Kereső toggle

Az elveszett tíz törzs nyomában

Az összegyűjtés folytatódik

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Emberek kisebb-nagyobb csoportjainak, egyes törzseknek, bizonyos területek lakosságának, sőt egész népeknek deportálása nem a XX. századi diktatúrák találmánya. Tudomásunk szerint nagyobb arányban először az ókori asszír birodalom alkalmazta a népességcsere e sajátos módszerét. Időszámításunk előtt 722-ben az asszírok előbb a birodalom szívébe, majd onnan a keleti határvidékre deportálták az Izrael északi országrészében élő zsidó törzseket. Az elmúlt századokban sokszor "találták meg" az elveszett tíz törzset. Mondanunk sem kell: ezek legnagyobb része vaklármának bizonyult. Izrael történetének e rejtélyes pontja azonban mindmáig tartogat váratlan meglepetéseket.



Imádkozó falasák Izraelben. Ők már átköltöztek

Deportálás asszír módra



Az asszír birodalom nem eredete szerint minősítette az általa leigázott népességet. Mindenki asszír volt, aki az asszír birodalom kötelékébe tartozott. A meghódított népcsoportok deportálását Asszíria eredendően nem büntetésnek szánta: ez a módszer a gyéren lakott területek betelepítését, a birodalom népességének homogenizálását (ezáltal a felkelések megelőzését), egyúttal olcsó munkaerő megszerzését szolgálta. A leigázott országok lakosságának tíz- és százezres tömegeit leginkább a központi területeken (Észak-Mezopotámia és a folyóköz) telepítették le, ahol a lakosság létszáma nem volt elegendő sem a mezőgazdasági termelés fenntartásához, sem a hadsereg kiszolgálásához. Izrael fővárosa, Sómrón (Szamária), háromévi ostrom után, i. e. 722-ben adta meg magát a hódítóknak, így az alig több mint kétszáz évig fennálló "északi királyságból" Asszíria egyik provinciája lett. A tíz izraelita törzs által lakott vidék népességét nagyrészt áttelepítették, helyükre Babilóniából hoztak lakosságot, akiket szamaritánok néven szoktunk emlegetni. A deportált zsidó törzseket három nagy csoportban telepítették le. Nyugatról keletre haladva: az Eufrátesz északi mellékfolyójának, a Hábornak környékén (Gózán); a birodalmi főváros, Ninive közvetlen közelében; valamint a távoli Médiában, a mai Irán északkeleti részén. Másfélszáz évvel később a történelem megismételte önmagát. Ezúttal a babilóni király: II. Nabukodonozor hurcolta fogságba a déli országrész lakosságának (Júda és Benjámin törzsének) nagyobbik részét. Mint tudjuk: ők hetven év múltán visszatértek – az északi tíz törzsnek azonban mindörökre nyoma veszett. Vagy mégsem? 



Az összegyűjtés ígérete



"És lesz ama napon: megfújják a nagy kürtöt, és eljőnek, akik elvesztek Asszíria földjén, és akik kiűzettek Egyiptom földjére, és leborulnak az Úr előtt a szent hegyen, Jeruzsálemben" – a babilóni fogság előtt Ézsaiás szájából elhangzott próféciát zsidó és keresztény írásmagyarázók egyöntetűen az elveszett tíz törzs egybegyűjtésére vonatkoztatják. Szerintük az "egybegyűjtetés" a messiási korszak előtt ténylegesen bekövetkező esemény lesz. Keresztény teológusok szerint ezzel függ össze az Újszövetség prófétikus könyvének, János Apokalipszisének utalása az Izrael tizenkét törzséből elpecsételt igazakra. Az itt felsorolt zsidó törzsek (Júda, Rúben, Gád, Áser, Naftáli, Manassé, Simeon, Lévi, Izsakár, Zebulon, József és Benjámin) között – rejtélyes módon – egyedül a szintén északon letelepedett és fogságra hurcolt Dán nem szerepel; Efrajim helyett pedig József áll a Jelenések könyvének hetedik fejezetében. 

Már az ókorban élő rabbik között is vita folyt arról, hogy valaha is visszatér-e a tíz törzs Izrael földjére. A Misna Szanhedrin nev? traktátusa egy érdekes vitát örökített meg. Rabbi Akiba (a Bar Kochbát messiásnak kikiáltó, majd a rómaiak által i. sz. 135-ben kivégzett mártír-tanító) mondta: "Amint egy nap elmúlik és soha vissza nem tér, a tíz törzs sem tér vissza". Rabbi Eliézer azonban így replikázott: "Amint a nappalt sötétség követi, majd újra nappal következik: úgy fogja a sötétségből visszahozni a világosságra Isten a tíz törzset". Egy harmadik rabbinikus vélemény szerint az északi törzsek visszatérése alapvetően Istennel szemben tanúsított magatartásukon múlik majd: "A Kfar Ako-i Rabbi Simeon ben Jehúda mondta Rabbi Simeon nevében: »Ha továbbra is úgy viselkednek, mint eddig, soha nem térnek vissza; de ha megtérnek [bűneikből], bizonyosan vissza fognak jönni«." A mesés elemekben bővölködő középkori zsidó bibliamagyarázatok (midrások) szerint a tíz törzs a Messiás eljövetelekor fog váratlanul felbukkanni, hosszú ideig tartó underground időszak után: "Isten föld alatti folyosókat készít majd számukra, és azon keresztül fognak utazni, ameddig el nem érik az Olajfák hegyét Jeruzsálemben. Isten megáll majd a hegyen, amitől az kettéhasad, s a tíz törzs ki fog jőni a föld alól" – írja a Jalkút Simeoni Ézsaiáshoz fűzött kommentárjában. 



Zsidó indiánok?



Az elveszett tíz törzs maradékának felkutatását – a visszatérés "messiási jel" volta miatt – sem a zsidók, sem a keresztények nem adták fel az elmúlt évszázadok során. A nagy földrajzi felfedezések után Európában nagy visszhangot keltettek azok a bejelentések, amelyek egy-egy elveszett törzs megkerüléséről számoltak be. A XVI. századi mexikói püspök, Bartolomé de las Casas hitt abban, hogy a közép-amerikai indián tözsek (aztékok, maják, olmékok, toltékok) a tíz törzs maradékai. 1587-ben a spanyol király egy Nicholas Delttsu nev? jezsuitát küldött Dél-Amerikába az indiánok megtérítésére. A mai Argentína területén – állítása szerint – egy indián törzs tagjai között Ábrahám, Dávid, Mózes stb. nev? emberekre bukkant. A jezsuita páter azt is kiderítette, hogy a "zsidó indiánok" körül voltak metélkedve, sőt a kőkéseket is megtalálta, amellyel az operációt elvégezték. 1642-ben egy portugál utazó, a marranó (kikeresztelkedett zsidó) Antonio Montezinos lelkesült beszámolóban tudatta európai honfitársaival: "Izgalmas utazást tettem Dél-Amerikában. Most tértem vissza Amszterdamba és egy hihetetlen újságot kell megosztanom veletek. Az Andok hegyi ösvényein él egy zsidó indián törzs. Bizony, én magam hallottam, hogy a Semát imádkozzák, és láttam, hogy betartják a zsidó szokásokat"; majd leírta héberül folytatott beszélgetésüket, amelyből kiderült, hogy az indiánok Reubén és Lévi leszármazottai voltak. Montezinos beszámolója igen nagy hatással volt a XVII. századi zsidó szellemi élet kiválóságára, Menasse ben Israelre, aki azt beledolgozta főművébe, melynek az Izrael reménysége címet adta (1655). A "zsidó indiánok" felfedezését ő is a messiási korszak eljövetelét közvetlenül megelőző eseménynek tartotta. Érdekes, hogy a XVIII. századi abolicionisták érvelésében is feltűnik ez a prófétikus mozzanat: a messiási kor akkor fog beköszönteni, ha előbb felszabadítják a rabszolgákat, majd keresztény hitre térítik az elveszett tíz törzs leszármazottait: az indiánokat.



Zsidó törzsek Közép-Keleten



Bár semmilyen bizonyítékunk nincs arra, hogy az amerikai bennszülöttek bármiféle kapcsolatba hozhatók Izrael elveszett tíz törzsével, a Fekete-Afrikától Indián és Kínán keresztül Japánig terjedő világrésznyi térségben szép számmal találunk ennél meggyőzőbb eseteket. Ismert tény, hogy az izraeli kormány 1984–85-ben az úgynevezett "Mózes hadművelet" során mintegy nyolcezer Etiópiában élő falasát hozott át Izraelbe. Az önmagukat Béta Iszraél (Izrael háza) néven nevező törzs a Tóra előírásait – ha meglehetősen lazán is – de betartotta, nyelve pedig egyértelműen héber volt. Az etiópiai zsidóság eredetét a Biblia és a tradíció is a Salamon királynál látogatást tevő Sába királynéig vezeti vissza, aki felvette a zsidó vallást, és azt utódainak is átörökítette. Az etióp császárok címében egészen a marxisták által a hetvenes években elűzött Hailé Szelassziéig szerepelt a "Júda oroszlánja" cím. 

Az egykori asszír birodalom a Kaszpi-tenger déli partvidékén elterülő Médiáig terjedt: ide telepítették a zsidó törzsek harmadik csoportját. Ma ezen a területen Irán, Pakisztán és Afganisztán osztozik, de tágabb körben ide érthető az India és Pakisztán között elterülő Kasmír is. A mai Afganisztán nyugati határán él egy törzs, amelyben a Juszufszai ("József gyermekei") gyakori névnek számít. A törzs tagjai azt állítják, hogy az elveszett tíz törzstől származnak: Bani-Iszraelnek, azaz "Izrael fiainak" is nevezik magukat. Hagyományuk szerint hazájukból elhurcolták őket; korábban pásztorkodtak, de ma már letelepedett életmódot folytatnak. Az afgán királyi családról közismert volt, hogy eredetét Benjámintól származtatta. Ennek legkorábbi forrása egy 1635-ben megjelent könyv, a Mahszan-i-Afghani. A hagyomány szerint Saulnak volt egy Jeremiás nev? fia, annak fia volt Afghana, akit Dávid nevelt fel, s még Salamon idejében is az udvarban maradt. Nagyjából négyszáz évvel később a család a közép-afganisztáni Gurba menekült, ahol felvették az iszlám hitet.

Egy másik rejtélyes eredetű, 15 millió főből álló törzs, a Pathan, szétszórtan él Pakisztán, India, Afganisztán és Irán területén. Közülük kétmillióra tehető a határövezetekben vándorló nomád. Saját tradíciójuk szerint Izrael elveszett tíz törzséhez tartoznak. Megtartják a szombatot, melynek alkalmával – ószövetségi rendtartás szerint – tizenkét kenyeret sütnek és gyertyát is gyújtanak. Fiúgyermekeiket nyolcadnapon körülmetélik. A kóser étkezést is betartják: nem esznek ló- vagy tevehúst, és a húst nem keverik tejjel. Az általuk kafannak nevezett táliszban (imaköpeny) járnak, s az imádkozáskor a tefillint (imaszíjak) is használják. Nyelvükben, a pástuban igen sok a héber kölcsönszó. Állítólag ősi tekercsekkel is rendelkeznek. Az egyes törzsek nevei könnyen visszavezethetők a zsidó törzsek nevére: Rabbani (Rúben), Shinware (Simeon), Lewani (Lévi), Daftani (Naftali), Dzsadzsi (Gád), Ashuri (Áser), Juszefszai (József) stb. Ma már többnyire mecsetekben imádkoznak, de bizonyos imákat Jeruzsálem felé fordulva mondanak el. Kedvelt jelképük a Dávid-csillag. 

Az india északi részén elterülő Kasmírban mintegy ötmillió ember él. Egy részük szintén azt állítja: az elveszett tíz izraeli törzs leszármazottja. Valóban számos helynév található itt, amely akár zsidó eredet? is lehet: Samarja (Szamária), Nabudaal (Nébó-hegy), Bushan (Básán), Gilgit (Gilgal) stb., ráadásul valamennyi az északi országrészre utal. A Guzana (Gózán) pedig asszír helynév: a deportálás eredeti helyszíne. A jelenség megfigyelhető a személyneveknél is. Kasmír népe tavasszal megüli a Paszka ünnepet. A Kasmírban használt urdu nyelv számos héber szót tartalmaz. Al-Birúni, a híres XII. századi arab utazó azt állította: "Régebben csak a zsidókat engedték be Kasmírba". Az itt élő törzsek nevei: Aserija (Áser), Dand (Dán), Gadha (Gád), Lavi (Lévi), Shaul (Saul), Musa (Mózes), Suliamanish (Salamon). A pakisztáni határ mentén Yusmargban (Handwara) él egy csoport, amelyik Bné Jiszraélnek (Izrael fiai) nevezi magát. 



Zsidó törzsek Távol-Keleten



Thomas Torrence skót prédikátor a Csiang-Min törzs vezetőjével az 1920-as években 

Kína hegyes északnyugati részén, a Min-folyótól nyugatra, Szecsuánban él egy negyedmilliós nép, amelyet a kínaiak Csiangnak vagy Csiang-Minnek neveznek. Ősi nyelvüket éppúgy, mint írásukat elfeledték. Erődszerűen kiépített falvakban laknak. A Han-korabeli (i.e. III—i.sz III. század) kínai források barbároknak tartják őket, ők viszont bálványimádóknak tekintik a kínaiakat. Saját írásaik szerint nyugatról vándoroltak be az országba: útjuk három évig és három hónapig tartott Kínáig. A XVIII. század közepéig állandó ellenségeskedés közepette, de függetlenül éltek a kínaiaktól. Ettől kezdve viszont a folyamatos kínai nyomás és a vegyes házasságok hatására feladták addigi monoteizmusukat. "A menny istenét" ma is tisztelik: ő Abaki (a menny atyja), vagy Mabiku (a menny szelleme) vagy Tian (menny). Régebben pergamentekercseik is voltak, ezeket azonban a kínaiak elégették, így ma már csak a vének ajkán élő szájhagyományra támaszkodhatnak. A csiangoknak tilos szobrokat imádniuk, s mindmáig áldoznak állatokat a hegyekben és a házuk tetején épített, faragatlan kövekből készült oltárokon. A papság apáról fiúra öröklődik náluk, papjaik fehér ruhában, turbánnal a fejükön áldoznak. A körülmetélkedést nem gyakorolják, de a hetedik és negyvenedik életévét betöltött fiúgyermek, illetve férfi tiszteletére fehér kakast áldoznak.

India és Mianmar (a régebbi Burma) határán él az egy-két millió főt számláló Menase törzs, akik magukat Beni Menasenek (Manasse fiai) hívják, és Manasse Istenéhez imádkoznak. Tradíciójuk szerint ők is Izraelből kerültek Asszíriába, majd Perzsiából Afganisztánba deportálták őket. Itt áttértek a bálványimádásra, majd az iszlámra, de mindvégig őrizték egy tóratekercsüket. Később innen is továbbvándoroltak: Kínában az elnyomás hatására hegyi barlangokba menekültek, majd elkezdtek asszimilálódni, végül mai lakóhelyükre vándoroltak (eközben tóratekercsüket elvesztették). A szóbeli hagyomány bizonyos rituális szokásokat megőrzött körükben egészen a XIX. századig (körülmetélkedés, ünnepnapok, sógorházasság). Népdalaik között találunk egy éneket a zsidók Vörös-tengeri átkeléséről, Istenük neve pedig Y\'wa. Minden faluban él egy Áronnak nevezett pap, aki áldozatokat mutat be az emberek bűnéért vagy a betegekért. A Menase törzsben élt egy legenda, amely szerint el fog jönni egy fehér ember, aki visszaadja elveszett Tórájukat. Ennélfogva 1814-ben könnyen elfogadták egy baptista misszionárius szolgálatát, aki egy évtized alatt az egész közösséget kereszténnyé tette. Az 1950-es években azonban a judaizmushoz tértek vissza, mégpedig egy próféta hatására, aki egy látomásban kijelentette: ők izraeliták. A törzs zsinagógákat épített, felvették a kapcsolatot Izraellel, 1989 óta alijáznak, és még ezrek szeretnének hazatelepülni. 

Végül a legtávolabbi ázsiai ország, Japán esetében is felmerült, hogy lakói között az elveszett tíz törzs maradványai fellehetők. Itt azonban – csakúgy mint a "zsidó indiánok" esetében – meglehetősen gyenge lábakon állnak a bizonyítékok. Nagano körzetben található például a Morija-szan (Mórija-hegy), rajta szentély, az ott tisztelt Isten neve pedig Morija no kami, azaz "Mórija Istene". Egy áprilisi ünnepen állítólag Izsák feláldozását is eljátszszák. A dolog szépséghibája csak az, hogy Japánban egyetlen népcsoport sem vallja magát zsidó származásúnak, így a "megfelelések" nem többek véletlen hasonlóságnál.

(A szerző történész)

Olvasson tovább: