Kereső toggle

Az állam hat tizede

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az adófizetés megkerülhetetlen dolog, a fizetésekhez szabott mértéke azonban
jelzi az adott ország gazdasági erejét, az államnak a polgárokhoz való viszonyulását,
illetve a számukra "engedélyezett" életszínvonalat. Magyarországon egy dolgozó
(a munkaadó által befizetett járulékokkal együtt számított) jövedelmének csupán
39 százalékával rendelkezik szabadon, azaz a jövedelmének 61 százalékával az államot
támogatja. Magyarán a hónap 20 munkanapjából csak 8 napot dolgozunk önmagunkért, 12
napi keresetünk az államkasszába vándorol. A helyzetet mérsékelni szándékozó
politikai akarat pedig megtorpant, a csökkentés elmaradt.



Aprópénz marad    Fotó: Somorjai

Magyarországon a történelmi múltból fakadóan a társadalom szélesebb rétegei
egyelőre még mindig a lojális vagy az engedetlen alattvaló módján élik meg az állammal
való viszonyukat. (A királyságban, a monarchiában a lojális alattvaló úgy élte meg
adózási tevékenységét, hogy az adó valójában nem az ő jövedelme, hanem eleve a
szent állam tulajdona, másfelől az engedetlen alattvaló úgy vélekedett az adózásról,
hogy az állam az erősebb jogán egyszerűen elveszi tőle az adót, és ez ellen semmit
sem lehet tenni.) Tehát történelmi hagyományaink nem éppen a kiemelkedően jó adómorált
vagy a tudatos adózást segítik elő. Elég arra gondolnunk, hogy az osztrák uralom
idején egyenesen nemzeti hőstettnek számított az adóhatóság kijátszása.

Ma az általános adómorál tekintetében Magyarország Európa középmezőnyében
helyezkedik el. Az élen (az adóparadicsomnak tekinthető) Svájc és Anglia áll, de Svédországban
is jellemző, hogy erkölcsi elítélés éri azokat, akik adóügyekben füllentenek. Egy
1998-as felmérés szerint a skandináv országban két év alatt 72-ről 78 százalékra
nőtt azok száma, akik egyetértenek az alábbi kijelentéssel: "Kész vagyok befizetni
az adót, ha mindenki vagy majdnem mindenki ezt teszi." A felmérés eredménye arra
enged következtetni, hogy az amúgy is kedvező svéd adófizetési morál folyamatosan
javul – mégpedig a magyarhoz hasonlóan nagy arányú adóelvonások mellett. (Mint
ismeretes a magyar adórendszer svéd mintára készült, amely kiemelkedően magas adókulcsokat
tartalmaz. Egy átlagfizetéssel rendelkező svéd hasonló, 30 százalék feletti adósávba
tartozik, bruttó fizetése azonban 450 ezer forintnak megfelelő svéd korona). Hozzátartozik
az igazsághoz, hogy ezeket az államokat több évszázadra visszamenően független kormányok
irányították, s polgáraik nem voltak arra kényszerítve, hogy elnyomó hatalmaknak
fizessenek adót. Nem úgy a silányabb adómorállal rendelkező országok, amelyek között
Európában Ukrajna áll a sor végén.

Az adófizetési kedvet jól jellemzi, hogy Magyarországon egyelőre a kivetett adóknak
átlagosan mindössze 65 százalékát tudja behajtani a hatóság, míg az Egyesült Államokban
ez az arány sokkal jobb: az ottani APEH, az Internal Revenue Service (IRS) a kivetett adó
95 százalékát hajtja be. Az IRS egyébként komoly munkát fektet abba is, hogy a polgárokat
tájékoztassa arról, mire költik adó-dollárjaikat. Természetesen az USA-ban sem jószántukból
fizetnek adót a munkavállalók és a cégek. A magas behajtási arány a gazdasági tevékenységek
hagyományosan nagyfokú dokumentáltságára (fejlett bankrendszer, a készpénzforgalom
kis aránya) és arra a szigorú rendelkezésre vezethető vissza, melynek értelmében az
adócsalás soha el nem évülő bűncselekmény. Azért aki ezt választja, egész életében
aggódhat, hogy akár évtizedekkel visszamenőleg elkövetett kihágásaiért felelősségre
vonják. S ha már Amerikánál vagyunk: a gazdaság motorjának tekintett középosztály
az adók és a társadalombiztosítási jelleg? járulékok levonása után jövedelmének
65 százaléka fölött rendelkezhet szabadon, azaz ennyit visz haza. A magyar átlagfizetésből
viszont – amely a nyugatiaknak nyolcad-, tizedrésze csupán – körülbelül ennyit,
61 százalékot von el az állam. Így ma egy magyar dolgozó a fizetésének
gyakorlatilag az egyharmadával rendelkezik szabadon, kétharmada különböző járulékok
formájában visszavándorol az állam kasszájába.

Közgazdasági értelemben a munkabér az ember ára, idejének, energiájának, tehetségének
ellenértéke. A munkaadó felbecsüli, mennyit ér a dolgozó a cégnek, annyit ad munkánkért,
"értünk". Vajon igaz az, hogy manapság Magyarországon egy átlag munkavállaló
havi bruttó 68 ezer forintot ér, azaz ilyen érték? munkát teljesít? Nem valószínű,
de ennyire taksálják. Egy rövid számításhoz vegyünk például egy átlagosnak
mondható családot. A férj az üzleti szférában dolgozik, párja egy költségvetési
intézménynél, két gyermeket tartanak el. Van lakásuk, autójuk, átlagkeresetből élnek,
azaz a férfi bruttó 69.711, a feleség bruttó 63.820 forintot keres papíron. (Számításainkat
a KSH 1998-as adataira alapoztuk.) Ketten tehát összesen bruttó 133.531 forintot
keresnek, valójában azonban a munkáltatóiknak havonta közel 191 ezer forintba kerülnek,
hiszen tb-járulékot, egészségügyi hozzájárulást és egyéb járulékokat fizetnek
a bérek után. Munkájuk értékéhez ezt is hozzászámíthatjuk, hiszen munkáltatóik
számára csak akkor éri meg alkalmazni őket, ha meg is termelik ezt az összeget
(ellenkező esetben a cég értelemszerűen veszteségessé válna).

Hasonló címen az amerikai bérekből is vonnak el, csak éppen jóval kevesebbet: a tb-járulék
6 százalék, amihez hozzá kell adni az egészségügyi biztosítás átlagosan 5 százalékát
és a nyugdíjalapba fizetendő 1-2 százalékot, valamint a nincstelenek orvosi ellátását
fedező alapba fizetendő 1,5 százalékot. (A kép teljessége érdekében ki kell
emelni, hogy az amerikai egészségügyben a hálapénz ismeretlen fogalom, jóllehet a
szolgáltatásokért attól függően kell fizetnie a páciensnek, hogy milyen biztosítással
rendelkezik. A fent említett, tipikusnak mondható 5 százalékos egészségügyi biztosítással
rendelkező munkavállaló például egy ötvendolláros – 12.250 forint! – fogorvosi
vizitdíj felét fizeti ki.) A kötelező nyugdíjjárulék tipikusan 1-2 százalék. Az
ezen felüli önkéntes nyugdíjjárulék maximum 3 százalék lehet, aki viszont ezt
hajlandó félretenni, annak az állam ugyanekkora összeggel megtoldja az alapba
fektetett pénzét. Ezen felül a legtöbb polgárnak magánalapon köthető életbiztosítása
van, melynek költségei a jövedelem 1 százalékát sem érik el.

Visszatérve a magyar valósághoz, az átlagcsalád által megtermelt jövedelemből (191
ezer forintból) lejön még a személyi jövedelemadó – az USA-ban ez alig több mint
10 százaléka (!) az átlagosan 35 ezer dolláros, azaz 8,5 millió forintos átlagjövedelemnek.
Levonják még a munkavállalói, a nyugdíj- és az egészségbiztosítási járulékot,
melyek befizetése után, a családi pótlék és a gyermekek után járó adókedvezmény
hozzáadásával jövedelmük 96.924 forintra rúg, tehát ennyi a háztartás nettó jövedelme.
Érdekes az összevetés az amerikai szövetségi jövedelemadó alapját csökkentő tételekkel.
Itt is szerepel a háztartásban élő gyermekek száma; ez 2700 dollár, azaz közel
egyhavi fizetés vonható le minden gyermek után, továbbá az egészségügyi költségek
20 százaléka, vagy érdekességképpen például a hazárdjátékon elvesztett pénz.

Csalóka azonban az a látszat, hogy a nettó jövedelem már valóban a miénk. Az általános
forgalmi adó, közismert nevén az áfa (nálunk európai viszonylatban is rendkívül
magas, 25, illetve 12,5 százalék) átlagos fogyasztást feltételezve az árukra
kifizetett 76.500 forintból mintegy 13 ezer forintot emészt fel, ami tehát szintén
visszavándorol az államkasszába. (Összehasonlításként az USA-ban az áfa részaránya
a termék árának 3 és 12 százaléka között mozog). Ha alkoholt vagy cigarettát
fogyaszt valaki, illetve autóval jár, külön adót is fizet. A benzin jövedéki adója
(44 százalék) még ezen az összegen felül jelentkezik: egészen szerény, havi, 75
literes fogyasztást feltételezve, egyedül a benzinkutaknál több mint 9.500 forintnyi
adóval támogatja az autós a költségvetést (míg a család többi része plusz 600
forint áfát fizet a buszbérletek árában, az autópályadíjakról pedig még nem is
szóltunk).

A gyors számításból tehát kiderül, hogy a dolgozó (a munkaadó által befizetett járulékokkal
együtt számított) jövedelmének csupán 39 százalékával rendelkezik szabadon. Másképpen
fogalmazva, a jövedelmünk 61 százalékával az államot támogatjuk. Ismét másképpen:
a hónap mondjuk 20 munkanapjából csak 8 napig dolgozunk önmagunkért, 12 napi keresetünk
az államkasszába vándorol. Az említett átlagkereset? család összesen 191 ezer
forint érték? munkájából 116.510 forintot fizet az államnak.

A magyarok keresetüket szubjektíve többnyire a nettó jövedelemmel azonosítják, és
így idejük, erejük és tehetségük mértékét is ennek megfelelően értékelik. A
fenti számítások alapján jó megjegyeznünk: valódi keresetünk a nettó jövedelmünk
háromszorosa, tehát háromszor értékesebb az időnk, erőnk és tehetségünk, s így
mi magunk is, mint azt a jelenlegi helyzet éreznünk engedi; az állam pedig alighanem több
valódi munkával, szolgálattal tartozik nekünk, mint amennyit jelenleg érzékelhetünk.

Olvasson tovább: