hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csúszós olaj
Korrupt rendőrök és olajmaffiózók Békésben

1999. 10. 02.
Az elmúlt hét egyik belpolitikai botrányát Karancsi Tibor volt rendőrszázados "biztosította". A szeghalmi kapitányság volt főnyomozója igen különös összefüggéseket tárt a nyilvánosság elé. A nyomozó állítása szerint a dél-békési főrendőrök fedezik az "olajmaffia" tevékenységét.

Ennek bizonyítása céljából egy általa vezetett rajtaütést említ. 1995. május
25-én Füzesgyarmaton nyomozott, amikor a délelőtti órákban értesült arról, hogy a
helyi téesz macskási telepére éjszaka több tartályvagont toltak be. Kollégáival
azonnal a helyszínre sietett, ahol beigazolódott feltevése: a vagonokból több ezer
literes tartályokba szivattyúzzák az ekkor még ismeretlen eredet? folyadékot. A vámoltatás
során orsóolajként megnevezett szállítmány kémiai adalékanyagok hozzáadásával rövid
idő múlva gázolajként folytatta útját az országban. A vagonok tartalma a Full
Marker Kft. tulajdonát képezte. Karancsi százados számára a Full Marker Kft. működése
ismert volt. A telepen talált iratok alapján bebizonyosodott, hogy az aznapi munka
folyamán 750 ezer liter gázolaj keletkezett. A telepvezető "áttárolásként"
nevezte meg az olajszőkítést. Ekkor a százados, látva a nagy fogást, azonnal
visszaautózott a füzesgyarmati KMB irodába, hogy onnan jelentést tegyen felettesének,
Kucsera Lajos őrnagynak. A bűnügyi osztályvezető azonban, úgy látszik, nem örült
enynyire a nagy fogás hírének, mert visszarendelte a századost és kollégáit, mondván,
hogy az ügy a Vám- és Pénzügyőrség hatáskörébe tartozik. Karancsi százados a
rendőri vezetők szerint itt követte el az első hibát: nem biztosította a telep őrzését,
és nem fordult azonnal a kapitányhoz. Több órás várakozás után a délutáni órákban
érkezett meg a Vám- és Pénzügyőrség Békés Megyei Nyomozóhivatalának csoportja,
akik a helyszínen egyetlen feltöltött kamiont találtak. A kiérkező vámnyomozók úgy
tudtak mintákat venni, hogy Karancsi a tartályvagonok után hajtott, és egy vasúti átjáróban
keresztbe állt a síneken a szerelvény előtt. A vámnyomozók mintát vettek a tartályokból,
majd megállapították, hogy fogyasztási adót nem tartalmazó kőolajszármazékból gázolajat
állítottak elő. Máig sem tudni, kinek a hibájából volt eredménytelen a füzesgyarmati
rajtaütés. Több, az akcióban részt vevő rendőr egybehangzóan állítja: a bűnügyi
osztályvezető azt tanácsolta nekik, ők is álljanak be a sorba, és ne ellenkezzenek
azzal, amivel úgy sem tudnak.

Karancsi Tibor napokkal később folytatta állításai igazolását. A következő esemény
1996-ban történt, amikor a százados szintén Füzesgyarmaton kutakodott. A faluban egy
illegális szeszfőzdére bukkant, melynek tulajdonosa az A and L Kft. volt, mely
ugyanakkor a tiszakürtbogarasi szeszgyárat üzemeltette. A szeszfőzde "terméke" a
megyei élelmiszer-ellenőrző állomás szerint emberi fogyasztásra alkalmatlan "ned?"
volt. Az illegális palackozó ellen 70 millió forintos adócsalás miatt indítottak
vizsgálatot, de a cég azt állította, hogy a Füzesgyarmaton talált szesz a tiszakürtbogarasi
szeszgyár készletéből származott. A bíróság ítélete enyhe pénzbüntetés volt,
mely ellen fellebbezés nem érkezett. Karancsi a palackozó lebukása után annak vezetőjétől,
Árpád Zoltántól "ajándékba" házat és gépkocsit kapott volna, ha tartja a száját,
és a jövőben távol marad a kft. ügyeitől. A százados természetesen a megvesztegetést
is azonnal jelentette feletteseinek.

Árpád Zoltán után az ukrán szervek is nyomoztak, ezért 1998 augusztusában házkutatást
tartottak lakásában. Ennek eredményeképpen olyan iratokat találtak nála, melyek Árpád
Zoltán rendőrségi kapcsolataira utaltak. Az akció vezető rendőrtisztjét, Karakas
Attilát a Szeghalmi Rendőrkapitányság parancsnoka fenyítésben részesítette hatáskörének
túllépése miatt.

A bíróság másodfokon szeptember 29-én hozta meg döntését Karakas Attila százados
ügyében, és egyértelműen megállapította, hogy nem lépte túl hatáskörét.

Karancsi százados, mivel úgy érezte, felettesei nem járnak el ügyében, feljelentést
tett a Békés Megyei Ügyészségi Nyomozóhivatalnál ellenük. Négy nap múlva három
támadó egy kocsmai verekedésben súlyosan bántalmazta, melynek eredményeképpen életveszélyes
sérüléseket szenvedett. (Érdekes momentum, hogy csak a rendőrségen tudták, a támadás
estéjén hol tartózkodik a százados.) A bűnügyi osztályvezető tíz nappal a támadás
után hirdette ki a fenyítést határidő túllépése miatt. Berke Imre rendőrkapitány
etikai vizsgálatot kezdeményezett a százados ellen. A bizottság (melynek tagja volt
Berke Imre és Kucsera Lajos is) megállapította: Karancsi szolgálaton kívüli magatartásával
a hivatásos szolgálatra méltatlanná vált. A támadók ügyében szintén szeptember
29-én hozott ítéletet a Legfelsőbb Bíróság. Szakértők állítása szerint – az
ügytől függetlenül – a vádlottak sokkal enyhébb ítéletet kaptak első fokon.

Kurucz Ferenc jelenlegi megyei főkapitány szerint Karancsi Tibort szolgálati évei
alatt a bíróság jogerősen négy alkalommal ítélte

el. Kétszer garázdaság vétkéért, egyszer magánokirat-hamisításért, egyszer pedig
katonai bűncselekmény miatt. A százados elmondta: az utóbbi években tizenhárom
alkalommal indítottak ellene eljárást, de a vizsgálatok kiderítették: büntetőjogilag
tiszta. Békés megye főkapitánya szerint "a közvélemény szereti a tisztességes
rendőröket". A közvélemény ezzel ellentétben a menesztett százados mögött áll.
Sokak számára a jelenleg munkanélküli Karancsi Tibor a tisztesség jelképe Szeghalom
városában. Ezt bizonyítandó, számlát nyitottak az exszázados megsegítésére.
Karancsinak ugyanis rövid határidővel egy 232 ezer forintos BM-hitelhátralékot kell
kifizetnie. Az adakozni kívánó polgárok, úgy látszik, nem sajnálják a pénzt.

Az ügy annál is inkább nagy port kavar fel a megyében, hiszen február óta négy rendőr
vetett önkezével véget az életének. Karancsi kapcsolatban állt Kuzma Mihály
alezredessel, aki a szervezett bűnözés elleni osztályt vezette. Mint olvasóink emlékeznek
rá, Kuzma alezredes rejtélyes halálának körülményeiről máig megoszlanak a vélemények.
Karancsi Tibor rendőri korrupció gyanújára és olajügyekre vonatkozó információkat
adott át az alezredesnek. A belső elhárítás egyik tisztje információk szerint szintén
tudott a korrupció gyanújáról. Néhány hónappal később önkezével vetett véget
életének. A napokban lépett nyilvánosság elé Kuzma Valéria, a tavaly elhunyt
alezredes lánya, aki szerint elég bizonyíték áll rendelkezésére ahhoz, hogy azt állítsa:
édesapja nem öngyilkos lett, hanem gyilkosság áldozata. Vannak olyan vélemények,
amelyek összefüggést látnak az esetek között. Azonban ezt Kuzma Valéria határozottan
cáfolja.

Az alezredes lánya szeptember 22-

én feljelentést tett a Fővárosi Ügyészségen édesapja ügyében. Ugyanakkor a Békés
Megyei Ügyészség Nyomozó Hivatala vizsgálatot kezdeményezett hivatalból azután,
hogy Karancsi ex-százados sajtónyilatkozataiban hivatali visszaélés gyanúját vetette
fel. Dr. Kovács László, Békés megye főügyésze szeptember 29-én kívánta
kihallgatni a volt századost, azonban Karancsi elfogultságot jelentett be a hivatal
ellen, kétségbe vonva annak tárgyilagosságát. Véleménye szerint semleges területen
működő hatóságokban van kizárólag bizalma.

Az ügy érdekessége, hogy Kuzma Valéria szintén azért tette meg a Fővárosi Ügyészségen
feljelentését, mert nem bízik a Megyei Ügyészség munkájában.

Jelenleg itt tart az olajügy elemzése. A közvélemény reagálása megoszlik. Sokan
igazságot sejtenek a mindent "kipakoló" százados ügyében, hiszen ez a hollywoodi
filmeken is így történik. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a szakértői
véleményeket sem, amelyek Karancsi százados eljárásmenetét bírálják. A városban
nagyon sok hír kapott szárnyra, és az évek alatt kiderült olajmaffia-ügyekben
folytonosságot látnak. Az országos rendőri vezetők azonban mindezt egy kirúgott kolléga
boszszújának tartják. Dr. Gál László dandártábornok, az akkori megyei főkapitány,
aki ma a belső rendvédelmi szervek vezetője, még mindig hallgat. A százados három éven
keresztül folyamatosan kérte tőle a kihallgatást. Talán Dr. Gál László megszólalása
fellebbentené a homályt az ügyről. Belső információk alapján a dandártábornokot
baráti szálak fűzik a mostani belügyminiszterhez, Pintér Sándorhoz. Egyesek szerint
a belügyminiszter jelenleg is sokszor vadászik a megyében. Szakértők azonban leszögezik:
a rendszerváltás a rendőrségen belül máig nem zajlott le, és a Karancsi-ügy csupán
ennek a megtisztulási folyamatnak a része. Az indulatok Békésben továbbra is forrnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!