Naponta tíz újságíró az átlag Fotó: S. L.
Kezdés óta már több mint nyolcszázat fordultak, a Föld meg hármat. Felszolgálók tálalják a gondolákba a Gundelből hozott ebédet. Van, aki nem kér a rántott húsból. Neki ez már sokk. Alexa György, a Budapesti Vidámpark marketing igazgatója szerint ugyan a tagok egyre jobban akklimatizálódnak, mégis látszik rajtuk a fáradtság. A kerék éjjel is kivilágítva jár, a gondola inog, a szél süvít, és a vonatok zaja is felhallatszik.
A kedd esti főműsoridőben csak az egyik kereskedelmi csatorna száztíz másodpercen keresztül tudósított róluk, csütörtökön ez az idő többszörösére nőtt. Ennek reklámértéke csak milliókban mérhető. Az egyik lap mindennap ír róluk, és rádióinterjúk is folyamatosan készülnek. Az újságírók egymásnak adják a gondola biztonsági kötelét – egy személy átlag napi tízszer nyilatkozik a sajtónak. A hét vége felé ez csak fokozódhat. Ugyanazok a kérdések százszor és századszor. "Milyen érzés körbe-körbe menni? Nem akarsz még kiugrani?"
"Tisztában vagyok azzal, hogy itt nem az én személyem a fontos. Nem az a lényeg, hogy kibírom-e egy hétig, hanem az, hogy nagyobb legyen a nézettség, és jobban el tudják adni a mosóport. A médiának kell a szenzáció" – közli őszintén az egyik versenyző, miután kikapcsoltam a magnót. Magnóra már másként beszél; úgy, ahogyan eligazították őket.
"A Vidámparkról való híradás alapvető munkaeszközünk, hírt adni pedig csak történésről lehet. Tisztességes dolognak tartom, hogy munkát és energiát nem kímélve ilyen eseményeket hozunk létre. A résztvevők jutalmakat kapnak, és egyikük egy 250 ezer forintos utazást nyer, mi pedig járulékos haszonként könyveljük el a sajtó és a média érdeklődését" – fejti ki Alexa úr, aki a Noguchi & Peters kommunikációs céggel együtt találta ki, hogy Guinness-rekordot állítsanak fel. És mi lenne alkalmatosabb egy ilyen kísérlet színhelyére, mint egy állandó látványosságok felmutatásának feladatával birkózó vidámpark? Így aztán felvették a kapcsolatot a kiadóval, és instrukciójuknak megfelelően szemtanúk és hitelesítő felügyelők jelenlétében, napi 24 órás orvosi és műszaki felügyelet mellett folyik a 168 órás rekordkísérlet. A játékosok, akiket ötvenegy jelentkező közül sorsolással és alapos orvosi vizsgálat után választottak ki, hatóránként tizenöt percre kiszállhatnak. Ennyi jut tisztálkodásra, ruhaváltásra, az emberi szükségek elvégzésére.
Vajon miért vállal valaki egy ilyen hétpróbát? Lapunk hármat kérdezett meg a kényelmetlenségeket vállaló hat személyből, amely a közvélemény-kutatásoknál alkalmazott módszerek tanulsága szerint meglehetősen jó mintavételnek számít, és messzebbmenő következtetések levonására is alkalmas. Mindhármójuk elsődleges oknak jelölte meg, hogy szeretne részesülni a Guinness-rekord éves kiadványa által biztosított hírnév dicsőségéből. Erre most igen jó az esélyük, mert a Budapesti Vidámpark történelmet csinált: az óriáskerékben való egyhetes tanyázás a magyarok által kitalált új versenyszám. Reménykedjünk abban, hogy nem kapnak vérszemet más óriáskerék-tulajdonosok, és nem vernek rá honfitársainkra nyolc vagy kilenc napos rekorddal.
Második okként sorolhatjuk fel a bizonyításvágyat. "Mindig is szerettem a kihívásokat. Volt már olyan, hogy fogadásból öt napon keresztül nem ettem és nem ittam , vagy éppen több ezer kilométert letekertem kerékpárral. Itt is próbára kerül a kitartás, a tűrőképesség" – avat be életének titkaiba egy húszéves fiatalember, Saxinger Viktor, aki "civilben" még nem adott ennyi interjút, pedig egy ausztriai konzervatóriumban tanul fuvolázni, énekesként pedig már egész Európát beutazta. Elmondása szerint Viktor most fantasztikusan keres. Egy menet – ez egy fordulatot jelent – a látogatóknak 300 forintba kerül a keréken, így a hét végére kétezer fordulattal 600 ezer forintot takarít meg – és egy életre kióriáskerekezte magát. A hazai viszonyok között ez nem rossz. "Egyébként régi álmom, hogy bekerüljek a Guinness-rekordok könyvébe, és ezért nagyobb hülyeségre is vállalkoznék" – teszi árnyaltabbá a képet.
Hogy miért és kinek kell bizonyítani? "Lehet, hogy valami komplexus az oka, nem tudom. Azonban van bennem egy olyan vágy, hogy kitörjek abból a skatulyából, amelybe tapasztalataim szerint az emberek többsége a zenészeket besorolja: este tequilát nyakalnak a sárga földig, teszik magukat, és nem értenek semmihez. Ez a kép nekem nem tetszik. Az utazásról szóló fődíj olyan nagyon nem érdekel, ha megnyerném, lehet, hogy hét testvérem egyikének adnám." Másképp gondolkodik erről Nyíri Zoltán tanuló, aki olyan vidám, mint a park, és saját megfogalmazása szerint a világ legboldogabb emberének érezné magát a fődíj birtokában. Őnála is sokat számít a kihívás, önmaga megpróbálása. "Szüleim nagyon jól fogadták a dolgot, nem mondták azt, hogy őrült vagy fiam, sőt naponta felhívnak, látogatnak" – feleli arra a kérdésre, hogy a környezete hogyan reagált az ötletre. Egyébként szereti a számítógépeket, programozónak tanul, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövőben jó egzisztenciát tudjon teremteni.
Némedi Varga Zoltán főiskolai hallgató, expiarista diák képzett szociális munkásnak készül. Ő is szereti az extrém helyzeteket. "Magamnak és az embereknek is szeretnék megfelelni. Nem feltétlen a fődíj motivál, hanem inkább a hírnév a fontos. Ez egy kitörési kísérletet is jelent a szürke hétköznapokból" – mondja. Megtudjuk azt is, hogy az egy hét alatt szerette volna elolvasni az Arany embert, de most a Relaxa nyelviskola jóvoltából – amely új szponzorként jelentkezett – inkább angolul tanul. Másik kedvenc könyve, a Kis herceg olvasására azért még marad ideje. Maradék óráiban pedig szeretne meditálni az élet nagy kérdéseiről, melyből egy cseppnyit a földhöz ragadt újságíróval is szívesen megoszt: "Ez is egy olyan mókuskerék, mint amilyenben a világban élünk. A különbség, hogy ott taposunk, taposunk vég nélkül, szakadatlanul – itt azonban látjuk a végét."
Szeptember 2-án délután fejeződik be a rekordkísérlet. Ekkor kerül sor a főnyeremény kisorsolásra, és addigra kiderül, hogy miként valósult meg a fenti meglátás.
2001. 09. 01. (V/35)
