Kereső toggle

A jogegyenlőtlenség rendszere felé

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény
megszületésétől egészen az Apostoli Szentszékkel kötött 1997-es megállapodásig
az összes magyar egyház életét ugyanazok a valamennyiükre egyaránt érvényes,
általános normák szabályozták. Ebben a polgári, felekezeti jogegyenlőségre
alapozott rendszerben alapvető fordulatot hozott a vatikáni paktum. A legnagyobb egyház
kiemelésre került a többi közül, és a finanszírozás, az oktatás, az állammal
való kapcsolattartás területén különleges elbánásban részesült. A paktum messze
túlmutat az egykor államosított katolikus ingatlanok sorsának rendezése kérdésén,
ezért szokták azt konkordátumként emlegetni. Vele közjogi megalapozást nyert az
általános érvény? szabályozást felváltó paktumpolitika és a rendies viszonyokhoz
visszakanyarodó szabályozási technika.

A vatikáni paktumot 1998 őszén, illetve decemberében újabb paktumok követték:
mintájára a kormány különmegállapodásokat kötött a zsidó, a református, az
evangélikus, a szerb-ortodox és a baptista felekezetekkel. A különalkuk
eredményeként létrejött az állammal "szerződéses viszonyban álló", valamint a
vele "szerződéses viszonyban nem álló" egyházak kategóriája. Idő kérdése
volt csak, hogy e két kategória elkülönítését a kormányzat mikor tölti fel
további, a jogi különbségtételt elmélyítő tartalommal.

Ez az aktus ezen a héten látványosan bekövetkezett. A vámtörvény módosításáról
szóló törvény záró rendelkezései közé bújtatott áfatörvény-módosítás
ugyanis az adóvisszatérítés bizonyos eseteit már csak a "kormánnyal
megállapodást kötött" egyházak részére teszi lehetővé. (Hasonló elv tűnt fel
a felsőoktatási törvény módosítására beterjesztett javaslatban is a fenntartási
és fejlesztési támogatások területén.) Az áfa-diszkrimináció parlamenti
megszavazása újabb jelentős lépés a vallási jogegyenlőség felszámolása
területén. A kormány becsületére legyen mondva, hogy egy pillanatig sem hagyott
kétséget afelől, hogy nyíltan erre törekszik.

1998 őszén maga Orbán Viktor miniszterelnök jelentette ki, hogy "a mostani polgári
kormány nem tartja kielégítőnek, pontosnak és méltányosnak az egyházakra
vonatkozó szövegezését jó néhány törvénynek, mert sajátos módon a magyar
jogrendszer nem tesz különbséget a történelmi egyházak és más vallási
közösségek között, szemben az európai tradíció számunkra mérvadó más
példáival. Szeretnénk a magyar jogrendszernek ezt a hiányosságát pótolni…"

A vallásügyi törvény rendi irányú visszamódosítása iránti mesterkedésekben is
ez a kormányzati cél tükröződik. Szókimondásban egyébként Kövér László
leköszönő titokügyi miniszter sem marad el főnöke mögött, hiszen a
Nemzetbiztonsági Hivatal nemrég megjelent évkönyve az új vallási szervezetek
terjedését, növekedését a legjelentősebb nemzetbiztonsági kockázatok között
láttatja (ellenük tehát nyilván fel kell lépni).

Ennyire arcátlanul utoljára a Horthy-korszakban közelítettek a vallási
kisebbségekhez. Hála egyes Fidesz-vezetők szókimondásának, a történészeknek a
Fidesz-kormányzás értékeléséhez nem kell majd különösebben elmélyült
kutatásokat folytatniuk. A kormányzat és koalíciója "egészpályás letámadási"
lendületét látva nyilvánvaló, hogy a diszkriminatív intézkedést továbbiak
követhetik majd: a még létező azonos jogok újracsoportosítása az említett két
egyházi kategória mentén és ezzel a felekezetek közötti különbségtétel
rendszerének kiépítése.

Így "polgári" kormányunk mégiscsak eljut az 1848-as 12 pont polgári és vallási
jogegyenlőséget követelő passzusához. Igaz, hátramenetben, a jogegyenlőség
vívmányainak felszámolásával, azaz újra aktuálissá téve az egykori követelést.
Van még Alkotmányunk?

Az egyházakat érintő törvénymódosításokról összefoglalónk: Lopakodó vallási törvénymódosítás

Olvasson tovább: