hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Romlott viszonyok
Prostitúció Magyarországon

2000. 08. 19.
Szakértők szerint ma Budapesten minden háromszázadik emberre jut egy utcalány, és ebbe még nem számoltuk bele a férfi-, illetve a gyermekprostituáltakat. Megdöbbentő látványt nyújtottak a televízió tudósításai a mogyoródi bordélynegyed budi színvonalú boxairól, ahol prostituáltak százai "szolgálták ki" az erre a színvonalra "lecsúszott" férfiközönséget. Mogyoród – amelyről élcelődve írt a nemzetközi sajtó – újra felhívta a figyelmet arra, hogy morális kérdésekben milyen problémákkal küzd a magyar társadalom.



Ideiglenes bordély Mogyoródon. Hivatalos törvénysértés    Fotó: MTI

A helyi önkormányzat a türelmi zónákról kiadott, 1999. szeptemberi rendeletre
hivatkozva adott engedélyt az Erotik Camping felépítésére. Ez a jogszabály kötelezi
az 50 ezer főt meghaladó településeket, ahol a prostitúció oly mértékben jelen
van, hogy alkalmas a köznyugalom megzavarására, az elkülönített zóna kijelölésére.
A gond az, hogy a törvény csak a láthatóval, a közterületi prostitúcióval
foglalkozik, noha az ebben érintettek száma becslések szerint csak a fele a tényleges
prostituáltaknak. Másrészt türelmi zónában szexuális szolgáltatást nyújtani nem
lehet, csupán megegyezni – egy fővárosi önkormányzati vezető szerint olyan az egész,
mint a kóser sonka: önellentmondás. A kormány elrendelte, hogy a prostituáltaknak kötelező
orvosi vizsgálaton kell átesniük, melynek díja 30 ezer forint, és ezen túl regisztráltatási
kötelezettséget írt elő. A rendelet teljesen ellentétes a New York-i Egyezménnyel,
amit Magyarország is aláírt, s amely tilt minden nyilvántartásba vételt. A héten
Turi-Kovács Béla kisgazda frakcióvezető-helyettes a kérdés megoldása érdekében
szorgalmazta is az egyezmény felmondását. A Fővárosi Önkormányzat kérte a kormányt
a rendelet eltörlésére, valamint arra, gondolja végig, ha már türelmi zónát jelöl
ki, akkor nem kellene-e központi gondoskodással egészségügyi, szociális, gyermekvédelmi
intézkedéseket tenni, az ártalmat csökkenteni, nem kellene-e óvni mind a prostituáltakat,
mind klienseiket például a különféle betegségektől. Véleményük szerint nagyon
nehéz – ha nem lehetetlen – ezt a törvényt betartani, mivel olyan helyi társadalompolitikai
problémákat vet fel, melyeket a törvény betűjének a betartásával egyidejűleg
kellene kezelni, ehhez viszont az önkormányzatok nem elég felkészültek. Egy illetékes
összegzése szerint, mivel a törvényalkotók hozzáállása nem egyértelmű, hiszen
tiltják is, meg nem is, mindez nem más, mint szemforgató jogalkotás egy szemforgató társadalomban.

A prostitúció nem csupán önmagában probléma, hiszen több bűncselekmény is kapcsolódik
hozzá. Ilyen többek között a drogkereskedelem, a kitartottság, vagy akár a zsarolás.
Németh Zsolt rendőr alezredes, főiskolai adjunktus szerint a prostituáltakat és
klienseiket leginkább érintő bűncselekmények azonban a rablás és a lopás: igazán
egyik fél sem érezheti magát teljesen biztonságban. A szakértő szerint százezrével
vannak ma Magyarországon, akiknek arra van igényük, hogy ily módon elégítsék ki
szexuális szükségleteiket, és "bármennyire nem tartjuk ezt a módot emberhez méltónak,
ez mégis olyan örök probléma, amit ha már megszüntetni nem lehet, legalább ellenőrizhetővé
kell tenni" – véli Németh. Az adjunktus szerint "kár lenne azt remélni, hogy tökéletes
szabályozás születik, és minden mindig rendben lesz ezen a területen, ugyanis a
jelenség önmagában rendellenes".

A társadalom tagjai egyre inkább a fogyasztói igények kielégítésére törekednek;
minden, amit látnak, ezt erősíti, és ebben óriási szerepe van a televíziónak. Ez
alól a szexualitás sem kivétel – nyilatkozta a Heteknek Léderer Pál szociológus,
aki e terület kutatója, számos e témáról szóló szakkönyv írója. Ugyanezt a véleményt
erősíti Tóth László "Hamburger-szex és konzervatív ifjúság" cím? tanulmányában.
A 17-23 éves fiatalok szexuális szokásairól a következő megállapítást teszi: "A
legifjabb generáció körében terjed a szexualitás területén is az a fogyasztói
mentalitás, amelynek immár státusszimbóluma a hamburger: gyorsan megvesszük, méltatlan
körülmények között befaljuk, az egyeníz még a jóllakottság érzését sem adja
meg, és egy félóra múlva már elfelejtettük az egészet." Persze, a hamburger-szex
széles körben hódít, de leglátványosabban mégis a fiatalok körében. A szerző
szerint nincs helye annak az ellenvetésnek, hogy az intenzív nemi élet a fiatalok generációs
sajátossága, az érett szexualitásra való felkészülése, tanulási folyamat része
– itt súlyosabb dologról van szó. A tendencia egyértelmű, de kérdés, hogy hova
vezet.

Hogy a gyakori partnerváltás – azaz a hamburger-szex – önmagában elősegíti-e a
prostitúció kialakulását, nem bizonyított, de nem is cáfolt felvetés. A prostituáltak
számát illetően egzakt kutatási adatok nincsenek – Budapesten az óvatos becslések
is 4-7 ezer főre taksálják, ez elsősorban a heteroszexuális kapcsolatot létesítő női
prostituáltakat jelenti, azonban egyáltalán nem elenyésző a férfi-, gyermek- illetve
homoszexuális prostituáltak száma sem.

A prostitúció a szociológus megfogalmazása szerint piaci jelleg? tranzakció, a
kereslet-kínálat elvén működik. Ha értelmezni akarjuk a helyzetet, először azt
kell vizsgálni, egyes nők miért ezzel keresik a kenyerüket és nem mással, illetve
hogy egyes férfiak miért fizetnek koronként és régiónként eltérő mennyiség? pénzt
azért, hogy egy bizonyos szexuális aktust lebonyolítsanak.

"Nem a prostitúció veri szét a házasságot és a családot, hanem sokkal inkább az,
hogy ha érzelmi alapon történik egy új kapcsolat kezdeményezése" – véli Léderer
Pál. Társadalomtörténeti alapon kimutatható, hogy a férfiak prostituáltakhoz való
fordulását a társadalmak, és általában a társadalomban szocializálódott nők is
sokkal megengedőbben vették tudomásul, mint azt, ha a férj érzelmileg is érintetté
vált. A magyar társadalom szexuális kultúrája a szakember szerint katasztrofális állapotban
van. A férfiak részben azért fordulnak prostituáltakhoz, mert olyan jelleg? szexuális
szolgáltatásokat kaphatnak meg tőlük, amit otthon a saját feleségüktől nem mernek
kérni, mert a feleség erre nincs szocializálva – ha pedig kiderülne, hogy erre
szocializálva van, akkor ez még nagyobb baj lenne, mert a férj ez esetben elgondolkodna
azon, hogy ez mit is jelent… A szakember szerint tehát a prostitúció sokkal kevésbé
fenyegeti a házastársi kapcsolatokat és a családot – bár jelentősen árt nekik –,
mint azok a társadalmi folyamatok, amelyek révén például könynyebbé vált a válás.
Más szóval, a szexuális forradalom és a szabad partnerválasztás rögzülése sokkal
inkább képes lazítani a házastársi és családi kapcsolatokon, mint a prostituáltak
esetleges felkeresése.

A Playboy Magazin ma 75 ezres példányszámban kel el Magyarországon – tudtuk meg Sándor
Tamás terjesztési vezetőtől –, ami hazánkban igencsak jelentős mennyiségnek
tekinthető, különösen, ha a kulturális, szépirodalmi kiadványok ennél sokkal
alacsonyabb példányszámára gondolunk. Úgy tűnik, honfitársainknak ma nagyobb élvezetet
okoz a kidolgozott, barnára sült testek látványa, mint az agy munkálása. Ráadásul
a Playboyt a hazai kínálatban és besorolásban még nem is nevezik pornónak. Azonban
nemcsak az úgynevezett "férfiaknak szóló magazinok" hoznak sikamlós témákat, képeket:
egy lapkiadó meglátása szerint a női lapok sem fogynának olyan jól, ha ezt a témát
figyelmen kívül hagynák.

Míg a luxuséletet, az erotikát mint művészeti értéket sugárzó exkluzív lapok ártatlan
játszadozásnak mutatják be mindezt, addig a valóság megrázó és tragikus életpályákról
szól. Bizonyos társadalmi csoportokban a gyerekkori szocializációban megkezdődnek
azok a gyerekek ellen elkövetett visszaélések, melyeknek következtében könnyen válik
valaki prostituálttá, és úgy tekint a saját testére, mint ami nagyon könnyen pénzzé
tehető. A "prostituált-társadalom" egy része teljes mértékben áldozatnak
tekinthető, de van egy másik része, amely racionális megfontolások alapján döntötte
el, hogy sokkal jobb ezzel a fajta tevékenységgel nagy pénzt keresni, mint roszszul
fizető munkákkal, három műszakban ennek a töredékét.

Egy neve elhallgatását kérő, azóta "jó útra tért" ex-prostituált véleménye
szerint a legtöbb lánynál az motiválja a választást, hogy az alacsony fizetések
mellett nem talál más lehetőséget a lakás, autó megszerzésére, biztos megélhetésre.
A külföldi munkavállalás, ha rendezett körülmények között zajlik, előnyösebbnek
és vonzóbbnak tűnik, mint a hazai pálya. Elindulni könnyű, megállni – kiszállni
– viszont csaknem lehetetlen. Pénz kell, és ha van, folyamatosan kell. Tapasztalata
szerint a prostituáltak között egyre többen vannak az egyetemisták, vagy akiknek már
diplomájuk is van; náluk a fő motívum a tanulás, de elsősorban a szórakozás, öltözködés
költségeinek fedezése. A másik általánosan jellemző járulék a drog. Interjúalanyunk
becslése szerint a lányok 80, de inkább 90 százaléka fogyaszt valamilyen kábítószert,
mert már előtte is drogozott például a diszkóban, vagy egyszerűen nem tudja másként
csinálni, nem tudja lelkileg feldolgozni életformáját – de olyan is van, akinek
egyszerűen van rá pénze, és jól érzi magát tőle. A legtöbben viszont az idő múlásával
sajnálják, hogy e pályára léptek. "Szörny? élmény ez minden nő számára, nem
is tudom, hogy fel lehet-e dolgozni valaha is ezt" – tette hozzá riportalanyunk.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!