Kereső toggle

Berlini nyilatkozat az antiszemitizmus elleni

Megálló félúton

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Mivel nem vagyunk angyalok, és bármilyen szépen deklarálja is az egyesült Európa, hogy a békére, szeretetre, türelemre épít, az ember gyarlóságára, aljasságára és gyűlöletére bizton számíthatunk" – mondta a Hetek legutóbbi számában egy berlini tanácskozás kapcsán Fejtő Ferenc. (Nem ez lesz a földi paradicsom. Hetek, 2004. április 30.) A megállapítás helyénvaló: Az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezletnek Berlinben az antiszemitizmusról rendezett konferenciája a szép szavak ellenére megállt félúton, és nem adott választ a közelmúltban megszaporodott anticionista és Izrael-ellenes jelenségek okaira. 



Izrael-ellenes karikatúrák a londoni al-Hajat cím? lapból, valamint palesztin újságokból Forrás: MEMRI

A Berlinben elfogadott nyilatkozat szerint "a nemzetközi fejlemények vagy politikai kérdések, akár Izraelben vagy máshol a Közel-Keleten, sohasem igazolhatják az antiszemitizmust, amely nemcsak az európai zsidóságot, de a demokráciát, a civilizáció értékeit, és ennélfogva az európai és az Európán kívüli térség biztonságát is fenyegetik". Az európai vezetők először értettek egyet zsidó és izraeli vezetőkkel abban, hogy az elmúlt években az antiszemitizmus új formája jött létre, amelyben a zsidók elleni erőszakot a közel-keleti válságra adott érzelmi reakciókkal akarják igazolni.

A Rasszizmust és az Idegengyűlöletet Figyelő Európai Központ (EUMC) jelentésében megállapítja, hogy 2000 októbere óta Európán az antiszemitizmusnak 1945 óta nem látott hulláma söpört végig. Az al-Aksza intifáda kirobbantását követően az EU tagországaiban, elsősorban Nagy-Britanniában, Franciaországban, Hollandiában és Belgiumban az antiszemita jelenségek ugrásszerűen megnövekedtek. Ebben szerepet játszott az ENSZ-nek a fajgyűlöletről a dél-afrikai Durbanban megrendezett konferenciája, ahol a nem kormányzati szervezetek Izraelt fajgyűlölő, imperialista és gyarmatosító államként bélyegezték meg.

E jelenségek újabb lendületet kaptak 2001. szeptember 11-ét, majd 2004. március 11-ét követően. 2000 októberében a Palesztin Hatóság a Hamasszal, az Iszlám Dzsiháddal és a Fatahhal együttműködve Izrael polgári lakossága ellen felőrlő-megsemmisítő terrorháborút indított. Három és fél év alatt válogatás nélkül legkevesebb 900 ártatlan izraeli polgár életét oltották ki. 2001. szeptember 11-én az al-Kaida iszlám fundamentalista terrorszervezet a Világkereskedelmi Központ és a Pentagon elleni öngyilkos merényletekben legkevesebb háromezer ártatlan amerikai polgárt gyilkolt meg. 2004. március 11-én az al-Kaida marokkói osztaga bombatámadások sorozatával 193 ártatlan polgári személyt ölt meg Madridban. 

E cselekmények jellegét jól tükrözi a Fatah, az Iszlám Dzsihád és a Hamasz közösen vállalt legutóbbi akciója. Két fegyveresük a nyolcadik hónapos terhes Táli Hatuélt és négy kislányát náci módra, közvetlen közelről tarkón lőtte. Mindezek ellenére az európai bal- és szélsőjobboldali, valamint a pro-palesztin és iszlám fundamentalisták e tömeggyilkosságokat sikerrel antiszemita és anticionista érvrendszerük alátámasztására használták fel. Az elkövetők mindegyik esetben muzulmán-arab militánsok voltak, az áldozatok ártatlan zsidó, európai és amerikai polgárok. Mégis, az európai közvéleményt sikerült úgy hangolniuk, mintha a zsidók és Izrael lettek volna az elkövetők, a palesztinok és az európai polgárok pedig az áldozatok. Nem csoda, ha az Eurobarométer vizsgálata néhány hónappal azelőtt jelezte, hogy a megkérdezettek 62 százaléka a világbékét leginkább fenyegető veszélynek Izraelt, a zsidó államot tekinti. Ebben persze az is közrejátszott, hogy a megrendelő Európai Bizottság a listáról szándékosan "lefelejtette" a militáns iszlám fundamentalista terrorszervezeteket. Az EUMC eleinte természetes módon muzulmánellenes európai megnyilvánulásokat vett górcső alá, miközben rájött, hogy e jelenségek paradox módon eltörpülnek a kontinensen végigsöprő antiszemita vihar mellett. 

A berlini konferencia fő kérdése volt, hogyan húzzanak világos határvonalat az antiszemitizmus, anticionizmus és az izraeli kormány legitim bírálata között. Ez nem könnyű, hiszen az antiszemita, anticionista és Izrael-ellenes motívumok nemcsak az arab és a muzulmán világban, de sokszor Európában is összevegyülnek. 

Mikisz Theodorakisz, a híres görög zeneszerző szerint Izrael állama ma minden gonosz forrása. Izrael kritikusait nemcsak az izraeli kormány "palesztinellenes" politikáját bírálják, hanem gyakran Izrael puszta létezését vonják kétségbe. A zsidó "média és pénzügyi világhatalmat" az izraeli Tel Avivból irányítják. 

A holokausztot tagadó "Auschwitz-hazugság" Izrael állam megalapításának történelmi szükségszerűségét vonja kétségbe. Ezen a ponton a szélsőjobboldali tematika a muzulmán fundamentalizmus lényegi elemévé válik, és megerősíti az Izrael elpusztítására "szakosodó" muzulmán-arab terrorszervezeteket. 

A "Cion bölcseinek jegyzőkönyve" az arab országokban reneszánszát éli. Szíriában még negyvenrészes filmsorozatot is készítettek belőle, és a Ramadán hónapban folytatásos telenovella formájában vetítették. Az arab világ (Egyiptom, Jordánia, Szíria, Szaúd-Arábia) sajtója, valamint a londoni al-Hajat szeptember 11-ét is a Moszad nyakába varrja. Az iszlám terrorizmus egyenes következménye a megoldatlan közel-keleti válságnak, amelyért egyedül Izraelt terheli a felelősség. Izrael csak megismétli a náci Németország történelmi bűneit, az apartheidet, az etnikai tisztogatást, az emberiség elleni bűnöket és a népirtást. Mindezekből pedig egyértelm? a következtetés: Izraelnek nincs létjogosultsága a világ nemzetei között.

A konferencián résztvevő Natan Scsaranszkij szerint "Izrael démonizálása és vezetőinek a nácikhoz és Hitlerhez való hasonlítása, valamint a palesztin menekülttáboroknak Auschwitzcal való egyenlővé tétele antiszemitizmus. A menekülttáborok nagyon kemény helyek, és az ottani problémák valóságosak. Ám ha a problémák leírására a holokauszt nyelvezetét használjuk, a vita antiszemitává válik." A konferencián elítéltek "minden, az antiszemitizmus által motivált támadást vagy a vallási-faji gyűlöletet és intoleranciát, ideértve a zsinagógák és más vallási szent helyek elleni támadásokat is". "Izrael bírálata nem antiszemitizmus. De amikor Izraelt vagy vezetőit náci szimbólumokkal vagy rasszista karikatúrákkal démonizálják, akkor a bírálók antiszemitává válnak" – mondta Colin Powell amerikai külügyminiszter. – A gyűlöletnek Európa nem lehet otthona. Az antiszemitizmus igazolhatatlan" – tette hozzá Powell. 

A legtöbb vezető mégis elsősorban a hagyományos antiszemitizmus veszélyeire figyelmeztetett. Magas rangú politikusok hangsúlyozták, hogy Európa és a világ többé nem maradhat csendben az antiszemitizmussal szemben. Ám az egyre erősödő antiszemitizmust, az EUMC kiszivárogtatott jelentésével szemben, nem kötötték össze a közel-keleti konfliktussal és az egyre növekvő európai muzulmán közösséggel. Az európaiak megálltak félúton, és a konferencián nem szólaltak fel az Izrael és a zsidók elleni iszlám szélsőségesek által végrehajtott támadásokkal szemben. 

Vajon Jack Straw legutóbbi nyilatkozata Izrael legitim bírálatának vagy egyszerűen antiszemita kijelentésnek bizonyul-e? Bár a brit külpolitika irányítója elismerte, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát, mégis Rantiszi Hamasz-vezér (és korábban Jaszin sejk) kivégzését "jogszerűtlennek, igazolhatatlannak és a céllal ellentétes hatásúnak" minősítette. Göran Persson svéd külügyminiszter még ennél is tovább ment, amikor az izraeli akciót "gusztustalannak" nevezte. Straw korábban elfogadta, hogy a megszálló amerikai erők agyonlőtték Szaddám Huszein fiait, Udajt és Kuszajt. Oszama bin Laden tűzszüneti javaslatát pedig azzal utasította vissza, hogy az egy "gyilkos szervezet, amely lehetetlen céljait a legerőszakosabb eszközökkel akarja megvalósítani". Udaj és Kuszaj Huszein megölése a brit külügyminiszter szerint "jogos és produktív", ám Abdel Aziz Rantiszié jogszerűtlen, erkölcsileg elfogadhatatlan és haszontalan volt. Miért is? Hiszen mindhárman egyaránt a brit kormány által is terroristának minősített szervezet vezérei voltak. Az európai országok számára elképzelhetetlen, hogy az al-Kaidával tárgyaljanak. Izrael azonban köteles a terrorista palesztin rezsimmel tárgyalni és engedményeket tenni. Pedig bin Laden ugyanazt kéri Európától, mint Európa Izraeltől. Ha ez utóbbi követelés ésszerű, akkor ugyanaz miért elfogadhatatlan Európa számára?

A miniszter szerint Izraelnek Rantiszivel szemben törvényes eszközökkel kellett volna cselekednie. Rantiszit eszerint le kellett volna tartóztatni és elítélni, de nem megölni.

Letartóztatni, de hogyan és ki által? Talán Straw felszólította akár egyszer is a Palesztin Hatóságot, hogy számolja fel a Hamasz terrorszervezetét, tartóztassa le a terrorcselekmények elkövetőit és azok felelőseit, közte Jasszint és Rantiszit, és vonja őket felelősségre? Ha az izraeliek tartóztatták volna le, vajon Straw nem ítélte volna-e el az izraeli egységek gázai behatolását? Vajon egy ilyen akció nem sokkal több emberéletet követelt volna? Straw azt szeretné, ha Izrael csak közvetlenül az előtt tartóztatná le az öngyilkos merénylőket, mielőtt azok a gyújtózsinórt meghúzzák. Ezt Anglia esetében maga Straw sem kockáztatná. 

Vajon Straw elmarasztalását ezek után nevezhetjük-e a zsidó állam legitim bírálatának? Semmi esetre sem. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az angol külügyminiszter ebben a konkrét kérdésben antiszemita előítéleteit osztotta meg. Az EU pedig nem elégszik meg Izrael bírálatával, de a gyakorlatban is támogatásban részesíti azokat a palesztin mozgalmakat, amelyeknek alapvető célja a zsidó állam megsemmisítése.

A Palesztin Hatóság semmit sem tesz a terror megakadályozására, éppenséggel maga is tevékenyen részt vesz benne. Ennek ellenére az EU havonta eurómilliókat utal át a terrorista vezér, Arafat számlájára. E pénz jelentős hányada bizonyíthatóan a palesztin terrort finanszírozza. Arról nem is beszélve, hogy egészen a legutóbbi időkig az EU a Hamasz "politikai szárnyát" (tehát a terrorszervezet eszmei szárnyát) Iránnal és Szaúd-Arábiával karöltve pénzügyileg támogatta.

Olvasson tovább: