Kereső toggle

A 70 éves Borisz Jelcin: cár vagy szabadsághős

Putyin árnyéka

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"Azt mondják, Jelcin betegeskedik, és már közel van a halálhoz. Meg szeretném nyugtatni őket: Jelcin náthás lesz még az ő temetésükön" – mondta 1998-ban Grigorij Javlinszkij ismert orosz politikus, amikor Jelcin több híve is keresztet vetett az első elnökre, és "új gazda" után kezdett keresgélni. Jelcin február 1-jén ünnepelte 70. születésnapját, igaz influenzája miatt ismét kórházban.



Borisz Jelcin a kórházban találkozott Vlagyimir Putyinnal. Cári gesztusok Fotó: Reuters

Forradalmárként és demokrataként kezdte; az igazságért, a szociális igazságosságért szállt harcba – legalábbis a nép így ismerte meg őt. A kommunista párt moszkvai bizottságának új vezetője, Jelcin, az egyszer? polgárokhoz hasonlóan metróval járt, átlagos boltokban vásárolt, és beszédeiben gyakran ostorozta a néptől elszakadt pártfunkcionáriusokat. Mikor államfő lett, az általa képviselt hivatali apparátus és az új vállalkozói elit még jobban elszakadt a társadalom szükségeitől, maga Jelcin pedig "Borisz cárrá" változott.

Ugyanaz történt vele, ami már nem egyszer megtörtént a történelem során a nagy forradalmárokkal. (Ha egyáltalán forradalmárnak veszszük őt.) Nagyon valószínű, hogyha a hatalom legfelső csúcsaira még a kommunista rezsim idejében jut fel, akkor az nem omlott volna össze 1991-ben. "Jelcinnek egy érdeke van: a hatalom, és ezt védelmezni fogja, bármibe is kerüljön neki" – mondta Gavriil Popov még a demokrácia első hulláma idején.

Véleményén a Jelcint közelről ismerők többsége osztozik. A hatalom szeretete az egyik legfőbb jellemvonása Oroszország első elnökének. Nem engedték, hogy a politikai bizottság tagja legyen, majd azt, hogy főtitkár; 1987 októberében pedig minden párttisztségétől megfosztották. Ekkor a tanácsrendszer kommunista uralomtól való felszabadításáért való küzdelem szimbólumává vált. Mikor Oroszország Legfelsőbb Tanácsának elnöke lett, demonstratív módon kilépett a kommunista pártból. A politikai élet küzdőterére a pártkarrier, valamint Mihail Gorbacsov és Jegor Ligacsov vezették be őt. Jelcin elorozta Gorbacsov hatalmát, és betiltotta a kommunista pártot. Két év múlva erővel feloszlatta a Legfelsőbb Tanácsot, és likvidálta a szovjet rendszert. Oroszország elnökévé még 1990-ben vált felhasználva széles néptömegek kommunistaellenes hangulatát, valamint azt, hogy a hatalom által üldözött igazság bajnokaként lépett föl.

Borisz Jelcin politikai sorsában sokan az orosz történelem bizonyos misztikus törvényszerűségeit vélik felfedezni. 1613-ban az ipatyjevszki kolostorban jelentették be egy fiatal nemesnek, Mihail Romanovnak, hogy felkérik a cári trón elfoglalására. 1918-ban a Romanov-dinasztiából származó utolsó orosz cárt, II. Miklós cárt családjával együtt kivégezték a bolsevikok az Ipatyjev-ház pincéjében Jekatyerinburgban.

A kommunisták kinyilvánították ezzel, hogy senkinek sem szándékozzák átadni a hatalmukat. Aztán éppen Jelcin, a jekatyerinburgi helyi pártbizottság főtitkára (akit Gorbacsov hívott Moszkába) vette el a kommunistáktól a hatalmat. Ő szervezte meg a cári család maradványainak ünnepélyes újratemetését Oroszország régi fővárosában, Szentpéterváron. És ő kezdte feléleszteni az állam irányításának önkényuralmi modelljét. 

Borisz Jelcin maga sem ódzkodott a cári titulustól. 1997 nyarán Karéliában kijelentette, hogy I. Péter után "Oroszország vezetői közül senki nem járt azon a vidéken, hacsaknem I. Borisz." Ha az első állítás még meg is állja a helyét, a második bizonyos pontosítást igényel. Jelcin – mármint II. Borisz. Az 1600-as évek elején Oroszország felett Borisz Godunov cár uralkodott – mellesleg messze nem a legrosszabb módon. II. Boriszra abban hasonlított, hogy szintén történelmi érák törésvonalán jutott hatalomhoz, és szintén "a népakaratnak engedve" (háromszor kérték fel a cárságra, amikor megtört Iván Grozníj nemzetségi vonala). Aztán a trónra jutását követő zajos ünneplést már néhány év múlva általános kiábrándultság váltotta fel, és az, hogy az orosz földön elkezdtek a cári családot kompromittáló hírek terjengeni.

Apropó a Család.

Ez a jelző, mégpedig nagybetűvel, Jelcin idejében kezdett a köztudatban ismertté válni. A Család a régvolt politikai bizottság szerepét töltötte be, és alatta a legközelebbi rokonokon kívül az elnökhöz legközelebb álló személyek szűk köre értendő. Összetétele nem állandó, tagjai azonban Oroszország legbefolyásosabb embereinek számítanak. Ebben nyilvánvaló a rokon vonás a régi cári udvarok tradícióival. 

Az udvari kamarillával kapcsolatos botrányok számát tekintve azonban Borisz Jelcin vezetésének ideje rendkívül különbözik a többiekétől. Talán csak II. Miklós cár uralkodásának utolsó éveivel hasonlítható össze, melyeket Grigorij Raszputyinnal való kapcsolata, valamint a Németországgal való háborúban az orosz érdekek elárulása árnyékolt be. Jelcin vezetésének időszaka alatt is kezdődött háború. Csakhogy már országon belül – Csecsenföldön. Az orosz hadtestek Csecsenföldre való vezénylése 1994-ben a régi kommunista hagyományoknak megfelelően történt. Borisz Jelcin leírta legutóbbi könyvében, hogy semmiféle Csecsenföldön való hadműveletek megkezdését engedélyező dokumentum nem maradt fenn. Kiderült, hogy a Védelmi Bizottságban azon a napon senki nem vezetett jegyzőkönyvet. A kommunizmust elvető Jelcin megszívlelte Sztálin leckéit. Ez utóbbi hibájából emberek százezrei, sőt, valószínűleg milliói is elpusztultak, azonban alig maradt fenn erre irányuló parancsokat és Sztálin aláírását tartalmazó doku-mentum. 

Mindezek ellenére nem lehet Jelcint egy napon emlegetni Sztálinnal, jóllehet Borisz Nyikolajevics ugyanúgy, mint Joszif Visszarionovics, meglehetősen "meredek" és nyers volt. Ő is állandóan cserélgette tisztviselőit és hirtelen váltott le hozzá közel álló embereket. 1999-ben az Argumenti i Fakti cím? hetilap megszámolta, hogy elnökségének hét éve alatt Jelcin négy miniszterelnököt, körülbelül 40 miniszterelnök-helyettest, valamint több mint 140 minisztert és magas rangú tisztviselők ezreit cserélte le. "Jelcin általában nem tud normálisan megválni beosztottjaitól: durván és tapintatlanul teszi, ellenségeket szerezve ezzel egész hátralévő életére – olvassuk Jelcinről az egyik nemrég megjelent könyvben. – Sokan az újságokból értesültek saját leváltásukról. Érthető, hogy ilyesmiért nincs bocsánat." Sztálintól és más orosz vezetőktől eltérően Jelcin azonban soha nem pusztította el az őt gyűlölőket, és Gorbacsovon kívül nem is taposta meg politikai ellenfeleit. Még azokat sem, akik 1991 augusztusában és 1993 októberében léptek fel ellene.

Sok megfigyelő felismerte, hogy Oroszország első elnökének harcias habitusa van, mely meglepő módon váltakozik a politikai holtszezonok periódusaival. Jelcin mindig férfiasságról és határozottságról tett bizonyságot, amikor hatalmát reális veszély fenyegette, de elhatárolódott az ügyektől, szinte elaludt a veszély elhárítása után. Jelcin valóban az orosz jellem ellentétes vonásait hordozza magában: nyugalom és túlzott aktivitás, békeszeretet és agresszivitás, egyszerűség és pontos politikai számítás. Gyakran nem is lehet érteni, melyik dominál az adott pillanatban.

Mi teszi emlékezetessé a Jelcin alatti Oroszországot? Ebben a korszakban történt meg a Szovjetunió széthullása, az orosz katonák kivonása Európából és a privatizáció, melynek eredményeképpen egyesek milliomosokká és milliárdosokká váltak, mások pedig rosszabbul kezdtek élni, mint a kommunisták idejében. Ez a régi rendszer, sőt embermilliók értékrendszerének a széthullása. Nem véletlenül sokan közülük így hívták az első elnököt: "Borisz, a romboló". Azonban Jelcin korszaka ugyanakkor egy új állam, egy új társadalom felállításának az ideje is. Meglehet, nem annyira új, ahogy kívánatos lenne, de mégis.

Továbbá ez a szólásszabadság ideje is, főleg a médiumok számára. Megdöbbentő, de a maga cári allűrjeivel és türelmetlenségével együtt Borisz Jelcin soha nem próbálta megrövidíteni az újságíróknak azt a jogát, hogy arról írjanak, amit tudnak és gondolnak. E szabadságnak köszönhetően az egész ország, sőt az egész világ tudott a Kreml és a Család körüli botrányokról, az elnök betegségeiről, és még sok minden másról, ami általában nem szokott tetszeni a vezetőknek. És szerintem pontosan ez mentette meg Jelcint a katasztrófától. A szabad médiumokon keresztül Jelcin bármelyik államfő elődjénél jobban tudta, hogyan viszonyulnak hozzá, nemcsak a politikusokok, hanem a társadalom különböző ranglétráin álló egyszer? emberek is. Tudta, hogy többségük már rég nem támogatja őt, és ha elmegy, akkor felelősségre vonhatják majd. A maga vagy valaki másnak az ötlete alapján Borisz Jelcin egy hirtelen és zseniális lépést tett: bejelentette önkéntes lemondását. Mégpedig ezt is amolyan cári gesztussal: kinevezte utódját. Putyin kiválasztásánál figyelembe lett véve a "dolgozó nép" akarata is: fiatal is, erős is, és még csak nem is kompromittálta magát a tulajdonviszonyok átrendezésének éveiben. Így hát Oroszország második elnöke Putyin lett, az első pedig mentelmi jogra való garanciát kapott tőle. Elnöki rezidencián lakik, könyveket ír, néha találkozik utódjával. A hivatalos krónika ritkán említi. Vlagyimir Putyin már belejött az elnöki szerepbe, és sok lépése látszólag ellentmond a jelcini politikának. Ennek ellenére a második orosz elnök mögött továbbra is Borisz cár árnyéka magasodik.

Olvasson tovább: