Kereső toggle

A miniszterelnök duplázott – a neheze még hátra van

Izrael kiállt Saron mellett

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Ariel Saronnak sikerült az, amiben korábban Jichák Samir, Simon Peresz, Benjamin Netanjahu és Ehud Barak is elbukott: választást nyert miniszterelnökként. Saron pártja, a jobboldali Likud kishíján megduplázta képviselőinek számát az izraeli parlamentben, a knesszetben. A keddi választás nagy vesztesei a baloldali pártok és az ultraortodox Sasz Párt voltak, míg az újvidéki születésű, magyarul is beszélő Tomi Lapid történelmet írt azáltal, hogy pártját, a Sinujt (Változás) öt év alatt a semmiből a harmadik helyre sikerült felhoznia. Saron a győzelem ellenére figyelmeztetett mindenkit: a neheze csak most következik.



Ariel Saron megerősödve folytathatja. Bizonyított Fotó: Reuters

Csendesen telt a választás napja Izraelben, csak az alacsony választási részvételről szóló borulátó előrejelzések okoztak némi izgalmat a pártok főhadiszállásán. Az érdektelenség mértéke persze relatív: a 68 százalékos arány szinte minden más országban kitűnőnek számítana, Izraelben azonban hozzászoktak a nyolcvan százalék körüli választási részvételhez. A központi választási bizottság elnöke ezért a nap folyamán még azt is felvetetette, hogy a jövőben bírsággal kellene szankcionálni a távolmaradó választókat.

Egy párt örült csak – mint utóbb kiderült alaptalanul – az érdektelenségnek, az ultraortodox, vallási alapokon álló Sasz, amelynek egyik vezetője kijelentette: azért imádkoztak, hogy a választás napján essen az eső, mert akkor "a világi pártok szavazói inkább otthon maradnak, a mi híveink azonban úgyis tódulni fognak az urnákhoz". Bár kedden sokfelé esett az eső (ahogy januárban Izraelben igen gyakori), ez azonban nem riasztotta el a választókat attól, hogy szavazataikkal súlyos vereséget mérjenek az intoleráns és agresszív politizálásáról hírhedt Saszra.

A részvételi arányokról szóló hírek csak addig voltak érdekesek, míg a szavazókörök bezárásával egyidőben megjelentek az előzetesen becsült eredmények az új knesszet öszszetételéről. Az izraeli televízió egyes csatornája este tíz órakor nemcsak Ariel Saron elsöprő sikerét jelentette be, hanem azt is, hogy pártja, a Likud az előzetesen becsültnél jobb eredményt elérve, 19-ről közel kétszeresére, 37-re növelte képviselői számát. Ezzel ellentétes eredményt ért el a baloldali Munkapárt, amely hat helyet veszítve most 19 mandátumot mondhat magáénak.

Harmadikként az "izraeli társadalom arculatának forradalmai megváltoztatását" és "vallásmentes kormányt" ígérő centrista párt, a Sinuj végzett. Tomi Lapid ortodox-ellenes mozgalma egyenlő jogokat és egyenlő kötelezettségeket követel minden izraeli számára, és fel akarja számolni a vallási pártok által kiharcolt privilégiumokat és mentességeket. (lásd keretes írásunkat). 

A Sinuj a korábbi hat helyett több mint kétszer anynyi, tizenöt képviselőt küldhet a parlamentbe. Még jelentősebb ez az eredmény, ha figyelembe vesszük: a Sinujt az 1999-es, legutóbbi parlamenti választások előtt (2000-ben csak a miniszterelnök személyéről lehetett szavazni) csupán egyetlen politikus, Avraham Poraz képviselte a knesszetben. Lapid első nyilatkozatában kijelentette: nem a vallásos emberek ellen van kifogása, sőt örül annak ha azok imádkoznak és a tórát tanulmányozzák, csak azt szeretné, hogy a hívőket képviselő ultraortodox pártok erre hivatkozva ne követelhessenek maguknak milliárdos állami támogatást és mentességet a katonáskodás alól. "Nem vallásháborút akarunk, hanem egyenlőséget minden izraeli polgár számára." – mondta Lapid.

Lapidék fő ellenfele a Sasz választási központjában a kiábrándító előzetes eredmények láttán – a korábbi 17 helyből legalább négy mandátum elvesztése – nem keseredtek el. Sőt, a vallási párt hívei úgy táncoltak és énekeltek, mintha győzelmet ünnepelnének. "Az Örökkévaló hamarosan bebizonyítja, hogy nem az istentelen, gyűlöletkeltő Sinuj, hanem a mi pártunk szerepelt jobban a választáson" – mondta a televízió választási műsorában a Sasz egyik képviselője. Az este folyamán azonban kiderült: az első eredménynek még szépítették is a helyzetet. A Sasz végül – eső ide, eső oda – hat helyet veszítve csak 11 képviselői helyet szerzett, és a negyedik helyen végzett.

Akár három részre is szakadhat a választási vereség nyomán az 1948-as allamalapítás óta legrosszabb eredményét elérő baloldali Munkapárt. A Saron-féle egységkormány tagjaként a Munkapárt inkább belső váláságával és korrupciós ügyeivel hívta fel magára a figyelmet, mintsem felelős politikai erőként. A pártelit huzavonája végül oda vezetett, hogy két hónappal ezelőtt Avraham Burg kneszet-elnök, és Benjamin Ben Eliézer volt honvédemi miniszter párharcából nevető harmadikként egy szinte ismeretlen politikus, Amram Micna, haifai polgármester került ki győztesen. A nagypolitikában újonc Micna azonban nem volt egy súlycsoportbeli kihívója a hetvennégy éves veterán Ariel Saronnak, aki a "nemzet nagypapája" szerepében sok, a békefolyamat helyett terrorfolyamatot eredményező baloldali külpolitikából kiábrándult szavazót is maga mellé tudott állítani. A Likud győzött még hagyományos bázisának számító Tel Avivban is, ahol a baloldal Rabin, de még Barak idejében is rendszeresen százezres demonstrációkat tudott megrendezni és Micna városában, Haifán is.

Micna a kampány folyamán többször kijelentette: "még szükséghelyzetben, az iraki háború kitörése esetén sem hajlandó" belemenni az egységkormány folytatásába. Pedig erre nemcsak a kormányfő kérte a Munkapártot, hanem Mose Kacav izraeli államelnök is. A sebeit nyaldosó baloldal a jelek szerint ellenzékbe kényszerül, hacsak nem sikerül Saronnak meggyőznie a mindig rugalmas Simon Peresz volt miniszterelnök-külügyminisztert, hogy vállaljon vezető szerepet más baloldali politikusokkal együtt az új kormányban. Egy ilyen kérés elfogadása viszont még jobban megosztaná a Munkapártot, amely emiatt akár több részre is szakadhat. (a koalíciós lehetőségekről lásd keretes írásunkat).

Egy nappal a választás után már két pártelnök is lemondásra kényszerült. Josszi Szarid, a radikális baloldali Merec vezetője a választás estéjén még nem volt hajlandó elismerni felelőségét a vereségért (a Merec a korábbi 10 hellyel szemben csak hat mandátumra számíthat). Szarid híveit azzal – a számunkra ismerősen csengő mondattal – vigasztalta, hogy "sokat tettünk, de mégsem eleget". A lemondása iránt érdeklődő televízió riportert Szarid kedd este még az élő adásban zavarta el melegebb éghajlatra, ám szerdán mégis kénytelen volt venni a kalapját, és lemondott.

A másik komoly vesztes az orosz bevándorlók pártja, a Jiszrael Bealija vezetője, Natan Scsaranszki, aki a pártelnökségről nem, csak a listán szerzett mandátumáról mondott le, miután csupán két mandátumot szereztek a választáson. Az egymillió orosz bevándorló többsége továbbra is jobboldali maradt, ám az elmúlt években fokozatosan "átcsorogtak" a Likud táborába. Nem jött jól PR-szempontból Scsaransz-kijéknak az sem, hogy az egyik kis orosz párt a szélsőséges Vlagyimir Zsirinovszkijt hívta meg kampányolni, aki Izraelben sem hazudtolta meg önmagát, és botrányt-botrányra halmozott kijelentéseivel.

A választásoknak tehát vége, a neheze azonban csak most következik. Ariel Saron győzelmi beszédében úgy fogalmazott: "Most nem az ünneplés, hanem az összefogás ideje van." A terrorizmus, az iraki konfliktus, és a minden korábbinál súlyosabb társadalmi-gazdasági válság Izraelben olyan kihívást jelent, amelynek leküzdéséhez minden cionista (azaz Izrael építését célul kitűző) pártra szükség van – mondta Saron.

A választás utáni reggelen a sok politikai hír mellett egy közlemény jelent meg arról, hogy új, öt nyelven működő telefonközpontot hoztak létre a lakosság tájékoztatására, hol kell riadó esetén a gázálarcokért jelentkezni. Saron másodszor is győzött, de az igazi csaták még előtte állnak.


Koalíciós lehetőségek Saron előtt 

Az izraeli elemzők szerint Ariel Saronnak a vártnál nagyobb arányú győzelme ellenére nincs könny? dolga, amikor össze akarja állítani új kormányát. (Erre 42 nap áll a rendelkezésére) A kneszet új összetétele alapján négy lehetséges koalíciós forgatókönyv vázolható fel, ám az előzetes politikai nyilatkozatok alapján ezek egy része ma nem tűnik megvalósíthatónak.



(Kattintson a képre a nagyobb mérethez)

Saron egyértelműen nemzeti egységkormányt szeretne, ami a jelenlegi kormány folytatását jelentené, a Likud mellett a Munkapárt, a Jiszrael Bealija és az ortodox vallási pártok (a Sasz, az Egyesült Tóra Júdaizmus és a Nemzeti Vallási Párt) bevonásával. A Munkapárt jelenlegi vezetői viszont határozottan elutasítják azt, hogy újra kormányra lépjenek a Likuddal.

Ennek az egységkormánynak az alternatívája lehet a Tomi Lapid által megálmodott vallásmentes "világi koalíció", amelyben a Sinuj lép az ortodox pártok helyére. Talán ez a kormány élvezné a külföld részéről a legnagyobb bizalmat, amire az Európában sokat bírált Saronnak a jövőben is szüksége lehet. Az akadály viszont – a Munkapárt ellenkezése mellett – ennél a megoldásnál az is, hogy a Likudban sokan nem fogadnák el, ha Saron felrúgná az ortodox vezetőkkel való megállapodást, és az antiortodox, és többségében volt baloldaliakból álló Sinujjal fogna össze.

Saron a leggyorsabban – akár egy hét alatt – egy szűk jobboldali koalíciót tudna összehozni, ám erre csak végső esetben lenne hajlandó. A tisztán jobboldali kormány ugyan elegendő támogatottsággal rendelkezne a kneszetben, ám külföldön rettenetes képet festenének Izraelről – vélik az elemzők.

Elméletileg felállítható egy Sinujjal kiegészített jobboldali kormány is, ám ehhez egy asztalhoz kellene ültetni a mérsékeltebb (például a katonáskodást nem ellenző) vallási pártokat Tomi Lapiddal, amire az utóbbi – egyenlőre – nem hajlandó. Ha ez a koalíció meégis létrejönne, Saron bízhat abban, hogy menet közben talán a Munkapárt is hajlandó csatlakozni.


Aki lemosta az ultrákat

Újvidéken született és a holokausztot a budapesti gettóban élte túl a 2003-as izraeli választások sikerembere, a magyarul és szerb-horvátul is kitűnően beszélő Tomi Lapid. A Sinuj párt elnöke korábban sikeres újságíró volt. Sok mondása szinte szállóigévé vált, például amikor arról beszélt, hogy "az izraeliek a génjeikben hordozzák a túlélés erejét".



Tomi Lapid, az újságíróból lett forradalmár Fotó: Reuters

Lapid nemcsak anti-ortodox programjával érte el mostani sikerét, hanem azzal is, hogy a nagy pártok korrupciós botrányaiba belefáradt szavazók előtt vonzó volt a civilként is sikeres és jómódú pártelnök "tiszta kezek" kampánya. Lapid arra kérdésre, hogy milyen tárcát szeretne magának a kormányban, azt válaszolta, hogy "a Volvóm otthon áll a garázsomban, bársonyszék is van a nappalimban, ezért semmi ilyen nem motivál. Számomra az fontos, hogy minden izraeli számára egyenlő esélyeket tudjak kiharcolni."

A Heteknek adott korábbi interjújában Tomi Lapid elmondta: szerinte a palesztin kérdés mellett – amiben szinte minden izraeli azonosan gondolkodik – a legnagyobb probléma "az ultraortodox erők túlsúlya minden olyan területen, ahol a vallásnak nincs semmi keresnivalója. Ez az, ami veszélyezteti Izraelt mint liberális, nyugati demokratikus stílusú modern államot."

Olvasson tovább: