hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Polgári epeömlés a Szabadság téren
Nem lehet mindenki médiaszakértő.

2002. 08. 18.
Bár Orbán Viktor az emlékezetes Dísz téri beszédében a Magyar Televíziót még nem említette a szocialisták által fenyegetett polgári vívmányok között, de ami késett, nem múlott. A közszolgálati televíziónál történt személycserék kapcsán a jobboldalon ma már durva politikai beavatkozásról beszélnek. Baloldali politikusok szerint viszont éppen az kiabál tűzoltóért, aki gyújtogatott. 



Kultúrált, kiegyensúlyozott médiát követelnek. A "seprűs tüntetés" felmelegítése Fotó: Vörös Sz.

Orbán Viktor volt miniszterelnök a héten Mádl Ferenc köztársasági elnököt kérte meg, vesse latba tekintélyét a sajtószabadság helyreállítása érdekében. Orbán – kabinetfőnöke, Hende Csaba sajtóközleménye szerint – az államfőnek kifejtette, hogy a "Magyar Televízióban történt jogsértések veszélybe sodorták a közszolgálati csatorna pártatlan és független működését", továbbá "vitatott személyi döntések következményeként még egyoldalúbbá válhat a magyar televíziós tömegtájékoztatás". Orbán azért is aggódik, hogy ezek a fejlemények súlyosan kedvezőtlen hatást gyakorolnak a magyar demokrácia és jogállamiság bel- és külföldi megítélésére. Kovács Lászlónak, az MSZP elnökének válasza: ha valakinek nincs erkölcsi alapja a Magyar Televízió pártatlanságát félteni, az éppen Orbán Viktor. 

Szintén az MTV "védelmében" szervezett tüntetést a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik). Szerintük az MSZP– SZDSZ-kormány a rendszerváltás utáni évek legsúlyosabb támadását hajtotta végre a közszolgálatiság intézménye ellen. Kovács Dávid, a szervezet alapító elnöke a tüntetésen elmondta: hitet kell tenni a még ma is az MTV-ben dolgozni akaró, nemzetben és Istenben hívő emberek mellett. Vona Gábor elnökségi tag szerint pedig az előző kormány idején a köztévéből "nem söpörték ki azokat, akiket ki kellett volna". Ez azért érdekes, mert az Orbán-kormány alatt került sor a legnagyobb volumen? személycserékre. Megkeresésünkre Vona Gábor kifejtette, hogy kijelentésével a köztévé azon munkatársaira célzott, akik az előző rendszerrel való együttműködésük miatt hitelüket vesztették, és akiket eddig egyik kormány idején sem bocsátották el. Arra a felvetésre, hogy ezen az alapon olyan személyektől is régen meg kellett volna válni, mint az erőteljesen jobbolda-

linak számító Siklósi Beatrix, A HÉT egykori főszerkesztője, vagy a most menesztett kulturális igazgató, Rér Éva, az ifjú politikus csak annyit mondott: "Nem tudom, nem vagyok médiaszakértő." A szocialisták álláspontjára, miszerint a jobboldalnak nincs erkölcsi alapja most a sajtószabadság lábbal tiprásával vádolni őket, Vona Gábor leszögezte, hogy az előző négy évet nem a Jobbikon kell számon kérni, majd a kérdésre válaszolva kijelentette: ha a Fidesz gyakorolna ilyen nyomást az MTV-re, az ellen is tüntetnének. Vona ugyanakkor megjegyezte, médiafigyelő szolgálatuk azt állapította meg, hogy a köztévé a választások során objektív és kiegyensúlyozott volt.

Más szakértők azonban távolról sem ezt állapították meg. A választások során hazánkban vizsgálódó nemzetközi megfigyelők szerint a köztévé erősen elfogult volt az akkori kormányoldal irányában. Az MTV egyik, hoszszú ideje kulturális területen dolgozó munkatársa lapunknak elmondta: a rendszerváltás óta eddig mindegyik kormány erőteljes befolyást igyekezett gyakorolni a televízióra, de a legdrasztikusabban ez az Orbán-kabinet idején történt. A neve elhallgatását kérő munkatárs szerint az elmúlt négy évben a kormány nemcsak a hír-, hanem a kulturális műsorokat is igyekezett a maga ideológiai képére és hasonlatosságára átformálni. Elmondta, hogy amikor az ORTT-hez lehetett pályázni műsorok támogatásáért, számos esetben egyszerre több, kormánypárti műsorkészítő team is nyert. Ez azt eredményezte, hogy egy adott témában több műsor is készült, és ezeket – a megállapodás értelmében – mind le kell adni, és természetesen ki kell fizetni. Ráadásul a Fidesz közeli cégek sokszor tízszer-tizenötször magasabb áron dolgoztak, mint amennyi pénz a belső munkatársak rendelkezésére állt. A mostani személycserék kapcsán informátorunk elmondta: az elbocsátott vezetők többsége nem értett a televíziózáshoz, viszont erősen kötődtek a Fideszhez, sőt egyes esetekben már szélsőjobboldali hangnemet ütöttek meg. "Akik a helyükre jöttek, azoknak is van politikai kötődésük, de amíg ez a normalitás határán belül marad, támogatni kell őket. Már ez is felüdülés ahhoz képest, ami a Fidesz alatt volt a televízióban" – jegyezte meg. 

Bajomi Lázár Péter médiakutató szerint az elmúlt ciklusban a tévé és a rádió eddig nem tapasztalt, nyílt kormánypárti propagandát folytatott. A szakértő elmondta: a közszolgálati médiumokra Nyugat- és Kelet-Európában is nehezedik politikai nyomás, ám amíg ez "Nyugaton kivétel, addig nálunk szabály". Bajomi Lázár a garnitúraváltás kapcsán megjegyezte: ezt önmagában már az is indokolhatja, hogy az MTV jelentős veszteségeket termel, és alacsony a nézettsége. Arra a kérdésre, hogy bár az MSZP önkorlátozást hirdetett a közszolgálatiság kapcsán, ennek ellenére mégis hozzájuk közel álló személyek kerültek az MTV-hez, Bajomi Lázár hangsúlyozta, meg kell várni, milyen műsorokat fognak készíteni. A szakértő azt is kiemelte, hogy a köztévé politikai befolyásolása eddig egyetlen kormánynak sem volt kifizetődő, a választások eredményeinek fényében ez inkább károsnak, mintsem hasznosnak bizonyult. "A politikai függetlenség előfeltétele a gazdasági függetlenség, és ebből a szempontból rossz üzenet, hogy a költségvetés átvállalta az előfizetési díjakat" – jegyezte meg végül Bajomi Lázár Péter.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!