Felhívjuk kedves olvasóink figyelmét, hogy alábbi írásunkban a nyugalom megzavarására alkalmas részek találhatók. Kérjük, csak erős idegzetűek olvassák el

Csend és döbbenet

Cikk nyomtatása
Továbbítás emailben

Na mi van, Sopikám? mondta a meggyilkolt Soproni Ágnes holtteste fölött fia, Petróczi András

Az elsőrend? vádlott: Lázár Zsolt Fotó: Somorjai L.

2002. február 20., reggel 9 óra. A Fővárosi Bíróság nagytermében Soproni Ágnes gyilkossági ügyét tárgyalják. A terem zsúfolásig megtelt egyetemistákkal, joghallgatókkal, bírókkal, ügyvédekkel. 



Az elsőrend? vádlott: Lázár Zsolt Fotó: Somorjai L.

A tényállás ismertetése után az ügyész így folytatja:

Tisztelt Fővárosi Bíróság. E tényállás alapján Lázár Zsoltot és Petróczi Andrást vádolom előre kitervelt és nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével, a másodrend? vádlottat mint felbujtót.

Bíró: 

Köszönöm szépen ügyész úr. Petróczi úr nincs rosszul? Nincs. Jól van. Azt kérem, hogy Petróczi úr fáradjon ki a folyosóra, ha úgy gondolja, akkor közben le is moshatja az arcát. Majd szólítani fogjuk.



– Lázár Zsolt, legyen szíves mondja el a bíróságnak, hogy mi is történt! Lehet távolabbról is indítani.



– Andrást körülbelül két évvel ezelőtt ismertem meg a munkahelyemen, amikor még pizzafutárként dolgoztam. Jó baráti viszony alakult ki köztünk. Aznap András telefonált nekem, hogy menjek fel hozzá, ki van borulva, mert összeveszett az édesanyjával. Este felmentem hozzá, hogy lelki támasza legyek. Felmentünk a felső szobába, és beszélgettünk. 

Akkor hozakodott elő, hogy most kéne megcsinálni, hogy öljem meg az anyját, merthogy megnézte a határidőnaplóját, és nem volt benne semmi bejegyzés. Végül is hozott föl italt, elkezdtünk italozgatni, és mondtam neki, hogy váltsunk témát, másról is beszélhetnénk. De olyan lelki zavarban volt, hogy csak nem tudott ettől a témától elszakadni. Körülbelül egy óra elteltével már jelentős mennyiség? alkoholt elfogyasztottunk, legalábbis én. Végig azzal győzködött, hogy nekem ezt meg kell tennem, mert mind a kettőnknek így lesz jó. Utána elővette a kábeldarabot, és hogy most menjek le, és csináljam meg. Lekísért a lépcsőn a szobáig, de ő visszament. Bementem a szobába a kábeldarabbal, mentem öt lépést, és vártam egy percet. Visszamentem, és mondtam neki, hogy ne haragudjon, én erre nem vagyok képes. Arra emlékszem, hogy utána még én ittam két-három pohár Vilmoskörtét. Megint lekísért, ezután már csak képekre emlékszem, hogy állok az ágynál, Ágnes megfordul, tehát észrevesz, úgymond, és utána dulakodunk. Ennyire emlékszem. Következő kép az, hogy fekszem a földön, és András áll a szoba boltíves részénél, és hát csak néztem magam elé, nem tudtam igazán, mi történt. Utána fölmentünk a szobába, és ő mondta, hogy menjünk el a videotékába, vegyünk ki egy filmet. Én sodródtam vele, nem szóltam semmit, csak néztem ki a fejemből. Ennyit tudnék most így hirtelen.

– Mit tudott, hogy milyen volt az édesanyjával a kapcsolata?

– Hullámzó. Volt, hogy beszélő viszonyban voltak, de volt, hogy nem.

– Amióta ismerte Petróczi Andrást, ez mindig így volt?

– Igen.

– Mikor merült föl először, hogy valamit csinálni kéne az édesanyjával?

– Az eset napja előtt két héttel említette nekem.

– És akkor mit mondott?

– Nem mondtam semmit.

– Ő mit mondott? Hogy miért kéne?

– Elege volt belőle, őt hibáztatta kettejük válása miatt, meg hogy nem jól élnek, nem úgy, ahogy külföldön élt az apjával. Állandóan veszekedtek, és már nem bírt vele együtt élni.

– Végül is mi volt az a körülmény, aminek hatására ön belement ebbe az egészbe?

– Ezt nem tudom a mai napig, bíró úr.

– Mondta, hogy Vilmoskörtét ittak. Mennyit?

– Egy félliteres üveg majdnem felét.

– Milyen gyakran szokott inni?

– Nem szoktam.

– Ettől a két és fél decitől milyen állapotba került?

– Nem igazán tudtam, hogy hol vagyok.

– Nem igazán tudta, hogy hol van?

– Csak pillanatképek vannak előttem.

– Petróczi András is ivott?

