A szegénység ma leginkább a tartósan munkanélkülieket fenyegeti, gyakorlatilag ők alkotják a tartósan szegények táborát is. Becslések szerint ma összesen közel egymillió embert érint a munkanélküliség. Hazánkban a gazdaságilag aktívak száma jelenleg három és fél millió, akikre tehát hat és fél millió eltartott ember jut. Az alacsony iskolai végzettség, a roma származás ennek megfelelően növeli a szegénység kockázatát, bár – különösen a keleti régiókban – nem ritka, hogy a foglalkoztatottak életszínvonala nem különbözik a munkanélküliekétől, akiknek helyzete mindazonáltal jóval kilátástalanabb. (Érdekes jelenség, hogy roma hajléktalanságról nem lehet beszélni, egymás iránt nagyobb a szolidaritás közöttük.)
A Központi Statisztikai Hivatal számításai szerint tavaly a létminimumérték egy főre jutó havi összege 33 ezer 902 forint volt, ez az érték egy kétgyermekes házaspár esetén 31 ezer 253 forintot tett ki. Ugyancsak egybecsengő tapasztalat, hogy a jövedelmi skálán lefelé haladva nő a gyermekek száma, legtöbbjük a társadalom alsó jövedelmi harmadában található – ők többnyire nagycsaládos vagy egyszülős gyerekek, létszámuk 700-800 ezerre becsülhető. A rendszerváltást megelőző évtizedben az idősek, a kilencvenes években már a gyerekek alkották a szegénység szempontjából leginkább veszélyeztetett korosztályt. Az UNICEF 2000-ben készült felmérése szerint a gyermekszegénység helyzetét tekintve a világ huszonhárom fejlett ipari országa között hazánk a huszonkettedik helyen áll.
A szélsőségessé nőtt társadalmi különbségek a megindult gazdasági növekedés miatt az elmúlt években nem nőttek tovább számottevően, de ma is tetemesek, főként az életszínvonal tekintetében. Az elmúlt időszakban tapasztalható gazdasági növekedés hasznából a legelesettebb csoportok részesülnek a legkevésbé. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal 2002-ben publikált magyarországi felmérése szerint a legszegényebbek 40 százalékához nem jutnak el a célzott segélyek sem.
A rendszerváltozást követően a társadalom hatalmi és tulajdoni viszonyai átalakultak, az ország gazdasági teljesítménye nagy hullámvölgyön ment keresztül. Megszűnt a magántulajdon tilalma, és óriásira nőttek az egyenlőtlenségek. A kialakuló új kapitalizmusban az emberek helyzetét Ferge Zsuzsa szociológus szerint alapvetően a tőketulajdonhoz és a munkaerőpiachoz való viszonyuk határozza meg. A jövedelmi különbségek megsokszorozódtak: a szélső jövedelmi tizedek közti különbség egy évtized alatt közel tízszeressé nőtt. Ferge Zsuzsa szerint a különösen az évtized derekán jelentkező gazdasági recesszió önmagában nem indokolt ekkora elszegényedést, ehhez hozzájárult az átfogó szociálpolitikai intézkedések hiánya is (például előre látható volt a lakástörlesztések problémája, mégsem történt semmilyen intézkedés), és ez sajnos a mai napig hiányzik. A gazdasági szűkösség társulva a megfelelő politikai szándék és cselekvés hiányával a szolidaritás csökkenéséhez és a kirekesztődés növekedéséhez vezetett. Tény, hogy az alsó jövedelmi rétegek felemeléséhez a gazdaság teljesítményét kell növelni, amihez a középosztály megerősítésére van szükség – erre törekedtek az előző kormányzati ciklus vezetői –, viszont a nagyobb gazdasági teljesítmény automatikusan nem fog lecsorogni a társadalom alsó rétegeibe.
Még nem látható világosan, hogy milyen csoportok, osztályok, rétegek formálódnak – fejtette ki Ferge a Mindentudás Egyetemén tartott előadásában –, de a rétegezett társadalom tetején biztosan kirajzolódik már egy kiváltságosan jó helyzet? felső osztály, alul pedig széles, sok mindenből kirekesztett szegény csoportok vannak. A társadalom "két sebességűvé" vált. Aki nem tud rákapaszkodni a gyorsan robogó vonatra, az végleg lemaradhat. Ez ma is rossz, hosszú távon még károsabb – a gazdaságnak is. Nem szükségszerű azonban, hogy ennyi legyen a negatívum. Az elszabaduló egyenlőtlenségek csökkentése, a társadalmi összetartás erősítése a politika és a civil társadalom közös feladata, a nyugati jóléti társadalmak máig ennek a felismerésnek köszönhetik jólétüket.
2003. 11. 14. (VII/46)
