Kereső toggle

Interjú Horányi Özsébbel, a Magyar Pax Romana Egyesület elnökével

Nincsenek katolikus platformok

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Mint arról korábban hírt adtunk, a Magyar Pax Romana (MPR) Az Egyházról – önmagunkról címmel rendezte meg 43. kongresszusát Siófokon. Az alábbi interjú Horányi Özséb egyetemi tanárral, az MPR elnökével készült a rendezvény alatt. 

– Milyen "platformokat" észlel a magyar katolikus egyházon belül, milyen irányvonalak vannak? A katolikus értelmiséget milyen szervezetek tömörítik még a Pax Romanán kívül?

– A katolikus egyházban nincsenek "platformok", de kétségtelen, hogy különböző kérdésekben vannak eltérő véleményáramlatok, melyet természetesnek kell tartanunk. Az MPR 1991-től van jelen Magyarországon. Korábban emigrációban tevékenykedett. A másik országos szervezet, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) magyarországi alapítású. Csanád Béláé az érdem. A KÉSZ nevében a "keresztény" megjelölés szerepel, de elég keményen katolikusok. Az MPR katolikusnak mondja magát, de működésében erőteljesen ökumenikus, láthatja is, református, evangélikus előadónk is van; tagjaink között is vannak nem katolikusok, például unitáriusok. A KÉSZ nagy erőkkel és sikerrel szervezte meg országos hálózatát. A határon túl is sikerült magukat megszervezniük. Szokták azt mondani, hogy a Magyar Pax Romanához képest konzervatívak, jobboldaliak, ám ez egy olyan politikai megkülönböztetés, amit az egyházra, egyházi szervezetre voltaképpen nem lehet ráhúzni. E két egyesületen kívül nagyon sok nem országos jelleg? szervezet van, ezek vagy formalizálták magukat bírósági bejegyzéssel, vagy csak teszik a dolgukat.

– És ha nem az értelmiségiek szempontjából nézzük a különbözőséget, hanem akár teológiai vagy politikai szempontból?

– Szerintem abban semmi meglepő nincsen, hogy a katolikusok között is egyaránt vannak úgynevezett konzervatívok – bár én inkább úgy fogalmaznék, mert ez a szokásos terminológia sok félreértésre ad okot, hogy a tradíciókhoz jobban ragaszkodók –, és vannak úgynevezett liberálisok, vagyis olyanok, akik a tradíció túlzott hangoztatása helyett inkább a megoldandó problémákra nyitottak, hiszen a társadalom is ilyen. Az volna sokkal inkább aggasztó, ha a sokszínűség kezdene megszűnni, mert az azt jelentené, hogy valamilyen irányba elsodródtunk.

– Most történetesen a konzervatív vonal van helyzetben a katolikus egyházon belül. Nem?

– Nem, ez így pontatlan. A konzervatív hang talán jobban hallható, de az, hogy helyzetben van-e, az egy megválaszolhatatlan kérdés, és az, hogy többségben van-e, az sem biztos. Hogy miért hallható jobban? Például azért, mert a Magyar Katolikus Püspöki Kar legmarkánsabb személyiségei inkább ehhez az irányhoz tartoznak, valahogy ők többet szólalnak meg, nagyobb jelenlétük van a nyilvánosságban, mint másoknak. Ebből azonban még nem lehet az egész egyházra érvényes megállapításokat tenni.

– Elhangzott egy "jó szándékú kívülállótól", hogy az egyház és a hatalom viszonylatában óhatatlanul is felmerül a kérdés: ki manipulál kit?

– Miközben a látszat azt mutatja – és valószínűleg nem ok nélkül –, hogy az egyház hatással tud lenni a hatalomra, addig ez megfordítva is igaz. A hatalom is képes befolyásolni az egyházat, bár erről ritkán esik szó. Meszsze nem arról szól a történet, hogy az egyház a kétezer éves tapasztalatával és küldetésével igazgatja a világot, és milyen szerencse, hogy most éppen a hatalommal való jó viszonya miatt ezt könnyedén teszi. Ez így akár egy sikertörténet is lehetne, de ténylegesen nem ez a helyzet, hanem az, hogy ennek a látszólagos vagy valóságos befolyásnak van ára, amit az egyháznak meg kell fizetnie. És ha van ára, akkor ez azt is jelenti, hogy ez mozoghat fölfelé és lefelé egyaránt, sőt mozgatható, vagyis befolyásolható, azaz akár manipulálható is.

– Veres András püspök úr szerint például az állam használta az egyházat, amikor a 98-as választás idején a Fidesz a katolikus püspöki kar körlevelével együtt kampányolt. 

– Alighanem a Fidesz akkor úgy találta, hogy ha néhány látszólagos, esetleg érdemi azonosság alapján fölmutatja ezt a körlevelet, mondván: mi ezt akarjuk megvalósítani, akkor az szavazatokat hoz. Igaza volt. A Magyar Katolikus Püspöki Kar körleveleinek értékét azonban nem változtatja meg az a tény, hogy nem csak a Fidesz, de az MSZP is pozitív véleményt formált róla. Szerintem sem a katolikus, sem egyetlen más egyházi jelleg? vagy éppen vallási jelleg? mozgalom sincs ma abban a helyzetben Magyarországon, hogy meghatározó pozícióba kerüljön. Nem azt mondom, hogy az egyik nem lehet erősebb, mint a másik, de azt igen, hogy a vallások terén is kialakult egyfajta piaci típusú helyzet. És ez független attól, hogy például a Magyar Katolikus Püspöki Kar mit szeretne. Amúgy bármely egyház, a katolikus is tehet úgy, mintha nem ez volna a helyzet, de hoszszabb távon valószínűleg visszaüt a téves helyzetértékelés. Például a katolikusok közül most sokan azt gondolják (úgy látszik, mintha azt gondolnák), hogy a katolikus egyház meghatározó helyzetben van a jelenlegi kormányzati ciklusban. Mindez azért van így, mert a katolikus egyház olyan legitimációs erővel bír, ami nagyon kevés más egyháznak van meg. Azért nem szerencsés így gondolkozni, mert ha utóbb nagy valószínűséggel kiderül, hogy nem az történik, amire számítottak – hiszen a politika szempontjai saját szempontok, mint ahogy az egyházéi is azok –, akkor könnyen lehet, hogy azt fogják mondani, mondják is, hogy üldözik az egyházat. Pedig nem üldözik. A hibás nézetek, ha érvényesülnek, társadalmi feszültségek forrásai.

– Ha az egyházügyi törvény módosítását nézzük, akkor világos, hogy az egyházak közötti versenyt az állam tudja befolyásolni. Úgy tűnik, az utóbbi időben van egy központi akarat arra, hogy ezt szabályozzák, és ebből a történelmi egyházak húznak hasznot.

– Erről a kérdésről így beszélni, bizonyos értelemben okafogyott, hiszen a parlament most éppen elvetette a tervezett törvénymódosítást. Azt hiszem, nem egyszerűen arról szól ez a törvénymódosítási kísérlet, hogy ki miből húz hasznot. Még akkor sem, ha világosan azt is célozta a módosítási kísérlet, hogy a véges pénzforrásokat kormányzati értelemben ellenőrzöttebben lehessen kiosztani. Sokkal inkább tünet értékűnek tekintem a történteket: annak tüneteként, hogy ma nincs Magyarországon konszenzus az egyházak minéműségét, a vallás minéműségét, s így az egyházias működés minéműségét illetően. Ezt a konszenzushiányt jogi szabályozással pótolni nem lehet, csak megkísérelni. Lehetnek ugyan olyan ügyek, amelyek jogszabályokba ütköznek (ezeket természetesen ezen a szinten kezelni is kell), de inkább az a helyzet, hogy másféle természetűek (mondjuk az egyszerűség kedvéért kulturálisnak ezeket), így a jogi szabályozás keretében biztosan nincsenek jó helyen, s így a szabályozás sem tud adekvát lenni. Ilyenkor fordulhat az elő, hogy bűnbakok támadnak. Például – tudomásom szerint – a Hit Gyülekezetét hátrányosan érintette volna a módosítás, noha a magyar nyilvánosságot figyelve nem világos, hogy miért váltak céltáblává. Azt remélem, hogy most a törvénymódosítás elnapolódásával módja nyílik a magyar társadalomnak arra, hogy a korábbiakkal ellentétben közbeszéd induljon meg a valós problémákról, s azok kidolgozódhassanak ebben a közbeszédben: ha így történik, akkor ezt követően már valóban van esélye a törvény módosításának, ha még mindig szükségesnek látszik.

Olvasson tovább: