Kereső toggle

Francia szaktanácsadó az Oktatási Minisztériumban

Nem az utolsó padban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Michel Digne tizenhat hónapja dolgozik a Professzorok Házában, Budapesten. A francia oktatási minisztérium szaktanácsadója a magyar kormány meghívására érkezett hazánkba. A meghívás oka: a magyar Oktatási Minisztérium szorosabb együttműködést kívánt kialakítani a társadalmilag hátrányos helyzetben lévő gyermekek oktatása terén. A francia szaktanácsadó a diszkrimináció elleni küzdelemről és a hátrányos helyzet? kisebbségek beilleszkedési nehézségeiről nyilatkozott lapunknak.



Több roma család Putnokról is Strasbourgba indulna. Ki szeretnének törni a nyomorból Fotó: MTI

– Kik értendők társadalmilag hátrányos helyzet? gyermekeknek Franciaországban és kik Magyarországon?

– A rasszista, illetve etnikai diszkrimináció Franciaországban elsősorban a bevándorlók – legnagyobb részben arabok – gyermekeit érinti, míg Magyarországon ez a kategória elsősorban roma gyerekekre vonatkozik. A két csoport között az öszszekötő kapocs a társadalmi megkülönböztetettség. A magyar kormány azért törekedett az együttműködésre Franciaországgal, mert felfigyeltek az oktatás terén húsz éve zajló francia kísérletekre, amelyek célja az évszázados oktatáspolitika újragondolása. Az én feladatom a társadalmi beilleszkedés elősegítése az oktatás területén.

– A "szabadság, egyenlőség, testvériség" Franciaországában hosszú múltra tekint vissza a kisebbségek társadalmi "beillesztése". Van-e hasonlóság a roma-kérdés és a bevándorlók problémaköre között?

– Való igaz, a romakérdés különbözik a bevándorlókétól, a diszkrimináció, az elkülönítés, a társadalmi kirekesztés folyamata azonban mindkét esetben megegyezik, tehát az ilyen hozzáállás, gondolkodásmód ellen küzdeni is hasonlóan kell. Éppen ezért van értelme az együttműködésnek. Franciaországban az a vélemény alakult ki, hogy a beilleszkedés az iskolával kezdődik. Sőt, mivel ott bevándorlókról van szó, az első lépcső a nyelvtanulás – egyébként ez hamarosan Magyarországon is így lesz, ahogy a gazdasági fejlődés egyre több bevándorlót vonz majd ide.

– Magyarországon gyakran vállvonogatás a válasz a roma-kérdésre, mondván, hogy nem is akarnak beilleszkedni, nem érdekli őket a tanulás sem.

– Semmire nem vezet azt mondogatni, hogy "nem érdemes a romákkal foglalkozni, hiszen nem is akarnak iskolába járni". E helyett inkább irányukban ki kell alakítani az együttműködés, az információközlés megfelelő csatornáit. Az iskola, a szociális segítők dolga, hogy nyissanak. A beilleszkedés kétoldalú folyamat: a befogadó oldal éppen úgy szerepet játszik benne, mint a beilleszkedő csoport. Folyamatos erőfeszítésre van szükség, hiszen ha valami miatt leáll a folyamat, szétesik az egész. Törekedni kell a beilleszkedés elősegítésére, de a többségi befogadótársadalom felkészítésével is éppígy foglalkozni kell. Ebben a politikai vezetőknek óriási felelőssége van. Szükség van tanítók, tanárok képzésére, hiszen ha ők rasszizmusra vagy diszkriminációra hajlamosak, nem ér semmit az egész. A társadalomnak fel kell ismernie, hogy az egyetlen lehetőség a beilleszkedés. Fontos, hogy ez ne csupán gazdasági kérdés legyen, ne csak a politikai ellenzék foglalkozzon vele, hanem társadalmi méretűvé váljon a felismerés. A társadalom egészének tisztába kell jönnie azzal, hogy ha vannak is eltérő vélemények, a problémát nem lehet szőnyeg alá söpörni, hanem meg kell oldani. Ha Európát akarjuk építeni, képesnek kell lennünk arra, hogy a különféle csoportokat integrálni tudjuk a társadalomba.

– Nem gondolja, hogy Magyarországon jelenleg mindkét oldal vonakodik kissé?

– Nem egyszer? feladat változtatni a közigazgatás felépítésén, de a mentalitás terén eredményeket elérni még ennél is nehezebb. Nem könny? kitörölni a "másodrend? állampolgár" fogalmát. A franciáknak már sikerült megtalálni a közös nevezőt: abban mindenki egyetért, hogy egy adott kisebbség társadalmi beilleszkedése az egész társadalom érdeke. Magyarországon sokan úgy vélik, hogy a roma szülőknek nincsenek terveik az iskoláztatás terén, de ez nem így van. Kemény István szociológus nemrégiben készült tanulmányában kimutatja, hogy a roma szülők igenis szeretnék iskoláztatni a gyermekeiket, ha ez alatt nem is mindjárt az egyetemre gondolnak. Ez ellen a megbélyegzés ellen, az alacsonyabb rendűség képzete ellen civil szervezetek létrehozásával a civil társadalom tudná felvenni a küzdelmet. Nyugat-Európa országaiban egész sor NGO (non-governmental organization – kormánytól független szervezet) működik. Franciaországban is rengeteg társadalmi szervezet van, amelyek kisebb helyi csoportok létrehozásában segítenek. Ahhoz, hogy egy politikai döntés megszülessen, hasonló gondolkodású emberek összefogására van szükség. A fizikában van egy olyan fogalom, hogy "kritikus mennyiség": Előkészítünk például egy kísérletet. Nem történik semmi. Teszünk hozzá még vizet, oxigént, salétromsavat, de még mindig semmi. Aztán hirtelen beindul a folyamat – elértük a "kritikus mennyiséget". A civil társadalom részéről el kell érni ezt a mennyiséget – szervezetekben, polgármesteri hivataloknál, tanárok, iskolaigazgatók között – ahhoz, hogy egy társadalmi, politikai folyamat beinduljon.

– Hogyan lehet alkalmazni a francia mintát Magyarországon?

– Én oktatási szaktanácsadóként vagyok jelen a minisztériumban, tehát az oktatás oldaláról tudom megközelíteni a kérdést. Az "egyenlőség" Franciaországában – ahogy Ön is mondta –, rá kellett jönnünk, hogy sajnálatos módon csak elmélyült az egyenlőtlenség azáltal, hogy minden gyerek tökéletes egyenlőséget élvez az iskolában. Hiszen a társadalom különféle szintjein nincs mindenkinek azonos ütőkártya a kezében, még ha maga az iskola az egyenlőségre épül is. Hatalmas egyenlőtlenség van például aközött a gyerek között, akinek otthon segíteni tudnak a szülők a másnapi felkészülésben és aközött, akinek helye sincs otthon a tanuláshoz, megy a tévé, ugrálnak körülötte a testvérkéi. Az egységes iskolarendszer ilyen módon nemhogy eltörölte volna a társadalmi egyenlőtlenségeket, hanem inkább még súlyosabbá tette azokat. Így hát a nyolcvanas években döntés született, hogy rendhagyó újítást vezetnek be az oktatásban: a pozitív diszkrimináció elvét. Ez annyit jelent, hogy a leghátrányosabb kerületekben – Franciaországban ez elsősorban nagyvárosi probléma, ellentétben Közép- és Kelet-Európa országaival, ahol mindez főleg vidéken okoz gondot – több segédanyagot bocsátanak rendelkezésre, családsegítőket, pszichológusokat, tanárokat küldenek az iskolák támogatására, és bizonyos értelemben pótolják a szülői hátteret. Sokat járok Nyíregyháza, Ózd, Miskolc, Encs, Kazinbarcika térségében, és figyelemreméltó pedagógiai és társadalmi kezdeményezésekkel találkozom. Iskolaigazgatók, gimnáziumi igazgatók, óvodai vezetők, polgármesterek fognak össze, hogy a társadalmi beilleszkedést elősegítő programokat dolgozzanak ki. Akkor tartom majd sikeresnek az itteni tevékenységemet, ha az induló kezdeményezéseket felkarolják, kiértékelik és az Oktatási Minisztériumban egy nemzeti oktatási program keretébe beillesztik.

Olvasson tovább: