Kereső toggle

Álom Jeruzsálemről – a Hetek vitasorozata

Beázhat az ENSZ-ernyő

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Jeruzsálem valóban fontos és megkerülhetetlen problémája az izraeli–arab konfliktusnak, amint azt Szántó T. Gábor írja Álom Jeruzsálemről cím? írásában.
(Álom Jeruzsálemről,
Hetek, 2002. szeptember 13.) Sőt, Daniel Pipes iszlámszakértő szerint a "legfogasabb kérdés, amely az arab és izraeli tárgyaló felek előtt tornyosul". (Daniel Pipes: Az iszlám igény Jeruzsálemre. Szombat, 2002. szeptember) Jasszer Arafat két éve indított felőrlő terrorháborúját is a városban található Al-Aksza-mecsetről nevezte el. Ma a Szikla-mecset sziluettje látható nemcsak Arafat ramallahi hivatalában, egy iráni pénzen, a Hezbollah síita terrorszervezet levelezési papírjain, de a hidegkúti iraki suarmás falát is a mecsetről készített amatőr rajz díszíti. Iránban a Ramadán utolsó napját Jeruzsálem (Al-Kudsz) napjává tették, és e napon szerte a muszlim világban erőszakos tüntetéseket tartanak a zsidó állam ellen. A marokkói király vezetésével külön bizottságot is alakítottak, amelynek végső célja Jeruzsálem felszabadítása. A libanoni síita muszlim terrorszervezet nem elégedett meg a dél-libanoni izraeli kivonulással, fegyveres támadásait folytatva alapvető célja Palesztina és Al-Kudsz teljes felszabadítása.

Jeruzsálem hovatartozása politikai kérdés, amelynek a nemzetközi jog alapján kellene nyugvópontra jutnia. A politika és a jog mellett az arab–izraeli viszály itt vallási formát is ölt, hiszen három világvallás, a zsidó, a muszlim és a keresztény adott egymásnak találkozót e városban. Itt találhatók szent helyeik, amelyek milliók hitének pilléreit jelentik. A vallás, a történelem és a jog három különböző érvrendszert alkot. Mindegyiknek megvan a maga jelentősége, ám – úgy vélem – ebben a kérdésben a jognak kiemelkedő szerepet kell játszania. E tényezők ellentmondhatnak egymásnak, de erősíthetik is egymást. Úgy vélem, Jeruzsálem kérdésében a vallási jelentőség, a történelmi szerep és a jog egybeesik.

Vallási hagyományokat gyakran használnak fel politikai csatározásokban és jogi érvelésekben. Jeruzsálem esetében sincs ez másként. A Vatikán erre hivatkozva követeli, hogy Jeruzsálem a 181. számú (1947-es) közgyűlési ajánlás alapján legyen nemzetközi igazgatás alá tartozó "elkülönült test" (corpus separatum), s ne tartozzék sem a zsidó, sem pedig az arab állam fennhatósága alá. Az arab világ számára Jeruzsálem "A Szent", Mekka és Medina után a harmadik a sorban; azt követelik, hogy Kelet-Jeruzsálem az Óvárossal (benne a zsidó és örmény negyeddel) az eljövendő palesztin állam fővárosává váljon. Izrael Állam ezzel szemben arra hivatkozik, hogy Jeruzsálem háromezer éve, Dávid király óta Izrael és a zsidó nép fővárosa, amelyet 1967-ben egyesítettek a jordániai elnyomás alól felszabaduló keleti városrészszel. 1980-ban pedig egy izraeli törvény az egyesített Jeruzsálemet Izrael egységes és oszthatatlan fővárosává nyilvánította. Az ENSZ Közgyűlés és a Biztonsági Tanács azonban nem fogadják el ezt a döntést, a keleti részt több ízben is "megszállt területként" említik, s Tel Avivot tekintik a zsidó állam fővárosának. Teszik ezt annak ellenére, hogy minden ország maga választja meg fővárosát, Izrael székhelye pedig mindig is Jeruzsálem volt. A nagykövetségeket is Tel Avivban működtetik, annak ellenére, hogy az amerikai képviselőház és szenátus évekkel ezelőtt a nagykövetség Jeruzsálembe való áttelepítéséről határozott. A volt magyar nagykövet e sorok írójának is arról panaszkodott, hogy bármit el akar intézni, kénytelen Jeruzsálembe utazni. "Csak magadra vess, mert te egy vidéki városban nyitottál külképviseletet. Így hát ha el akarsz valamit intézni, akkor a fővárosba kell utaznod! Olyan, mintha az izraeli állam Miskolcon nyitna külképviseletet" – válaszoltam.

Miközben a válság alapvetően politikai természetű, nem lehet figyelmen kívül hagyni milliók vallásos hitét. Történelme során az ország és Jeruzsálem több népnek és vallásnak is otthont biztosított. A három vallás hívei közül sokan soha nem laktak itt, mégis – vallási szempontból – érintettek a város sorsában. Ám az Országhoz és Jeruzsálemhez való viszony mértéke és intenzitása alapvetően különböző. A muszlimok számára maga az Ország nem szent, de Jeruzsálem harmadsorban igen. A hagyomány szerint innen emelkedett Mohamed a mennybe, hogy elhivatottságát a többi prófétákkal elismertethesse. A keresztények számára az Ország a Szentföld – Jézus, a Megváltó földi életének színtere. Ám szent városuk Róma és nem Jeruzsálem. (Ez csupán a római katoliusok esetében igaz – a szerk.) A keresztények sosem szándékoztak vallási központtá alakítani az Országot, és – néhány kivételtől eltekintve – számukra nem vallási kötelezettség az itteni megtelepedés. A zsidók számára az Ország az Ígéret Földje. Ez messze intenzívebb kapcsolatot jelent, mint akár a keresztények, akár a muszlimok esetében. A keresztényekhez hasonlóan számukra az Ország egyedülálló, semmihez sem hasonlítható, és magában foglalja a visszatérés és letelepedés vallási kötelezettségét is.



* * *

Annak ellenére, hogy mind a keresztény, mind a muszlim hit a zsidóval együtt monoteista, és éppen ezért univerzalisztikus, három különböző vallásról van szó. Az iszlám lényege, hogy az egyének Allah akaratának rendeljék alá magukat. A kereszténységben a központi hangsúly a Krisztusban való üdvözülés, amely nem kötődik valamilyen földrajzi helyhez és meghatározott népcsoporthoz. A judaizmus azonban Izrael fiainak egy meghatározott közösségben való életmódjáról szóló isteni kinyilatkoztatás. A Korán nem az arab népek története, az Újszövetség nem egy országról szól, a Tanach egész vallási jelentősége azonban Izrael és a zsidó nép történetéhez kötődik. Nem véletlen tehát, hogy a pészáchi rituálé is így végződik: "Most itt vagyunk, de jövőre Jeruzsálemben. Most szolgák vagyunk, de jövőre szabadok leszünk." A záró áldás ezzel fejeződik be: "Jövőre Jeruzsálemben!" Az a közmondásszer? megállapítás, hogy az Ország három vallás számára is szent, nem pontos. Nem felel meg az iszlám vallási felfogásnak, mert az a Korán szerint Arábia. Az iszlámban az Országnak mint egésznek nincs vallási jelentősége, és – bibliai határaival – sosem képezett önálló közigazgatási egységet. Ami a zsidóknak Jeruzsálem, az a muszlimoknak Mekka. Jeruzsálem sosem volt arab birodalom fővárosa. Muávvija, aki pedig Jeruzsálemben lett kalifa, és felépítette ott a Szikla-mecsetet (688–691), Damaszkuszba helyezte fővárosát. Ennek ellenére Al-Kudsz mégis szent a muszlim szóbeli hagyomány, de nem a Korán szerint.

Történelmileg meglehetősen nehéz értékelni azt a jelentőséget, amelyet az iszlám szóbeli hagyomány a Haram as-Sarifnak (Templom-hegy) tulajdonít. Ennek ugyanis nincs köze semmiféle eredeti muszlim hagyományhoz, sokkal inkább a helyeknek a zsidó és keresztény vallásokkal való kapcsolatához. Mohamed kezdetben Jeruzsálemet tette meg az ima irányának, amikor még reménykedett abban, hogy a zsidók a híveivé válhatnak. A medinai zsidó törzsekkel való leszámolást követően viszont hátat fordított Jeruzsálemnek, és a Kiblát Mekka irányában határozta meg. A szóbeli hagyomány szerint azonban Mohamed nem mondott le Mózes és Jézus prófétai támogatásáról. Egy éjjel Mekkából Jeruzsálembe repült szárnyas lován, és arról a szikláról emelkedett a mennybe, amely a zsidó Szentély legbelsőbb termében állt. A Koránban a 17:1-es versre hivatkoznak, amely szerint a próféta "a Szent Mecsetből a legtávolabbi mecsetbe" repült át. Ez Daniel Pipes szerint semmiképpen sem lehet Jeruzsálem, hiszen akkor még Izrael nem állt muszlim fennhatóság alatt, és így mecset sem állott a területén. A Korán 17:1-es verse említette "legtávolabbi mecset" szerinte Arábia földjén keresendő. Az állítólagos "legtávolabbi mecsetet", az Al-Akszát 715-ben az Omajjádok utólag építették fel, majdnem száz évvel később, mint ahogy a Korán idézett verse született. Az Omajjádok még Iliának hívták (a rómaiak Aelia Capitolinája után), s csak az Al-Aksza felépítése után kezdték el Al-Kudsznak, A Szentnek, vagy Bait al-Makdísznak (Bét ha Mikdas, a zsidó Szentély neve után) hívni. Pipes szerint a város "szent volta sohasem gyökerezett mélyen az iszlámban, főképpen azért nem, mert nem szerepel a Koránban". Szerinte "Jeruzsálem nem azért fontos az iszlám számára, hogy biztosítsa felette az iszlám uralmát: pont fordítva, azért fontos, hogy ott más ne uralkodhasson". Daniel Pipes szerint a muszlimok az oszthatatlan Mekkát birtokolják. Ugyanígy megfellebbezhetetlen vallásilag a zsidóknak az oszthatatlan Jeruzsálemhez fűződő joga. 

Történelmi szempontból Mohamed mennybemenetele értékelhetetlen tény. A zsidók Jeruzsálemhez való történelmi kapcsolata kétségbe vonhatatlan, akár hisszük azt, hogy az isteni kinyilatkoztatás következménye, akár nem. Jézus Galileával és Júdeával való kapcsolata szintén történeti tény, függetlenül attól, hogy valaki elismeri-e a kereszténység hitelveit vagy sem. Ám Mohamed története nem egy megtörtént esemény dramatizált változata, amelyet ha meg is fosztanánk csodálatos elemeitől, a maradék akkor is ellenőrizhető történelmi tényeken alapulna. Az éjszakai utazás történetét vagy elfogadjuk úgy, ahogy van, vagy nem marad belőle semmi.

A zsidóság Jeruzsálemmel és az országgal való történelmi kapcsolatát ismerte el a Balfour-nyilatkozat, majd pedig a Népszövetség mandátumról szóló határozata. E történelmi jogot formálta pozitív nemzetközi joggá a világszervezet, és tette meg az egységes Jeruzsálemet az eljövendő zsidó állam fővárosává. Ugyanakkor óriási területeket juttatott az arabság számára, melyeken számos arab állam jött létre. Mekka és Medina, az iszlám két legszentebb helye kizárólagos muszlim fennhatóság alá került. A jog tehát Jeruzsálemet – vallási és történelmi kapcsolat alapján – kizárólagos zsidó fennhatóság alá rendelte.

Jeruzsálem azonban még ma is a palesztin–izraeli vita tengelyében áll. Szántó T. Gábor álma a "felosztott, ám egységes" Jeruzsálemről egy lehetséges megoldása e problémának. Ez a megoldás ugyan nincs összhangban Izraelnek e városhoz fűződő egyértelm? vallási és politikai primátusával, sem a nemzetközi joggal, ám a felek közös, egybehangzó akarattal mégis dönthetnének a város Szántó javasolta "egységes felosztásáról". Az "álmodó" áldozatra szólítja fel Izraelt, lemondásra a kizárólagos fennhatóságról, mert – szerinte – csak így érhető el a béke. A megosztott város fölé ernyőként helyeződne az ENSZ által irányított nemzetközi közigazgatás. Jeruzsálem nemcsak Izrael és Palesztina, de a világ szellemi fővárosa is lenne egyszerre. E gondolat nagy ívű, tetszetős, ám mégis van benne egy bökkenő. Izrael 2000-ben, Camp Davidben már egyszer felajánlotta Jasszer Arafatnak a város felosztását, az önálló palesztin állam megalakítását Kelet-Jeruzsálem fővárossal. A palesztin vezető ezt elutasította, mert – több teljesíthetetlen követelés között – magáénak követelte "az egyik legfontosabb muszlim szent helyet, a Siratófalat". 

Az izraeli–palesztin megbékélésnek – szerintem, Szántótól eltérően – nem az a legfontosabb akadálya, hogy Izrael nem hajlandó lemondani Jeruzsálem arabok lakta részeiről, hanem az, hogy a palesztinok részéről hiányzik a politikai akarat a zsidó állammal való megbékélésre. Jasszer Arafat Jeruzsálemet és az önálló palesztin államot visszautasítva – az Al-Akszát közös muszlim szimbólumként használva – harcot indított Izrael teljes felszámolására. Nem Izrael nem hajlandó tehát Jeruzsálem megosztására, hanem a palesztinok. Harcuk végcélja ugyanis nem Palesztina és Jeruzsálem felosztása, éppen ellenkezőleg, kizárólagos birtoklása. Palesztina számukra "a brit mandátum alatti határaival egységes arab ország" (a PFSZ érvényes alapokmánya), amelynek fővárosa az egységes és oszthatatlan Al-Kudsz, avagy ahogyan mi ismerjük, Jeruzsálem. Szükség lenne egy palesztin íróra, aki hasonló címen a palesztinokat kísérelné meg rábírni Al-Kudsz és persze Palesztina felosztására. Ha ez sikerülne, akkor lenne érdemes Izrael közönségéhez fordulni.

Álom Jeruzsálemről

(A vitasorozatot a következő számunkban folytatjuk.)

Olvasson tovább: