Kereső toggle

Rózsacsokrot kapott Brezsnyevtől

A Főnök tolmácsa

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Valamikor a hetvenes években a The New York Times leközölt egy fotót a következő aláírással: "Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin és Kádár János. A hölgy kiléte ismeretlen". A hölgy – Barta Nádja – viccesen meg is jegyezte: "Hát enynyire gyenge munkát végeznek az amerikai titkosszolgálatok?"



Leonyid Brezsnyev, Kádár János és Koszigin szovjet miniszterelnök a tolmácsnővel, Barta Nádjával 

Sok orosz és magyar ember sorsa fonódott össze az elmúlt évszázad során – ezt Nádja családtörténete is jól tükrözi. Nagyszülei Odesszából Budapestre menekültek a zsidó pogromok elől; apja itt nőtt fel, később mégis visszakerült Oroszországba, s a sztálini Szovjetunió egyik lágerében halt meg. Felesége és lánya 1948-ban érkeztek Magyarországra több száz nőtársukkal együtt: a kommunista apák többsége a 30-as évek politikai terrorjának áldozatává vált. Ekkor Nagyezsda huszonkét éves volt. Hosszú éveken át idegennek érezte itt magát. Csak később jött a felismerés, hogy ő nemcsak orosz, de magyar is. Első munkahelye egy magyar–orosz olajvállalat volt, ott kezdte meg tolmács pályafutását is. 1960-tól Kádár Jánosnak kezdett fordítani, és egészen a pártfőtitkár haláláig a Kádár-titkárság munkatársa maradt.

Mai mércével mérve szerény, VI. kerületi lakásában ülünk, nem messze a Hősök terétől. A falakat a plafontól a földig könyvespolcok borítják. Valahol közöttük egy kis, jelvény nagyságú Kádár János-portré – a Főnöké: a háziaszszony máig is a régi megszólítást használja. 

– Manapság sokat írnak Kádár Jánosról. Elolvassa ezeket a könyveket?

– Nem mindegyiket. Nemrégiben olvastam egy könyvet, melyet Huszár Tibor írt. Többé-kevésbé objektív írás, bár nincs benne túl sok szimpátia. A múlt évben a Rubicon folyóirat két száma is teljes egészében Kádárral foglalkozott, azokat is olvastam. Úgy gondolom, hogy a történelem mindent a maga helyére tesz, és Kádár Jánost a következő nemzedék értékeli majd igazából. Egyelőre mi – barátok és ellenségek is – nehezen tudunk objektív véleményt formálni róla.

– Ön nem készül visszaemlékezéseket kiadni Kádárról és koráról?

– Nem. Eleinte úgy gondoltam, hogy a Főnök elment az életből, és nem hatalmazott fel, hogy leírjam, ami volt. Én már magam is lassan elfelejtem a dolgokat, jegyzetelni pedig nem szoktam. Idős ember vagyok, májusban voltam hetvenöt éves.

– Ki volt és marad az Ön számára Kádár János?

– Nagy embernek és történelmi személyiségnek tartottam és tartom, annak ellenére, hogy mindig egyszer? maradt. Nyolc osztályt végzett csak el, viszont mindig nagyon sokat olvasott, és ezért nagyon művelt, gondolkodó ember volt. Olyan ember, aki száz évben egy, ha születik. Nem véletlen, hogy harminckét éven át volt hatalmon, minthogy az sem, hogy a magyarok többsége mindmáig jó emléket őriz róla, annak ellenére, hogy manapság gyakran mocskolják. Huszonkilenc éven át dolgoztam vele, és jól ismertem őt mint államférfit és embert. Az egész titkársága két emberből állt. Ha utazott valahová, akkor is a lehető legkisebb kíséretet vitte, ilyen értelemben puritán volt. 

– Ebben különbözött a többi kommunista vezetőtől?

– Igen, elsősorban ebben. Kádár az eszmét, és nem az anyagi hasznot szolgálta. Nagyon nem szerette a különböző neki szóló dicshimnuszokat. Kádár János, mikor megkérdezték, mitől fél a legjobban, viccesen így felelt: "A legjobban két dologtól: a fogorvostól és a hatalomtól."

– Milyen volt Kádár viszonya a szovjet vezetőkhöz?

– Legjobban Hruscsovval rokonszenvezett, aki úgy viszonyult hozzá, mint öccséhez vagy fiához. Annyira megbízott benne, hogy néha olyan zárt pártülésekre is elvitte magával, ahová külföldiek nem mehettek. Mikor leváltották, mi éppen Lengyelországban voltunk. A Főnököt lesújtotta a hír. Az eset után ő volt az egyetlen az egész szocialista táborban, aki elismerően nyilatkozott róla, és ez nagy tett volt akkoriban. Később Moszkvába utazott, ahol elmondta Brezsnyevnek, hogy szerinte Hruscsov leváltása helytelen volt. 

– Brezsnyev ezt hogy fogadta?

– Nagyon nem tetszett neki. Négyszemközt beszéltek, csak hárman voltunk a szobában. Brezsnyev nem akarta, hogy még valaki más is meghallhassa, mit mond Kádár. Ezután egy kicsit feszült lett közöttük a viszony, de idővel újból megjavult. Egyébként Brezsnyevvel jól lehetett dolgozni hatalomra jutásának első éveiben, lehetett vitázni vele; sajnos később a szemünk láttára épült le, a hetvenes évek végétől kezdve. Kádár viszont ugyanolyan maradt, mint amilyen hatalmának első éveiben volt. Egyszer Moszkvában – ez is a hetvenes évek végén történt – meglátta őt Mikojan, odajött hozzá, és azt mondta: "Több éve figyelem Önt, és látom, hogy egyáltalán nem változott. Vezetők között ez szinte sohasem fordul elő." Mikor elhagytuk a magyar delegáció számára kijelölt szállásokat, a Főnök mindig körbejárta az összes helyiséget, hogy elbúcsúzzon minden egyes dolgozótól, és megköszönje a munkáját. Ezt több helyen is megtette.

– Így viselkedett Magyarországon is?

– Igen. 1956 után olyan rendszert vezetett be, hogy a vezetőknek mindenért fizetni kellett. Addig ingyen lakásuk, és gyakorlatilag teljes ellátásuk volt. Kádár mindezt megszüntette. Az állami javak olyan mérték? tékozlása, mint a Szovjetunióban, meg más szocialista országokban, Magyarországon nem fordulhatott elő. 

– Hogy viszonyult Kádár Gorbacsovhoz? Úgy hallottam, nem nagyon kedvelte őt. Ez igaz?

– Eleinte a Főnök nagyon jól viszonyult Gorbacsovhoz. Amikor főtitkárként nekifogott a peresztrojkához, úgy tűnt, hogy hegyeket fog elmozdítani a helyükről. Később azonban kiderült, hogy sok a beszéd, és kevés a tett. A Főnök látta, hogy Gorbacsov állandóan meghátrál, és az utolsó években meglehetősen szkeptikusan viszonyult hozzá. Kádár támogatta a peresztrojkát; ő is úgy gondolta, hogy a szocialista rendszert meg lehet reformálni. Folytatni akarta azokat a gazdasági reformokat, amelyek még 1968-ban kezdődtek Magyarországon, és amelyeknek a Szovjetunió vetett véget a csehszlovákiai események miatt. Kádár sokak ellenében elérte Magyarország belépését a Nemzetközi Valutaalapba. Ezekért a lépéseiért nagyon tisztelték őt a nyugati vezetők, mint például Helmut Schmidt és Willy Brandt. Valaki egyszer még azt is mondta neki: "Maga olyan jó ember és vezető, milyen kár, hogy kommunista!"

– Félt-e Kádár az 1956-os események megismétlődésétől?

– Nem. Az orosz katonák itt voltak ugyan, de egészen más feladatokat láttak el. Nem volt semmi arra utaló jel, hogy az 56-os év megismétlődhet. A társadalomban konszolidáció jött létre, emellett Kádár nem készült semmilyen radikális lépésre a Szovjetunióval kapcsolatban, és igyekezett annak vezetőit meggyőzni arról, hogy Magyarországnak megvannak a maga sajátos vonásai. Kádár érdeme az is, hogy biztosította Magyarország számára az önálló utat, már amennyire ez lehetséges volt.

– Nehéz volt Kádár Jánost fordítani oroszra?

– Nem, mert mindig nagyon érthetően és világosan beszélt. Nagyon szerettem fordítani Andropovval való beszélgetéseit: ez mindig két okos és gondolkodó ember társalgása volt. Andropov kivált értelmével és intelligenciájával a Szovjetunió összes többi vezetője közül. Nemcsak szerette a verseket, de maga is írt.

– És kit volt a legnehezebb fordítani?

– Mikojant. Egyetlenegyszer fordítottam őt, amikor nálunk a parlamentben beszélt, azóta van vérnyomás-ingadozásom. Mikojan beszédét egyenes adásban adták a tévében Moszkvában és Budapesten. Szinte lehetetlen volt megérteni, amit mond. Nagyon erős akcentussal beszélt, ezenkívül elharapta a szavakat, a hangok felét egyszerűen nem ejtette ki. Rámtört a rettegés, ennek ellenére valahogy lefordítottam a beszédét. Egyébként moszkvai, magyarul tudó kollégáim mondták, hogy Moszkvában is inkább az én magyar fordításomat hallgatták, mert az érthetőbb volt, mint az eredeti orosz szöveg.

– Kádárral való munkája során hogy viszonyultak Önhöz párt- és állami vezetők? Csak a tolmácsot, vagy a nőt is látták Önben?

– Ezt is, azt is. Egyszer Brezsnyev vonattal érkezett Budapestre. Kimentünk elé a pályaudvarra. Brezsnyev kijött a peronra, de egyszer csak megfordult, és visszament a vagonba, senki sem értette, miért. Végül kiderült, hogy ott felejtette a rózsákat, amelyeket nekem hozott. 

– Kádár János tolmácsaként Ön az ország, sőt az egész varsói egyezmény legfontosabb titkaiba is bepillantást nyerhetett. Gondoskodtak-e a védelméről titkosszolgálatok vagy mások?

– Nem, hová gondol! Sem nekem, sem másnak eszébe nem jutott ilyesmi. Sem a Gorkij fasorban, ahol régen laktunk, sem itt nem védett minket senki. Magyarországon három embernek volt állandó testőre: Kádárnak és még két embernek. Más vezetők mellett a sofőr látta el a testőr feladatait.

– Ha mégiscsak úgy döntene, hogy megírja a visszaemlékezéseit, mit írna a könyvében?

– Hát csak azt, amit most Önnek is elmeséltem.

Olvasson tovább: