Kereső toggle

Globalizmus ostrom alatt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

"A globalista fináncok a bolygó szegény emberei felett akarnak uralmat
gyakorolni. A globalizmus csak feltupírozott változata a régi rendszernek, ahol a Pénz
és a Kormány uralkodott" – harsogták az anarchista tüntetők a Nemzetközi
Valutaalap (IMF) és a Világbank éves közgyűlése alkalmából rendezett
tüntetéseken. Az elmúlt félév tüntetéssorozata, a seattle-i, a davosi és a
washingtoni demonstrációk rávilágítanak arra, hogy közel van a globalizmusnak egy
újabb szakasza, amelyet nemcsak a piaci szereplők irányítanak, hanem szót kérnek az
állampolgárok is. A Daily Telegraph értesülése szerint II. János Pál pápa ősszel
szeretné összehívni a világ hét nagyhatalmának vezetőjét és Oroszországot, hogy
a legszegényebb 41 ország adósságának eltörléséről tárgyaljanak. A globalizmus
könnyen zátonyra futhat – állítja a lapunknak nyilatkozó Farkas Péter, a
Világgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársa.

Az eddig csak csendben szervezkedő antiglobalista csoportok a tavalyi seattle-i és a
davosi világgazdasági fórumokon kürtölték világgá a véleményüket. Mint arról
beszámoltunk, különböző öszszetétel? csoportok (szakszervezetek, környezet- és
állatvédők, egyházak és anarchista szervezetek képviselői) elözönlötték
Seattle, Davos, majd a héten Washington utcáit, és változásokat követeltek a
világgazdaság irányításában. (Hetek 1999. december 4. Seattle-i csata, illetve 2000. április 15. Tüntetések a globalizáció ellen) A
tüntetőket nem zavarta a példátlan rendőri fellépés, a könnygáz, a füstbombák
bevetése, sem az ütlegelés vagy a bilincs alkalmazása. A legutóbbi akción közel
1300 tüntetőt vett őrizetbe a rendőrség.



A tízezres nagyságú hangoskodó tömeg nem hatotta meg túlságosan a pénzügyi
vezetőket, határozataikban nem tükröződött a nép követelése. Sőt James
Wolfensohn, a Világbank elnöke igazságtalannak tartotta a kritikákat. Mindenesetre
Law-rence Summers amerikai pénzügyminiszter kifejezte, hogy a G7-nek (a hét
legfejlettebb országnak) többet kell tennie a gazdasági növekedésért, válaszul arra
az utcai követelésre, hogy meg kell állítani a fejletlen országok leszakadását, és
a gazdasági növekedésbe őket is be kell vonni. Ehhez azonban a Világbanknak és a
Valutaalapnak jelentős változásokat kellene végrehajtania. A Világbank elnöke
elismerte, hogy a nyomor elleni globális küzdelem eredményei nem megfelelőek. Az
ülésszak azonban nem zárult konkrét döntéssel, az IMF és a Világbank képviselői
csupán felhívással, általános fogadkozásokkal éltek, hogy előremozdítják a
szegény országok adósságterheinek csökkentését, és áttekintik az IMF hitelezési
gyakorlatát.

A felvonulók követelték, hogy számolják fel a kapitalizmust, s az IMF és a
Világbank segítse elő az adósságcsapdában rekedt országok kilábalását. A
bírálók szerint túl magasak a kamatok, és túlzott feltételeknek kell megfelelni a
jogosultsághoz. Felszólították az ülésen részt vevőket, hogy sürgősen
dolgozzanak ki adósságenyhítő programot az adósságcsapdába jutott 41 ország
számára. A G7 országainak képviselői elismerték, hogy valóban túl lassú az
adósságcsapda felszámolásának folyamata. De a gyorsítás érdekében a résztvevők
nem tettek lépéseket, annyi történt csupán, hogy elhatározták az akadályok
leküzdését.



Belső kritika



Joseph Stiglitz, a Stanford Egyetem professzora, a Világbank volt alelnöke a The New
Republic cím? hetilapnak elmondta, hogy több tekintetben is helytálló a protestálók
vélekedése. Az IMF valóban arrogáns, nem hallgatja meg azokat a fejlődő országokat,
amelyeknek segédkezet nyújt. Ezenkívül túlságosan titkos a működése, és
antidemokratikus a belső mechanizmusa. Stiglitz azzal is egyetértett, hogy a szervezet
gazdasági gyógymódja gyakran tovább mélyíti, nem pedig megoldja a válságot. De a
professzor szerint ez csak az egyik része az igazi problémának: a gond az, hogy
belterjes a döntéshozatal, és elzárkóznak a külső kritikák és tanácsok elől.

Stiglitz szerint az IMF szakértői lenézik az országok vezető közgazdászait, úgy
gondolják, hogy ők a képzettebbek, pedig ez fordítva van. Mint egyetemi tanár
tanúsítja – áll a lapban –, hogy az IMF közgazdászai neves egyetemek harmadrangú
diákjaiból kerülnek ki. Azt is kiemelte, hogy az IMF elméletileg ugyan támogatja a
demokratikus fejlődést azokban az országokban, amelyeknek segédkezet nyújt, ám a
gyakorlatban ezt aláaknázza azzal, hogy a hitel fejében – erőfölényéből
kifolyólag – rákényszeríti az államokra a feltételeit. Gyakran kevés időt hagy a
parlamenteknek arra, hogy érdemben megvitassák a feltételek következményeit. A
gazdaságpolitika ma az USA egyik legfontosabb érintkezési felülete a világ többi
részével, a nemzetközi gazdaságpolitika kialakítása mégis antidemokratikus. Ez az,
amit a demonstrálók kiáltásai is jeleznek – mondta Stiglitz. Nincsen mindenben
igazuk a protestálóknak, és nem is az utca a jó helyszín a dolgok megvitatására, de
ha a globális gazdaság vezetői (az IMF, a Világbank és az amerikai
pénzügyminisztérium) nem hajlandóak a párbeszédre és a kritikák meghallgatására,
a dolgok nagyon rossz irányba fognak menni.

A globalizmus könnyen zátonyra futhat – mondta lapunknak Farkas Péter, a
Világgazdasági Kutatóintézet tudományos főmunkatársa. A szociális különbségek
miatt a nemzetgazdaságokban egyre nő a globalizmussal szembeni ellenállás, és egyre
több országban összefognak a szakszervezetek, egy platformra kerülnek az amerikai és
a fejlődő világbeli szakszervezetek. Ezt a seattle-i események is mutatták, amikor
több szervezet együttesen lépett fel. Emellett a politikai összefogás is
elkezdődött, s ez a jövőben erősödni fog – állította Farkas.

Nem véletlen ez az ellenállás és szervezkedés, hiszen az országok többsége nem
nyertese, hanem vesztese a globalizmusnak. A globalizáció mai formája a
multinacionális vállalatok és a tőkespekulánsok (és a náluk alkalmazásban álló
vagy szaktudásukat érdekeikbe állító szakemberek) számára kedvező, de a többség
számára mellékhatásai miatt nem előnyös – mondta a kutató. A globalizáció
évtizedeiben a legtöbb ország gazdasági növekedése lassult, világszerte nőtt a
munkanélküliség, sok országban visszaesett a termelés, és leépült a helyi ipar. A
félperifériás országok közül viszonylagos nyertesek azok lehetnek, amelyek
speciális körülmények folytán bekapcsolódnak a folyamatba. Magyarország
geopolitikai helyzete a külföldi tőke nemzetközileg páratlan súlya és szerepe
folytán a kevés "nyertes" közé kerülhet, ha a tőkebefektetés folyamata által
továbbra is magas GDP-növekedést produkál. (Csakhogy akkor még mindig fennáll a
kérdés, hogy a jövedelemből mennyi marad hazánkban, s abból mennyi csorog át az
alkalmazottak szintjére.)



Végletes polarizáció



A globalizáció végletes polarizálódást indított el a fejlett országokban is –
szögezte le Farkas Péter. Az USA-ban a nyolcvanas évek elejétől a kilencvenes évek
első feléig a felső menedzserek jövedelme a munkások átlagbé-rének
35-szöröséről 157-szeresére emelkedett. A hetvenes évek elejétől számítva a
dolgozók alsó kétötödének reálbére több mint 20 százalékkal, a közepes
jövedelm? kétötödé 10-15 százalékkal csökkent. Egyedül a legfelső szegmensben
nőtt 10 százalékkal – sorolta a kutató. Meglepő, de 1994 végére a reálbérek az
50-es évek szintjére estek vissza. A családi jövedelmek a szegényebb családokban
összességében mérsékelten csökkentek, a közepes jövedelműeknél stagnáltak, és
csak a legfelső egyötödnyi rétegben nőttek 16 százalékkal. Az EU-ban ugyan nem
csökkentek a munkabérek, hanem "csak" stagnáltak, de ennek a munkanélküliek
számának megemelkedése volt az ára.

Világsztárok, topmenedzserek, tőzsdespekulánsok évente több millió dollárt
keresnek, miközben egymilliárd ember napi egy dollárból próbál megélni, és
további egymilliárd ember az éhséggel küszködik. A globalizmus tehát hozzájárult
a jövedelemkülönbségek, a társadalmi egyenlőtlenség növekedéséhez. Mára a
világ népességének a leggazdagabb országokban élő 20 százaléka jut a világ
jövedelmének 83 százalékához. A kereseti piramis felső 20 százalékában élők
150-szer akkora jövedelemmel rendelkeznek, mint a legalsó 20 százalék. A Forbes
magazin által összeállított 400 leggazdagabb amerikai jövedelme pedig megfelel 4-5
szegény ország egész éves GDP-jének.

A nyereségtermelés hajszájában a vállalatok nemcsak termeléssel, hanem pénzügyi
manőverekkel is gyarapítják vagyonukat. Farkas felhívta a figyelmet arra, hogy a
külföldi közvetlen tőkebefektetések állománya az elmúlt két évtizedben több
mint nyolcszorosára nőtt, elérve a

3 541 milliárd dollárt (a magyar GDP tavaly 44 milliárd dollár volt). De ennél még
nagyobb ütemben növekedett a nemzetközi tőke- és pénzforgalom: 1980 és 1997
között háromévenként megduplázódott. A cégfúziók és cégfelvásárlások száma
pedig 1990–1999 között megötszöröződött. Ez messze felülmúlja a világ
kereskedelmének növekedési ütemét; a világkereskedelem ugyanis csak 4-5
százalékkal bővült.



Csorbult a szuverenitás



A globalizáció hatása az is, hogy sok tekintetben szűkül a kormányok mozgástere, s
viszonylagossá válik a nemzetállamok önállósága. A vállalatok és az államok
kölcsönösen függnek egymástól (adóbevétel, munkahelyteremtés, tőkebeáramlás,
nyereség, piacszerzés tekintetében). A nemzetállamok vesztettek a gazdasági
szabályozás feletti szuverenitásukból, a kormányok és egyes vállalatok konfliktusa
szinte elkerülhetetlen. De az, hogy a kormányok vesztettek önállóságukból, nem
teszi őket cselekvésképtelenekké – mondta Farkas. Írország saját korábbi
kedvezőtlen tapasztalatai nyomán – miközben továbbra is teret adott a külföldi
tőkének – tudatos nemzeti gazdaságpolitikát és állami beruházáspolitikát
folytatott, előtérbe helyezve az ír vállalatokat, a munkahelyteremtést, a
szakképzést, tudományt és nem utolsósorban a szociális kérdéseket.

A globalizáció "főpapjainak" tartott IMF és Világbank megreformálására –
főként az ázsiai válság apropójaként – számtalan ötlet merült fel. Vannak,
akik egy nemzetek feletti Globális Csődbíróság, Globális Pénzpiaci Bankfelügyelet,
Globális Központi Bank, illetve világvaluta bevezetése mellett kardoskodnak. A
nemzetközi pénzügyi folyamatok résztvevőiben már megszületett az igény arra, hogy
szabályozzák a széttagolt nemzeti pénzpiacokat, azonban még sokszín? a reformokat
ellenzők tábora, és a reformerek között sincs egység. Valóban új világmodellre
lenne szükség – mondta Farkas Péter –, de a történelmi tapasztalat szerint csak
nagy gazdasági krízisek, esetleg háborúk idézhetnek elő olyan helyzetet, amelyben a
régebbi rendszer érdekeltjei feladni kényszerülnek hadállásaikat, s az akarat és az
elképzelések új rendszert építhetnek ki.

Olvasson tovább: