Kereső toggle

Schröder a bűnbak

Kátyúban a német gazdaság

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Csatlakozás: 2004. május. Hazánk évszázados euroatlanti vonzalma végre tárgyiasulhat. Nyugat-Európa mégis csak számon tart bennünket. Csatlakozásunk gazdasági aspektusa azonban – nyersen fogalmazva – nem más, mint bevonulás Németország védőszárnyai alá. Ez nem meglepő, hiszen a németek már régóta Magyarország legfontosabb külgazdasági partnerei. Ami viszont aggasztó, hogy – nemzetközi jelentések szerint – Schröderék motorja meglehetősen akadozik. 



Schröder kancellár. Akadozik a motor Fotó: Reuters

A válság nem új kelet? német földön. A 2002-es év folyamán mintegy 41 ezer vállalkozás és számos nagybank jelentett csődöt. (lásd bővebben Hetek, 2002. november 15.,
Német bankok feketelistája) A probléma azonban kettős. Berlinben például még a krízis jelét sem lehet felfedezni. A német vezetők joggal tarthatnak attól, hogy országukra hasonló sors vár Európában, mint Japánra Távol-Keleten. Vagyis míg a gazdasági mechanizmusok egyre gyengülnek, és csak tornyosulnak az el-elhalasztott reformok, addig a polgárok jó része, akik szomszédaiknál messze magasabb életszínvonalon élnek, jószerével semmit sem vesznek ebből észre. Így hát a közgazdászok is álomra hajtják fejüket, és remélik, hogy reggelre minden elmúlik – jellemzi a kialakult helyzetet a The Economist. Valóban, a német bürgerek nem panaszkodhatnak. Bár jövedelmükből 38 féle adót fizetnek – ha fizetnek –, cserébe viszont ingyen kapnak autópályát, egészségügyi ellátást, és még a munkanélküli segély is meredeken emelkedik. Az elmúlt években az újraelosztási hányad a GDP 50 százalékát is meghaladta. A magánszámlákon közel 300 ezer milliárd euró pöffeszkedik, 2,5 millió eurós vagyon alatt pedig nem is érdemes gazdagságról beszélni a német fogalmak szerint. 

Nyilvánvaló, hogy a helyzet árnyoldalait nem a jómódúak szemüvegén keresztül kell vizsgálni. Bár ha siránkozni kell anyagi helyzetük miatt, arra mindig kaphatóak. A komor valóság az, hogy egyre nőnek a társadalmi egyenlőtlenségek. A munkanélküliek száma már meghaladja a 4 millió főt, és egyre csak nő. Csak a múlt hónapban 28 ezren vesztették el az állásukat! Mindeközben elkeseredett harc folyik a közalkalmazottak béremelése érdekében. 

A világszerte megtapasztalható recessziós hangulatra csak rátettek a növekvő jóléti kiadások, valamint a keleti tartományok gazdasági és infrastrukturális felzárkóztatásának költségei. És a felsorolásnak még koránt sincs vége: az utóbbi két évben 90 százalékot vesztettek értékükből az ún. Új Gazdaság (Neuer Markt) keretében felfuttatott high-tech ágazatok. Részvényeik csúnyán megbuktak a tőzsdén, és magukkal rántották az ország vezető nagybankjait is. Az általános dekonjunktúra egy olyan nyitott, exportvezérelt gazdaság számára, mint a német, fokozottan veszélyes. Köztudottan Németországban van a világ legdrágább, legrugalmatlanabb, ugyanakkor leginkább körülbástyázott munkaerőpiac. Ebben a helyzetben, mint ahogy azt a fenti adatok is bizonyítják, egy recesszió robbanásszerűen megnöveli az állástalanok számát. Nemzetközi elemzések a válság közvetett előidézői közé sorolják még a német oktatási rendszer drasztikus romlását, és a folyamatosan csökkenő népességszámot is. Az egykor első helyen álló képzési rendszer mára már csak a világranglista 21. helyén vegetál. Az ország lakossága – a természetes bevándorlást nem számolva – a számítások szerint az elkövetkezendő harminc évben 82 millióról akár 60 millióra is visszaeshet. Ilyen kilátásokkal még inkább fenntarthatatlannak minősül a jelenlegi német nyugdíjrendszer. Már egy ideje tervezik ugyan a nyugdíjkorhatár megemelését, ez azonban várhatóan heves ellenállást váltana ki a közvéleményben. Áldozatok nélkül viszont már nem lehet kikeveredni ebből a szituációból.

Négy évvel ezelőtt Schröder még a reformok szükségszerűségét hangsúlyozta. Azóta viszont ennek érdekében egyetlen kellemetlen lépést sem voltak hajlandóak megtenni. Hiába, a kancellár népszerűségi indexe már így is a negatív rekordokat döntögeti. Akárcsak a 2003-as előrejelzések. Hosszas elemzések után, ma már a másfél százalékos növekedést is túl nagynak tartják a gazdaságkutatók (DIW). A legutóbbi adatok már csak 0,6 százalékról szólnak. A német kormány azonban – irigylésre méltó optimizmussal – még mindig az 1,5 százalékkal kalkulál. 

Mindez beváltotta az uniós tagok régi félelmét: ilyen állapotban a gazdaság nem tud eleget tenni a maastrichti konvergencia kritériumai. A német adósságráta éppen a 60 százalékot súrolta, a költségvetési deficit pedig már meghaladta a 3 százalékot (múlt évben a GDP 3,75 százaléka volt), csökkentésére pedig csak a "nagyvonalú" 1,5 százalékos növekedés esetén van egyáltalán lehetőség.

Egyre világosabb, hogy Maastricht nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. A kritériumok egy recessziós környezetben ördögi körbe kényszerítik a tagállamokat. Miközben állandóan szemmel tartják a limiteket, egyre kevesebb mozgásterük marad fiskális politikában a recesszió kivédésére. A monetáris oldal pedig egyértelműen az Európai Központi Bank (ECB) hatáskörébe tartozik. A német gazdaság esetében viszont az elégtelenül működő transzmissziós mechanizmusok gátolják az ECB munkájából származó jótékony hatások átvételét. Így nem marad más eszköz, mint az alapvető reformok alkalmazása, különös tekintettel a munkapiacra és az egyre inkább túlburjánzott jóléti rendszerre. Schröder azonban már lekéste a közvélemény támogatását – véli a The Economist újságírója. 

Brüsszel már többször és meglehetősen ingerülten figyelmeztette Schrödert laza gazdaságpolitikája miatt. Az uniós vezetők, a német szociáldemokratákkal karöltve egyre kevésbé támogatják a kancellár politikáját. Szerintük nem lehet tovább halogatni a jóléti juttatások lefaragását és az ingyenes egészségügyi ellátás fenntartását. "Válaszul" Schröder ismét csatát vesztett a legutóbbi, heves sztrájkokkal fémjelzett bértárgyalásokon. 

Eddig is sejthettük, de így talán még nyilvánvalóbbá vált az a tény, hogy a csatlakozás nem ment fel bennünket a megfontolt nemzeti gazdaságpolitika alól. Sőt. Egy gyenge uniós centrum esetén, a perifériának is még nagyobb erőfeszítésébe kerül a felzárkózás. 


Okok és okozatok

A Der Spiegel hasábjain megjelenő kommentár nem menti ugyan fel a kancellárt, de a személyes felelősségre vonást is túlzásnak tartja. Ez ugyanis az igazságnak még jó indulattal is csak a felét jelenti. Legalább ennyi múlott ugyanis a német menedzsereken is – állítja a cikk írója.

A csődök, a milliárdos veszteségesek, a válságban lévő és stagnáló iparágak "kitermelésében" jócskán kivették a részüket a csúcsvezetők által elkövetett jóvátehetetlen hibák is. Ezek az elmúlt években jószerével négy olyan hibás vezetői mentalitásra voltak visszavezethetőek, amelynek nemcsak Németországban, hanem a világ számos pontján jóvátehetetlen következményei lettek. Ezek szakértők szerint a mohóság, a realitásoktól elszakadt víziók, az ellenőrzés hiánya és a passzivitás voltak. 

A mohóság tette tönkre az Enront és a Worldcomot. A világmegváltó víziók okozták a bajt a német Kirch Média, a France Telecom és a biztosító óriás Allianz esetében. A menedzserek hibás stratégiákkal ezermilliárdokat tapsoltak el, amellyekkel szemben olykor szinte eltörpül a politikai döntéshozók "aprópénze". Jellegzetes, hogy míg Hans Eichel német pénzügyminiszternek 15 milliárd eurós költségvetési hiánnyal kell farkasszemet néznie, a német tőzsde vezetője, Werner Seifert illetve csapata 100 milliárd euró veszteségért tehető felelőssé. A német gazdasági problémákért ugyanis a tőzsde és az azt irányító gazdasági elit legalább annyira hibás, mint a kancellár. Igen elgondolkodtató összehasonlítás az is, hogy míg a tavalyi árvíz nyomán hozott intézkedések 7,1 milliárd eurót vettek ki a háztartások és a cégek zsebéből, addig a tőzsde ennek szerény becslések szerint is legalább tizennégyszeresét. Nem beszélve arról, hogy a felelősségre vonás a gazdasági csúcsvezetést sokkal nehezebben éri el, mint a politikusokat. Az elkerülhetetlen elbocsátás ugyan bekövetkezik, de a fájdalom enyhítésére ott az elmaradhatalan milliós végkielégítés, amit gyakorta egy másik zsíros állásajánlat is kiegészít. Így történhetett meg, hogy az Allianz veszteségeiért egyértelműen felelőssé tehető Henning Schulte-Noelle elnök leváltását követően a cég felügyelő bizottságának élén folytatja pályafutását. Neki még a munkahelye sem változott meg.

Olvasson tovább: