Kereső toggle

Ötven év után: Joseph McCarthy újra szalonképes

Antikommunista kereszteslovag

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Joseph McCarthy a közvélemény szemében kétségtelenül a huszadik század legnépszerűtlenebb
amerikai politikusa. A néhai szenátort a történelem azonban úgy tűnik, újraértékeli.
McCarthy-nak, aki a történelemkönyvekbe hírhedt kommunista összeesküvés-teóriáival
és nagy leleplezéseivel írta be magát, csaknem minden vádpontban igaza volt – vélik
mai amerikai történészek, akik az Accuracy in Academia nev? szervezet konferenciáján
emlékeztek meg a politikusról.



McCarthy szenátor egy őt támadó újsággal a kezében. Nagy leleplező
    Fotó: MTI

Joseph McCarthy személyének megítélésével kapcsolatos új információk elsősorban
a hosszú évekig hozzáférhetetlen, de immár az amerikai történészek számára is elérhető
szovjet archívumokból származnak. A moszkvai akták megnyitásához hasonlóan új forrás
az amerikai szövetségi nyomozóhivatal, az FBI által több mint fél évszázadon
keresztül féltve őrzött felvételek. Az 5 ezer oldalt kitevő úgynevezett Vanona
lehallgatások anyaga, amelyek a washingtoni szovjet nagykövetség beszélgetéseit rögzítették
1944 és 1948 között, szintén most váltak kutathatóvá. Mindkét forrás megerősítí,
hogy McCarthy-nak rengeteg gyengéje volt, de az állításai lényegében megállják a
helyüket, legyen szó akár az atomtitkok kicsempészéséről vagy az amerikai külpolitika
manipulálásáról.

Az egyesült államokbeli konferenciát, amelyen egyaránt résztvettek öreg mccarthysták
és fiatalabb történészek, a szenátor West Virginia államban tartott első beszédének
ötvenedik évfordulójára emlékezve szervezték meg. Ötven évvel ezelőtt McCarthy
egy olyan listával jelent meg, amely több külügyminisztériumi dolgozó nevét is
tartalmazta, akik véleménye szerint "komoly biztonsági kockázatot" jelentettek az
Egyesült Államokra nézve. Emlékezetes beszédében azt feszegette, miként létezik,
hogy az Egyesült Államok győztes háborúja után hat évvel a kommunista világ 800
milliós táborrá nőhette ki magát. Az első listát még több is követte, ezek közül
az egyik legfontosabb a "Lee-lista", amely további 108, McCarthy számára gyanús külügyes
dolgozó nevét tartalmazta. McCarthy vádjait, miszerint kommunisták ültek az akkori
amerikai kormányban, az üggyel foglalkozó testület, az Amerikaellenes Tevékenységeket
Vizsgáló Bizottság elvetette és a megvádoltak mindegyikét felmentette. A konspirációt
sejtő szenátor egyik fő célpontja az az Owen Lattimore volt, aki Roosevelt elnök tanácsadójaként
dolgozott a Kínával kapcsolatos kérdésekben. A bizottság annak ellenére is
felmentette Lattimore-t, hogy ő szinte minden megnyilatkozásánál a szovjet államot védte,
például Sztálin koncepciós pereiről azt állította, hogy "az neki demokráciának
tűnik", vagy a szovjet gulágot Tenessee Valley hatóságaihoz hasonlította. Az
FBI-dokumentumokban szintén terhelő bizonyítékként szólt Lattimore ellen, hogy megkísérelte
Washington külpolitikáját olyan irányba terelni, amely nem gördít akadályt egy
kommunista Kína kikiáltása útjába, illetve sürgette az amerikai jelenlét kivonását
Japánból és Koreából.

Bár a szenátor rendszeresen kémekről és "biztonsági kockázati elemekről" beszélt,
a mccarthy-izmus fő mozgatója az amerikai külpolitika kommunista befolyásolásától
való félelem volt. A nemrégiben napvilágra került tények megállapítják, hogy
Roosevelt egyik legközelebbi tanácsadója valóban állandó kapcsolatban állt a
szovjet hírszerzéssel, és kulcsszerepe volt a jaltai és potsdami konferencia létrejöttében.
Szintén kormányzati személyekhez kötődik a Morganthau-terv, amely megpróbálta
megakadályozni a német újraépítést, ezáltal kiéheztetni és elkeseríteni a németeket
annyira, hogy önként vállalják a kommunizmust – hangzott el a konferencián. A Csang
Kaj-sek féle kínai népi vonal katonai támogatása a kommunista Maóval szemben szintén
néhány amerikai politikus "Kínai Kezek" politikáján bukott meg.

A konferencián bemutatásra került a fogalommá vált politikus életével foglalkozó
és legújabb kutatásokat is felölelő könyv, melynek címe: "Gondoljuk újra Amerika
leggyűlöltebb szenátorának életét és örökségét". Arthur Hermann, a könyv
szerzője szerint "Joseph McCarthy állításainak pontossága nem vita tárgya többé,
azok tények". Ötven év távlatából úgy tűnik, McCarthy nem volt tisztában azzal,
hogy szinte a washingtoni politikai gépezet egésze ellen vette fel a harcot. Truman elnök
attól tartott – állítja Hermann –, hogy könnyen a hajtóvadászat áldozataivá válhatnak
fontos pozíciókat betöltő demokraták, nem beszélve arról, hogy a média és a tudományos
világ szintén baloldali érzelm? volt a 30-as évek válságának és a II. világháborúnak
köszönhetően.

A történész szerint McCarthy túl sok olyan kulcspozícióban levő tisztviselő érdekeit
sértette, akik korábban valamilyen szint? kapcsolatban álltak kommunistákkal vagy
baloldali szimpatizánsokkal. Taft szenátor, Edgar Hoover FBI-főnök és McCarthy más
fontos támogatói végleg eltávolodtak tőle, mikor Marshall tábornokot és a
hadsereget vette górcső alá. A téma teljes feldolgozása még nem ért véget, újabb
tanulmányok is vannak a láthatáron. Egyike ezeknek Herb Rome Stein-nek ősszel megjelenő,
a Vanona lehallgatásokról készülő műve, amely a volt szovjet archívumokon alapuló,
e témával foglalkozó kutatásoknak eredményeit összegzi majd.


Az életút

Joseph McCarthy a legismertebb kommunistaellenes közéleti személy volt a
40-es évek végén és az 50-es évek elején. A Wisconsin államban született vidéki
fiú 14 éves korában otthagyta az iskolát, hogy egy farmon dolgozzon. Hat évvel később
újrakezdte tanulmányait, melynek eredményeképpen 1935-ben jogból doktorált. Ezt követően
tizenegy évvel a szenátus tagjává választják.

McCarthy 1950-ben kezdi meg a kommunista-ellenes hadjáratát a West Virginia-i
Wheelingben, egy 205 névből álló listát tartva kezében olyan magas beosztású külügyminisztériumi
dolgozókról, akik egyben a Kommunista Pártnak is tagjai. Az ügy kivizsgálására felállított
bizottság elutasítja a vádakat, megállapítja, hogy azok hamisak, majd McCarthy-t etikátlan
kampányolással vádolja.

Az 1952-es választások megnyerése után McCarthy a szenátus egy kivizsgálással
foglalkozó állandó albizottságának elnöki székét kapja meg, első áldozata
Charles E. Bohlen, az Eisenhower elnök által kinevezett moszkvai nagykövet. A nyilvános
vádaskodások miatt egyre távolabb került az elnöktől, míg végül 1953-ban egy országos
televíziós csatornán Eisenhower elnököt azzal vádolja, hogy nem tesz semmit a kormányzaton
belüli "felforgató elemek felszámolására".

A szenátor egyik látványos kudarca Irving Peress őrnagy meghurcolása volt. Peress a
balodali Amerikai Munkáspárt tagja volt, és McCarthy sikeresen elérte, hogy a Pentagon
leszerelje őt idegen érdekek kiszolgálására hivatkozva. McCarthy saját bizottsága
elé is beidézte Peresst, aki az alkotmány 5. cikkelyére hivatkozva védte meg magát,
és nem sikerült hadbíróság elé állítania őt. Ettől a ponttól kezdett zuhanni a
szenátor népszerűsége, és lett országszerte humoristák és politikusok vicceinek tárgya.
Az utolsó lökést a lefelé tartó úton az akkori alelnök, Richard Nixon adta meg,
mikor a kormányzat nevében elítélte a mccarthyizmust felelőtlen rágalmazás és megkérdőjelezhető
módszerek miatt.

1954 decemberében a szenátus 67-22 arányban döntést hozott, amelyben elmarasztalta a
szenátort, aki az Eisenhower-kormány ellen intézett elkeseredett támadással válaszolt,
és nyilvánosan bocsánatot kért az amerikai néptől, amiért arra biztatta őket, hogy
Eisenhowerre adják voksukat. Egészségi állapota ezt követően megromlott, és
McCarthy az alkohol rabjává vált. 1957-ben bekövetkezett halálának hivatalos oka
akut hepatitis volt.

Olvasson tovább: