hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Négy emberből egy készül a mennybe
Megkérdezték a világot

2000. 12. 30.
Világrekordot állított fel a Planet Project elnevezés? internetes vállalkozás: november 15-e és december 7-e között minden eddiginél több ország bevonásával a történelem legnagyobb közvélemény-kutatását bonyolította le. Több mint 200 ország 1,2 millió lakosa válaszolt a kérdőíveikre. A megkérdezettek többek között az egészség, a jólét, a házasság, a vallás és a világkép témakörökben feltett kérdésekre adhattak választ. A Planet Project alkalmazottai az interneten kitölthető kérdőíveken kívül személyesen is ezreket kerestek fel olyan földrészeken, országokban, illetve tájakon, ahol az embereknek egyelőre nincs lehetőségük a világhálóra csatlakozniuk. 

A Planet Project nev? internetes cég által lebonyolított közvélemény-kutatás a bolygónk különböző sarkain élők közti számos meglepő különbségre, illetve hasonlóságra is rámutatott. 

A válaszadók az amerikai elnökválasztás alakulásával kapcsolatosan is kifejtették véleményüket: az idei elnökválasztások fényében a megkérdezetteknek közel a fele úgy gondolja, hogy inkább valamilyen más politikai rendszerben szeretne élni. A világ minden részéről válaszokat küldők kétharmada úgy véli, hogy az események gyengítették az Egyesült Államok demokratikus rendszerét. 

A legnagyobb biztonságban a szingapúriak érzik magukat saját országukban – a legkevésbé pedig a kolumbiaiak. Saját hazájukra egyébként a kanadaiak, a finnek és az amerikaiak a legbüszkébbek – a legkevésbé pedig az argentinok. Kormányuk politikusairól a megkérdezettek 67 százaléka úgy gondolja, hogy kevésbé őszinték, mint az átlagember. 

A válaszadók 64 százaléka szerint a huszadik század legnagyobb találmánya a számítógép, ezt követi a telefon, majd pedig a repülőgép. 

Az önképpel kapcsolatosan feltett kérdésekre adott válaszokból az derül ki, hogy világátlagban az emberek 60 százalékának az önértékelése attól függ, hogy milyen külsővel rendelkezik. A nők a világ minden táján szenvednek attól, ha túlsúlyosak: 55 százalékuk úgy gondolja, sokkal vonzóbb lenne, ha vékonyabb lenne. Arra a kérdésre, hogy milyen gyakran gondol a súlyára, az emberek 33 százaléka az "állandóan" szóval felelt. A mezőnyt a brazilok vezetik: 44 százalékuk soha nem képes megfeledkezni felesleges kilóiról. 

Az emberek 79 százaléka gondolja úgy, hogy a szerelem elengedhetetlen a házassághoz, 70 százalékuk pedig úgy véli: a házasoknak nem lenne szabad házasságon kívüli kapcsolatokat fenntartaniuk. A megkérdezettek 36 százaléka naponta kifejezi szeretetét házastársa felé. 

A közvélemény-kutatás szerint minél képzettebb valaki, annál nagyobb a valószínűsége, hogy hisz Istenben. Az európaiak 47 százaléka, míg az észak- és közép-amerikaiak 79 százaléka hisz Isten létezésében. 67 százalékuk véli úgy, hogy földi életének kihatása van halála utáni állapotára: 24 százalékuk biztos abban, hogy a mennybe kerül, 1 százalékuk pedig abban biztos, hogy a pokolba. A válaszadók 19 százaléka naponta többször imádkozik, 27 százaléka pedig soha. 58 százalékuk úgy véli, hogy az ember az evolúció során fejlődött ki, 42 százalékuk viszont abban hisz, hogy az ember Isten teremtménye.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!