Kereső toggle

Levél Oroszországból

Az olaj földjén elfolyik a pénz

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kedves Barátom! Azon a napon, mikor Európa a karácsonyt ünnepelte, Mihail Kaszjanov a következő optimista hangvétel? nyilatkozattal állt elő az orosz kormányülésén: "Az utolsó tizenkettő közül az elmúlt év volt a legjobb, az összegező számvetés adatai kielégítők." A szóban forgó számjegyek, az oroszországi gazdasági növekedés mutatói egészébe véve nem nevezhetők rossznak, ez tény. Azonban ha bizonyos társadalmi rétegeket vagy egyes régiókat veszünk górcső alá, mindjárt nem olyan rózsás a kép.



Lékhorgászok Moszkva közelében. Mi akad a horogra? Fotó: Reuters

A miniszterelnök beszámolója szerint Oroszország lakosságának jövedelme öt éve növekedő tendenciát mutat, sőt a növekedés üteme az elmúlt évben gyorsult is; az átlagjövedelem elérte a 5070 rubelt – mintegy 165 dollárt –, ami elfogadható. De idézzük csak fel az ismert mondást, mely szerint: "van sima valótlanság, van nagy hazugság, és van statisztika". A tudomány, ahol az átlagemberre vonatkozó átlagos kritériumokat mindenki elfogadja. Csakhogy átlagember, mint olyan Oroszországban sem létezik: a társadalomban konkrét jövedelemmel rendelkező konkrét emberek élnek, akik számára az átlagjövedelem valami olyasmit jelent, mintha korházban fekvő betegek átlaghőmérsékletéről beszélnénk.

Oroszországban ma reálisabb képet inkább a szociológiai felmérések eredményei adnak. Két héttel újév előtt például arról kérdezték az embereket, mennyit tettek félre az ünnepekre. Kiderült, hogy a lakosság 30 százaléka a lehető legszerényebb ünnepi vacsorában gondolkodik, sőt 9 százalékuk egyáltalán nem készül a szokásostól eltérő étkezésekre. Mindössze az összlakosság egyharmada szánt 500-1000 rubelt (3-6500 forintnak megfelelő összeget) az ünnepi asztalra. Ehhez érdemes tudni, hogy az oroszok hagyományosan a "ha már mulatunk, mulassunk" jegyében szeretnek nagy vendégségeket és eszem-iszomokat csapni.

"Takarékoskodik a nép – írja az egyik vezető orosz napilap – főként azok, akik az átlagnál kevesebbet keresnek." Vagyis azok, akik saját szavaikkal jellemezve épphogy kijönnek… Akiket a statisztikai hivatal az "átlagosnál jobban kereső" kategóriába sorol, azok meg tudják ugyan venni az inget-nadrágot, de új televízióra vagy mosógépre már nem futja. Ami az ajándékvásárlást illeti, az orosz emberek mintegy fele maximum 30 dollárnyi összeget szánt e célra, 14 százalékuk legfeljebb 100 dollárt, míg 20 százalékuk egyáltalán nem költött ajándékokra – ők azok, akik a létminimum alatt élnek. 

Vagyis a tizenkét éve bevezetett piacgazdasági reformok legeredményesebbnek mondható évében is Oroszországban az összlakosság mintegy 20 százaléka – mintegy 31 millió szegény ember él. Ha úgy nézzük, hogy 2003 elején 37 millióan, 2000-ben pedig 42 millióan voltak, akkor reménykeltő, hogy csökken ez a szám; ha azonban arra gondolnunk, hogy egy olajban és földgázban dúskáló ország lakosai kénytelenek szó szerint nyomorogni, akkor elfogadhatatlan és igazságtalan.

A kormány minderről tud; Putyin elnök egyik beszédében egyenesen a nemzet szégyenének nevezte a szegény emberek nagy számát, és egyik fő feladatként ennek felszámolását határozta meg. Hogy hogyan? Nyilván a közvagyon igazságosabb elosztásával – amit úgy tűnik, Putyin el is kezdett az oligarchák elleni harccal. Ennek ellenére közismert tény, hogy a szegények és gazdagok közti szakadék egyre nő Oroszországban.

A Jukosz-vezér, Hodorkovszkij letartóztatása után az oligarchák és más nagyvállalkozók hirtelen elkezdték emlegetni a gazdagok szociális felelősségét a társadalomban. A szavakon túl azonban nem történik túl sok minden; egyikőjük, Roman Abramovics is, inkább gyorsan eladta hatalmas vagyonát és a pénzt külföldre menekítette; a hazai sportélet felvirágoztatása helyett is inkább egy külföldi csapatot vett meg. Egyébként ő volt Oroszország egyik legtávolabbi régiójának, Csukcs-földnek kormányzója, ahol távozása egyik következményeképp elkezdődött a tőke elszivárgása. Ebben az ország központjától igen messze fekvő északi körzetben régen az állam magas fizetésekkel és jó pár különböző kedvezménnyel ellensúlyozta a nehéz életviszonyokat: napjainkban viszont már a csukcsok 45 százaléka él létminimum alatt - ami már csak azért is rettenetesen kevés, mert gyakorlatilag minden terméket máshonnan hoznak ide.



Egy a sokezer orosz koldusból. Térdre kényszerített szegények Fotó: Reuters

Az életszínvonal minősége közti hatalmas különbségek Oroszország különböző régióiban szintén a Putyin által is megemlített komoly problémák közé tartozik, igaz, ezt már nem nevezte nemzeti szégyennek. Pedig sokak szerint az, főleg ami Moszkvát illeti.

Az orosz főváros virágzik, és semmivel sem marad el az európai színvonaltól. A környékbeli pazar villák mennyiségét tekintve pedig túl is szárnyalja azokat, legyen szó akár Párizsról, akár Londonról. Az ultramodern irodaépületek is gombamód szaporodnak. Az oroszok ennek csak örülhetnek, mondhatná valaki, hiszen Moszkva semmivel sem szegényebb bármely európai nagyvárosnál (ami pedig az árait illeti listavezető). Csakhogy ez a gazdagság az ország többi részének rovására keletkezett; egyrészt azért, mert ide áramlik az adók jelentős hányada, másrészt azért, mert az országot egy rendkívüli étvággyal rendelkező korrupt csinovnyikréteg irányítja, melynek az ország minden részéről hozzák a pénzt az ügyes-bajos dolgaikat intézni kívánó ügyfelek. A hatalom ugyanis nem az államnak való szolgálatot jelenti Oroszországban, hanem egyfajta üzleti tevékenységet. 

Ami pedig az adókat illeti, elosztásuk nyilvánvalóan nem igazságos – erről jómagam is meggyőződhettem legutóbbi oroszországi utam során, mikor többek közt Kingiszepben, ebben a Szentpétervár és Észtország között fekvő városkában jártam. Néhány éve jött ide egy befektető, és megépítette a Véda nevezet? vodkaüzemet. A vállalkozás sikeresnek bizonyult, a múlt évben az eladások mértékét tekintve még olyan óriásokat is sikerült leelőznie, mint a moszkvai Krisztall vagy a szentpétervári Leviz; oroszországi viszonylatban az első helyre került. No és hogyan profitált mindebből Kingiszepp? Mondhatni sehogyan. Még a modern gyárépületet övező utcák is elhanyagoltak és kivilágítatlanok. A városnak nincs pénze a fejlesztésekre, mert az adók nagy része Moszkvába megy, és úgy tűnik, ott is marad. Kingiszeppben pedig a réges-régi, elsatnyult csővezetékeken át érkezik a piszkosbarna meleg víz, melyben sem mosni, sem mosakodni nem lehet. A hideg víznek sincs túl sok haszna – inni ugyanis nem ajánlatos: az ötvenötezres város lakossága inkább a környékbeli forrásokhoz utazik ivóvízért. Mindezzel együtt Kingiszepp a Leningrádi (ezt így kell írni –
a ford.) a körzet legellátottabb városai közé tartozik. Ahogy mondják a lakosok, tüzelőjük van, még ha kemény is lesz a tél, nem fognak megfagyni. Oroszország nem minden városa tudja ezt ilyen biztosan állítani – például azért, mert önkormányzatuk nem rendelkezik annyi pénzzel, hogy a központi fűtési rendszerekhez elegendő fűtőanyagot biztosítson. Azt a bizonyos olajat és gázt, amit Oroszország egyre nagyobb mennyiségekben exportál, és melynek nyeresége megint jórészt az oligarchák és csinovnyikok zsebét dagasztja, az országnak kevés jut. Itt megjegyzendő, hogy mindezek az eladások és bevételek országos
adatokként kerülnek számításba, és az oroszországi gazdasági fejlődés statisztikai mutatóivá válnak: a tavalyi évben ez a fejlődés 7 százalékot tett ki – ami nem kevés. Arra azonban nem elég, hogy egy "átlagos" orosz ember meg is érezze – ahhoz még tán 17 százalék is kevés lenne. Hacsak nem moszkvai lakos, vagy nem ül olaj- vagy gázvezetéken, ahogy az orosz mondja, vagy nem kormánytisztviselő.

Utóirat

Az idei újévi ünnepeken igen sok zenei és szórakoztató műsort adtak le az orosz tévécsatornákon. Az egyik ismert színész és humorista, Mihail Zadornov mondta: "Mit kell tenni ahhoz, hogy Oroszországban egyenletesen legyenek elosztva a javak? Egyenletesen szét kell költöztetni a gazdag embereket az ország területén!" A hallgatóság nevetett; Az oroszok szeretnek keseregni a problémáikon, de kinevetni is szeretik azokat… Én is nevettem, és ahogy a többiek, nekem is
könnyebb lett a szívem. Ha nem tudja az ember megoldani a gondját, inkább nevessen rajta.

2004-ben Putyint másodszor is megválasztják. Talán valóban segít megoldani a nyomor és a szociális igazságtalanságok problémáit – és akkor még egy "átlagos" orosz is megérzi a nemzet gazdaságának hétszázalékos növekedését?

Olvasson tovább: