Kereső toggle

Eichmannra is rálicitáltunk

Randolph Braham professzor a legnagyobb szégyenfoltunkról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Budapesten köszöntötték a héten 80. születésnapja alkalmából a magyarországi holokauszt legismertebb kutatóját, Randolph Braham professzort.



Randolph Braham. "A történelem kötelessége az események rögzítése." Fotó: Somorjai L.

– Professzor úr, hogy lehet a holokausztról ilyen hideg objektivitással és minden érzelem nélkül írni, ahogy Ön tette ezt A népirtás politikája cím? művében?

– Nézze, ha egy sebész szembetalálja magát az édesanyjával, akit azonnal muszáj megoperálni, mit vesz tekintetbe? Az édesanyjához fűződő érzelmeit vagy az orvostudomány törvényeit? Én is úgy tekintettem a holokauszt témájára, mint egy sebész a műtőasztalon fekvő édesanyjára. Rengeteg könyvet olvastam rögtön a háború után, amely Auschwitzról szólt, s amely csak a szívhangokat pengette meg: érzelmek, halálok. Olvastam olyanokat is, melyek vallási, pszichológiai alapon próbálták megmagyarázni a holokausztot, oly módon, hogy a zsidóság vétkezett, Isten büntetett. Miután 1952-ben az államokban megkaptam a doktorátusomat, elkezdtem gondolkodni azon, hogy miképpen lehetne egy tudományos technikát találni a holokauszt valódi feltérképezéséhez. Milyen metódussal lehet megmagyarázni, kérdeztem magamtól, hogy Európa huszadik századi napfényében mint egy gyár futószalagján gyilkolták emberek millióit? Ez nem egy primitív korszakban történt, hanem Goethe, Beethoven, Heine, Schiller Németországában. 

– Ha valaki megkérdezte volna, hogy 1932 előtt egy holokauszt-szer? eseménysort – ismerve az európai országok karakterét – melyik ország indíthatna el, mit mondott volna?

– A válaszom az lett volna, hogy Franciaország. Senki nem gondolt a finom Németországra. Robes-pierre, Marat, Saint-Just és a forradalom többi alakja guillotine-nal, antiszemitizmussal, forradalmi elánnal voltak átitatva. Meggyőződésem, hogy ha netalán Németország nyerte volna meg az első világháborút, a holokauszt nem jött volna létre.

– Melyek voltak a sztálini és melyek a náci népirtás fő motívumai, sajátosságai? 

– A szovjetek a sztálinista korszakban sokkal több embert öltek meg, mint a nácik, nagyságrendekkel többet, 1917-től egészen 1989-ig. Ennek dacára nem lehet összehasonlítani a gulágot Auschwitzcal, sőt semmilyen más népirtáshoz nem hasonlítható.

– Miért?

– A szovjetek főleg politikai okokból gyilkoltak, tömegszámra farmereket, kulákokat, gazdagokat, cigányokat, zsidókat és főleg saját bolsevista ellenfeleiket. Az összes nagy bolsevikperben Sztálin mindig a saját embereit ölette meg. A nácik a szlávokra úgy néztek, mint állatokra, rabszolgaként kezelték őket. A zsidókat meg fertőzött egyedeknek látták, olyan bacilushordozóknak, akiket mind egy szálig ki kell irtani, hogy a német vér tiszta maradhasson. Korra, nemre való tekintet nélkül próbáltak kiirtani egy egész népet, egy fajt a világtörténelemből.

– Mi volt Németországban a Hitler iránti őszinte rajongás legfőbb eleme? Mi tévesztette meg a leginkább a német népet?

– Az egész német nép szinte bele volt szerelmesedve a Führerbe. A szó mindenfajta értelmében. Nők, gyerekek, fiatalok, idősek zokogtak, mikor látták vagy hallgatták, mindent megadtak volna, hogy a kezét csak megérinthessék is. Megoldotta a munkanélküliség problémáját, új utakat, hidakat, házakat épített, megszegte a nemzetek szövetségét, bement a Rajnába, Lengyelországot legyőzte pár héten belül, Franciaország hatalmas haderejét pár napon belül, 1940 júniusában egész Európát uralta. A német átlagpolgárok a gyerekek, a német családok jótevőjének látták, politikai géniusznak. A generálisok militarista csodának. 

1944-ben, miután Németország romokban hevert, s a fiatal német katonák jelentős része halott volt, kicsit kezdték megkérdőjelezni Hitler lángelméjét. Tizenéves német gyerekekből hadsereget verbuvált. Mindent és mindenkit szemrebbenés nélkül a halálba küldött. Ha a németek nem tudták megnyerni a háborút, akkor bűnhődjenek, nem érdemlik meg a Harmadik Birodalmat, és engem sem, mondta Hitler. Normális észszel nem lehet felfogni. Nem a természetes emberi dimenzióban hatott az ő ereje, ettől volt sátáni.

– Kik voltak azok, akik pontosan tudták, mi folyik Auschwitzban?

– A magyar zsidók vezetői éppúgy, mint a nemzet vezetői részletesen tudtak mindenről, Auschwitz összes titkáról, de nem osztották meg ezt a tudást a tömegekkel, mert utóvégre a helyzet Magyarországon nem volt olyan, mint Lengyelországban, ahol a zsidók és a keresztények között állandó nyílt ellentét volt, az antiszemitizmus majdnem állami volt.

– Magyarországon nem?

– Magyarországon a zsidók büszkén állították, hogy ők izraelita vallású magyarok. Ignotus Pál állítja egyik művében, hogy a magyar zsidók sokkal patriarchálisabbak voltak, mint a magyarok. 1867-től a zsidóság nagy része főleg az anyaországban, tehát a trianoni Magyarországon Kossuth, Deák, Eötvös irányában haladt. Asszimilálódtak, feladták régi hagyományaikat, öltözködésüket, kultúrájukat, és áttértek a keresztény hitre, tehát magyarok lettek. Az aranykor idején, 1867-től ők voltak a modernizálás úttörői, bankárok, jogászok, orvosok, művészek. Ők zsidó vallású magyarok voltak. Abban a hitben voltak, hogy ami történt Lengyelországban, nem történhet meg egy civilizált, lovagias Magyarországon, utóvégre itt a zsidóság összeforrt a magyarsággal. És 1944-ben ugyanúgy füstté lettek Auschwitzban, mint kaftános, pajeszos társaik. 



***

"Eminenciád!

Most hatvanhat éves vagyok, és idegeimet megviselte a napról napra megújuló bizonytalanság. Most kijött a rendelet, hogy mi, akik Krisztus hitére igaz szívből és erős meggyőződésből tértünk, a megbélyegző sárga csillagot viseljük. Kérjük, a Jézus szent nevére, mentsen meg minket ettől a meggyalázástól, akik keresztények lettünk, és keresztények akarunk maradni. Eminenciád, mindenre, ami szent, kérem: ne engedje, hogy megbélyegezzenek bennünket, kik ezt nem érdemeltük meg, mert amióta a keresztség kegyelme rajtunk van, mindig Krisztus útját követtük! Emelje fel szavát érettünk, akik kivetettekké lettünk, sehova sem tartozunk, és zsákmányává válunk a söpredék aljas dühének! Ne engedje lesüllyedni lelkünket abban a feneketlen örvényben, melyet a kételkedés jelent, a szörny? gyanú, hogy ez talán az Isten büntetése rajtunk, amiért ősi hitünket elhagytuk.

Eminenciádnak 

régi mélyen tisztelő híve:

Erdős Renée

Rákoshegy, 1944. március 31."



***

– Az elmúlt években úton-útfélen Horthy ártatlanságát próbálták bizonyítani a politika és a közélet szereplői. Újratemetés, árvalányhaj, vitézrend, lovagrend, teljes volt a díszlet a kormányzó rehabilitálásához. Mi volt az ő valódi szerepe a történtekben? 

– Mikor Hitler megtudta Ká-rolyi és az akkori magyar kormány azon célját, hogy ki akar ugrani a háborúból, mindent megtett ez ellen. Mert ha Magyarország kiugrik Olaszország mintájára, akkor az egész német hadsereg a Balkánon körül lett volna zárva, el lett volna szigetelve, nem beszélve arról, hogy a romániai kőolaj fűtötte a német hadigépezetet, ami szintén el lett volna vágva. Hitler ezt nem engedhette. Mikor Horthyt magához hívatta, két dolgot mondott neki: ha ellenálltok, mikor bevonulunk, akkor a szlovák és román ellenségeiteket is magunkkal visszük országotok elfoglalásánál, de ha mint szövetségesek tovább harcoltok velünk, és egy új kormányt hoztok létre elsöpörve a zsidóbarát Kállai-kormányt, akkor csak egyedül jövünk be. Így az új kormány létrejötte után hadseregünk visszamegy a frontra, és csak egy-két egység marad itt. 

Ez az egy-két egység Eichmann volt meg az SS. Mikor rögtön a Wehrmacht után március 19-én bejött Eichmann – Jeruzsálemben a perén így fogalmazott –, elképedve vette észre, hogy a belügyminisztérium két főtisztje, Endre László és Baki László túltesz rajta is. Eichmann, ismerve a gázkamrák és krematóriumok kapacitását, napi két marhaszerelvénnyi zsidót, azaz hatezret akart Auschwitzba küldeni. Az Endre–Baki-csoport ezzel szemben napi hat marhaszerelvényt, azaz tizennyolcezer zsidót ajánlott. A kompromisszum négy szerelvény, tizenkétezer zsidó naponta. 

Mikor Horthy visszajött Hitlertől, megmaradt főnöknek, ezt látva a zsidó vezetők fellélegeztek. Ők Horthyt egy civilizált antiszemitának ismerték, aki rühellte a keleti zsidókat, de szeretett kártyázni a gazdag zsidókkal. Abban reménykedtek, hogy Horthy nem fog a németeknek szabad kezet adni. De szegény zsidók nem tudták, hogy március 18-án Horthy jóváhagyta Hitler egyik kérését, miszerint átad Németországnak háromszázezer zsidó munkást a hadiiparban való munkára. Ezt 

a megállapodást használta ki a Baki–Endre-csoport, akik azt mondták, hogy jó, de a zsidó munkások jobban dolgoznak, ha az egész családjuk velük van, ezért jobb volna, ha elvinnének mindenkit. Kivették a kórházakból az újonnan megoperált embereket, őket is bedobták a vagonokba; kivették a börtönökből az oda bezárt zsidókat, kivették a bolondokházából, hogy senki az égvilágon ne maradjon vissza. Április lévén az idő sürgető volt, mert a szovjetek már közeledtek, így a magyarországi végső megoldás lett az egész európai holokauszt legolajozottabb, leggyorsabb, legdurvább, legborzalmasabb fejezete. 

– A környező országokban nem ment ilyen flottul?

– Nem, sehol. Amit Lengyelországban évekig csináltak, azt nálunk kétszer hat hét alatt véghez-vitték. Az első hat hét az előkészítés, tehát a zsidók elszigetelése, kirablása, gettósítása, befejeződött május 15-én. A második hat hét május 15-étől július 9-éig a deportálás volt. Ez alatt az idő alatt több, mint négyszázötvenezer zsidót deportáltak. A holokauszt és azon belül a magyar holokauszt az európai keresztény civilizáció legszégyenteljesebb fejezete.

– Hogy látja a világ jövőjét? Megtörténhetnek még ilyen vagy ehhez hasonló népirtások?

– Minden megtörténhet. Gyerekkoromban, kamaszkoromban átéltem a romániai antiszemitizmust, 1940 szeptembere után a Horthy-rendszer zsidóellenes törvényeit, munkaszolgálatot, a holokausztot, és szovjet fogságban is voltam rövid ideig. Mindezek alapján Voltaire gondolatait osztottam: a történelem nem más, mint a borzalmak és szerencsétlenségek egymásutánja. Most az utóbbi tíz évben, mondjuk 89-től kezdve, ezt a történelmet nem olyan pohárként látom, amely félig üres, hanem olyan pohárként, amely félig tele van. Ki hitte volna, hogy a szovjet rendszer, a kommunista rezsim minden polgárháború és vér nélkül darabjaira hull, atombombáival együtt?

– Mi az a legfőbb dolog – történés, esemény, élmény, érzés stb. –, ami, ha nem lett volna, talán a holokauszt sem lett volna?

– A gyűlölet. Konkrétabban Auschwitz nem történhetett volna meg, ha nincs meg az a gyűlölet az emberekben, amelyet már két évezrede szívnak folyamatosan a szívükbe, a pszichéjükbe, hogy a zsidók – úgy, ahogy vannak – tömegesen a bűnösök Jézus meggyilkolásáért. Oroszországban, lengyel falvakban, szinte az egész Európában primitív papok állandóan azt sulykolták az emberekbe, hogy a zsidók gyilkolták meg Jézust. Ezt 

a gyűlöletet a keresztény egyház gerjesztette. Nem az evangéliumot, az irgalmat, a megváltást továbbították, hanem az antiszemitizmust megalapozó antijudaista részleteket az Újtestamentumból. Sajnos ez a mai kereszténység alapja. A Vatikán évtizedekig hallgatott, egy szót sem szólt a holokauszttal kapcsolatban, csak 1967 után, de hát ezt a halvány kísérletecskét is alig-alig vették át a különböző országok katolikus egyházai. 

– Amerikában miért nincs olyan gyűlölet, mint Európában?

– Egész más a történelme. Amerika emigráns emberekből áll, mindannyian különböző országokból mentünk oda, gondolván azt, hogy az utcák arannyal vannak beborítva, gyerekeink angolul beszélnek, amerikaiak lettek. Nem szégyellték, de nem is voltak büszkék a régi életükre. Így nőttünk fel mindnyájan az államokban, és mégis mindnyájan egyek vagyunk. Lehet valaki román, bolgár, magyar vagy orosz származású, akkor is elsősorban amerikai. És Amerika alapító atyái az első pillanatban szétválasztották az államot az egyháztól. Ez is része annak, hogy kevesebb a gyűlölet.

Tudja, én is egy amerikai honfi, patrióta vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy utálom a négereket, a kanadaiakat, a mexikóiakat vagy 

a magyarokat. Szeretnék egyszer egy ilyen Magyarországot látni, ahol a magyarok szeretik Magyarországot, egészséges patrióták, de ugyanakkor nem gyűlölik se a zsidókat, se a cigányokat, se a románokat, se a szlovákokat, se az amerikaiakat. Gyűlölhetik az egyént. Ha egy román vagy egy zsidó elkövet egy bűnt, akkor azt csukják börtönbe, de ha egy magyar zsidó, mint mondjuk Kertész vagy Heller Ágnes semmi rosszat nem tesz, csak a magyar kultúra jó hírét öregbíti szerte a világon, akkor miért utálják? Mert zsidónak születtek. Ha az ember elképzeli, hogy egy lidérces éjszakán kidobják a házukból, elveszik mindenüket, kirabolják őket; a gettóban a lányoknak még a nemi szervét is megnézik, hogy nincs-e ott eldugva valami; mint a marhákat vagonokba rakják; nevük már nincs, csak számuk; majd a hajukat is lenyírják, s a végén gázzal megölik őket… (elakad a hangja). 

– Professzor úr szerint van kollektív bűnösség?

– Az én szempontomból nincs. A bűn mindig egyéni bűn. Még Eichmann gyereke is ártatlan a számomra. A történelem kötelessége az események rögzítése. És nem a harag örökítése.

Olvasson tovább: