hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bűnbánó ördögűző
Éhségsztrájkot kezd az érsek felesége

2001. 08. 19.
A Vatikán sajtóközleménye szerint a pápával folytatott magánbeszélgetést követően visszatér az egyház kebelébe Emmanuel Milingo érsek, aki május 27-i házasságával végleg kihívta maga ellen a katolikus egyház haragját. A zambiai érsek felesége azonban azzal vádolja a Vatikánt, hogy erőszakkal tartják fogva férjét.



Milingo érsek felesége, Maria Sung Rómában újságírókkal. Elválasztó egyház Fotó: Reuters

Az elmúlt évtizedekben Emmanuel Milingo érsek szinte mindent elkövetett, hogy magára haragítsa a Vatikánt. 1983-ban azért kellett lemondania érseki posztjáról, mert a katolikus egyházi doktrínákkal összeegyeztethetetlen gyógyító, illetve ördögűző tevékenységet folytatott. A kiközösítés elkerülését csupán annak köszönheti, hogy hazájában és Afrika-szerte is rendkívüli népszerűségnek örvend, s a Szentszék nem akarta tovább mélyíteni az Európa és Afrika közti ellentéteket. 

A 71 éves Milingo érsek másik forradalmi nézete szerint nincs szükség a katolikus egyházban általános érvény? cölibátusra, mivel Isten az áldásait a családon keresztül adja. Nézetét a gyakorlatban is alkalmazandó, idén május 27-én a Vatikán legnagyobb felháborodására a koreai eredet? Moon-szekta tömeges esküvőjén feleségül vette a 43 éves, akupunktúrával foglalkozó Maria Sungot (Megnősült az ördögűző érsek, Hetek, 2001. június 2.). Legújabb botrányát követően az érsek magánkihallgatást kért – és kapott – II. János Pál pápától, hogy személyesen is kifejthesse nézeteit az egyházfőnek. A pápa augusztus 7-én fogadta nyári rezidenciáján Milingót, akit azóta senki sem látott. A Vatikán hivatalos közlése szerint a pápával való találkozás után Milingo jobb belátásra jutott, mert az egyházfő emlékeztette "Isten és az egyháza iránti felelősségére". Milingo hollétéről azonban csak anynyit volt hajlandó elárulni, hogy "elmélkedéssel és imádkozással kíván eltölteni egy kis időt". A Szentszék kedden egy állítólag Milingo által írt levelet is nyilvánosságra hozott, melyben a kegyvesztett érsek eleget tesz mindazon követelményeknek, melyeket a Vatikán a kiátkozás elkerülése érdekében vele szemben állított. "Ezennel újra elkötelezem egész életemet a katolikus egyház mellett – áll a levélben. – Megtagadom Maria Sunghoz fűződő viszonyomat, és megtagadom Sun Myung Moon lelkészhez [Milingo esküvői szertartását celebráló, az Egyesítő Egyházat 1954-ben létrehozó koreai szektaalapító] fűződő viszonyomat". 

Az érsek felesége viszont úgy véli: a Vatikán erőszakkal tartja fogva a férjét. "Ő nem a katolikus egyház magántulajdona. Én nem akarok a katolikus egyházzal harcolni. Én csak a férjemet akarom" – nyilatkozta Maria Sung, aki úgy döntött: éhségsztrájkba kezd, amit addig folytat, amíg a Vatikán végre hajlandó kiadni a férjét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!