán elvégeztek egy újabb vizsgálatot, amelynek eredménye azt mutatta, hogy a jól teljesítő oktatási intézményekben az átlagot meghaladó az elkötelezett, motivált pedagógusok aránya. Nehéz ugyanakkor megtalálni a motiválás módját, hiszen a társadalom szemében eleve nem jelent túl nagy presztízst pedagógusnak lenni, és a helyzetet tovább súlyosbítja a pedagógustársadalmon belüli hierarchia, ami a vizsgálatokban élen járó országok egyikében sem fordul elő. Finnországban régóta egyetemi szinten tanítják a tanítókat, igyekeznek növelni a férfi tanárok arányát, jelen pillanatban már az óvónők egyetemi képzését fontolgatják, felismerve az alapozási időszak rendkívüli fontosságát mind ismeretek, mind a személyiség fejlődésében.

A PISA-felmérés egyik tanulsága, hogy a magyar gyerekek negyede nem tud olvasni, ugyanakkor a tanítót, aki olvasni tanítja őket, a ranglétra legalacsonyabb fokára állítja a felsőbb osztályokban tanító pedagógus, a felsőoktatásban tanító tanárokról már nem is beszélve. 

A másik "véglet" az a tizenöt százalék, akikkel eredményeket lehet elérni versenyeken, akiket elit felsőoktatási intézményekbe lehet juttatni – vagyis azok, akik igazolni tudják a pedagógusi munka eredményességét. Ezért érthető, hogy a legtöbb pedagógus velük szeretne foglalkozni. A jelenség emlékeztet a szocialista országok erőltetett sportteljesítményeire: a szocialista rendszer felsőbbségét voltak hivatott igazolni a kapitalizmussal szemben. És ahogy az élsport mögött sem volt a tömegek egészségét javítani képes sportmozgalom, úgy az elitképzés mögött sincs versenyképes tudással ellátott, a munkaerőpiacon érvényesülni tudó diák. 

A "maradék" nyolcvanöt százaléknak pillanatnyilag többnyire alulmotivált pedagógusok jutnak. Őket kellene sokkolni a felmérés tanulságával, miszerint a magyar oktatási rendszer már nem versenyképes, a hidegháborúnak ugyanis vége, a piac ma széles tömegeket vár az iskolától, akikre rá lehet bízni a vállalatok működtetéséhez szükséges feladatokat. Az oktatás rendszere tehát beszippantja magába a pedagógusok munkájába fektetett energiáját, aktivitását, kreativitását, szorgalmát. Ez azonban nem éri el a fizikából ismert "kritikus tömeget", ami hatékonnyá tudná alakítani magát a rendszert.

Hogy kerül a képbe Pistike, aki nem szívesen viszi haza a félévi értesítőjét? Nos, ezek után joggal vissza lehet kérdezni: tényleg, vajon hogy kerül Pistike a képbe? Hiszen annyi minden van már ebben a képben. És bár Pistikének sem okoz örömöt, hogy benne lehet a képben, de még mindig jobb helyzetben van, mint hátrányos helyzet? kisebbséghez tartozó padtársa, aki talán bele se kerül, hiszen a tanító néni szerint nem tud lépést tartani az osztállyal. De tovább csökkenhet az osztálylétszám, ha a hátsó padban ülő diszlexiás kislányt is átviszik másik iskolába. 

A PISA-jelentés külön kiemeli, hogy Szlovákiával együtt nálunk a legkevesebb az esélye a hátrányos helyzet? gyerekeknek arra, hogy az oktatási rendszer révén felzárkózzanak. Magyarország ráadásul azon öt vizsgált ország közé tartozik, amelyekben az iskola a legkevésbé képes kompenzálni a társadalmi hátrányokból eredő különbségeket, pedig ezek a különbségek egyébként is sokkal élesebben mutatkoznak nálunk, mint a vizsgálat alapján élen járó országokban.

Olvasson tovább: