Kereső toggle

Aki legyőzte Capablancát

A sakkjáték virtuóza

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Lilienthal Andor 1911-ben született Moszkvában, ahol szülei akkoriban dolgoztak. Tizenöt éves korában szabászvizsgát tett, tizenhat évesen pedig, a maga számára is váratlanul, fanatikus sakkrajongóvá vált. Minden ismert sakkos már jóval előbb megismerte a játék rejtelmeit, mint Lilienthal. Úgy tűnt, semmi esélye nincs jelentős sikerek elérésére a sakk világában, ez azonban nem így lett. Célja elérésének érdekében viszont fel kellett adnia minden addigi tervét, és professzionális játékossá kellett válnia, egynek azok közül, akik európai kávéházakban pénzért sakkoztak a napi betevőért. 



Lilienthal Andor napjainkban 

1929-ben már Bécsben találjuk – az egyik utcai plakát épp azt adta hírül, hogy az akkori világbajnok, Raoul José Capablanca egyidejűleg negyven táblán kész összemérni erejét a jelentkezőkkel. Lilienthal az összes pénzét feláldozta, hogy ki tudja fizetni a részvételi díjat – és sokak meglepetésére döntetlent játszott a híres bajnokkal. Capablanca aligha gondolta volna, hogy az ifjú magyar személyében az egyik legveszélyesebb ellenfelét ismerhette meg. Öt évvel később, következő összecsapásuk során Lilienthal fényes győzelmet aratott. A játszma "Halhatatlan" néven a sakk történelmébe is bevonult: Lilienthal még az után is feladásra tudta kényszeríteni ellenfelét, hogy feláldozta neki vezérét (királynőjét). A szintén sakkozó újságíró, Salo Flor szerint a kubai bajnok ennyire megsemmisítő módon nem kapott ki senkitől. Mindazáltal a Lilienthal–Capablanca játszma összesített átlaga 1–1, (nem számítva négy döntetlent).

A bécsi tanulóévek után Berlin következett: ott a König kávéházban találkozott először Emmanuel Laskerrel, aki huszonhét éven keresztül volt világbajnok. Lilienthal mindjárt fel is ajánlott egy összecsapást, Lasker azonban udvariasan kitért. Azután kétszer játszott az ismert sakkmesterrel, Nyimcoviccsel, de mindkét alkalommal veszített. Hasznos lecke volt – emlékezett vissza az esetre Lilienthal.

Miután visszatért Budapestre, a magyar bajnokságon mindössze fél ponttal maradt le az aranyérmestől. Ezután jött Párizs, ahol a Resance kávéház törzsjátékosa lett. Ezen a helyen, ahol még ott állt a sarokban az a kisasztal, melynél maga Napóleon játszott valamikor, Lilienthal több nagynev? sakkozóval is
összemérte tudását; olyanokkal, mint Joszip Bernstein, Znoszko-Borovszkij, Alekszandr Aljehin és Szavelij Tartakover. Ez utóbbival játszott leggyakrabban, és őt tartotta első igazi tanítómesterének is. Gyakran játszottak "vakon" (tábla nélkül), ami mindig nagy sikert aratott a nézők körében, annyira, hogy a győztest tíz, a vesztest pedig öt frankkal díjazták a "látványosságért". A vakjáték – ugyanúgy, mint a szimultán – Andor kedvencei voltak akkoriban. Ő pedig sokak kedvence. Lilienthal minden ismerőse kiemeli vele kapcsolatosan, hogy mindig is rendkívüli jóindulat, intelligencia és tisztelet jellemezte. Képes volt elnézést kérni a vesztestől az okozott kellemetlenségért. Így volt ez 1936-ban is: Salo Flor beszámolója szerint szinte könnyek között szabadkozott az akkor hatvannyolc éves Lasker előtt, akit ifjúként legyőzött. Többek szerint – köztük a sakkvilágbajnok Mihail Botvinnik szerint is – éppen szelíd természete volt az akadálya annak, hogy Lilienthal tökéletesen kiaknázhassa tehetségét. Meglehet, de akkor nem lenne az az ember, akit mindenki csodálattal és elismeréssel említ, és akinek – némelyek szerint – csak barátai vannak.

Ami a győzelmeket illeti, Lilienthal 1934-ben első helyezést ért el az Újpesten megrendezett nemzetközi versenyen: ekkor nyerte el a nagymesteri címet is. Nem sokkal ezután legyőzte Capablancát, aminek köszönhetően meghívást kapott a 2. moszkvai nemzetközi versenyre is, mely esemény sorsfordító jelentőség? lett számára. Itt újra megmérkőzött Capablancával, de ekkor már mindkettőjüket jobban érdekelték a szép moszkvai lányok. Jó haverokként üdvözölték egymást, és barátságosan döntetlenben egyeztek ki. Ezen a mérkőzésen történt, hogy Lilienthal megpillantott a közönség soraiban egy szőke lányt, akibe egy szempillantás alatt annyira beleszeretett, hogy ultimátumot intézett a sakkrendezvény szervezőihez, mondván, nem hajlandó játszani, ha nem mutatják be neki. Így talált rá feleségére, Jevgenyija Mihajlovnára, akivel később ötven évet élt, egészen a hölgy haláláig. 

Lilienthal házasságkötése után Oroszországban maradt, és felvette az orosz állampolgárságot. A másik indítéka persze az volt, hogy közvetlenül is megismerkedhetett az orosz sakkiskolával és annak képviselőivel. Némelyek szerint az akkori Szovjetunió valóságos "sakkeldorádó" volt. Cserébe ő is elkápráztatta őket szimultán játékával: 1937-ben világrekordot is felállított: egy időben kétszázegy táblán játszott. 1939-ben Moszkva, 1940-ben pedig a Szovjetunió bajnoka is lett; az ő kategóriájában ez volt a legnagyobb eredmény, hiszen olyan neveket győzött le, akik később világbajnokok lettek: Botvinnik, Szmiszlov, vagy olyan erős sakkozókat, mint Keresz, Boleszlavszkij és Bondarevszkij. A harmincas évek több győzelme a magyar sporttörténelmet gyarapítja. 1936-ban a varsói sakkolimpián Lilienthal Magyarország színeiben egyetlen mérkőzést sem vesztett, egy évvel később pedig a stockholmi versenyen az ő nevéhez fűződött a magyar győzelmek mintegy hetven százaléka, melynek eredményeképpen a magyar válogatott az olimpia ezüstérmese lett. 

Az ötvenes évektől kezdve a nagymester egyre kevesebb versenyen vett részt. Inkább az elméleti és a tréneri munka kötötte le, ezenkívül nagyban hozzájárult a sakk népszerűsítéséhez előadásokkal és szimultán játékokkal. Mind a mai napig (kilencvenhárom évesen!) ragyogó játékelemzéseket és játszmakommentárokat publikál szaklapokban. 1999 novemberében a Nemzetközi Sakkszövetség felvette Lilienthal Andor nevét az "Aranykönyvbe".

***

Amíg második felesége, Olga készíti nekünk a teát, budapesti otthonukban beszélgetünk. (Kettős állampolgárként hol itt, hol Moszkvában él.) Erről is, arról is szó esik, majd hirtelen megszakítva az éppen folyó témát így szól: "No, és meséltem már neked azt az érdekes történetet, ami még Párizsban esett meg velem a harmincas években? Még nem? No, hallgasd csak…"

Olvasson tovább: