Kereső toggle

A magyarok harmada alkoholtól beteg – a papság sem kivétel

Ön dönt – vagy önt dönti le

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Nem az az alkoholista, aki rendszeresen elfeledkezik magáról, és sokat iszik. Nem, az alkoholistának innia kell. Nincs más választása. Remegő kézzel, sietősen, célirányosan "leküldeni" az adagját, lehetőleg már kora reggel. Többnyire már hajnali négykor arra vár, hogy hatkor nyisson a közért, és mehessen beszerezni az adagját. Sírhat a gyerek, könyöröghet a férj vagy a feleség, fenyegetőzhetnek a szülők, ígérgethet az érintett: nincs mese, inni kell. Magyarországon
a legszerényebb becslések szerint is egymillió-kétszázezer alkoholfüggő él, ennek tehát többszöröse azok száma, akik hozzátartozóként, közvetve szenvednek az alkoholtól.



Negatív töltés Fotó: MTI

"Szia, hány napos vagy?" – fogadják kedvesen az Anonim Alkoholisták (AA) gyűlésén az először érkezőt. "Másfél hetes – hangzik a középkorú, értelmiséginek látszó hölgy szégyenlősen büszke válasza. – Könny? annak, aki már több éve nem iszik. Másfél hét, az nagyon nehéz" – teszi hozzá, mintegy bemutatkozásul. 

A többiek megértően bólogatnak, ismerik ezt az érzést. Ők már szemlátomást "régi motorosok", ismerik egymást, csip-csup dolgokról beszélgetnek, és ha nem érződne a hangjukon az alkohol hangszálakat maró hatása, ha nem lenne ismerős néhány kézmozdulat, nehéz lenne megmondani, hogy valaha alkoholisták voltak. "Sziasztok, Jutka vagyok, és alkoholista." "Szia Jutka!" – hangzik kórusban a válasz. A gyűlés elkezdődött. 

"Amikor először jöttem ide, ki nem mondtam volna, hogy alkoholista vagyok. Azt mondtam: Sziasztok, Jutka vagyok, és egy kicsit sokat iszom – meséli Névtelen Jutka. – Aztán egy nap elnéztem a parkban, ahogy valaki ráérősen iszogatja a sörét, és arra jöttem rá, hogy én valahogy másképp iszom, mint mások. Idegesített, hogy az illető nem hajtja fel egyből azt az üveg sört, nem értettem, hogy lehet úgy inni, hogy egy üveg sörrel elvan valaki egy órán át. Akkor jöttem rá, hogy valamit tennem kellene. Nem gondoltam, hogy alkoholista vagyok, sőt szinte büszke voltam, milyen intelligens tőlem, hogy szembe tudok nézni a problémámmal, és hajlandó vagyok kezeltetni. Többször is voltam kórházban, aztán kijöttem azzal, hogy na ugye, nincs itt semmi gond, már egy hónapja nem iszom, na, erre inni kell! Aztán az első pohár után már úgy voltam vele, most már úgyis mindegy, és jött újra a "filmszakadás", elteltek úgy órák, hogy utólag nem tudtam, mit csináltam, jött a lerongyolódás, a betegségek – mégsem tudtam abbahagyni. Pedig sokszor, szinte mindennap azt mondtam magamnak: ez lesz az utolsó." Kiderül, hogy Jutkának már kétezer-hatszázöt napja van. Mivel előre leszögezték, hogy itt mindenkit végighallgatnak, senki nem kérdezhet bele, senki nem vitatkozhat, így csak magamban teszem fel a kérdést: ha valaki hosszú évek óta nem iszik, miért mondja magáról, hogy alkoholista? Egyszer csak gyógyultnak nevezhető, vagy nem?

Vagy nem. Itt mindenki tudja, hogy gyógyíthatatlanul beteg. Egymást támogatják a napról napra való nem ivásban. "Sziasztok, Éva vagyok, és alkoholista. Nagyon élvezem, hogy arra ébredek reggel: ma sem kell innom!" – lelkendezik a harmincas évei közepén járó fiatal nő. Négy hónapja nem iszik már. Többször is elveszítette a munkahelyét, a kislányai otthon sírva kérték: "Anya, ne igyál, megígérted, hogy nem iszol többet!", de ő csak ivott, mindig csak még ezt az utolsót. Reggel előbb kelt, mint a család, idegesen várta a közért nyitási idejét, akkor lerohant, vett magának egy kétdecis vodkát, gyorsan "leküldte", aztán tett még egyet a kosárba, csak hogy legyen. "Még most is meg tudom mondani, ki az alkoholista, abból, ahogy beteszi a kosarába az üveget – állítja Éva, aki rózsaszín? felhők között él, mióta nem kell innia. – Örül nekem az egész család, a férjem is csak annyit mond néha, hogy azért vigyázz magadra ma is, drágám! De én vigyázok is!" – nevet felszabadultan Éva, akinek épp csak egy picit mélyítette el a hangját a napi fix, épp csak egy kicsit kezdte ki a fogai fehérjét, amúgy életvidám, egészséges fiatal nő nevet ránk. 

A többiek, lehetnek vagy tizenöten, vele nevetnek. Jólesik tudni, hogy ha gyógyultnak nem is mondhatják magukat, naponta győztesnek érezheti magát mindegyikük. "Az első korty egyben az utolsó is", "Lassan siess", "Ismerd be a hibáidat" – olvashatók a falon az alkoholisták bölcs mondásai. "Egyszer egy pszichiáternél jártam, és mondtam, hogy alkoholista vagyok, de már hat éve nem iszom. Erre rám néz, és azt mondja: »Nahát, akkor maga már nem is alkoholista!« Visszanéztem, hogy erre most mit mondjak, de súgott a jóisten. Azt feleltem: »Látom, festeti a haját, kicsit már lenőtt a tövénél. Ha egyszer nem figyelne oda, és lenőne, mindenki látná, hogy teljesen ősz a haja a festék alatt!« Meglepődött, de megértette" – meséli egy másik fiatal nő, amikor rákerül a sor. Ez a képletes magyarázat engem is meggyőz. A jóistennel kapcsolatosan még lett volna kérdésem, hiszen benne van az AA alapítóiratában, hogy nem szövetkeznek semmilyen felekezettel, jóllehet az alkoholisták tizenkét lépése közül már a harmadik úgy hangzik: "Elhatároztam, hogy akaratomat és életemet – a saját felfogásom szerinti – Isten gondviselésére bízom"; majd az ötödik: "Beismertem Istennek, magamnak és egy másik embertársamnak hibáim igazi természetét." Ez utóbbi sokféleképpen értelmezhető, vehetjük a módszer lényegének is, hiszen maga a gyűlés alapjában véve egyfajta "kibeszélőshow", mindenki szabadon, felszabadultan mondja a magáét, és ez gyógyhatásúnak bizonyul. Majdnem ilyen gyakran fordul elő, hogy a gyónásra értik a bevallást. "Egy másik embertársam végül is egy pap is lehet. Én találtam magamnak egy kedves katolikus papot, még ministrálok is neki" – mondja Györgyi, aki hosszú, rögös úton érkezett a AA-hoz. Most tanulja, hogyan lehet alkohol nélkül kifejezni az érzelmeit, hogyan lehet alkohol nélkül kapcsolatot kialakítani embertársaival. "Azért ittam, mert így nem érzékeltem a falakat, amiket az emberek kiépítenek maguk körül. Évek óta nem iszom, és még ma is mindennap tanulom, hogy kell alkohol nélkül élni, beszélni, érezni." Talán meg sem lepődne, ha megtudná, hogy "gyóntatói" közül is sokan szenvednek az alkoholtól való függőségben. "Sokan válnak itt ateistából hívővé" – mondja a csoport vezetője, a borkóstolóból mindenivóvá váló elegáns, ötvenes hölgy. Az AA önsegélyező mozgalom, de beismerik, hogy járnak hozzájuk pszichiáterek, orvosok is. "Minden társadalmi réteg képviseltetve van az alkoholisták között"
– bólogatnak kórusban. 

Legutóbb katolikus papok csatlakoztak a mozgalomhoz. Rauch László atya Amerikában élő magyar pap, két éve ment nyugdíjba. "Aktív koromban évenként jártam haza látogatóba" – és egyik látogatásakor, tizenkét évvel ezelőtt ébredt rá, hogy a magyar papoknak is szükségük van segítségre. "Amerikában már bevált a Guest House, azaz Vendégház módszere, amely szervesen épül az Anonim Alkoholisták programjára" – meséli László atya. Tizenkét évvel ezelőtt ugyanis összefutott egy negyvenöt évesen már nyugdíjas, alkoholfüggő pappal. "A főpásztora már nem tudott mit csinálni vele, ezért nyugdíjazta. Az ő esetét látva éreztem úgy, hogy Magyarországon is meg kellene honosítani a Guest House módszerét" – tudjuk meg az ötlet eredetét. László atya tizennyolc éve nem iszik. "A módszer lényege, hogy miután magunkon sikerült segíteni, továbbadjuk a tapasztalatainkat más szenvedőknek. Ha szükséges, lelkipásztorlás során őszintén elmondtam, hogy magam is függtem egykor az alkoholtól, és nem emlékszem, hogy valaha is negatívan reagáltak volna rá" – számol be pásztori tapasztalatairól László atya.

Szikszai Petronella pszichiáter, aki Szigetváron vezet hathónapos kórházi rehabilitációs programot, és részt vett a katolikus rehabilitációs intézmény tervezetéről tartott konferencián, nagyon hatékonynak találja a módszert. Már folynak az intézmény működésének előkészületei, a katolikus püspöki kar egy ingatlant már meg is vásárolt hozzá – a helyszín még titok. "Beválik, az esetek kilencvennyolc százalékában újra viszszatérhetnek a hivatásukhoz – számol be az amerikai sikerekről László atya, remélve, hogy ez a magyar papok között is így lesz. Az alkoholizmus egyik jellemzője a tagadás. (Talán ennek is tudható be, hogy nem áll pontos adat rendelkezésre a hazai alkoholfüggő katolikus papok számáról). A tagadást tetézi a kétszeresen is megélt bűntudat és szégyenérzet. Először ezen kell áttörni." Ennek egyik módszere, hogy nem várják meg – a világi alkoholfüggőkkel ellentétben –, amíg önként folyamodnak segítségért. A püspök választás elé állítja az illetőt: vagy otthagyja az állását, vagy aláveti magát az önkéntes kezelésnek. "Ezt intervenciónak nevezik: szembesítik az állapotával" – tudjuk meg az Amerikában nyugdíjazott magyar alkoholista paptól. Természetesen bornemissza alkoholista, hiszen, mint mondtuk, tizennyolc éve nem iszik alkoholt. Még ma is vizet prédikálna, ha azóta nem nyugdíjazták volna.


Alkoholista lista

Varga Katalin

Magyarországon a korábbi borivó hagyományokra ráépült egy gyors lerészegedést kereső pálinka- és töményitalkultusz.

A férfiak között a nyilvánosan italozó, iszákos típus a gyakoribb, aki a szokványos, társadalmilag elfogadott italozásmódból, elsősorban szociális hatásokra, szinte észrevétlenül vált át mértéktelenségbe. A nőkre inkább a pszichés tényezők miatti zugivás a jellemzőbb, amelyet erős szégyenérzet is kísér. A női egyenjogúság árnyoldala e téren is egyre nyilvánvalóbb: a nők, lányok többsége e téren is képes lépést tartani a fiúkkal, férfiakkal. Egy részeg nőt ugyanakkor még mindig nagyobb megvetéssel néznek az emberek, mint egy férfit, akinek még elnézik, "mer\' amúgy jóravaló, szereti a gyerekeit, csak néha veri az asszonyt, de az akkor biztos tehet róla". 

Az alkoholista "karrierhez" vezető leggyakoribb rizikótényezők: szociális öröklődés, azaz negatív példamutatás a szülők, a családi környezet részéről; súlyos vagy idült testi betegségek, fogyatékosságok (ezek az egész családot éppúgy sújtják, mint a szenvedőt); közeli hozzátartozó halála; tartós vagy hevesen kirobbanó családi konfliktus: szexuális problémák, családon kívüli kapcsolatok, szülő – gyermek vagy testvéri ellentétek, súlyos anyagi helyzet, csonka család; munkahelyi önérvényesítési nehézségek; életkori fordulópontok krízisei: kamaszkori, családalapítási, öregedési, nyugdíjazási problémák; fokozott veszéllyel járó közösségek, munkahelyek, szakmák, ahol csoportelvárás az alkoholfogyasztás, ahol a munkahelyi feszültséget így oldják, ahol a szolgáltatást igénybevevők szokásból így jutalmaznak; ha az egyén felkészületlenül jut kisebb-nagyobb hatalomhoz.

Az embernek nincs olyan szerve, szervrendszere, amelynek sérülékenységét ne fokozná, ne károsítaná az alkohol: a májat, a hasnyálmirigyet, a szívizomzatot, az érfalakat, a gyomrot, a beleket. A tartós, ismételt alkoholmérgezés legszembetűnőbb következményei az idegrendszerben jelentkeznek, egyéni különbségeket figyelembe véve hamar bekövetkezik jelentős agyállomány-pusztulás, agykérgi sorvadás és agykamratágulás. Boncolási adatok szerint az agyvelőtömegnek a húsz százaléka is elveszíthető ilyen módon. A perifériás idegrendszer problémája az alkoholos sokideggyulladás, amely nagyon erős végtagfájdalmakat okoz. 

Az alkoholista kórosan fogyhat, ha csak szesszel táplálja magát; ez a leggyakoribb önpusztítási mód, ha nagy veszteségek, kudarcok érték az egyént. Viszont feltűnően hízni kezd abban az esetben, ha az italozás mellett normálisan táplálkozik is. Személyisége torzul, elbutul, hazudozó, pontatlan, megbízhatatlan, gátlástalan lesz. Életvitele az alkoholra van "kihegyezve", az örökös mámorra, amit egy idő után megkövetel a beteggé tett szervezet, ezért fontosabbak számára az ivócimborák vagy egy ivópartner, mint a családja. Rombol: önmagát, környezetét, gyerekeit, s eközben még akaratlanul mintául is szolgál. Ha a házastárs nem bírja tovább, következik a válás, a totális lezüllés, munkanélküliség, hajléktalanság. Mindezt a legtöbbje őszinte pillanatában jogosnak is érzi, mert egy erkölcstelen, alávaló személlyé vált, aki szégyent hozott az övéire, és megérdemli a büntetést.

Olvasson tovább: