"Számomra a rendszerváltás azt jelentette, hogy a tervgazdaság helyett piacgazdaság
működik, a pártállami berendezkedés helyett parlamenti demokrácia van, létrejött a
hatalommegosztás, helyre álltak az emberi jogok, hogy csak a legfontosabbakat említsem"
– mondta a Heteknek a jobboldali vádakat illetően Bauer Tamás szabaddemokrata
parlamenti képviselő.
Miután az SZDSZ a nevezett alapértékekből 1989 óta semmit nem engedett, a politikus
alaptalannak tartja a pártját ért támadásokat, annál is inkább, mert emlékezete
szerint 1989–90-ben "még a Fidesz számára is ez volt a rendszerváltás". Sőt,
korabeli interjúkban tetten érhető, hogy az 1994-es választások előtt még a
fiataldemokraták sem zárták ki egyértelműen a szocialistákkal kötendő koalíciót.
Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök a Beszélő 1994. február 17-i számában többek
között a következőket nyilatkozta: "A liberális közép (ti. az SZDSZ és a Fidesz)
azt mondta, hogy nem zárjuk le a pályákat. Ebből nem csak az következik, hogy sem
balra, sem jobbra nem zárjuk le, hanem az is, hogy nem tudjuk előre, mit fogunk csinálni,
ha nem tudunk együtt kormányt alakítani."
Más helyütt ugyanakkor így beszélt: "Ha bennünket csak az érdekelne, hogy a választás
után hány bársonyszék kerül az ülepünk alá, akkor haladéktalanul össze kellene
állnunk az MSZP-vel. Ezt a saját, rövid távú előretörésünk kedvéért sem tesszük."
Bauer szerint az idézetek közötti ellentmondás magyarázata abban rejlik, hogy "amíg
úgy nézett ki a dolog, hogy a Fidesz lesz a vezető párt, addig még lehetségesnek
tartottak egy MSZP-koalíciót, amikor már látták, hogy ők ebben a koalícióban csak
a harmadik párt lehetnének az MSZP és az SZDSZ után, onnantól ez már nem kellett".
Az SZDSZ és a Fidesz egyébként választási szerződést kötött egymással, és ezt
mindketten be is tartották: a megállapodás úgy szólt, hogy harmadik párttal való
koalíciós szándékról előre tájékoztatni kell a másik felet. Ez megtörtént, és
mindkét párt betartotta a kölcsönös visszaléptetést is a második forduló előtt.
Mint az köztudott, az 54 százalékos MSZP-győzelemmel végződött választás után
csak az SZDSZ kapott koalíciós felkérést.
A koalíciókötést a párttagság túlnyomó része is kívánatosnak tartotta – derült
ki abból a közvéleménykutatásból, melyet Magyar Bálint készíttetett a pártvezetés
számára három nappal a választások után. A koalíciókötés fő oka azonban nem ez,
s nem is a párt pénzügyi és szellemi támogatói felől érkező ilyen irányú nyomás
volt: "Reálpolitikai mérlegelés alapján, a helyzet kényszerének engedve döntött
a küldöttgyűlés túlnyomó többsége az MSZP-vel való koalíció mellett. Célunk az
volt, hogy kormányzati pozícióból érvényesítsük programunkat" – mondta Hack Péter
ügyvivő az 1996. november 22-i küldöttgyűlésen.
A koalíciókötés után az SZDSZ támogatottsága növekedett.
"Továbbvittük a gazdasági rendszerváltást és tovább vittük a politikai rendszerváltást.
Végrehajtottuk a nyugdíjreformot, az igazságügyi reformot és a privatizációt. Ezek
mind kifejezetten rendszerváltó célok voltak" – mondja Bauer, aki úgy véli, az
abszolút többséget szerzett szocialisták két okból ajánlottak együttműködést a
18 százalékos eredményt elérő SZDSZ-nek: egyrészt tisztában voltak azzal, milyen
nehéz teendők várnak a kormányra, és azt gondolták, hogy ezek véghezviteléhez nem
elég az 54 százalékos többség, másrészt nem helyes, ha az MSZP a múltja miatt
egyedül kormányoz.
Tamás Gáspár Miklós filozófus, az SZDSZ egykori országgyűlési képviselője úgy véli:
egy párttal kapcsolatban nem az az érdekes, hogy kivel áll szóba, hanem az, hogy mit
csinál. "A szocialista pártról lehet mindenfélét gondolni, de a szocialista párt
elkötelezettsége a piacgazdaság és a demokrácia mellett nem kétséges." TGM
szerint az SZDSZ-szavazók egy részének politikai identitása szempontjából problémát
jelentett az utódpárttal való összefogás, azonban az SZDSZ nem adta fel az elveit, árulásról
szó sincs.
Bauer szerint a két párt között azért alakult ki feszültség a későbbiekben, mert
az MSZP a koalíciós megállapodásban lemondott többségének érvényesítéséről,
az SZDSZ pedig ragaszkodott ehhez. "Tudták, hogy szükségük van az SZDSZ-re, másrészt
mégis irritálta őket az, hogy valamit akartak, de az SZDSZ azt mondta, hogy nem."
A koalíciós nézeteltérések odáig fajultak, hogy Hack Péter az 1996-os küldöttgyűlésen
az SZDSZ kilépése mellett érvelt: "a kormányzati munka vezetési és döntési
technikái olyan helyzetet teremtettek, hogy az SZDSZ sorsát meghatározó stratégiai döntések
egyre inkább a kormányfő kiszámíthatatlan lépéseitől függenek. Maradhat-e az
SZDSZ jövője párton kívüli tényezők kezében? A válasz a koalíció jövőjének
alakulásától függetlenül is az, hogy: nem! Mivel számos tényező akadályozta a
koalíción belüli megújulást, és a változtatásokra irányuló eddigi kísérleteink
rendre kudarcot vallottak, én a koalícióból való mielőbi kilépésben nagyobb esélyt
látok az SZDSZ megújulására."
A koalíció elhagyását szorgalmazta Tamás Gáspár Miklós is, a HVG 1997. júliusi
19-i számában: "A szabaddemokratáknak már nincs sok vesztenivalójuk. Ha nem akarják,
hogy a szocialista miniszterelnök mint kétbalkezes inast rugdossa le őket a cselédlépcsőn,
most azonnal kell távozniuk a főbejáraton." TGM úgy vélte, az MSZP az SZDSZ feje fölött
politikai szövetséget kötött a jobboldallal, és "5-6 százalékos pártok akaratát
hajtja végre".
Bauer Tamás ugyanakkor nem tartotta volna megoldásnak a koalíció felrúgását, és ma
is hasonlóan vélekedik: "van két nagyon jelentős dolog, a nyugdíjreform és az
igazságügyi reform, amit a ciklus második felében vittünk végbe, és ezeket egy egypárti
szocialista kormány nem tudta volna megcsinálni". A politikus szerint a koalíció
elhagyásával az SZDSZ hitelét is vesztette volna mind a szavazók, mind a többi párt
előtt. Bauer egyébként azon a véleményen van, hogy két ügyet leszámítva a kormány
a ciklus második felében is vállalható dolgokat csinált. Az egyik konfliktusforrás a
vatikáni szerződés megkötése volt, melyet a szabaddemokraták nem is szavaztak meg, a
másik a bősi vízlépcső felépítésének terve – ez azonban végül meghiúsult. (Mások
ebbe a körbe sorolják a magántelevíziókról hozott döntést is). "Milyen alapon
lehetett volna kilépni a koalícióból? A Tocsik-ügy nem volt alkalmas, mert az SZDSZ
is benne volt" – mondja a politikus.
Kuncze Gábor frakcióvezető lapunk kérdésére kijelentette: semmi kedve Kónya Imre és
egyes koalíciós politikusok SZDSZ-re vonatkozó kijelentésével foglalkozni. Kuncze
szerint a Fidesz napirenden kívánja tartani a témát, ő viszont nem kíván besétálni
ebbe csapdába, mert nem tartja kardinális jelentőségűnek a kérdést.
Bauer Tamás szerint a Fidesz egyértelm? célja az SZDSZ megsemmisítése, mert szellemi
értelemben még mindig riválisának tartja a szabaddemokratákat. "Azt mondani, hogy
az SZDSZ elárulta a rendszerváltást, a Fidesz számára megkönnyíti az azonosulást
saját pályájával, azzal, hogy liberális elveit mind feladta, és helyette keresztény-konzervatív
nacionalista világképet fogadott el. A politikus mégsem gondolja, hogy a következő választások
során a rendszerváltás autentikus képviselete lenne a döntő tényező. "Az életszínvonal
és a korrupció a legfontosabb választási szempont."
Tamás Gáspár Miklós értelmetlennek tartja a "rendszerváltás elárulása"
kifejezést, mert nincs ma Magyarországon akárcsak a parlamentbe kerülés környékén
lévő párt, amely az alkotmányos rendszer megdöntésére készülne.
Ezzel együtt úgy véli, a "kommunistázás" hatékony propaganda az SZDSZ-szel
szemben.
2000. 09. 23. (IV/39)
