Kereső toggle

Nácizmus – szavak vezették a gyilkolást

A gyűlölet nyelve

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szaddám Huszein iraki diktátor a héten bemutatott beszédében kijelentette: a háború "az alacsonyabb rendűek" és "az emberiség ellenségei" ellen folyik, akiket "az átkozott cionisták" irányítanak. Noha nem ez az első gyűlölettel teli rasszista és antiszemita kirohanása Huszeinnek, a jelenleg zajló konfliktusban fokozott jelentősége lehet az ilyen szavaknak, és az általuk kiváltott hatásnak. Cikkünkben a Szaddám egyik példaképének és szellemi elődjének számító náci Harmadik Birodalom nyelvével és az agresszív beszéd által kiváltott hatással foglalkozunk.



A felszabadulás pillanata a képek és a szavak zsarnoksága alól 

1946 karácsonyán dedikálta a zsidó származású német professzor, Victor Klemperer LTI. Notizbuch eines Philologen címmel megjelent kis könyvét feleségének, Evának: "Mert nélküled ez a könyv nem létezne, a szerzője pedig még kevésbé." Az idős irodalomtörténész – noha a felvilágosodás kori francia irodalomról írt közleményeit tekintette életművének – ezzel a kis kötettel írta be nevét az európai és az Európán kívüli nagy szerzők sorába. 

Victor Klemperer Drezdában tanított, amikor is Hitler hatalomátvétele után folyamatos elszigetelésben és kitaszíttatásban lett része, mint minden hozzá hasonló, zsidó származású személynek. Először katedrájától fosztották meg, később a könyvtárlátogatástól is eltiltották. Majd elvették minden vagyonát, és egy zsidóházban kellett élnie sorstársaival összezsúfolva. A hólapátolás, műhelysöprögetés és egyéb kényszermunkák során, valamint a borzalmas zsidóüldözések hírének hallatán a hatvanéves volt professzor egy különös reménysugárba kapaszkodott, hogy elkerülje a leépülést és a halált: elhatározta, hogy tudományos pontossággal leírja, vizsgálja és értelmezi a náci birodalom nyelvhasználatát. Tevékenységét a "nyomorúság filológiájának" nevezte. Figyelte saját környezetét, a rádiót és az újságokat, s érdekes módon nem csak a náci birodalom kiszolgálóinak és fenntartóinak, de sokszor még saját sorstársainak beszédében is felfedezte azokat a nyelvi jelenségeket, amelyekkel egy világuralmi törekvés a természetes emberi együttérzés és lelkiismeret hangját elnyomta, s saját zsarnoki rendszerének gyökeret vert. 

A totalitárius rendszer nyelvhasználatának vizsgálatakor jutott el ars poetica-szer? megállapítására: "A nyelv nemcsak költ és gondolkodik nekem, hanem irányítja az érzéseimet, kormányozza az egész szellemi lényemet; hol tudatosan, hol pedig öntudatlanul hagyatkozom rá. És ha a kiművelt nyelvet mérgekkel művelik, vagy mérgező anyagok hordozójává teszik? A szavak lehetnek csipetnyi arzénadagok is: észrevétlenül lenyeljük őket, látszólag semmi hatásuk nincs, de egy idő után a méreg hatása mégis jelentkezik."

Írásunkban a náci Németország nyelvhasználatának jellegzetességeit vizsgáljuk, Thomas Klemperer, Huszár Ágnes és más kortárs nyelvészek munkái nyomán. 



Dr. Karl Lueger, a példakép



Mielőtt a náci birodalom nyelvének konkrét sajátosságaira rátérnénk, nézzük meg, melyek azok a technikai alapelvek, melyeket Hitler tudatosan is alkalmazott beszéd- és írásműveiben. 

Amint már egy korábbi számunkban is megemlítettük (Bécs és Hitler. Hetek, 2003. február 14.), a náci fővezér különös fogékonysággal rendelkezett a szavak hatalmát illetően. Példaképe, Karl Lueger 1897 óta volt Bécs polgármestere, akinek gyújtó hatású beszédeiről így vallottak a kortársak: az embert "hatalmába kerítette valami elemi erő, és magával sodorta, úgy, hogy képtelen volt a legcsekélyebb ellenállásra is". Hitler is hasonlóan emlékezett vissza arra a napra, amikor először hallotta Luegert beszélni a bécsi városháza csarnokában: "…meg kellett magammal belsőleg küzdeni, gyűlölni akartam, de képtelen voltam rá, mivel csodálnom kellett; rendkívüli szónoki tehetségnek bizonyult". (Hitler állítólag ez után annyira tisztelte Bécs polgármesterét, hogy még a "harcok idején" is pénztárcájában hordott egy kis Lueger-medált talizmán gyanánt – írja Brigitte Hamann Bécs és Hitler cím? munkájában.) 

A bécsi néptribun tehát két vonatkozásban is Hitler "tanítómestere" lett. Nála figyelt fel először a szavak "varázserejére", s arra, hogy a "tömeg közé hajított szavak" gyújtó hatásúak. Másrészről pedig arra a tényre, hogy a tömeg gondolkodását nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni, elég, ha érzelmi húrokat penget a szónok: "A propaganda elsősorban az érzelmekre hasson, s csak kisebb mértékben az értelemre. Nem szükséges, hogy a nép tudatosan gondolkodjék, hiszen az emberek felfogóképessége amúgy is meglehetősen korlátozott, intelligenciájuk csekély, viszont igen gyorsan felejtenek. A hatásos propaganda csupán néhány pontra szorítkozhatik, s a jelmondatokat addig kell ismételnie, míg a közönség minden tagja megérti, hogy hogyan kell értenie azokat" – vallotta Hitler már említett könyvében.



Hitler és a szómágia 



A náci alapfrazeológia egy egyszer? szimbolikába ágyazódik, az anya-gyermek viszonyt írja le, illetőleg a vér szimbolikájával operál. Noha nem tartozik szorosan írásunk tárgyához a náci tanok szimbolikája, a nyelvi elemzés szempontjából mégis elkerülhetetlen ezeknek a jelképeknek az értelmezése: így juthatunk el csak oda, hogy mit is jelentettek voltaképpen a náci gyűlések és beszédek. 

A "vér" és "talaj" (Blut und Boden), a "vérközösség" (Blutgemeinschaft), "közös vér" és "idegen vér", valamint "védeni", "széthullás", "szétesés", "felmorzsolódás", "összeomlás" állandóan visszatérő kifejezések a Mein Kampfban, Hitler beszédeiben és általában a náci írásokban. A már teljesen "kiforrott" náci eszmevilágban a haza, a német föld az anyát jelképezte, akihez "vissza kell térni", ugyanis csak a vele való szoros egység biztosíthatja a tökéletes harmóniát, a boldogságot (hasonlóan a csecsemő–anya kapcsolathoz). A német nép úgy jelenik meg, mint egy gyermek, vagy egy magzat, amelynek testét az anyai erő és vér védi, táplálja. "Elpusztítjuk a német lelket, ha elvesszük tőle a vidéket, amelyen megszületett" – állítja Hitler. 

A náci fantáziavilágban a nemzet (föld-anya) egy élő test, melyet át- meg átszőnek a vörös vérerek. "A lengyel korridor olyan, akár egy testünkből kimetszett húsdarab, egy folyton vérző seb nemzetünk testén, amely mindaddig vérezni fog, míg a föld ismét nem lesz a miénk" – ilyen és hasonló gondolatokkal lépten-nyomon találkozhatunk Hitler írásaiban. A nép teste – akár csak az anyáé – élő szervezet, saját vérkeringéssel. A tét nem más, mint a vér tisztaságának a megóvása – meg kell akadályozni, hogy az "idegen vér" a nép ereibe szivárogjon. Ezt a "tiszta vért" védeni kell mindenfajta megmásítástól, a legnagyobb veszélyt pedig a zsidók jelentik, akik egy "destruktív elv" hordozói, élősködő paraziták a földanya testén. A zsidók tehát olyan testvérek, akik nem olvadhatnak bele az anya testének birtokbavételéhez egyetlen testté redukált testvéri közösségbe. A zsidó legfőbb fogyatékossága pedig intellektualizmusa. Ebben a rendszerben maga Hitler messianisztikus küldetéssel rendelkezett, ő egyesítette egy testben a német népet: "A Gondviselés arra szemelt ki, hogy az emberiség szabadítója legyek. Megszabadítom az embert az értelem minden bilincsétől." 

A náci gyűlések is a legnagyobb cél elérését, a vérközösség megteremtését szolgálták, az "egység szenvedélyét" pedig semmi – sem a zsidó mint idegen test, sem az egyéni akarat – nem törhette meg. A tömeggyűlések is, melyek lényegében misztikus "istentiszteletek" voltak, az egyéni akarat megtörését, az egyéni ambíciók leépítését célozták. "Van-e nagyobb boldogság, mint egy barnainges gyűlés, amelyen egyetértésben rezdül a szónok és a hallgatóság lelke? […] Ezt a boldogságot csupán az első keresztény közösségek érezhették ugyanilyen erősen" – jegyzi meg Hitler immár hírhedtté vált művében. 

A náci nyelv első jellegzetessége tehát a Blut und Boden (a "vér és talaj") kifejezések szakrális fénybe történő emelése képi jelrendszerek segítségével. 



Kifordított frázisok



"A Harmadik Birodalom nyelve arra számított, hogy az egyént a maga egyedi lényegében megöli, mint személyiséget elnémítja, és egy meghatározott irányba hajtott és hajszolt nyáj gondolat és akarat nélküli tagjává, egy hengergő kőtömeg atomjává teszi" – a náci nyelvhasználat további jellegzetességei voltaképpen mind ez irányba hatnak: általában az emberi akaratot bombázta, nem meggyőzni akart, hanem tarolni. 

Több korabeli beszámoló megemlékezik Hitler visszatérő félelméről, amely a gondolkodó emberrel kapcsolatos. A fővezér gyűlölte a gondolatra ébredő embert, s mint már említettük, a zsidóságban is "magas intellektualizmusukat", lényeglátásukat, bölcsességüket tette nem egyszer gúny és megvetés tárgyává. (Hitler nevelés-eszménye is ennek megfelelő: a test edzését tartja elsődlegesnek, s azt tartja a fejlődés tökélyének, amikor egy emberben a test leigázza a szellemet.) A náci vezér az egységesíteni kívánt nagy német nép elé saját rendfenntartó embereit állította példaszer? héroszokként. Minden bizonnyal ez a tény áll a mögött, hogy a Harmadik Birodalom nyelve a sportágaktól kölcsönzött a legtöbbet, különösen az autóversenyzés és a boksz világából, valamint a katonai nyelvből, s egyetlen vonással összemosta a két világot. Így alkották meg a cigarettás dobozokon található "hadisportmárka" kifejezést, s az egyetemi diákokat is "hadisportgyakorlatra" vitték délutánonként. 

A "harcias", "hősies" és "fanatikus" a legnépszerűbb jelzőkké váltak, többet használták őket egyetlen napon, mint más korokban akár tíz éven át. Csakhogy eredeti jelentésüket elvették, s valami teljesen más vonatkozásban kezdték őket használni. A "hősies" jelző esetében például a szó eredeti jelentése valami olyasmi, hogy "hősiesek mindazok, akik valamilyen nagy emberbaráti tetteket hajtanak végre". Ezzel szemben a náci újságok, a rádió és a szónokok mind olyan esetekben használták, amikor valaki tömegeket tett a sírba könyörtelen gyilkosságokkal, továbbá a szó erősen kötődött a látványossághoz és az érdemrendek csengéséhez – azaz amikor semmi jelentőségteljes nem történt. 

A "fanatikus" szó esetében (a legtöbb szakértő ezt tartja a nácizmus leggyakrabban használt szavának) az eredeti pejoratív jelentést, amely lényegében megszállottságot takar, pozitívvá fordították, s felsőfokon méltányoló melléknévvé tették. Az ünnepnapokon, Hitler születésnapján vagy a hatalomátvétel évfordulóján nem volt olyan újságcikk vagy szerencsekívánás, amely ne tartalmazott volna "fanatikus esküt", "fanatikus fogadalmat", vagy ne bizonygatta volna a "fanatikus hitet" a hitleri birodalom örökös fennállásában. 

Ugyanígy a "heroizmus" is elszakadt eredeti jelentésétől, s a "bármilyen harci tevékenység során megnyilvánuló, vakmerő, halált megvető magatartás" esetére szűkült. 

A náci nyelvhasználat további tulajdonsága tehát, hogy meghamisították a szavak és a fogalmak eredeti jelentését s így tönkretették azok hitelét. 



Szegényesség és vásári kiáltozás



"Az LTI koldusszegény" – írja Klemperer. (Latinos rövidítéssel használja naplójában a Harmadik Birodalom nyelvét, amely nem más, mint a Lingua tertii imperii kifejezés kezdőbet?i.) 

Bármilyen meglepő, a nácik semmiféle intuitív nyelvteremtő erővel nem rendelkeztek, azaz nem alkottak új szavakat, hanem már meglévő kifejezéseket foglaltak le saját pártjuk számára, s korábbi közkincseket mérgeztek meg, s állították saját rendszerük szolgálatába. 

Másrészt ez a tény a náci nyelv tudatos megformálásának a következménye is: a legapróbb részletekig megszervezett zsarnoksággal figyeltek arra, hogy a nemzetiszocializmus tana minden pontjában, így nyelvében is változatlan maradjon. Ezen "alkotómunka" alatt elsősorban Goebbels tevékenységét kell értenünk, aki az engedélyezett nyelvet meghatározta, aki ezt az általános érvény? nyelvmodellt teljes egészében kialakította. (A fasiszta birodalom késő éveiben kialakul az a szokás, hogy péntek esténként felolvasták a rádióban Goebbelsnek a "Reich"-ba írott legújabb cikkét, egy nappal a megjelenés előtt. Így aztán a következő hétre mindenki számára rögzítették, minek kell a náci hatalmi kör összes lapjában állnia.)

A Harmadik Birodalom nyelvében van még egy feltűnő sajátosság: elmosódott a stilisztikai különbség az írott és a beszélt nyelv között. Különösen Goebbels írásműveire jellemző, hogy minden csupa felszólítás, felkiáltás, csupa agitáció (kiválóan lehetne velük szónokolni), mintha beszéd volna bennük minden. "Az egész világ számára kötelező stílus tehát a vásári hangnem? agitátor stílusa volt" – jegyzi meg Klemperer.



A vágyálom 



Részben Victor Klemperer munkásságából merít az a háború utáni intellektuális mozgalom (Kahlschlag), amely meg akarja tisztítani a német nyelvet a náci konnotációkkal túlságosan megterhelt elemektől. Irodalmárok, nyelvészek együttesen azon fáradoztak, hogyan is irtsák ki az "arzénnal megmérgezett" szavakat a német nyelvből. Törekvésüket azonban csak részleges siker koronázta, hiszen a nyelv sokkal erősebben kötődik a társdalomhoz, hogysem ilyen egyszerűen meg lehessen változtatni.

A professzor lelki-szellemi megrázkódtatásai tehát nem értek véget a náci rezsim összeomlásával. A háború után haláláig szembesülnie kellett a hitleri birodalom nyelvi gonoszságának utómagjaival: mivel folytatta tanári pályafutását (a Drezdai Népfőiskolán tanított), kapcsolata az ifjúsággal nem szakadt meg, évekkel később is tapasztalta, hogy a fiatalok – minden ártatlan és becsületes törekvésük mellett is – mennyire megőrizték a letűnt korszak nyelvi maradványait. "…ez még hosszú ideig fog tartani, mert nemcsak a náci tetteknek kell eltűnniük, hanem a náci szellemnek is, a náci gondolkodásmódnak és táptalajának: a nácizmus nyelvének is." Legfőbb vágya, hogy a német nyelv megtisztuljon egyszer szégyenteljes foltjaitól: "Ha a hith? zsidók egy étkészletet tisztátalannak találnak, akkor úgy tisztítják meg, hogy a földbe ássák. A náci nyelvhasználat sok szavát hosszú időre, egyeseket pedig örökre tömegsírba kell temetni." Vajon ma elmondhatnánk-e, hogy az öreg professzor kívánsága maradéktalanul teljesült?

Olvasson tovább: