A szörny születése

1994-ben jelent meg a mozikban a Frankenstein témát feldolgozó megannyi szörnyfilm legújabb és talán egyik leghitelesebb változata Mary Shelley Frankensteinje címmel – mellyel a rendező talán emlékeztetni próbálta közönségét az eredeti szerzőre. Szó mi szó, a legtöbben azt is elfelejtették, hogy maga Frankenstein nem is szörny, csupán életre hívója ennek a szörnyűségesen kinéző, a maga módján tragikus figurának, amely időközben a 20. század mitikus alakjává nőtte ki magát. A mítosz születésének körülményeiről a Gyengi cím? orosz hetilap írt.

A horrorfilmek klasszikusai egy műsorban. 1910 óta riogatnak Fotó: Gyengi

Nézzük először is a szerzőt, akinek csaknem olyan drámai sors jutott osztályrészül, mint könyvei szereplőinek. Mary Wollstonecraft Godwin 1797-ben született Londonban, és mondhatni rögtön be is került az irodalmi életbe, szülei híres írók lévén: apja, William Godwin nagy hatású író-filozófus, anyja pedig az Angliában először megjelent női egyenjogúságot hirdető írások szerzője volt. Otthonukban hírneves irodalmi szalon működött, ahol élénken megvitattak minden olyan kérdést, ami akkoriban foglalkoztatta az embereket, legyen az akár filozófiai, akár tudományos, akár valláserkölcsi probléma. Mary nem kapott sok szülői figyelmet: anyja a szülés után néhány nappal meghalt, apját pedig túlságosan lekötötte saját munkája, így hát a kislány nevelőszülei gyakorlatilag a szalon vendégei, írók, filozófusok, költők, illetve a könyvek voltak. Ifjú élete a korában szokványos női sorsok helyett inkább a romantikus, olykor kissé romlott erkölcs? regényhősökére emlékeztetett. Talán a függetlenség és az ismeretlen iránti túlfűtött vágy okozta, hogy a valóságos életben ő is fitytyet hányt minden, számára akadályt képező morális korlátnak, ezért amikor szalonjukban feltűnt egy ígéretes ifjú poéta, Percy Bysshe Shelley – az akkor 16 éves Mary fülig beleszeretett, és nem zavarta az sem, hogy a nála csupán 5 évvel idősebb fiatalember már házas, sőt több gyermek apja. Még azt sem tartotta fontosnak, hogy kapcsolatuk valahogy "polgári módon" illően titokban maradjon – ami a puritán Angliában botrány volt a javából.

Mary, miután összeveszett apjával, Franciaországba utazott szerelmével, ahol azonban nem tudták eltartani magukat, és egy év múlva visszatértek. Még abban az esztendőben, 1816-ban megszületett a kisfiuk és később kislányuk is, ez utóbbi azonban hamar meghalt. Ugyanebben az évben Shelley törvényes felesége vízbe fojtotta magát, emiatt a férfi börtönbe került, Mary pedig megírta első (és mint utóbb kiderült, legfőbb) művét, Frankenstein – avagy modern Prometheus címmel.

A m? születéséhez megvolt minden romantikus kellék: vadregényes villa, távol a világ nyüzsgésétől, szerelmes fiatalok. Történt ugyanis, hogy a kor másik ifjú titánja, Lord Byron, a kétes erkölcs? arisztokrata, szívtipró és költő meghívta Shelleyt és Maryt svájci villájába. A környékbeli gazdálkodók körében hamarosan mindenféle híresztelések kaptak szárnyra a villában történő dolgokról. Nos, a féktelen mulatozások, szeánszok és az akkoriban divatos és elterjedt ópiumszívás mellett egyvalami egészen biztosan történt: itt íródott a Frankenstein. A villa lakói, azon kívül, hogy szívesen olvasgattak német gótikus regényeket, gyakran megvitatták a kor legújabb tudományos eredményeit is, melyek, mint például Galvani elektromossággal kapcsolatos felfedezése, sokak szemében a mágia határát súrolták. Mindezek ihletettségére Mary felvetette azt az ötletet, hogy írjanak közösen egy igazi, belevaló regényt, amiben megvan minden, ami foglalkoztatja őket: romantika, borzadály, végzetes szenvedélyek – és persze a titokzatos, ördögi, új, tudományos vívmányok…

Mary végül is egyedül írta meg a regényt, azt a művet, melyben első ízben fordul elő a tudós erkölcsi felelősségének problémája. Számos irodalomkutató szerint ekkor indult el a tudományos-fantasztikus m?faj, mint olyan. A könyvet 1818-ban adták ki először álnéven; a második kiadáshoz Mary a következő előszót írta: "Valami olyasmit szerettem volna létrehozni, ami az olvasót saját belső lidérceihez kalauzolja el, ami rettegést hoz létre a lelkében. Azt a rettegést, amely arra késztet, hogy elhaló szívvel körülnézzen az üres szobában, és amely megfagyasztja a vért az erekben…" Az írónő elérte a célját: regénye már két évszázada fagyasztja az olvasók vérét.

A legendát vígjátékként is feldolgozták Fotó: Gyengi

A történet szerint Victor Frankenstein, a fiatal báró és orvostanhallgató egy sajátos eszme megszállottja lesz: utánozni, sőt felülmúlni a Teremtőt, vagyis létrehozni egy olyan élőlényt, amely minden halandó prototípusa lehetne a továbbiakban. "Az új faj… új teremtőjeként fog áldani engem; boldog és tökéletes teremtmények sokasága köszönheti majd nekem a születését" – elmélkedik az ifjú báró. A kísérlet kudarcba fullad: a mintapéldány szörnyűre sikerült. A monstrumszerű, összeeszkábált szerzet nem találja helyét az emberek világában, és üldözöttként fékeveszett rombolásba kezd, míg aztán valahol északon nyoma vész. A szerencsétlen tudós, aki szenvedélyesen meg akarta jobbítani az emberi természetet, meghal. Bizonyos értelemben azért mégis született egy új faj – irodalmi alakok egész sorozata. A regénybeli tudós által létrehozott új teremtmény a tudományos-fantasztikus világ összes robotja ősapjának is tekinthető.

A Frankensteinben fogalmazódott meg először konkrétan egy napjainkban különösen (sőt egyre inkább) aktuális probléma: a tudomány és az erkölcs kapcsolatának kérdése. Mesterséges tudat, virtuális valóság, klónozás… annak, akit megkörnyékez a Teremtő fölé emelkedés kísértése, kellemetlen meglepetésekre is kell számítania.

Mary Shelley regénye nagyon hamar betört a filmes világba is. Talán kevesen tudják, hogy Thomas Edison, a képességeit a filmvilágban is kipróbáló tudós stúdiójában forgatott játékfilmek egyike éppen a Franken-stein volt 1910-ben. Öt év múlva már újra megfilmesítették (Élet lélek nélkül), 1931-ben pedig Boris Karloff rendkívül mély nyomot hagyó új Frankenstein-alakítása az amerikaiak szívét is meghódította. 1975-ben paródia is készült Az ifjú Franken-stein címmel – csak néhány példa az átlagosan tíz évenként megújuló variációk közül, melyek egyébként Shelley regényéhez már nem sokban kötődnek. A kegyetlen szörny alakjában legtöbbször nyoma sincs a személyiség tragikus megkettőzöttségének, a kísérletező kedv? báróból pedig a bolond tudós prototípusa alakult ki. A tudományos fejlődés kétarcúságáról szóló filozófiai példabeszédből egyszer? horrorüzletág lett.

Mary Shelley élete egyébként a m? megírása után is meglehetősen drámaian alakult. Négy hónappal a könyv kiadása után, egyéves korában meghalt második lánya, Clara, egy évre rá, 1819-ben pedig hároméves fia, William. 1822-ben Mary következő gyermeke halva született, egy hónappal ezután pedig újabb szörny? csapás érte: költő férje egy jachtkirándulás során vízbe fulladt. A szerencsétlen sorsú nő életének értelmét ezután az irodalom jelentette: írt, fordított, szerkesztett. Abban az időben, bármilyen híres bestseller is volt egy könyv, egyedül abból megélni lehetetlen volt, így hát Mary megalázó és hosszadalmas pereskedésbe kezdett Shelley családjával, akik hallani sem akartak róla, hogy legalább jelképes összeggel támogassák egyetlen megmaradt gyermekük felnevelésében. 1851-ben halt meg. Életében sok híres író igyekezett megismerni őt; olyan személyekkel állt levelezésben, mint Washington Irving amerikai misztikus író, a szintén amerikai, indiánregényeiről ismert James Cooper, a francia Stendhal és Mérimée. Végső nyugvóhelye pedig ugyanabban a városban van, ahol egy másik, hasonló népszerűségre szert tett angol írót, Tolkient is eltemették...