Kereső toggle

Kötelező talajgyakorlat

Kossuthot értékelni, nem felhasználni kell

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A hazai közélet kötelező talajgyakorlata idén a kétszeresen is megrendezett Kossuth-év. A héten éppen kétszáz éve született Kossuth személye és pályája politikusaink számára élő példa helyett inkább legitimációs hivatkozási alap. A politikai üzengetésen túl, úgy tűnik, Kossuth személye, eszméinek és pályájának üzenete meglehetősen érdektelen jelenkori közszereplőink számára, így a fiatalság számára sem tudják e politikusi példát vonzóvá tenni. Pedig annak a politikusnak a képe, aki a 19. századi Magyarországon vezényli azt a korszakváltást, aminek bekövetkezte a polgári szabadság kiterjesztésével és az érdekegyesítő politikával biztosítja az ország megújulását és továbbélését, az országot magáénak érző nemzet létrejöttét, ma is időszer? üzenetet tartogathatna a jelenkor számára. Persze ha ez a mostani politikai körök érdeklődésével és orientációjával egybeesne. 

A Kossuth-év megünneplése tavaly először a szabaddemokraták kezdeményezése volt, akik részben ezzel az ünnepségsorozattal gondolták elhárítani az idegenszerűség vádját, ami sokszor éri a pártot a magyar szélsőjobb ideológiáját vallók részéről. A Kossuth-év megemlékezései jobban hozzákapcsolhatják a jelenkori liberalizmust a magyar történelmi folyamatokhoz, egy liberális politikus központba helyezése pedig felhívja a figyelmet arra, hogy a liberalizmus a magyar történelem szerves része, nem pedig nemzetidegen érdekek kifejeződése. A szabadság nem valami ártó dolog, hanem pozitív nemzeti értékeink közé tartozik. Maximum ez az üzenet cseng ki a kezdeményezésből, habár ez sem elhanyagolható, és jelenleg is aktuális, de Kossuth pályája ennél azért több tanulságot tartogat.

A nemzeti elkötelezettséget magának kisajátítani akaró akkori Fidesz-kormányzat sem maradhatott le egy nemzeti nagyság megünneplésében. Ugyan a kívülállónak úgy tűnt, hogy a korszak ideológiáját a közgondolkodás szintjén a Széchenyi – Kossuth ellentét szimbólumában fogalmazza meg, méghozzá Kossuth kárára, azonban egy kiemelkedő, magyar történelmi személyiség megünneplését mégse lehet átengedni a "nemzetidegen ellenzék" számára. Az emlékévvel a jobboldal lefutotta a nemzeti kötelezőt, de az emlékév szavai üresen konganak, belső meggyőződés híján. Meglehetősen szegényes Kossuthban csak annyit észre venni, mondjuk, hogy a magyarságtudat erősítésében van történelmi szerepe. Persze mi érdeke lenne az érdekegyesítés elvét kihangsúlyozni egy olyan politikai erőnek, amelyik folyamatosan (azóta is) az ország politikai megosztására törekszik, vagy a polgári szabadságot előtérbe helyezni olyannak, amelyik a jelenlegi társadalmi viszonyok merevítésében érdekelt.

Kossuth évet kapott, filmet nem, és a hivatalos megemlékezések mellett személyét arra használják, hogy megjelenítse a Fidesz politikai ellenfeleinek tulajdonított gondolatokat. Így találkozhatunk olyan meghökkentő irracionális anakronizmussal, amelyik Kossuthot úgy mutatja be, mint akinek a politikai filozófiája a fogyasztói tömegember létrehozását célozza meg, vagy pedig politikájának következményének tekinti Trianont (Lásd Eperjes Károly újabban "történeszkedő" színművész, Fidesz-polgári idol). (Széchenyinek pedig olyan gondolatokat tulajdonít, amelyek nagyon hasonlítanak a Fidesz egyik antiglobalizációs röpiratának falvédőszövegeire.) 

A kommunizmus időszakának hivatalos szentje volt az a Kossuthból torzított forradalmi alak, aki tevékenységével már a reformkorban tudtán kívül a világforradalom elődje. A Fidesz-korszak szentje az a Fidesz-ideológiákkal új alakra torzított Széchenyi, aki mellett nem sok esélye van Kossuthnak, aki például a Hídemberben üresfej? hólyagként jelenik meg, akinek egyetlen érdemi mondata sincsen, közhelyeket szajkóz.

Itt lenne az ideje annak, hogy nemzeti nagyjainkat saját jelentőségükön kezeljük, egymással nem szembeállítva, még ha saját korukban voltak is köztük jelentős nézeteltérések. A magyar nemzet politikai átalakulása, a modern Magyarország megszületése a politikai intézményrendszer területén, nagy részben elvitathatatlanul Kossuth műve. Ahhoz a vezető szerephez, amit ő kiérdemelt a magyar nép szívében, talán csak Rákóczié hasonlítható. Már saját korában tisztában voltak azzal, hogy a magyar nemzet fennmaradásához szükséges korszakváltás (amit akkor költőileg a zsidók Egyiptomból való kivonulásához hasonlítottak) Kossuth nevéhez köthető, ezért nevezte már akkor a nép a "magyarok Mózesének". Széchenyi szerepe a modernizációt akadályozó fékek felismerésében, az országot fellendítő gazdasági, kulturális programok elindításában felbecsülhetetlen. Mindkettőjüknek megvolt hazánk történetében a maga előrevivő szerepe. Kicsinyesség lenne a jelenlegi pártfelállások logikáját a kettejük viszonyára kivetíteni.

Ezért sikeredett tehát ilyen nyögvenyelősre az állami Kossuth-év, beleilleszkedve az e hazában már megszokott hivatalos, vak ünnepek sorába, növelve a meghasonlást hivatalos történelmünk, átünnepelt jelenünk és valós, belső érzéseink között.

Olvasson tovább: