Kereső toggle

Párizsnak évek óta nincs vajdája

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A közel 25 ezer lakosú Békésen a megye legnagyobb cigány közössége található. Az egykori cigánytelep híre, amit a helybeliek egyszerűen csak Párizsnak neveznek, fogalommá vált. Emlékszem rá, gyerekkoromban nagyapám ezzel a névvel ijesztgetett. Később, felnőtt fejjel is óvtak attól, hogy a telep szélén található "Dominónak" nevezett kocsmán túl merészkedjünk. Az egykori cigánytelep putrijaival és romantikájával együtt ma már a múlté. Valamikor a 60-as évek végén számolták fel a sárból és nádból épített nyomornegyedet, így ezután a roma lakosság szétszóródott a városban. Mára már csak a helybéli cigányság egy kisebb hányada választja lakhelyül Párizst. 



A településrész egykoron

Rácz Rezső az egykori cigánytelep lakója volt, mára pedig krónikásává vált a városnegyednek. Őt kerestük meg, hogy meséljen arról, hogyan élt valaha itt a cigány közösség, és most hogyan élnek a város többi lakójával.

Valamikor az 1939-1940-es években óriási belvíz alakult ki a hajdani cigány negyed területén, ezért az akkori községi elöljárók úgy gondolták, hogy a Berényi út baloldalára helyezik át a cigányközösséget. Így, az öreg Rezső szülei is erre a sorsra jutottak, és felépítették a számos putri egyikét. A sárból és szalmából vetett vályogtéglából épült falakat náddal fedték le, amelyben egy konyha és egy szoba volt található. "Itt éltünk sokszor nyolcan-tízen gyerekek a szüleinkkel együtt. Az akkori élet persze minden alapvető higiéniai körülményt nélkülözött, napszámból és nagyrészt koldulásból tartottuk fenn magunkat. Gyerekként szinte fel sem tűntek ezek a körülmények" – emlékszik vissza az öreg Rezső. A város vezetőivel a vajda tartotta a kapcsolatot, aki mint egy telepvezető élt a romák között. Azonban a 60-as évek végén az utolsó helybeli vajda is meghalt – Antóni Pálnak hívták. A vajda címét azóta senki nem vette át, bár mindig volt valaki, aki a telep gondjait a vállára vette. Ma az ötfős kisebbségi önkormányzat képviseli a helybéli cigányokat. 

A 60-as évek vége fele még az elmúlt rendszer párt- és tanácsvezetői elhatározták, hogy fölszámolják a cigánytelepet, azonban ehhez szükség volt az itt élő romák változására is. "Nem akarok én nosztalgiázni – böki ki nagy nehezen az öreg –, mert tudom, hogy nem divat ez manapság, de mintha akkor több erőt fordítottak volna a romakérdés megoldására. Az itteniek is változtatni akartak a sorsukon, nem akartak úgy élni, mint a szüleik, és az igényeik is nagyobbak lettek." Tegyük azt hozzá, hogy a munkanélküliségi mutatók szerint akkoriban csupán 20 százalék volt az, aki nem dolgozott (ma ez a mutató országosan 80 százalékos, Békésben 60 százalékos). Szóval, megvolt az akarás is, meg az elhatározás is, úgyhogy Párizs a vajdával együtt végképp eltűnt. 

Abban az időben, és azóta is, nagyon sok ház épül Párizs környékén, amelyekről azonban most már elképzelni is nehéz, hogy valaha sárputrik álltak a helyükön. Arról is kérdeztem az öreget, hogy mi a véleménye a mostani, politikai színezetet is kapott romaügyről, a strasbourgi kivándorlásról. "Tudja az a baj, hogy nem tudunk mit kezdeni ezzel a fene nagy szabadsággal, ami ránk szakadt. Bár nem akarok politizálni, távol legyen tőlem – fogalmaz az öreg –, de mintha olyan kivagyiság jellemezné ezt az országot, és mintha olyan nehezen vagy egyáltalán nem is akarnánk egymást megérteni. Hogy helyes-e, hogy valaki elmegy Strasbourgba, azt én nem tudom eldönteni, hiszen nem éltem az ő életüket, azt döntse el mindenki maga. Egy azonban biztos, a romák mindig is élelmes emberek voltak, és ha élni hagyják őket, sőt még biztatják is őket, akkor sok mindenre képesek. Hát csak nézzen körül." 

Itt a 40-es évek végén négyszáz roma élt, ez a szám a 60-as évekre megduplázódott, majd a rendszerváltáskor már ezerhatszáz roma élt a városban. Mára kétezerre tehetjük az itt élő cigányság lélekszámát. "Azt elmondhatom, hogy ha kisebb-nagyobb súrlódásokkal is, de megtaláljuk egymással a hangot. Rengeteg jó roma vállalkozó van itt, akik nyaranta a környék roma telepjeiről, innen is, máshonnan is, sokaknak adnak kenyeret. Sőt, újabban még gyárakban is kapnak munkát. Emlékszem, mindig, amit a magyarok nem szerettek megcsinálni, azt bízták a romákra. De ma mi van? – folytatja monológját – Hiába járnak középiskolákba gyerekeink, sehol nem kapnak állást. Mi marad nekik? Marad nekik az ügyeskedés és a bűnözés. Szóval, mondom, valami nem jól működik ma ebben az országban."



A "párizsi" romák boldogok Fotó: Reuters

A helybéliek azt mondták, ha többet akarok megtudni az itteni romákról, keressem meg a fiatal Surman Lacit, "az egy rettentő okos cigány csávó". Újságíró, költő, író, szociális munkás egy személyben. Kedvenc helyén, az egyik elegáns cukrászdában adott lehetőséget a beszélgetésre. Tőle is azt kérdeztem, hogy hogyan látja a mostani helyzetet, illetve a helyi cigányok életét. Az eredetileg karosszérialakatosnak készülő fiatalember a mai napig tanul. Ő kerek perec elmondja, hogy véleménye szerint a rendszerváltás fő vesztesei a cigányok: "Nemcsak a munkalehetőségük, hanem a jobb élet utáni vágyuk is elveszni látszik az utóbbi 10 évben. Így senkinek sem kell meglepődnie azon, hogy el akarnak menni néhányan" – fogalmaz. A helyiekre kitérve, a téli időszak az, amikor semmilyen munka nincs, és kizárólag a szociális támogatásokból kell, hogy eltartsák magukat jó néhányan. Nyáron egy kicsit könnyebben jön össze mindez, hiszen van szezonális munka. Azonban azt a romaság is megértette, hogy nincs külön cigánytörvény, ami alapján élhetnék az életüket, hanem meg kell próbálniuk beilleszkedni. Ez Békésen meg is történt, ezért talán nincsenek olyan problémák, mint az ország más tájain. Azt azonban, hogy mit hoz a jövő, azt senki nem tudja; legalábbis, ami a romakérdést illeti. "Erre még én sem vállalkozom" – teszi hozzá nevetve Surman Laci.

Olvasson tovább: