– Tapasztalata szerint az elmúlt években a diszkrimináció, a faji vagy etnikai alapú kirekesztés bármilyen formája "trendszerűen" erősödött vagy enyhült Magyarországon?
– Mindenekelőtt azt hangsúlyoznám, hogy a rasszizmus európai jelenség. Nem véletlen, hogy a különböző európai fórumok egyre intenzívebben lépnek fel ellene, egyre több olyan megmozdulásról lehet hallani, ami ennek veszélyére hívja fel a figyelmet. Ez a veszély egyrészt a társadalmi békét fenyegeti, másrészt olyan területeket is érint, amelyekről a köztudatban kevesebb szó esik. Vannak olyan kutatások, amelyek azt vizsgálják, hogy mekkora károkat okoz a diszkrimináció a gazdaságnak. Rátérve a kérdésére: a hivatalhoz beérkező ügyek között a diszkriminációs jellegűek enyhe, de jól kimutatható emelkedő tendenciát mutatnak. Sajnálatos, hogy vannak olyanok, akiket egyszerűen azért ér hátrány, mert nem tartoznak egy – mondjuk a többség számára – kedvelt kategóriába anélkül, hogy ők maguk ebben bármiféle szerepet játszottak volna.
– Az Ön által készített kerettörvény-tervezet miben jelent újat a már meglevő jogszabályokhoz képest?
– Az újdonság – ami csak hazánkban újdonság – az, hogy megpróbálja megragadni a fogalmat. A jog nyelvére fordítja le, miről is van szó. Tudniillik a magyar jogszabályok, így az alkotmány is használja az egyenlő bánásmód, az egyenlőség, egyenjogúság elvét, a megkülönböztetés tilalmát anélkül, hogy megmondaná, miről van szó. Ezt az ellentmondást igyekszünk kiküszöbölni. Másrészt célunk meghatározni a tipikus területeket, és az ennek megfelelően differenciált reakciók körére javaslatot tenni. Nem mindegy, hogy egy megkülönböztetés az élet melyik területére esik. Ugyanis más eszközöket lehet és kell használni például a foglalkoztatásban, mint az oktatásban megjelenő, vagy a közszolgáltatásokkal kapcsolatos bárminem? diszkriminációra.
Tulajdonképpen újdonságnak tekinthető az úgynevezett bizonyítási teher fő szabályként történő megfordítása. A diszkriminációs ügyek többnyire olyan körülmények között történnek, ami később bizonyítási nehézségeket vet föl. Megtörténik valami, de a jog számára csak akkor kezelhető, ha megfelelően bizonyítva van, ami történt. Hiszen a jogszerűtlenséget úgy is el lehet követni, hogy valakit úgy szankcionálnak, mintha valami jogelleneset tett volna. A bizonyítási teher megfordításának módszere ugyan ismert a magyar jogban, például a Munka Törvénykönyvében is megtalálható, de indokolt ennek az általánossá tétele más diszkriminációs esetekre is anélkül, hogy alaptalan vádaskodások előtt nyitna utat. Épp ezért a bizonyítási teher megfordítását nem tesszük abszolút általánossá, a magánszemélyekre nem javasoljuk alkalmazni, hanem csak állami intézményekre.
Újdonság az, hogy kiterjesztenénk az ombudsmani hatáskört a tervezet által szabályozott esetekre, valamint differenciálnánk a szankciókat: nem általános, minden esetre büntetést kilátásba helyező jogszabályt, hanem olyan következményrendszert igyekszünk kidolgozni, amelyik súlyának megfelelően reagál az elkövetett cselekményre. Hiszen azt javasoljuk, lehetőleg legyen kiegyenlítő, közvetítő, mediátori tevékenység a sérelmet szenvedett és a sérelmet okozó között, illetve a problémákat kártérítési alapon legyen lehetőség rendezni.
– Olyan törvény lenne, amelyre rá lehetne fűzni, vagy mellé lehetne rendelni párhuzamosan más területekre kidolgozott antidiszkriminációs jogszabályokat?
– Az illetékes bizottság vitájában is elhangzott egy olyan vélemény, hogy talán egy általános, minden egyes esetre kiterjedő törvényt kellene kidolgozni. A nemzetközi jogban van erre, de az ellenkezőjére is példa.
– A vallási diszkriminációra is kiterjeszthető e tervezet?
– Ez a törvénytervezet jelen formájában, önmagában nem terjeszthető ki, de megfelelő módosítással igen.
2000. 12. 02. (IV/49)
