hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Törököt fogott, nem engedte
Problémás vegyesházasságok

2004. 11. 22.
Szolnok egyik külső kerülete Szandaszőlős. A buszmegállóban fiatalok igazítanak útba, amikor a Raskó családot keresem. "Tóbiás a kocsma neve, ott érdeklődjön bátran" – mondja egy fiatal srác, és lerajzolja, hogy miként jutok a "helyszínre". Az alagsori mulatót messziről felismerni, mert üvölt a zene. A pultnál ordítva közlöm, kit keresek, mire a raktárból előjön egy fiatal srác, Tamás, Emese testvére.  A zaj miatt az udvaron mutatkozom be, és mondanám, mi a jövetelem célja, de már félbe is szakít: "Hazaérkezésünk után a bulvársajtó szinte mindent kiteregetett rólunk, ezért nem állunk szóba senkivel."

***

Pedig az eseményről csak szűkszavú hírek jelentek meg: Nemrég tért haza a hároméves szolnoki illetőség? Raskó Szofi és édesanyja, Emese, akik Ankarában, a magyar nagykövetségen bújtak el a gyermek török apja, Özbas Fatih elöl. Az egykori birkózóbajnok az év elején az anya tudta nélkül csempészte Törökországba Szofit. Az anya márciusban kiutazott utánuk, de Özbas elvette mindkettejük útlevelét. Az asszony gyermekével külképviseletünkre menekült a fenyegetőző apa elöl, s hónapokig ott tartózkodott. Ennyi, ami a hivatalos híradásokból kiderült.

***

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!