Kereső toggle

A terrorizmus gazdasági rendszere

Gyilkosok kasszája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mára már az egész világot behálózó terrorizmus "új gazdaságában" megközelítőleg 1500 milliárd dollár (!) tőke mozog, amely megegyezik a világ GDP-jének öt százalékával – állítja Loretta Napoleoni olasz írónő szeptemberben megjelent A modern dzsihád, avagy a terrorhálózatok mögötti dollárok nyomkövetése cím? könyvében. Napoleoni elsősorban nem politikai vagy vallási szempontok szerint elemez, hanem közgazdászként veszi górcső alá a világméretű terrorhálózatot működtető rendszert és az annak gazdasági hátterét biztosító finanszírozási csatornákat. 



Kínai színészek gyakorlatoznak felkészülve egy esetleges terrortámadásra. Jobb későn, mint soha Fotó: Reuters

Ma könyvek tucatjai jelennek meg a terrorizmusról és a mögötte húzódó rendszer működésével kapcsolatos legkülönfélébb teóriákról. Továbbra is folynak a találgatások, hogyan lehetett volna megakadályozni a World Trade Center és a Pentagon elleni támadást. Napoleoni könyvét először a kilencvenes években kívánta piacra dobni a kiadó, ámde "halott témának" minősült a kézirat. 2000-ben ismételt próbálkozására is hasonló választ kapott. A könyve iránti érdeklődést csak a következő év szeptember 11-e hozta meg.

Dagadó fekete bukszák

A Newsweeknek adott interjújában az írónő a terrorizmussal és annak gazdasági hátterének felszámolásával kapcsolatban kifejtette: a pénzügyi hálózat rendkívül összetett, nehezen átlátható struktúrával rendelkezik. A részben illegális, részben legális csatornákon áramló pénz akkora mennyiségű, hogyha azt egy pillanat alatt befagyasztanák, nagyon komoly pénzügyi zavarokat okozna a nyugati gazdaságokban. A Napoleoni által javasolt megoldási modell szerint csak fokozatosan és igen óvatosan lehetne felszámolni a terrorizmus gazdaságát, mivel a nyugati társadalmak máris túlságosan függnek e hatalmas mennyiség? tőkétől. A rendszert működtető pénznek ugyanis csak egy része származik illegális fegyver- vagy kábítószer-kereskedelemből. Legfőképpen az al-Kaidához hasonló terroristacsoportok pénzüket legális csatornákon – például tőzsdei befektetéseken és jótékonysági szervezeteken – keresztül igyekeznek tisztára mosni és kamatoztatni. Emellett – például – Oszama bin Laden hálózata off-shore bankokon keresztül áramoltatja az illegális pénzeket, amelyeknek a forrását nagyon nehéz kinyomozni. A legnagyobb probléma Napoleoni szerint az, hogy amíg a terroristák pontosan ismerik a nyugati pénzügyi és gazdasági rendszert, addig a hatóságok alig tudnak valamit a terroristák rendszeréről, s ez lehetővé teszi, hogy például Pakisztánból rövid idő leforgása alatt – az ellenőrzőrendszerek teljes megkerülésével – nagy pénzösszeg vándoroljon át a világ bármely pontjára. 

Az írónő kitért arra, hogy a fegyveres szervezetek által felépített apparátus több mint ötven évvel ezelőtt született, és napjainkra már világméretűvé nőtte ki magát. Korábban még lokalizált jelenség volt, gondolhatunk itt akár a hidegháború idején szerveződött, államilag szponzorált terrorizmusra, mind az USA, mind a Szovjetunió részéről. A privát módon finanszírozott terrorizmus a hetvenes évek közepétől indult el, legjobb példa erre a PLO (Palestinian Liberation Organization) vagy az IRA (Irish Republican Army). A fejlődés utolsó fokozatát a kilencvenes évektől kezdődő, iszlám szélsőséges csoportok által működtetett terrorizmus jelentette. Ettől kezdve kezdett globálissá válni a terrorizmus gazdasági rendszere is. 

A jelenleg érvényben lévő, pénzmosásról szóló és egyéb pénzügyi törvények olyan kiskapukat hagynak nyitva, melyek lehetővé teszik ezeknek a tranzakcióknak a "láthatatlan", vagy legalábbis nehezen tetten érhető működését. Például az USA-ban tízezer dollár összeg? befizetés alatt egyáltalán nem ellenőrzik a letétbe helyezett vagy átutalt pénzek eredetét, befizetőjét, vagy azt, hogy az egyes országok között átutalt pénzekről szóló dokumentációk miért tűnnek el útközben. Az írónő szerint első lépésként olyan szabályozási rendszer kidolgozására lenne szükség, mely révén kontrollálni lehetne, hogy egyáltalán mi történik a rendszerben, s ezután nyílhatna lehetőség a terrorizmust tápláló pénzügyi források elvágására. Ehhez azonban sürgős változtatásokat kellene végrehajtani. A probléma globális jellegéből adódóan ezt nem tudja egyetlenegy állam vagy elnök megoldani, ehhez egy szorosabb együttműködési rendszert kell kidolgozni az USA és az Európai Unió között, valamint bilaterális egyezményeket kellene kötni a muzulmán országokkal. 

Bírálat az USA-nak 

Az írónő szerint a Fehér Ház alábecsülte az új "iszlám burzsoázia" befolyását és jelentőségét. 2001. szeptember 11-e előtt azt gondolták, hogy az iszlám terror csupán izolált jelenség, amely ritkán üti fel a fejét, és akkor is Amerikán kívül. Ebből a hozzáállásból adódóan nem engedélyezte a nyomozást az FBI az iszlám dzsihádot hirdető szélsőséges szervezetek ügyében. 

Napoleoni szerint nagyon-nagyon kevés az, amit az Egyesült Államok tesz. Szerinte ez két forrásból fakad. Egyrészt a rendszer ismerethiányából, másrészt abból, hogy olyan oligarchikus, elnyomó rezsimeket "támogat" a muszlim világban, mint például a szaúd-arábiai. Fel kell tennünk a kérdést: miért mentünk Irakba? – mondta az írónő. Az USA a demokrácia megvalósítását tűzte zászlajára a háborús konfliktus felvállalásával, de mi a helyzet Szaúd-Arábiával, ahol a bankok zöme és az azokban zajló ügyletek elszigeteltek, ellenőrizhetetlenek, ahol jelenleg 241 "karitatív szervezet" működik. Napoleoni bírálja az Egyesült Államokat azért is, mert passzív, nem tesz eleget a terrorizmust éltető anyagi források feltárása és elzárása érdekében. A jelenlegieknél jóval szigorúbb törvényekre lenne szükség – mondta –, hogy megállítható lehessen a pénzmosás. Nem teszünk meg mindent, meghagyjuk a kiskapukat. Nemzetközi összefogásra lenne szükség, és új törvényeket kellene alkotni. Nem helyes, hogy csak a tragédiákra kapjuk fel a fejünket, most kellene olyan intézkedéseket hozni, amelyek megelőzhetnék a következő tragédiákat – tette hozzá. A passzivitás miatt azonban tovább dagadnak a terroristák bankbetétei, további anyagi bázist adva az újabb terrorakcióknak. Napoleoni ellentmondásosnak, sőt képmutatónak nevezte az Egyesült Államokat, amiért nem lép fel megfelelő határozottsággal Szaúd-Arábiával szemben. Egyrészt szemet huny afelett, hogy elfogadta a hivatalos szaúdi politika bizonyos mérték? támogatását az Irak elleni háborúkban, de passzívnak bizonyul az ott zajló terroristák szabad mozgásával és pénzügyi manővereikkel kapcsolatban. Napoleoni is felhívja arra a veszélyre a figyelmet, hogy a hatalmas országban feltörekvőben van egy olyan radikális csoport, amely félre akarja tenni a hatalomból a jelenlegi Amerika-barát szaúdi rezsimet, hogy megváltoztassa Szaúd-Arábia arculatát. 

Chirac kritika alatt

A francia kormány külpolitikáját az utóbbi egy évben rengeteg – jórészt amerikai – kritika érte. Az utóbbi hónapokban azonban már a francia értelmiségiek közül is egyre többen látják úgy, hogy hazájuk nem megfelelő, idejétmúlt külpolitikát követ az Egyesült Államokkal és a bővülő Európai Unióval szemben. Sorra jelennek meg az e témával foglalkozó könyvek, közülük jelenleg három is a bestsellerlisták élén áll. A legújabb tanulmányok kíméletlen kritikával illetik a francia diplomáciát, amelynek tehetetlensége és merevsége – mint mondják – nagy szerepet játszott a nyugati közösség Irakkal kapcsolatos megosztásában, és folyamatosan akadályozza az európai egység megvalósítását is. E könyvek címei beszédesek: Franciaország szabadesésben, Francia arrogancia stb. A különböző szempontokra és részletekre koncentráló kritikai munkák egy dekadens Franciaországot tárnak az olvasó elé, amely fényes múltjától messze sodródva képtelen jelenlegi helyzetéhez alkalmazkodni, miközben konstruktív, humanista terve sincs a jövőt illetően. Nicolas Baverez – az elismert ügyvéd-közgazdász – provokatív művében kijelenti, hogy a francia elit utálja a változást, mert pozíciója a politikusok, a köztisztviselők és a szakszervezeti vezetők cinkos, hallgatólagos megegyezésén alapul. Így a politikai jobb- és baloldal tulajdonképpen egy kört alkot. Baverez elhibázottnak tartja a francia kormány Irakkal kapcsolatos stratégiáját, amely pozitív alternatívák felmutatása nélküli ellenállásával szerinte megkoronázta a nemzet hanyatlását, és fokozatosan erősödő izolációra kárhoztatja az országot. Ráadásul a francia diplomácia egyáltalán nem enyhítette, sőt, megkétszerezte az amerikai unilateralizmus erejét. A Chirac-kormány Európában pedig azzal ássa alá hitelét – folytatja Baverez –, hogy nem hajlandó engedni szuverenitásából a központi szervezetek javára, nem fogja
vissza hatalmas mezőgazdasági támogatásait, és nem ritkán figyelmen kívül hagyja az EU útmutatásait és szabályait is. Baverez pillanatok alatt szétkapkodott könyve természetesen kiváltotta a Chirac-tábor dühöngését, de a szerző tényekre alapozott érvelése – a többi hasonló írással együtt – végre szembesítette a francia közvéleményt az idejétmúlt nagyhatalmi politika gyökereivel és következményeivel. Ezután pedig talán ismét őszinte párbeszédek és viták indulhatnak a francia értelmiség köreiben.

Olvasson tovább: