hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Botránypolitizálás: Ki ver kit? I.

2003. 06. 30.
Péntek esti Sajtóklub Debreczeni József műsorvezetővel. Vendégek: Katona Tamás, Gergely András és Balázsi Tibor. Téma: Szász Károly megveretése, valamint a kórházprivatizációs törvény.

Műsorvezető: Nem kétséges, hogy a Szász-ügy a legsúlyosabb esemény a héten, illetve ami mögötte lehet. Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének elnöke, akit brutálisan megvertek egyik reggel, majdhogynem a fő közjogi méltóságok közé tartozik: 2000 májusa óta tölti be posztját, kinevezése hat évre szól, a bankfelügyeletet, a biztosítási felügyeletet, illetve az értékpapír-felügyeletet ellenőrzi. Miként vélekedtek a történtekről?

G. A.: Úton vagyunk a Balkán felé, bár Magyarországon a politikai brutalitásnak nincs annyira hagyománya, és azt hiszem, most is inkább gazdasági jelleg? ügyről van szó. Az egész magyar tőkemozgás, az egész magyar pénzmozgás és a pénzvilágon keresztül az egész gazdasági szféra kontrollja zajlik ebben a szervezetben. Egy előnytelen pozícióba hozott cégcsoport állhat a megtorlás mögött. Nyilvánvaló, hogy a nyomozás sem fog látványosabb eredményeket hozni, ez a jóslatom. 

Mv.: Jó, ez is egy verzió, az áldozatnak is ez volt az első gondolata, hiszen közvetlenül a verés után arról beszélt, hogy feltehetően a Pannonplast-részvényvásárlás kapcsán aznap napvilágra kerülő jelentéssel lehet összefüggésben az ő megveretése. Erről annyit, hogy két magáncéget, illetve egy állami céget feltételeznek a részvényüzletek mögött, bár ezt az érintett vállalat vezetői cáfolták. A Fidesz mindenesetre azért akar egy vizsgálóbizottságot még a szezonban létrehozni, hogy ennek a részvényvásárlásnak a hátterét felderítsék. 

B. T.: Úgy tűnik, hogy egymást kezdik egyre mélyebben belerángatni ebbe az ügybe a politikai pártok, és ahogy telnek a napok, egyre nyilvánvalóbban utalnak a másik szerepére. Egyrészt állami pénzek magánbizniszekbe pumpálásáról szól a gyanú, másrészt Medgyessy nyilatkozatáról, amelyben a politikai ellenfelet gyanúsítja az incidenssel. Ez több mint sajnálatos jelenség a magyar politikai életben. 

Mv.: Abban megegyezhetünk, hogy mi nem fogjuk megmondani, melyik verzió a legvalószín?bb. De érdemes felidézni, hogy érték már támadások Szász Károlyt kormányzati politikusok részéről. Szemére hányták, hogy a Magyar Fejlesztési Bankról készült jelentést csak a választások után készítette el, hogy a Defend Kft.-vel túlságosan összefonódott a szervezet, és neki adott megbízásokat, ami ugye Fidesz-cégnek számított. A legsúlyosabb talán, hogy László Csaba pénzügyminiszterrel is konfliktusba került, aki őt is megbízta egy adatrögzítéssel, emlékezetesen az APEH-nál, ami utólag törvénytelennek bizonyult, és Szász Károly ezt nem hajtotta végre, tehát szembeszegült a pénzügyminiszterrel, aki állítólag különböző nyilatkozatok formájában tudtára is adta, hogy szeretné a távozását. Sőt, hogy tényleg logikailag teljes legyen a kép, akkor egy fordított verzió is elméletileg elképzelhető, hogy maga verette meg magát Szász Károly, hogy felé forduljon a részvét, és így ne merjék leváltani és piszkálni. 

G. A.: Illetve a történet abszurditását tegyük teljessé azzal, hogy még olyan célzások is elhangzanak, hogy a Fidesz verette meg, hogy botrányt csiholjon belőle, szóval ezeket a paranoiákat, azt hiszem, nekünk legalábbis, félre kell tenni. 

Mv.: Mi több, az MSZP-frakció vagy a párt maga kiadott egy ilyen nyilatkozatot, tehát a legmagasabb kormánypárti politikai körök állnak elő azzal a verzióval, miszerint nem lehet véletlen, hogy Orbán először Lisszabonban keresztülvitte ezt a határozatot, ami Magyarországot megbélyegzi, utána lám, megvernek egy főtisztviselőt, és kiderül, hogy Polt Pétert is megfigyelik és fenyegetik. Egy éles esz? glosszaíró hozhatná ezeket ilyen módon összefüggésbe, de egy miniszterelnöknek, egy kormánynyilatkozatnak komoly bizonyítékokkal kéne ehhez rendelkeznie.

K. T.: És van valamifajta folyamat, ezt ne tagadjuk. Volt Járai-ügy, Polt-ügy, Szász-ügy, Kaderják- ügy, és folytathatnánk a névsort, tehát ez egy pártállami időkből maradt reflex, hogy aki nem tetszik az uralkodó párt frakciójának, azt el kell távolítani. 

G. A.: Adatgyűjtés az folyik, jó, a verés nem köthető a kormányhoz, de a Keller-féle nyilatkozatból kiderült, hogy az információk zöme az ő hivatalából származik. És ez vonatkozik Polt Péterre is. Hiába vannak tagadásban, hát most teljesen kiderült, hogy a Keller-féle szervezet anyagaival dolgoztak, ami Kellernek az állásába is kerülhet.

K. T.: Legalábbis nem veszt több pert. Dehát botrányt kell csinálni, én már lassan azt várom, hogy az MSZP-frakció fogja az ellenzéki pártok vezetőit is kinevezni, mert azok is máshonnan nyerték a megbízatásokat. Itt valami szereptévesztés van. És a botrány bizonyos szempontból jó, mert akkor kevesebbet beszélünk, mondjuk, Magyar Bálintról és az oktatási tárcáról és a gazdaságról. Ugyanakkor, ha dilettáns módon csinálnak valamit, akkor az visszaüt. 

Mv.: Abszurd, hogy vannak jelentések, a legfőbb ügyészről készült anyag, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete elnökéről készült anyag, és ezt most a kormányszóvivő hozza nyilvánosságra, és nem tudják, hogy honnan van. Tehát
a Magyar Köztársaságban ilyen húszoldalas dokumentumok keringenek, és nem tudja senki megmondani, hogy honnan vannak.

K. T.: Nyilván mindenkiről készülnek jelentések, amit bármikor elő lehet húzni, ha az illetőtől szabadulni akarnak, és szomorúnak tartom, hogy ez a koalíciókon belül is megvan. Tehát, hogy a koalíció erős pártjai a kisebb pártok ellen hasonló módon gyűjtenek anyagot. 

Mv.: Nézzük tovább, mi történt a héten. A kórháztörvényt elfogadta a parlament, méghozzá nemcsak az ellenzék, hanem az
összes szakmai szervezet tiltakozásával. Ez egy régóta húzódó ügy, de hogy mi lesz belőle, az még nem sokaknak világos. 

B. T.: A jobboldali elhajlással egyáltalán nem vádolható szakszervezetek ellenére, Cser Ágnes ellenére hozták meg ezt a törvényt. Beszéltem néhány érintettel, szakértővel, a törvényalkotók nem egyszerűen a multik mellett teszik le a voksukat. Ennél többről van szó:
hosszú évekre, ha nem örök időkre biztosítva lesz a külföldi multiknak, hogy bizonyos területeken versenytárs nélkül tudjanak működni, ami a mai világban egy fantasztikus biznisz. Meg hát biztosítva vannak a források, hiszen az egészségügyi pénztár továbbra is működni fog. A szakszervezetek azt mondják, hogy a törvény ebből a szempontból egyoldalú, és tulajdonképpen objektíve kizárja az eleve esélytelenebb magyar beruházókat. 

K. T.: Megint egy csődtömegtől lehet így, privatizálással a legkönnyebben megszabadulni. Tüneti kezelés van, minden átalakítás nélkül a lovak közé lehetett hajítani a gyeplőt, aztán majd a tőke "begyün".

G. A.: Adja Isten, hogy bejöjjön a tőke, mert bizonyos szegmensekben és szektorokban profit látszik, és oda be fog azért jönni, de nagyon komoly társadalmi konfliktusokkal fog ez járni. 

B. T.: Abszolút megfordult a világ: egy magát szociáldemokratának mondó kormány a többnyire baloldali szervezetek ellenében teszi ezt, a nagy multik kedvére. 

Mv.: Mindenesetre ez Medgyessy Péternek is kudarc, tudniillik az ő taktikája ezúttal csődöt mondott. Ugye ő mindig megjelent a különféle fórumokon, próbált konszenzust teremteni a különféle érdekcsoportok között. De aztán kiderült, hogy az Orvosi Kamara ennek ellenére abszolút a törvény ellen van.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!