Kereső toggle

Kossuth harca a sajtószabadságért

Jaj a cenzoroknak

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Kétszáz éve, 1802. szeptember 19-én született az újkori magyar közélet egyik legeredetibb személyisége, akinek nemcsak politikai pályafutása és számos időtálló gondolata méltó a figyelemre, hanem az az emberi karakter is, amellyel a pályáján jelentkező megannyi nehézséget, súlyos kihívást kezelte. Ehhez egyaránt hozzátartozott a problémák megoldásának reménységgel való megközelítése, az erős küzdeni tudás és a nem mindennapi munkabírás is. Kossuth azon kevés magyar államférfi közé tartozik, akiknek a neve ma is integráló erővel bír.



Kossuth Lajos az első magyar médiaszemélyiség. Főszerkesztőként sem hódolt be

Feltűnően hosszú életet, kilencvenkét esztendőt élt, s nemcsak fizikailag tudta elkerülni a leépülést, hanem szellemi frissességét és hatást gyakorló képességét is mindvégig sikerült megőriznie. Jellemző, hogy még kilencvenegy évesen is több olyan politikai útmutatást tudott megfogalmazni nemzete számára, melyek napjainkban is aktualitással és mozgósító erővel rendelkeznek.

Már ifjúkorától központi jelentőség? volt számára a szabadság kérdése – azaz hogy miként lehetne az elnyomást politikai, társadalmi, vallási téren egyaránt viszszaszorítani, és hogyan kellene megteremteni és mennél teljesebben megélni az emberhez méltó szabadságot. A kérdés korántsem volt elméleti, hiszen 1815 után egész Európára ránehezült a Szent Szövetség elnyomása.

A szövetkezett konzervatív hatalmak a húszas évektől egymás után fojtották vérbe a politikai szabadságot kívánó liberális mozgalmakat Spanyolországtól Itálián át egészen Oroszországig. De nemcsak a szomszédos Oroszország, hanem a Magyarországot magába foglaló Habsburg Birodalom is e szövetség egyik fő pillérének számított. Ugyanakkor nemcsak külső elnyomás nehezedett az országra, hanem az országon belül is a jogfosztottság és az elnyomás többszörös szövevénye érvényesült. A társadalom mintegy kilencven százalékát kitevő jobbágyság feudális keretek között, földesúri hatalom alatt élt, a politizálás jogától teljesen megfosztva. Kiszolgáltatottságukról és a velük szembeni visszaélésekről találó képet rajzolt a híres kortárs történet, Fazekas Mihály Ludas Matyija. A hazai zsidóság a jogfosztottság egy másik formáját szenvedte. Őket nemcsak a politizálás lehetőségéből, hanem az alapvető állampolgári jogok gyakorlásából is kizárták. Az elnyomás vallási formáját a katolikus államegyház gyakorolta, főként a protestánsokkal szemben.

Bár Kossuth, mint köznemesi család sarja, a kiváltságosok rétegébe született, e helyzetéből adódó jogát, hogy politizálhat, ő a kiváltságokon és jogkorlátozásokon alapuló feudális rendszer lebontására igyekezett felhasználni. Tanulmányai befejeztével, ügyvédi diplomájának megszerzése után Zemplén megye közéletében forgolódva győződhetett meg a rendszer tarthatatlanságáról. Korán csatlakozott a liberális reformokat kívánó helyi ellenzéki nemesek köréhez. 1832-ben az első jelentős reformországgyűlésen nyílt meg számára az országos közélet. A pozsonyi diétán mint távol levő ellenzéki arisztokraták képviselője vehetett részt.

Kossuth arra is felkérést kapott, hogy egyes zempléni ellenzékieket részletesen tudósítson az országgyűlés eseményeiről. Ebből a szerény megbízásból fejlődött ki rövid időn belül a magyar nyelv? politikai újságírás első nagy hatású orgánuma, az Országgyűlési Tudósítások. Szerkesztője pedig egy ismeretlen vidéki fiatalemberből hamarosan az országos politika egyik alakító személyiségévé vált. A liberális reformellenzék első nagy erőpróbáját jelentő diéta tárgyalásairól Kossuth hűen kívánta tájékoztatni megbízóit, ugyanakkor határozott szerkesztési stílusával a liberalizmus számára igyekezett megnyerni az olvasókat. Tág teret biztosított a liberális érvanyagot hatásosan és színvonalasan megfogalmazó beszédeknek, s egyben konzervatív részről azon felszólalásoknak, melyek ez utóbbi érvelés gyengeségét, elégtelenségét mutatták. Így tette közismertté például annak a konzervatív arisztokratának a nevezetes szavait, aki a jogkiterjesztés elutasításaként így kiáltott fel: "Ó, mit ér nekem a szabadság, ha mindenki szabad?"

A lap hetente kétszer jelent meg kéziratos formában. Először csak néhány példányban másolták, majd egyre több megye és magánszemély fizetett rá elő, ami hamarosan országos ismertséget biztosított a tudósításoknak. Jelentősége abban állt, hogy nagymértékben hozzájárult a liberális ellenzék országos egységének kialakításához, valamint hatékony érvrendszerének megteremtéséhez és népszerűsítéséhez. A reformeszmék a lap közvetítésével egyre inkább közvéleményt formáló erővé kezdtek válni. Egy leleményes húzás révén a lapnak mindvégig sikerült elkerülnie, hogy az egyébként rendkívül kíméletlen cenzúra akár a legkisebb mértékben is befolyást gyakorolhasson az újság tartalmára. Mivel a cenzúra hatásköre csak a nyomtatott sajtóra terjedt ki, a kéziratos levelezésre nem, ezért Kossuth minden egyes számot (345 lapszámot) magánlevélként, kéziratos formában küldött szét az előfizetőknek. Bár írnokok tucatját kellett alkalmaznia a tömeges másoláshoz, de így a lap minden alkalommal csonkítatlanul jelenhetett meg.

Az országgyűlés befejeztével Kossuth új kiadvány megindítását hirdette meg, Törvényhatósági Tudósítások címmel. E lap célja a reformellenzék országos egységének további fenntartása, az egyes megyegyűléseken eddig jórészt elszigetelten küzdő liberálisok kölcsönös tájékoztatása és együttműködésük elősegítése. A helyi tudósítók szerepét a legnevesebb ellenzékiek vállalták magukra. Az általuk Pestre küldött anyagból Kossuth által szerkesztett újságot a cenzúra kikerülésére ezúttal is kéziratos formában küldték az előfizetőknek. 

Mindezt már tűrhetetlennek ítélte a bécsi kormányzat, élén Metternich herceggel, minden liberális reform elszánt ellenségével. Látva az előző évek liberális előretörését, úgy döntöttek, hogy perekkel és bebörtönzésekkel távolítják el a közéletből a liberálisok vezetőit, és ezáltal fogják megfélemlíteni és megtörni a reformellenzéket. Ennek jegyében perbe fogták az országgyűlési ifjak vezetőjét, Lovassy Lászlót, és tíz évi várfogságra ítélték. Per és börtönbüntetés lett a kiemelkedő ellenzéki arisztokrata, Wesselényi Miklós, a híres árvízi hajós osztályrésze is. Kossuthtal jóval nehezebben boldogultak. Már a lap megindítása előtt a kormányzat rendeletben tiltotta le újságának megindítását, ő azonban nem hátrált meg. Nem hiába szerezte meg ügyvédi végzettségét. Azzal védekezett, hogy ő – bár kissé nagyobb példányszámban – csupán magánlevelezést folytat, amit a kormányzatnak nincs joga betiltani. Új lapját továbbra is megjelentette, egyre növekvő példányszámban. Sőt, ennyivel sem elégedett meg, hanem kisebb ellentámadásba ment át, és az ügyet a megyék ellenzéki csoportjainak egységbe fogására igyekezett felhasználni. A kormányzattal szembeni tiltakozását tehát elküldte a megyéknek, nem is eredménytelenül. Pest vármegye nemessége például külön kéréssel fordult a nádorhoz a betiltó rendelet visszavonásáért. Hasonlóképpen feliratok sorával tiltakozott több más megye is. Ekkor már az uralkodó nevében tiltották be az engedetlen szerkesztő lapját. Erre azonban még nagyobb országos tiltakozó akció lett a válasz, mintegy harminc megye részvételével. A kormány ekkor megtiltotta a postának, hogy továbbítsák Kossuth leveleit, azaz a lap példányait, erre azonban Kossuth nem kis merészséggel beperelte a budai főpostahivatalt. Miután a kormányzatnak minden addigi kísérlete kudarcba fulladt Kossuth elnémítására, a birodalom legfőbb hatalmi testülete, a Staatskonferenz úgy döntött, hogy a magyar hatóságok megkerülésével, katonai segédlettel kell elfogni a veszélyes szerkesztőt. A magyarországi főhadparancsnokhoz címzett parancs értelmében 1837. május 5-ére virradó éjjel tartóztatták le és szállították a budavári József laktanya börtönébe.

Kossuth azonban, mivel kevéssé volt hajlamos kétségbeesésre és pesszimizmusra, ebből a rá nézve valóban súlyos fordulatból is igyekezett kiaknázni az esetleges pozitívabb lehetőségeket. Így, bár nem volt kétséges az elítéltetése, mégis ügyes jogászi védekezéssel sikerült elérnie, hogy jogilag csak kétes megalapozottságú ítéletet hozhassanak ellene. Bírái végül a már letöltött másfél évnyi vizsgálati fogságon túlmenően további négy év börtönbüntetést róttak ki rá. Az ítélet nem törte meg. Míg Lovassy megőrült börtönében, ő fokozott önképzésre használta fel a fogságot. Főleg angoltudását mélyítette el, de behatóan foglalkozott közgazdasági és egyéb kérdésekkel is, s az ekkor szerzett ismereteit a későbbi években nagy haszonnal tudta kamatoztatni. Lapjának betiltása, személyének meghurcolása és elítélése minden addiginál nagyobb ellenzéki mozgalmat eredményezett. Ezúttal már az országgyűlés alsótáblája követelte szabadon bocsátását. S mivel a Habsburgok külpolitikai helyzete váratlanul negatív fordulatot vett, és az udvarnak szüksége volt a magyar újonclétszám megszavazására, ezért Metternich kénytelen volt engedni, és hozzájárult a politikai perek elítéltjeinek szabadon bocsátásához. Így 1840 májusában Kossuth börtönének ajtaja is megnyílt, csaknem három évvel kiszabott büntetésének letöltése előtt.

Bár Wesselényi Miklós nagyvonalú ajánlata nyomán lehetősége lett volna egy igen jól jövedelmező jószágkormányzói állás elfogadására, és ezzel egy kevésbé küzdelmes életpályára, ő mégis úgy döntött, hogy a politikai küzdőteret választja. Annál nagyobb lehetett a meglepetése, amikor nem sokkal később felkereste Landerer Lajos, az osztrák titkosrendőrséggel szoros kapcsolatban álló nyomdatulajdonos, és felkérte, hogy vállalja el az ekkor indítandó Pesti Hírlap szerkesztői állását. Bár Kossuth alig fél éve szabadult, a felkínált lehetőségre igent mondott. Az ajánlat mögött valójában az udvar állt, amely arra számított, hogy a szerkesztői poszt által Kossuth talán megszelidíthető lesz, s állása megőrzése érdekében majd hajlandó lesz az önkorlátozásra. S ha mégsem, a cenzúra révén bármikor kicsavarható a kezéből a lap. Az udvar azonban rendkívüli mértékben elszámította magát: e lépésével minden addiginál hatékonyabb fegyvert adott az ellenzék kezébe. Újság ilyen sikert még nem aratott Magyarországon. 1841 januárjában hatvan példánnyal indult, júniusban már mintegy háromezer előfizetője volt a lapnak, s az év végére ez a szám elérte az ötezret. A következő években ezt a szintet tudta stabilizálni. Kossuthnak sikerült a közvéleményt rendszeresen megmozgató, sőt nemegyszer felkavaró lapot szerkesztenie. Igaz, hogy Széchenyi különös módon a Pesti Hírlap ellen fordult, de a hosszan elhúzódó, nemegyszer heves sajtóvitában látványosan alulmaradt. Nemcsak a vezető liberálisok, hanem a közvélemény nagy része is a Hírlap szerkesztője mellett sorakozott fel. Kossuth számos alkalommal kíméletlen őszinteség? cikkekben tárta fel a hazai társadalom valós állapotait. Írt a törvényhatóságokat átszövő korrupcióról, az égetett szeszek mértéktelen fogyasztásáról, a népegészségügy aggasztó helyzetéről, és arról is, hogy a törvénytelen kapcsolatból született gyermekek egy részét a szüleik egyszerűen megölik. Különös figyelmet fordított az ifjúság helyzetére. Hogy mennyire nem a népszerűség keresése vezérelte, azt jól mutatja, hogy bár börtönből történt szabadulását követően a fiatalság fáklyás felvonulással ünnepelte, ő lapjában mégis éles hangú cikkben igyekezett meggyőzni a főváros felnövekvő generációit arról, hogy az éjszakai kicsapongások, csapszéki duhajkodások helyett sokkal józanabb életvezetésre lenne szükségük. Írásaiban sikerrel igyekezett tudatosítani, hogy a társadalom egészének átfogó reformra van szüksége. 

A kormányzatnak csak 1844-ben sikerült megfosztania Kossuthot lapszerkesztői állásától, aki ezt követően még nagyobb energiával kapcsolódott be a gyakorlati politikai munkába. S végül a szabad sajtóért folytatott szívós és taktikus küzdelmét teljes siker koronázta, amikor a király a győztes forradalmat követően 1848 áprilisában szentesítette a sajtószabadságot biztosító országgyűlési törvényt is.

A szabadságharc leverését követő események ugyanakkor azt bizonyították, hogy a sajtó és általában a média szabadságának biztosítása meg-megújuló feladat a társadalmak számára.

(a szerző történész)

Olvasson tovább: