Kereső toggle

Populista vagy populáris?

Medgyessy Péter fordulata

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A magyar közéletben állandó beszédtéma Medgyessy Péter személyisége és politikai vonalvezetése. E sorok írásakor (2004. március legeleje) a miniszterelnöknek nemrégiben a parlamentben elhangzott javaslatcsomagja borzolja a kedélyeket. Ahogy pestiesen mondani szokták: a közös európai uniós lista, a köztársasági elnök közvetlen megválasztása és a kisebb parlament (tán ez utóbbi a legkevésbé) kiverte a biztosítékot. A miniszterelnök azonban tántoríthatatlannak látszik. Ugyanakkor – megszellőztetett hírek szerint – az MSZP soraiban, nem kis részben a váratlanul előterjesztett javaslatcsomag okán is, egyre többen gondolkodnak Medgyessy leváltásán. 



Orbán Viktor és Medgyessy Péter. Négyszemközt milliók előtt Fotó: Vörös Szilárd

2001: négy feladat

Ahhoz azonban, hogy egy kicsit is értelmezni tudjuk mindazt, ami ma történik a miniszterelnök "berkeiben", néhány szó erejéig vissza kell utalnunk a "kezdetekre". A Medgyessy-projekt lényege ugyanis már 2001-ben is egy merőben újszer? ajánlat volt, nevezetesen az, hogy a baloldalt csak a hagyományoktól eltérő eszközökkel lehet megújítani. A korán körvonalazódó koncepciónak négy egyenrangú komponense volt: a megosztott vezetési rendszer helyett az egyszemélyi vezetési rendszer; a különböző lobbik és erőcsoportok bonyolult alkufolyamatai mellett és helyett az új leaderhez lojális támogatói háttér; a hagyományos ideológia helyett egy új, a nemzeti értékekre és az értékek integrációjára fogékonyabb ideológia; s végül a racionális-pragmatikus programképviselet mellett és részben helyett egy erőteljesebb érzelmi politizálás. Mindezek alapján azt állítom, hogy Medgyessy Péter személyes problémáit és a kormányzás problémáit is végigkísérte 2003-ban az a körülmény, hogy ezek az alapvetően fontos komponensek nem rendeződtek egységes, koherens rendszerré, s ezért a miniszterelnök mozgástere szűk volt elképzelései megvalósításához. 

Populáris vagy populista fordulat?

Ami az elmúlt hetekben történt, meglepő. Meglepő kormánypártinak, ellenzékinek egyaránt. A legnagyobb felhördülés az SZDSZ háza táján mutatkozik a kormányfő "populista" fordulata miatt. Az elmúlt hét végén egy interjúban a miniszterelnök ahelyett, hogy önkritikát gyakorolt volna, egyenesen úgy fogalmazott: "Elindultam – várom, hogy jöjjenek utánam."

Akármi is lesz a miniszterelnök "fordulatának" vége, egy dologra világos fényt vet. Ha nagy is a csábítás, mindazt, amit Medgyessy javasolt és tenni kíván, nem célszer? a populizmus hagyományos címkéjével illetni. Ezzel ugyanis csupán azt ismernénk be, hogy a jelenlegi politikát csak a parlamentáris-populista dichotómiában tudjuk szemlélni. Holott éppen arról van szó, hogy amit a kormányfő képvisel, az elmozdulás a populáris baloldali politika irányába. A populáris politika nem egyenlő a populista politikával. Nézetem szerint a kettőt az különbözteti meg egymástól, hogy míg a populista politika a régi időkben jól bevált, népszerű recepteket próbál alkalmazni, addig a populáris politika reagálni kíván a legújabb fejleményekre: a demokratikus intézmények és a társadalom változó kapcsolatára. 

A Medgyessy-projekt lényege (függetlenül névadója verbális képességeitől) a baloldal távlatos transzformációja. A miniszterelnök nem azért volt passzív 2003 nagy részében, mert elfogyott a muníciója, hanem azért, mert gyenge volt a támogató hátországa. Gyurcsány Ferencet ugyan viszonylag hamar kooptálta a kormányba, de a polgári balközép programját rajtuk kívül nem sok kormánytag osztotta a szónak Gyurcsány cikkeiben testet öltő ideológiai (nem pedig retorikai) értelmében. Most is azt gondolom, hogy amikor egy korábbi cikkemben párttalan párosnak neveztem a Medgyessy–Gyurcsány-kettőst, nem tévedtem nagyot. Mindehhez azért annyit tennénk hozzá, hogy most Medgyessy látszik a "párttalanabbnak", Gyurcsány pedig egészen jól kezd lavírozni a párt háborgó vizein.

A kormány és a párt

Ha egy kormányfő mögött (sok okból) nem áll ott teljes mellszélességgel a pártja, akkor két dolgot lehet tenni. Az egyik az, hogy a miniszterelnök pártot szervez maga alá, vagy önmagát emeli a párt fölé. Az elemző persze csodálkozik, hogy amennyiben ez az utóbbi történik (mert hiszen ez történik), ezen miért lepődik meg a magyar közvélemény és mindenekelőtt az MSZP. Hiszen 2001-ben is tudták, hogy Medgyessy nem tagja a pártnak, tisztában voltak baloldali körökben "szokatlan" gondolkodásmódjával, illetve a Gyurcsány Ferenchez fűződő kapcsolata is ismert dolog volt. Miért hát a meglepetés Medgyessy "prezidenciális" és "populista" hajlamait látva? A válasz az MSZP belső viszonyaihoz
vezet, vagy másképpen a kormány és a párt viszonyához. 

Medgyessy valójában a posztmodern politika egyik legújabb vonásával találta magát szemben: felértékelődik a kormányzat a pártokkal szemben. Igaz ugyan, hogy a jelenség nem teljesen új, de van egy új vonása. Ez pedig a kormány erőteljes önállósulása, az ellenzéki, de a támogató pártokkal szemben is. Az európai politikában a jelenség régebb óta ismert, Magyarországon talán az Orbán-kormány volt az első, amely a szó szoros értelmében önálló politikai tényezőként jelent meg a pártok mellett. Ha ebből a logikából nézzük, a sokszor emlegetett orbáni apolitizmus egy nagyon sajátos politikai stratégia volt. Olyan stratégia, amelyet annak a változásnak a tükrében alakítottak ki, hogy a politikai verseny a továbbiakban nem szűkíthető le a pártpolitikára. A kormányzás nem pusztán "prezidencializálódott" Orbán Viktor kormányzása idején (ez a folyamatnak csak az egyik oldala), de a kormány új kínálattal is megjelent a politikai versenyben. Hagyományos szemléletben azt mondhatnánk, hogy a politikai verseny szereplői kizárólag a pártok – de ez a megközelítés egyre inkább túlhaladott. Medgyessy Péter szerepét, egyéniségét, az általa követett politikai irányvonalat és annak nemrégiben történt radikális fordulatát sem érthetnénk meg mindezek előrebocsátása nélkül.

A szervezet fogságában

Medgyessy és a mögötte állók jól éreztek rá arra, hogy az MSZP-t (éppen a régi strukturális viszonyok átörökítődése miatt) nagymértékben fogságban tartja saját szervezeti decentralitása. Ami tehát egyfelől előnyként szokott mutatkozni (hogy tudniillik az MSZP a legbeágyazottabb magyar párt), az másfelől hátrány is: a beágyazottság innovációhiányt, az új metódusokra való kisebb fogékonyságot is jelenthet. Medgyessy éppen azzal lepte meg az ellenfelet (és részben saját pártját is), hogy 2001–2002-ben, egy év alatt, összehangoltan kommunikáló, stratégialkotásra képes párttá formálta – nem kis részben a legkorszer?bb számítógépes adathordozók segítségével (ami már magában hordozta a nemzedékváltás előszelét). Kormányra kerülve Medgyessy óhatatlanul szembekerült ezzel az óriási "beágyazott kapacitással", s kormányzatának kudarca nem kis részben abból is fakadt, hogy két politikafelfogási modell került itt szembe egyazon táboron belül. Az egyik modellt hagyományosnak nevezhetjük, s erre nagyjából az a jellemző, hogy a "pártnak van kormánya". Vele szemben áll Medgyessy mediatizált modellje, amelynek lényege, hogy a kormány – és személy szerint ő – önálló szereplő, de legalábbis nincs alárendelve a párt akaratának. 

Az persze egy további kérdés, hogy jó lenne-e az MSZP-nek, ha egy Medgyessy-típusú átalakításon menne keresztül (sok közgazdász, azt hiszem, egyenesen a fejéhez kapna, ha ez bekövetkezne). Azt azonban nem vitathatjuk, hogy akárki fogja is véghezvinni: az MSZP blairi típusú modernizálása még nem történt meg, s ha ez nem valósul meg a továbbiakban sem, az nagymértékben határt szabhat az MSZP-nek a Fidesszel folytatott pártversenyben.

Csetlés-botlás helyett közjogi csomagterv

2004 februárjában Medgyessy Péter ismét (minden eddiginél jobban) meglepte az országot. Sokakkal ellentétben úgy gondolom, hogy Medgyessy az a politikus, aki sok időt tud eltölteni tetszhalotti állapotban, s amikor már nem is számolunk vele, valami váratlant húz. A 2002. évi kampányban például elesettségével billentette a maga javára az Orbánnal folytatott tévévitát. Kormányzása első két évében azonban rákövült a csetlő-botló szerepkör. Medgyessy imázsának igen sokat ártott 2002 és 2003, mert nem pusztán nem tudott megfelelő államférfiúi erényeket felmutatni, de jórészt azokat az előnyöket is elveszítette, amelyeket pedig 2002 tavaszán még magáénak tudhatott. Az elmúlt két évben (de különösen 2003-ban) a miniszterelnök hiába próbált meg mindent, hiába próbálta megemelni a kormány árfolyamát, hiába igyekezett modern ideológiai alternatívát vázolni, és ugyancsak hiába próbált meg játszani a politika érzelmi húrjain, szinte valamennyi kísérletéből
rosszul jött ki. A gazdasági mérőszámokkal futott versenyben rendre alulmaradt, s ezek a kudarcok minden egyéb részsikerét és erőfeszítését leértékelték. Medgyessy Péter sodródott 2003-ban. Egy szempontból azonban – s ezt a legutóbbi fejlemények mutatják – mégsem maradt alul. Ez pedig személyiségének az a vonása – amely egyszerre előnyös és hátrányos is –, hogy van benne tanulóképesség. Medgyessy Péter belátván azt, hogy az MSZP-n belüli viszonyok megváltoztatásához egyelőre még nincs elegendő szövetségese, önálló kísérletbe kezdett. Valami hasonlót akar végrehajtani, mint a jobboldalon Orbán Viktor. A baloldali tábor első számú vezetője kíván lenni. 

Amikor Orbán először próbálkozott ezzel (1995-1996 környékén), hatalmas felzúdulás fogadta. A Medgyessy-féle igénybejelentésnek ezt a vetületét talán még nem is látja a magyar közvélemény, annyira lefoglalja őt a kormányfő konkrét javaslatainak tartalma. Akármi is azonban a véleményünk a javaslatok komolyságáról, megvalósíthatóságáról (néhány politológus kolléga e javaslatok kapcsán is Medgyessy alkalmatlanságáról beszél), érdemes felhívnunk a figyelmet arra, hogy a kormányfő az első az 1990 utáni magyar miniszterelnökök sorában, aki nem pusztán egy közjogi csomagtervet terjeszt elő (noha ez sem akármi), hanem ezáltal nem kevesebbet igényel, mint az egész 1990 utáni alkotmányos szerkezet korrekcióját. A három javaslatnak e szándékbejelentés a legfontosabb vonása. Ha valaki emlékszik még Gyurcsány Ferenc 2001–2002-es írásaira, illetve újabb publikációira, az tudja, hogy Medgyessy Péter egyik legközelebbi munkatársa sokszor fogalmazta meg azt a tézisét, hogy a magyar rendszerváltás félrecsúszott, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Vitathatjuk ezt az állítást, mondhatjuk azt – mint sok liberális szerző teszi –, hogy az 1989–90-ben létrejött szerkezet megfellebbezhetetlen, de azt is érdemes megjegyezni, hogy ez nagyon sokak véleményével és tapasztalataival ellenkezik. Ha pedig így van, akkor érdemes vitát kezdeményezni róla. 

Diktáló szerepben

Medgyessy tehát letért arról a pályáról, amelyen az elmúlt majdnem két évben haladt. Ez a pálya a pragmatikus politika és a szimbolikus politika valamilyen zavaros elegye volt, igen kevés konkrétummal. Most egyenesen mint egy politikai kormány feje nyilatkozott meg, aki egyszerre utasította el anyapártja pragmatizmusát és az ellenzék általa vélt politikamentességét. 2003 végén senki nem gondolhatta, hogy a miniszterelnök 2004 elején mint a közbeszéd tematizálója, mint a közéleti napirend első számú formálója lép majd elénk. Ezt betudhatjuk az újonnan érkezett amerikai kampánycsapat teljesítményének, de helyesebb, ha azt is látjuk: Medgyessy irányt vett egy orbáni típusú, párt fölötti politika megvalósítása felé. A kormányfő 2004. februári "váratlan" életre kelése mögött tehát több van, mint puszta rögtönzés vagy a miniszterelnök személyes alkalmatlanságát bizonyító melléfogás. Itt arról van szó, hogy Medgyessy Péter elszánta magát a már 2001-ben is körvonalazódó megújító szerepének megvalósítására (hogy ez kikre hogyan hat, az más lapra tartozó kérdés).

Végül megemlítem, hogy a magyar politikai elit egyik komoly restanciája (különösen azóta, hogy a kétharmados törvényeket a kormányok egyre kevésbé tudják beterjeszteni) az alkotmányos rendszer "karbantartása". Medgyessy javaslatai valóban igen súlyos aggályokat vetnek fel, sőt félelmet kelthetnek, de azt is figyelembe kell vennünk, hogy a liberális demokráciák európai gyakorlatában sem ismeretlenek az alkotmányos szerkezetmódosulások. Ezzel nem azt állítom, hogy Magyarországon is szükséges a szerkezetváltozás, azt azonban igen, hogy gondolkodni lehet, sőt kell róla.

Olvasson tovább: