Kereső toggle

Fiatalok és a politika

Romantika nélküli nemzedék

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Nem tartozom ehhez a korhoz, áldozat vagyok, s elszántam magam arra, hogy szenvedéseimnek véget vessek. Az úgynevezett demokratikus rendszer újabb mártírja vagyok, ahol azonban nem az ember, hanem a pénz és a hatalom dönt. A többiek semmit nem csinálnak, senkit semmi nem érdekel. Ez rettenetes. Nem voltam nyugodt azzal sem, ahogy a dolgok a Cseh Köztársaságban történtek, és azzal, ahogy az emberek az egész világon elhagyták azokat az értékeiket, amelyek az életet jobbá teszik" – írta a 19 éves, politikai öngyilkosságot elkövető Zdenek Adamec az interneten nyilvánosságra hozott Fáklya 2003 cím? búcsúlevelében. 



21. századi fiatalok. Nem lázadnak, és nem akarják megváltoztatni a világot Fotó: Somorjai L.

A cseh fiatalember, aki két hete gyújtotta fel magát a prágai Vencel téren, valóban szívén viselte a társadalom sorsát. Írásában a totális demokrácia bevezetését sürgeti, amely csökkentené a központi kormány hatalmát, valamint az iraki–amerikai konfliktusra is kitér. Adamec egyébként szakközépiskolát végzett, és nagyon erősen vallásos beállítottságú volt. Tette bevallottan két hasonló esetre utalt a cseh történelem tragikus fejezetéből: 1969-ben Jan Palach, és egy hónappal később Jan Zajíce gyújtotta fel magát a Vencel téren. A politikai öngyilkosságoknak 24 éve kézzel fogható indoka volt: az akkori fiatalok Csehszlovákia elfoglalása, a szovjet diktatúra elnyomása ellen protestáltak. Leomlott a vasfüggöny, kitört a demokrácia, és íme egy újabb égő áldozat, immár a fogyasztói rend globális térhódításával szembeni ellenállásként. A mai fiatalok életérzését ismerve Adamecnek teljesen igaza volt: nem tartozott ehhez a korhoz. 

A kérdésre – mit szólsz Adamec tettéhez? – a megszólított hazai gimnazisták többnyire teljes közönnyel reagálnak, legfeljebb egy-egy vállrándítással közlik: teljesen idiótának tartják azt, aki képes politikai okokból öngyilkosságot elkövetni. 

A lánglelk? forradalmárok kora letűnni látszik, a hatvanas évek alapvető társadalmi követelései a nyugati társadalmakban mára megvalósultak. A mi régiónk éppen építi a demokráciát, de ebben az építkezésben a fiatalság – úgy tűnik – sem a bevett, sem a radikális eszközökkel nem kíván részt venni: csak fogyaszt, és az egyéni túlélésre játszik. 

A felnőttek pénz- és teljesítmény-centrikussága alapvetően meghatározza a fiatalok értékrendjét is – véli Sándor Katalin, egy kőbányai gimnázium magyar tanárja. A végzősöket tanító pedagógus elmondta: a diákok eleve nem veszik emberszámba azt, aki képes szerintük ma nevetségesen alacsony fizetésért tanítani menni. Katalin komoly sikerként könyveli el, hogy elérte: a fiatalok elfogadják az ő szempontjait is. Ég és föld a mentalitásbeli különbség, a középiskolások az irodalmi művekben egyszerűen nem értik az erkölcsi konfliktusokat. "Majd kiböki az ember szemét a tragédia, és a diákok értetlenül állnak a klasszikus hősök dilemmái előtt: az embernek az az érzése, amolyan "aki ennyire hülye, az megérdemli a sorsát" módon nyugtázzák egy-egy regényhős drámai sorsát – meséli a magyar tanár.

Politika? Nohát ilyesmiről nem nagyon beszélgetünk – elmélkedik a kérdésen Mikó Balázs tizenhét éves gimnazista, akinek elmondása szerint a fiatalok körében általában sem szokás "beszélgetni". Ha valaki komoly témákkal jön, az ciki, leginkább a közös poénkodás dívik: ki tud hangosabban jópofáskodni, a többieket túlharsogva beszámolni legutóbbi bulis kalandjairól. "Az ofőnk két évig próbálkozott különféle témákkal, de mindig osztatlan fanyalgás fogadta: most muszáj beszélgetni? Úgyhogy mára le is tett arról, hogy szót értsünk egymással." Négyszemközt azért kiderül: a kortársak némelyikének határozott véleménye van a világ dolgairól, gondolkodó típus, csak a csapatos együttlétkor ezt gondosan leplezi. "Nem akarjuk megváltani a világot, a fő téma köztünk a bulizás, különben általános a dögunalom. Mindenki görcsösen igyekszik beletartozni a bandába, iszonyú erősen számít a többiek véleménye. Az árral szembeni ellenállás nagyon-nagyon ritka, egyáltalán nem divat különcnek lenni, ahhoz valami komoly alap kell. Családi kötelék, hobbi, sport, számítógép, ilyesmire gondolok." 

Mindenki haver, de senki sem barát, a bizalmas kapcsolatok, amelyek komoly érzelmi támaszt nyújtanának, hiányoznak a fiatalok életéből. Ez alól a párkapcsolatok sem kivételek. A párokat első sorban nem a lelki azonosság, hanem a szex köti össze. "Én az égadta földön mindenkivel minden bajomat meg tudom beszélni, kivéve a barátnőmet" – összegez Balázs, aki szerint egyébként "a szakközépben vagy szakmunkásképzőben ennél is rosszabb a helyzet, ott mindez totál infantilizmussal súlyosbodik, az általános tudatszint úgy a felső tagozatos általános iskola környéke". Balázs gimnáziuma szakközéppel összevont iskola.

A rockzene, ami hosszú évtizedekig a fiatalkori lázadás elsődleges kifejező eszköze volt, s mint ilyen, erős ideológiai töltettel bírt, mára nem lett egyéb, mint szimpla üzleti áru. "Nem eszmei különbségekről van szó, legfeljebb stílusbeli variációkról – mondja a középiskolás. – Egyébként is nagy a keveredés a m?fajok között, az egész leginkább csak a külsőségekről szól. Többnyire jól megvan egymással a deszkás, a diszkós vagy a rocker, tehát nem különülünk el egymástól, mármint elvi okokból." A kérdésre, nincsenek-e köztük avantgard, művészkedő, lázadó típusú fiatalok, Balázs csak legyint: "Ja, az alternatívokra gondolsz? Azok tekintélyben legalul vannak, de nincsenek is sokan. Olyan lenyalt hajú, kötött pulóveres, tarisznyás, hetvenes évekből itt ragadt stílus az övék, és úgy tesznek, mint akik nagyon elvontak meg intellektuálisak, pedig nem azok. Főleg a lányok bírják ezt a m?fajt."

A mai középiskolásokat nem túlzottan izgatják a társadalmi igazságtalanságok, a korosztály inkább infantilisnak tűnik, csak úgy él bele egyik napról a másikra a világba – nyugtázza Éliás Ágnes szakközépiskolai tanár. – Nem jellemző, hogy évtizedekre előre tervezzenek, legfeljebb egy-két éves távlatban: nem idealisták, és nem rágódnak létkérdéseken. Ellenben komoly médiafogyasztók, saját bevallásuk szerint napi 3-4 órát tévéznek. Általában eljutnak valahogy a negyedik osztályig, s akkor praktikus szempontok szerint körülnéznek, hova tudnának minél biztosabban bejutni, továbbtanulni. A megélhetés gondja leginkább a pályakezdőket foglalkoztatja, a probléma azoknál jelentkezik élesben, akik nem tanulnak tovább, vagy már felsőfokú tanulmányaikat végzik. Persze itt is erősen felmerül a családi háttér meghatározó jellege, az elitoktatás problémája – teszi hozzá a pedagógus –, mert egészen más azoknak a gyerekeknek a helyzete, akiknek megfelelő szülői indíttatásuk van ahhoz, hogy úgymond vigyék valamire az életben. Ők sokkal határozottabb elképzelésekkel rendelkeznek a jövőjüket illetően is.

Granyák Gergely, harmadéves irodalom szakos bölcsész cáfolta azt a véleményt, hogy nihilisták lennének az egyetemisták. Az igaz, hogy sokan igyekeznek elhúzni a tanulás időszakát, például újabb szakok felvételével, hogy így oldják meg az elhelyezkedés nehézségét. Az elhelyezkedés kapcsán ugyanis mindenki tisztában van azzal, hogy nehéz jó fizető és érdekes állást találni. De mindenki reménykedik.

Horváth Péter politológus-hallgató úgy foglalalta össze tapasztalatait, hogy kivárás érezhető a fiatalok között, mivel nincs Magyarországon olyan eszmei mozgalom, amely tűzbe hozná a fiatalokat. Az antiglobalista, alternatív baloldali mozgalom talán pár év múlva "beérhet", de jelenleg ennek nálunk nincs "huzata". Lázadni pedig nincs mi ellen. Hiszen azt mondják, hogy szabadság van, bármit lehet csinálni.

Mindketten sajnálják a prágai fiatalembert, értelmetlennek tartják tettét. 





Nincs helye forradalomnak



Interjú Szabó Ildikó szociológussal a fiatalok politikához való viszonyáról



– Ami a 68-as történetet illeti, amikor is Jan Pallach fáklyaként elégette magát, hogy tiltakozzon a diktatúra ellen, azt nem lehet összehasonlítani ennek az Adamec nev? fiatalembernek a tiltakozásával, mert ma Csehországban demokratikus intézményrendszer van. Szavazással választják a kormányt, amit le is lehet váltani. A tartalmi eltérés mellett azonban feltűnő a tiltakozás módjának hasonlósága: a magyar politikai kultúrában is, és láthatóan a csehben is akadt egy forma, amely megteremtette a maga tradícióját. Elég csak József Attila követőire utalni, hiszen több jeles értelmiségi vetett véget életének úgy, hogy Balatonszárszón a vonat elé vetette magát. Jan Pallach önégetését szintén többen utánozták. Nem gondolnám azonban, hogy ez a mostani fiatalember elmebeteg lenne pusztán azért, mert egy demokratikus rendszerben választotta a tiltakozásnak ezt a formáját. Egyrészt korunkban rengeteg jel utal arra, hogy csak erős effektusokkal lehet a figyelmet magunkra, a mondanivalónkra felhívni. Akkor kényszerülnek az emberek komoly figyelemfelkeltő akciókra, ha azzal kell számolniuk, hogy a csendes szót, a racionális érveket környezetük egyébként nem hallja meg. Azt gondolom, hogy tiszta lelkű, hívő ember volt, aki hitt abban, hogy az ilyen gesztusoknak megvan az eredményük. Mi túlélők tudjuk, hogy nincs eredménye. A társadalmi-gazdasági és politikai folyamatokban nagyon sok az öntörvény, és végtelenül korlátozottak az egyének cselekvési lehetőségei, és csak valamivel szélesebbek a csoportokéi.

– Úgy tűnik, egyáltalán nem divat ma különcnek, szembenállónak lenni, inkább a társadalmi állapotok elfogadása jellemző. 

– Érdekes dolog, hogy egy adott nemzedékben a lázadás jelenti-e a mintát, az etalont, vagy inkább a konformitás. Ebből a szempontból nézve a hatvanas évek a fiatalok lázadásának nagy évtizede volt, és az előd, Jan Pallach fáklyaként való elégése ebbe a korba illeszkedett bele. Azonban a 68-as nemzedék tagjai később többnyire maguk is konform módon tagozódtak be a társadalomba, és gyermekeik, unokáik már nem akarják apáik fiatalkori példáját követni. Ennek fő oka, bármily meglepő, hogy azóta jobbak lettek a társadalmak. A 68-asok számtalan követelése társadalmi realitás lett. Úgy tűnik, hogy a nyugat-europai térség demokráciáiban a forradalmi modellt felváltotta egy fokozatosan fejlődő társadalmi modell. Tehát folyamatosan képesek beépíteni a megújulás mozzanatait minden téren. Kialakult egy olyan politikai kultúra, amelyben össztársadalmi egyetértés van az alapvető emberi értékek, társadalmi célkitűzések és állampolgári magatartások jellegét illetően. Pártállástól függetlenül nem számít politikailag korrektnek az előítéletes magatartás. Tehát ha úgy veszszük, a lázadás társadalmi "feltételei" pár évtized alatt megszűntek a nyugati világban, a rendszer megtanulta kezelni ellentmondásait. 

– Mi a helyzet a fiatalok forradalmiságával itt Magyarországon?

– A demokrácia kialakulása többgenerációs folyamat, és mi ebben elég kezdetleges szinten vagyunk még. A közép-és kelet-európai politikai kultúra jellegzetessége, hogy hiányzik a társadalmi konszenzus a legfontosabb demokratikus értékekben. Sajnos az egyetértés sokkal inkább működik mondjuk az idegenellenesség terén, gondolok itt a zsidó- vagy a cigányellenességre. Ebből a szempontból nálunk nagyobb alapja lenne a forradalmiságnak, mert lenne miért elégedetlennek lenniük a fiatalkorú lázadóknak. És mégsem lázadnak. A fiatalokat nem nagyon érdekli a politika. Erről kutatási adataink is vannak. Nemrégiben végeztünk utolsó éves középiskolások között országos reprezentatív felmérést, amelyeknek témája a középiskolások, vagy ha úgy tetszik, a leendő középrétegek értékvilága volt. Nos, a politikát távol érzik maguktól. A politika számukra nem testesít meg olyan cselekvési lehetőségeket, amelyekben nekik is helyük lenne. 

– A romantikus politikai lázadás, a világ jobbítására, megváltoztatására való törekvés ma egy az egyben hiányzik a fiatalok életéből?

– Ami a szomorú, s ez kelet-európai specialitás, hogy a fiatalok a meglévő társadalomjobbítási lehetőségekkel sem élnek, nincs is bizalmuk ezekben. A közéletben az utóbbi években elterjedt durva hangnem ezt a hozzáállást persze nem is erősíti. Nyugati kortársaik sem lázadóak, de ők aktívabbak: jobban és eredményesen kihasználják a fennálló érdekérvényesítési és tiltakozási formákat, a civil szerveződés lehetőségeit. A mi régiónkban sem a demokratikus intézményekkel nem élnek, sem forradalmat nem csinálnak, ez meglehetősen köztes állapot, ami mindig az erős államhatalomnak kedvez. Nagyon átmeneti időszakban válik felnőtté a mai fiatalság, s olyan elődöktől kellene megtanulni a megfelelő politikai cselekvési mintákat, gondolkodást, akik egészen más közegben nevelkedtek fel. 

A mai ifjúság a közszférán kívüli területeken véli megtalálni boldogságát, teljesen más a nemzedéki életfilozófiája, mint a szüleié volt. Olyan szakadék nyílt a generációk között, ami verbálisan már kezelhetetlen. A fiataloknak az életcélokhoz, emberi kapcsolatokhoz való hozzáállása merőben eltér az idősebbekétől. Ez egy, már viszonylagos jólétbe, szabadságba született nemzedék, akit szüleik kárpótolni akartak önnön sorsukért, ezért önzőeknek nevelték utódaikat, mert egy időben ez működőképes elvnek tűnt. Ezért is kap centrális szerepet a hedonizmus, az élvezet a mai fiatalok életében, ez nem egy olyan kor, amelyben a szembenállás, az értékhordozás a fő szempont. 

– A Fidesznek mintha sikerült volna felrázni a fiatalságot… 

– A 2000-ben végzett kutatásunk során valóban azt láttuk, hogy a legnagyobb szimpátiát a Fidesz váltotta ki a középiskolásokból. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezek a fiatalok magukénak vallottak volna egy jobboldali konzervatív értékrendet, hanem azt, hogy egy sajátos politikai marketing az ifjúsági kultúra teljes kelléktárával benyomult az iskolákba, mert ez a terep szabad préda volt számára. Mindez nagyon messze állt a politikai forradalmiságtól: nem voltak markáns különbségek a fideszes vagy a szocialista politikai táborral szimpatizáló fiatalok értékvilága között. 

– Miért volt ilyen fogékony a fiatalok – és felnőttek – jó része az érzelmi politizálás iránt?

– Magyarországon eleve igen fejletlen az emberek vitakultúrája, nem kristályosodott ki a racionalitáson, logikai érvelésen alapuló párbeszéd, megegyezési képesség – sem a politikában, sem a magánéletben. Ez egy modernizációs deficitet jelez, az európai politikai-társadalmi gondolkodást jó kétszáz éve a racionalitás jellemzi, ez az általános rendező elv, ami nálunk kimaradt. Remélhetőleg ez csak fáziskésés. Az érzelmi politikai azonosulás olyan, mint a vallási rajongás, itt nincs helye észérveknek. 

– A szélsőséges fiatalok sem kifejezetten előítéletesek? 

– Tény, hogy van közöttük egy nem túl nagy létszámú szélsőjobboldal, de az ide tartozó – túlnyomórészt szakmunkástanuló – csoportoknál is azt tapasztaltuk, hogy a kollektív élményeknek, a formáknak, szimbólumoknak, zenének, külsőségeknek nagyobb szerepük van, mint az elveknek. Úgy látszik, minél iskolázottabb egy fiatal – illetve a szülei –, annál védettebb a politikai szélsőségekkel szemben. A szakmunkásképzőkbe eleve a hátrányosabb szociális-kulturális hátter? gyerekek kerülnek, akik helyzetüknél fogva kiszolgáltatottabbak, manipulálhatóbbak kortársaiknál.


Fiatal munkanélküliek

Az elmúlt években folyamatosan csökkent a 15-24 éves fiatalok foglalkoztatottsága. Ennek oka részben a tömeges továbbtanulás, részben a pályakezdők helyzetének rosszabbodása, amit szakemberek a minimálbér tavalyi emelésével is magyaráznak: a munkáltatóknak így egyre kevésbé éri meg kezdőket alkalmazni. A KSH adatai szerint 2002-ben a korcsoport aránya az összes munkanélkülin belül 23,6 % volt. A munkanélküliek többsége szakképzetlen, és kisebb, de folyamatosan növekvő hányaduk felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkezik. A diplomás pályakezdő munkanélküliek száma jelenleg országosan közel 12 ezerre tehető. Az ő karrierlehetőségeik egyébként is beszűkültek, mert a ranglétrákat huszonéves és harmincas fiatalok töltik meg.

Olvasson tovább: