A közelmúltban néhány kutató azzal lépett a nyilvánosság elé, hogy készen áll az ember klónozására, sőt egyesek közülük azt is kilátásba helyezték, hogy rövidesen, talán már két éven belül meg is fogják valósítani szándékaikat. Vagyis nem kizárt, hogy néhány évtizeden belül olyan hús-vér emberekkel kerülünk mindennapi kapcsolatba, akik klónozás útján nyerték a létezésüket. A szakemberek egy része, valamint egyes vallási csoportok azonban ezt az elképzelést nevetségesnek és megvalósíthatatlannak tartják. Mindenesetre az állatok klónozásával kapcsolatos eddigi tudományos eredmények és az ember klónozásáról szóló merész bejelentések új kihívás elé állították a filozófusokat, a moralistákat és a jogalkotókat, de a bibliai világnézet talaján álló teológusokat is számos hitbeli kérdés újragondolására késztetik.
Az ember klónozása elleni angol tüntetők. Kiszámíthatatlan jövő Fotó: Hetek-Archív
Severino Antinori olasz szülészprofesszor Cipruson vagy valamelyik volt szovjet tagköztársaságban szeretné létrehozni az első klónozott emberi lényt, ahol a törvények lehetővé teszik emberek mesterséges előállítását. Az Il Giornale cím? milánói napilapnak a professzor márciusban kijelentette, hogy törekvéseiben a gyógyító szándék és az emberiség szolgálata vezérli. Antinori úgy véli: a klónozás az egyedüli megoldás, amely lehetővé teszi, hogy a terméketlen férfiak is apákká váljanak. Állítólag több száz terméketlen pár jelentkezett már a kezelésre. Az eljárás lényege ahhoz hasonló, amit Dolly esetében is alkalmaztak, vagyis egy terméketlen férfi DNS-ét beinjektálnák egy sejtmagjától megfosztott petesejtbe, majd osztódásra serkentenék a petesejtet, végül a kialakult embriót beültetnék egy nő méhébe. Ez alapján az ember klónozása a mesterséges megtermékenyítés olyan változatának minősül, amely a fejlődési folyamatot egyetlen sejtből állítja elő.
Úgy tűnik azonban, hogy az ember klónozásának lehetősége a keresztény egyházak körében heves ellenérzéseket váltott ki, melyekben a jogos etikai fenntartások keverednek azzal a hagyományos tudományellenességgel, amely végigkísérte az egyháztörténelem elmúlt kétezer évét. A történelem során számos esetben előfordult ugyanis, hogy a keresztény egyházak először mereven elutasítottak egyes tudományos felfedezéseket, majd utólag álláspontjuk revideálására kényszerültek. Gondoljunk csak a heliocentrikus világképre az újkor hajnalán, amelyről később kiderült, hogy nem is a bibliai világnézettel állt szemben, hanem az attól elidegenedett középkori világmagyarázat téves állításait kérdőjelezte meg. Ma már azt is megmosolyogjuk, hogy a 19. században egyes keresztények hoszszú ideig nem mertek kerékpárra ülni, mert úgy gondolták, csakis okkult erő okozhatja, hogy az menet közben nem dől el.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden egyes tudományos állítást helytelenül utasítottak volna el a keresztények, és hogy minden tudományos vélekedésnek szükségszerűen harmóniában kell lennie a Bibliával, hiszen számtalan példa van arra is, amikor olyan tudományos hipotézisek váltak világmagyarázó elvekké széles tömegek számára, és befolyásolják máig hatóan az emberek gondolkodását, amelyek évszázadok távlatából és tömegbefolyásuk ellenére sem harmonizálhatók a bibliai világnézettel. Mégis igazolható, hogy a múltban a keresztény egyházak tudományellenessége számos esetben megalapozatlan és elhamarkodott volt, ami óvatosságra int bennünket az ember klónozásával kapcsolatban is: ne siessünk a dogmatikus kijelentésekkel, ha egyelőre nem is tudunk értelmezni bizonyos dolgokat.
Tetszik, nem tetszik, a régi idők nagy tudományos felfedezéseihez hasonlóan az ember klónozása ma olyan tudományos szenzáció, amely szétfeszíti a gondolkodás hagyományos kereteit, és a keresztény egyházakat is teológiájuk újragondolására készteti. Tehát felmerül a kérdés, hogy az ember klónozása összhangban van-e Isten akaratával, vagy sem, és vajon azok a keresztény egyházak, amelyek jelenleg abszurd dolognak tartják az ember klónozását, a bibliai világnézet alapján fogalmazzák-e meg véleményüket, vagy esetleg attól eltávolodva saját teológiájuk fogságába estek.
Új fajelmélet veszélye?
A klónozást sokan azért tartják lehetetlennek, mert úgy vélik, hogy ezzel az ember a Teremtő pozíciójába kíván lépni, és a semmiből akar valamit létrehozni, ami tényleg elég reménytelen vállalkozás. A klónozás esetében azonban nem okvetlenül teremtésről van szó, mivel a dolognak ezt a nehezebbik részét Isten magára vállalta, amikor megteremtette a klónozás alapanyagául szolgáló génállományt. Ezért a kutatók "csupán" kölcsönveszik Istentől a már meglévő alapanyagot, hogy mesterséges módon felszabadítsák a benne rejlő információt. A Biblia alapján nem zárható ki, hogy a kísérlet sikerrel fog járni, noha joggal merül fel vele szemben az a kifogás, hogy ez nem az emberi szaporodás Istentől rendelt módja, hanem a természet rendjének áthágása. Ezért lehet, hogy még sikere esetén is súlyos következményeket von maga után elsősorban a klónozott emberek életében.
"Ki az, aki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?" – mondja Isten Jóbnak arra utalva, hogy a természet törvényeit nem lehet büntetlenül felrúgni (Jób könyve 38:2). A Biblia átoknak nevezi azokat a negatív következményeket, amelyek a természet rendjének az áthágásából fakadnak, és nem engedik tovább haladni az embereket a tévelygésben, hanem visszatérésre kényszerítik őket az Istentől szabott természeti keretek közé. Például a Biblia szerint Isten akarata az, hogy a szaporodás csak azonos fajhoz tartozó egyedek között történjen meg, ennek ellenére az emberek mégis megkísérelték keresztezni a lovat a szamárral, amelyből megszületett az öszvér. Az öszvér azonban már szaporodásra képtelen állat, mivel beleütközött abba a szellemi falba, amely meggátolta a természet rendjének további áthágását. Mindemellett azonban számos bibliai hős öszvéren nyargalt, amiből kiderül, hogy Isten hajlandó volt részlegesen megáldani a természetnek ezt a mutációját is, amely nem maga választotta születésének körülményeit.
Hasonlóképpen átok terhe mellett tiltotta meg Isten a vérrokonok közötti szexuális viszonyt is, amely a mai napig abban nyilvánul meg, hogy a belőle származó utódok súlyos genetikai rendellenességekkel jönnek világra. Tanulmányainkból mindannyian emlékszünk még a többnyire csak maguk között házasodó uralkodói családokra, amelyek egytől egyig tele voltak fogyatékos és más súlyos betegségben szenvedő utódokkal. Éppen ezért fennáll a veszély, hogy ha sikerül is az ember klónozása, a mesterségesen létrehozandó emberek életében is hasonló fejlődési rendellenességek várhatók. Számos neves kutató úgy véli, hogy a klónozás az első száz esetben valószínűleg automatikusan magzatelhalást fog eredményezni, de ha néhány meg is születik, képtelen lesz a természetes szaporodásra, illetve szív-, tüdő- vagy immunrendszeri problémái lesznek.
Ez azonban senkit nem jogosít fel arra, hogy az elmondottakból egy újabb, keresztény színezet? fajelméletet gyártson, mondván, hogy a klónozott embereket megbélyegezte Isten, ezért ők biztosan nem üdvözülhetnek majd. Teológusok között ugyanis óhatatlanul felmerül a kérdés, lesz-e, lehet-e a klónozott embereknek szellemük, amelyet a Szentírás szerint Isten ad. Ha nem, akkor az üdvösség sem lesz elérhető számukra. Valószínűleg a Biblia mély tanulmányozása sem lesz képes megnyugtatóan tisztázni ezt a problémát, a végső választ feltehetőleg az adja majd meg, ha egy napon személyesen találkozunk klónozás útján keletkezett emberekkel, és az üdvösség kérdésével szembesítjük őket. Addig pedig óvakodnunk kell attól, hogy beálljunk azok táborába, akik a kereszténység nevében egyes etnikumokat ki akarnak rekeszteni az üdvösségből. Az Egyesült Államok korai történetében keresztény rabszolgatartók művelték ezt, akik egy félreértelmezett bibliai részből – a Noé színes bőr? unokájára, Khám fiára, Kanaánra kimondott atyai átokból – vezették le a rabszolgatartás ideológiai alapját. Az eredeti zsidó felfogás szerint a pogányok sem üdvözülhettek volna, csak ha betérnek a zsidóságba, és körülmetélkednek. Ezért keltett óriási megdöbbenést még az apostolok körében is, amikor rájöttek: "Eszerint hát a pogányoknak is adott Isten megtérést az életre!" (Apostolok cselekedetei 11:18) Hasonlóképpen nem lehet kizárni, hogy a klónozott emberek, ha lesznek egyáltalán ilyenek, törvényen kívüliségük ellenére kapnak kegyelmet a megtérésre. Ilyen Ábrahám első fiának, Ismaelnek az esete is, akinek a megszületése nem Isten tökéletes akarata volt, mégis valahogy belefért Isten megengedő akaratába, és életben maradt. Bár Ábrahám tévedésének máig ható következményei lettek, Isten mégis irgalmas volt a már megszületett Ismaelhez, akit részlegesen meg is áldott.
A szellem útja a csontokban
Érdemes azonban röviden felvetni azokat a teológiai nehézségeket is, amelyek az imént említett gyakorlati kérdéseket első látásra szinte megoldhatatlanná teszik. Ezek a nehézségek mindenekelőtt abból fakadnak, hogy a klónozás az anyag klónozását jelenti, és nem tudjuk, hogy eközben mi történik az ember szellemével. A materialista tudósok úgy vélik, hogy a klónozás során csupán anyagi alkotóelemekkel van dolguk, és az élet is az anyag belső energiájából fakad. A Biblia szerint azonban az ember nem csupán anyagból áll, amely a halál után alkotóelemeire bomlik, vagy esetleg klónozással reprodukálható, hanem szellemből is, amely örökkévaló része az embernek, és a fizikai test halála után tovább létezik. Az ember szellemi alkotórésze hordozza a test életét is, ezért ha kimegy a szellem a testből, akkor az ember teste elpusztul. Ez alól az alapelv alól természetesen a klónozott emberek sem lehetnek kivételek, ezért nekik is rendelkezniük kell szellemmel ahhoz, hogy a testük is élhessen. A kérdés csupán az, hogy beléjük helyezi-e Isten a szellemet annak ellenére, hogy keletkezésük a természet rendjének áthágásán alapul? Vagy esetleg a szellemet nem Isten helyezi közvetlenül az emberbe, hanem mintegy magától, közvetlen isteni beavatkozás nélkül adódik át a sejtosztódással együtt? Hogyan kerül tehát a szellem az emberbe? Ezzel kapcsolatban többféle vélemény létezik, melyeket csupán ismertetni szeretnénk, anélkül, hogy megkísérelnénk eldönteni a vitát.
Az ember szellemét egyesek az élet általában vett szellemével, a nismat chajimmal azonosítják, amelytől az ember a teremtéskor életre kelt. Erről úgy vélekednek, hogy kezdetben Isten belefújta az anyagba, a későbbiekben azonban már nem közvetlenül Istentől került az egyes emberekbe, hanem a szaporodás során mintegy magától, közvetlen isteni beavatkozás nélkül adódik át. A klónozással kapcsolatban ez valóban egyfajta magyarázattal szolgál arra, hogy az életet hordozó szellem hogyan kerül olyan emberekbe, akiknek a létrejötte nem Isten tökéletes akarata, és akikbe emiatt egyesek szerint Isten közvetlenül nem helyezné bele a szellemet. Ennek a felfogásnak az alapján azonban nem tudjuk megkülönböztetni az emberek szellemét az állatokétól, ugyanis nismat chajimmal még az állatok is rendelkeznek. Ráadásul ne felejtsük el, hogy a Bibliában ezenkívül nagyon sok más kijelentés is előfordul az ember szellemével kapcsolatban, amelyek más következtetésekre adnak okot.
Megint mások szerint Isten közvetlenül helyezi bele a szellemet az emberbe. Akik ezt a felfogást vallják, azok az ember szellemét a belső emberrel azonosítják, és úgy gondolják, hogy a szellem a személyiség individuális alkotórésze. Ezt erősíti Zakariás próféta, amikor azt mondja, hogy Isten "megalkotja az ember szellemét benne", vagy Salamon, amikor arra utal, hogy a halál után "a szellem visszatér Istenhez, aki adta azt". De a gazdag ember és Lázár újszövetségi története is azt mutatja, hogy a szellem egyedi és individuális rész az ember személyiségén belül. Ez a történet olyan emberekről szól, akik a haláluk után Istentől rendelt helyükre kerültek, szellemükben mégis hordozták földi személyiségük valamennyi jegyét, emlékekkel rendelkeztek földi életükről, illetve külső vonásaikat is megőrizték.
Akik tehát az ember szellemét a belső emberrel azonosítják, és úgy vélik, hogy ezt valamilyen módon Isten alkotja meg minden emberben, fölteszik a kérdést, hogy Isten belehelyezi-e egyáltalán a szellemet olyan emberekbe, akiknek a keletkezése nem Isten akarata szerint történik. Egyesek Isten irgalmasságára hivatkozva azt mondják, hogy Isten ezt is meg fogja tenni, és a klónozott emberek meg fognak térni, és üdvözülni fognak. Mások úgy gondolják, hogy nem helyezi beléjük a szellemet, noha szellem nélkül is létre fognak jönni klónozott emberek, akik a szellemük hiánya miatt azonban nem tudnak megtérni, és nem is üdvözülhetnek. Ez látszólag ellentmond a Biblia alapvető üzenetének, amely szerint a biológiai életet is a szellem hordozza, mégis kivételes esetben a Biblia is beszél olyan élő emberekről, akiknek nincsen szívük vagy szellemük. Az ilyen emberek a Bibliában mindig rendkívül istentelen és lázadó személyek, Salamon azonban teljes mértékben még az ő esetükben sem zárja ki a megtérés lehetőségét, mert azt mondja, hogy "akinek nincs szíve, menjen el, és szerezzen magának". A különbség azonban nem elhanyagolható közöttük és a klónozott emberek között, mivel a Bibliában szereplő ilyen emberek természetes módon születtek meg, és saját akaratukból váltak istentelen és lázadó emberekké, ezzel szemben a klónozott emberek nem tehetnek születésük körülményeiről, hanem akaratukon kívül születnek bele egy törvénytelen állapotba. Ez még inkább azt valószínűsíti, hogy a klónok akár még ilyen hátrányos helyzetből is megtérhetnek és üdvözülhetnek, így az egyházaknak óvatosan kellene állást foglalniuk velük kapcsolatban a jövőre nézve.
Mindazonáltal a megoldás lehet, hogy ennél sokkal egyszer?bb, és abban kell keresnünk, hogy a "szellem" valójában egy beláthatatlan birodalom, amelyben éppúgy benne van az élet szelleme, mint az ember individuális szelleme, valamint még sok más megnyilvánulása a "szellemnek", s amelynek a szempontjából a kérdéseink csupán az európai fogalmi–racionális gondolkodás számára tevődnek fel ebben a merev, kizárólagos formában. Talán erre vonatkozik Salamon figyelmeztetése, amelyet bizonyos kéziratok a következőképpen őriztek meg: "Ahogyan nem tudod a szellem útját a csontokban a várandós nő méhében, ugyanúgy nem tudod az Úrnak tevékenységét, aki mindezt teszi." Az angol New International Version nev? bibliafordítás úgy értelmezi ezt a részt, hogy az ember nem tudja, "hogyan lép be a szellem a testbe". Ha ez a szövegrész hiteles, és a ráépülő értelmezés helytálló, nem árt, ha inkább csak kérdések megfogalmazására szorítkozunk ezen a téren, és óvakodunk a dogmatikus kijelentésektől.
(A szerző teológus)