– Úgy emlékszem, hogy nem.

– De végül is nem emlékszik, hogy a szobában mi is történt a sértettel. Mi lehet az oka annak, hogy a nyomozás során erre még egészen részletesen emlékezett?

– Mire gondol, bíró úr?

– Akkor felolvasom önnek a vallomása 995-dik oldalától. "Petó anyja a szobában lévő ágyon feküdt, és aludt. Akkor odamentem az ágyához, fölé hajoltam, de akkor nem csináltam semmit. Nem tudtam elsőre megtenni, és vissza is mentem Petó szobájába. Petó ekkor valamivel, talán pénzzel ösztönzött arra, hogy menjek vissza, és csináljam meg. Én ismét elindultam, ő megint lekísért a lépcső aljáig, ahonnan ismét visszament a szobájába." Ez így volt?

– Igen. 

– Akkor folytatom: "Én bementem az anyjához. A szobában nem égett lámpa, félhomály volt, odaléptem az ágyhoz. Ugyanúgy feküdt, mint korábban, azaz a fal felé fordulva, az oldalán, fejjel a Szép Juhászné utca irányába. Amikor fölé hajoltam, hirtelen megfordult, akkor még nem nézett rám. Én ekkor egyet ütöttem a kábeldarabbal, amelyet a jobb kezemben fogtam. Az ütést a fejének a bal oldalára mértem, az ütéstől semmi baja nem lett, egy kicsit vérzett, de nem ájult el. Valahogy kiütötte a kezemből a botot, majd dulakodni kezdtünk. Két kézzel átfogtam a nyakát, és fojtogatni kezdtem." Ez nem egészen képeket takar, ez itt egy pontos vallomás.

– Ezt a vallomást a nyomozók adták a számba szerintem, én meg aláírtam…

– Na most, Lázár úr, mielőtt tovább mennénk, egyvalamire azért figyelmeztetném. Nagyon sok mindent megtehet az eljárás során, még akár hazudhat is, egyet nem tehet, mást nem vádolhat bűncselekmény elkövetésével hamisan. Ha ön azt állítja, hogy ez a vallomás nem az öné, hanem a nyomozók úgymond kreáltak egy vallomást…

– Elnézést, bíró úr, nem úgy értettem, hanem valószínűsíthető, hogy így történt.

– A nyomozók honnan vettek volna ilyen részletet, hogy a feje a Szép Juhászné utca irányában van?

– Igen, ezt én mondtam.

– Ezek milyen információk ön szerint? A nyomozó, ha nem hallja valakitől ezeket, akkor honnan tudhatná önnek sugallni?

– Valószínű, hogy mondtam ilyet.

– De emlékszik talán arra, hogy volt egy helyszíni szemle. Ott ki mutatta meg, hogy mi történt?

– Én.

– Saját fejből?

– Igen.

– Nem volt ezek szerint, ha jól értem, semmiféle külső ráhatás?

– Nem.

– Nos, így folytatta: "Petó anyja kiabált, nyöszörgött, Andrást szólítgatta, dulakodás közben a szobában lévő asztalt eltoltuk, amiben én lehorzsoltam emlékezetem szerint a derekam jobb oldalát. Miközben fojtogattam, próbált védekezni, ennek során a hátamat megkarmolta." Ez így történt?

– Igen. 



(A vádlott ügyvédje engedélyt kér a bírótól, hogy két szót válthasson a védencével. A bíró megadja az engedélyt. Folytatják a tárgyalást.)



– Mi volt az oka Lázár úr, hogy eddig csak képekről beszélt, most meg már végül is emlékszik rá?

– Bíró úr, ezek tulajdonképpen képek, csak valószínűsíthető, hogy … tehát ilyen képekre emlékszem, hogy ütök, utána lenn vagyunk a földön, és hát ebből valószínűsíthető, hogy hogy történt.

– Tehát akkor ez így történt, ahogy felolvastam.

– Igen.

– Miért kellett levetkőzni alsónadrágra?

– Otthon is mindig így szoktam közlekedni. Valószínűleg melegem volt.

– Csakhogy éppen most nem otthon volt, hanem Petróczi Andrásnál.

– Ketten voltunk az András szobájában.

– Ez rendben van. És ott alsónadrágra levetkőzik, ahogy megérkezett a vendégségbe?

– Nem.

– Hát akkor?

– Nem tudom. 

– Ki volt a domináns önök közül? Aki elhatározta, hogy most ide
megyünk, oda megyünk. 

– Általában András, ő volt az erősebb jellem.

– Miből adódott, hogy ön így felnézett rá, vagy csodálta, amit mondott. Minek tudja be ezt? Mitől lehet ez, hogy egy hat évvel fiatalabb fiú ilyen nagy hatással volt magára?

– Intelligens srác volt, két nyelven beszélt, és nagyon jól informált volt minden téren, általános műveltsége is megvolt. Főleg az emberi párbeszédben. Mert én nem igazán tudtam magam jól kifejezni, és úgy gondoltam, talán tőle tanulhatok valamit.

– Szóval ott tartottunk, hogy alsónadrágban ment le a szobába?

– Igen.

– A nyomozás során erről azt mondta a 997. oldalon: "Azért vetkőztem le, mivel nem akartam, hogy a ruhám véres legyen."

– Elképzelhető.

– Miután végrehajtotta ezt a cselekedetet, visszament a szobába Petróczihoz? 

– Igen.

– Ez után mi történt?

– Rá egy körülbelül tizenöt vagy húsz percre elindultunk, fölöltöztem, és elindultunk a videotékába.

– Mi történt, mikor visszatértek az autókázásból? Egyáltalán mikor értek vissza?

– Egy félóra, húsz perc lehetett.

– Kinek az autójával mentek?

– A Soproni Ági autójával. 

– A kulcsa és a forgalmija Petróczi-nál volt?

– Igen.

– Utána mit csináltak?

– Ha jól emlékszem, akkor András betette a filmet, és elkezdtük nézni. Vagyis ő nézte, mert én nem. Valószínű, hogy utána aludtunk, de nem emlékszem. 

– Mikor ébredtek fel?

– Reggel nyolc óra felé. 

– Akkor mit csináltak?

– Bevittük a holttestet a fürdőkádba.

– Közösen?

– Igen.

– Miért kellett a kádba tenni?

– Mert föl kellett darabolni, mivel egyben nem lehetett kivinni a házból.

– Ezt, hogy föl kell darabolni, mikor határozták el?

– Nem tudom.

– A feldarabolást milyen eszközzel szándékoztak végrehajtani?

– András hozott fel fűrészeket meg késeket.

– Fűrészeket meg késeket? Akkor ismét idézek a vallomásából: "András hozott baltát, kalapácsot, keretes fűrészt, egy fekete nyelű, japán recézett él? kést, körülbelül húsz centi pengehosszúságút. Valamint hozott még kék szín? szemetes zsákokat is." Ez így volt.

– Igen.

– A darabolást ki végezte?

– Én. 

– Egyedül?

– Igen.

– Ekkor hol volt Petróczi András?

– Úton valahol Balaton felé. 

– Miért kellett elmennie a Balatonhoz?

– Hogy SMS-eket küldhessen az édesanyja mobiljáról.

– Tehát az édesanyja mobilját vitte magával?

– Igen.

– És milyen telefonra küldte az SMS-eket?

– A sajátjára.

– Ennek mi értelme volt?

– Hát az, hogy mintha az édesanyja a Balaton környékéről hívná az Andrást. Méghozzá úgy küldte az András az SMS-eket, ahogy az édesanyja szokta, ékezetek nélkül.

– Ez kinek az ötlete volt?

– Szerintem az Andrásé.

– Ön ott maradt a lakásban. Mit csinált?

– Elkezdtem a darabolást.

– Hogyan?

– Erről nem szeretnék beszélni.

– Nem szeretne beszélni. Jó, akkor elbeszélem én vallomása 999. oldaláról: "Én miután egyedül maradtam a lakásban, ismét alsónadrágra vetkőztem, és gumikesztyűt húztam. Bementem a fürdőbe, de mivel nem bírtam a látványt, a vécébe hánytam, majd leültem a földre, és sírni kezdtem. Majd erőt vettem magamon. Csak a keretes fémfűrészt használtam, először a lábfejét…



(Apró részletekbe menően elhangzik a darabolás története, amitől én most megkímélem az olvasót.)



…Ekkor már este volt, időközben Petó is hazaért, és amikor a törzs feldarabolásához kezdtem, azt ő már végignézte. (…) A combnál a Petó azt mondta, hogy vágjunk le belőle, és süssük meg.



(A teremben eddig is csend volt, de ennél a mondatnál leálltak a kamerák, én is kikapcsoltam a magnómat. A döbbenet, az értetlenség és az elhangzott mondatok hátborzongatóvá tették ezt a csendet.)



– Én kivágtam a combból három darabot, amit egy tepsibe tettünk, amelyet Petó odahozott, de ez nem lett megsütve, végül a kutyáknak lett odadobva. Két kaukázusi juhász. A kutyákat később Petó elaltatta." Ez így volt?

– Igen.

(Csend.)

– Később, amikor már túl voltak az elásáson, szóba került-e az, hogy hogy jutnak hozzá a pénzhez?

– Petó mondta, hogy ki kell adni a házat. 

– Kapott ön ebből pénzt?

– Igen.

– Mennyit?

– Körülbelül három-négyszázezer forintot. Részletekben.

– A vallomásában azt mondta, hogy Petróczi mondott valamit édesanyja holtteste fölött még a darabolás előtt. Mit?

– Ezt mondta: "Na mi van Sopikám?"

– Köszönöm, nincs több kérdésem.

Olvasson tovább:

Feliratkozás hírlevélre

 
Név: *
Email: *
Feliratkozással elfogadja a Hetek adatvédelmi elveit