Kereső toggle

Asszimiláció és antiszemitizmus

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A németségnek a nyugati világhoz került része a Német Szövetségi Köztársaságban
hosszú és keserves küzdelemben szembenézett a náci múlttal és annak legszörny?bb
részével, a zsidóüldözéssel. Németország nyugati részében a problémát »unbewältigte
Vergangenheit«-nak, feldolgozatlan múltnak nevezték.

Magyarországon a múltnak ehhez hasonló feldolgozására mindmáig nem került sor. A
kényes problémák szőnyeg alá söprésének nagy múltú gyakorlata hatott az elmúlt
fél évszázadban is. A mágikus hit, hogy a probléma megszűnik, ha elhallgatják,
nemzeti balítélet. Rímel rá a brezsnyevista–kádárista gyakorlat, amely szerint nem
az okoz fennakadást a szocializmus építésében, hogy Sztálin elvtárs tömeggyilkolt,
hanem az, hogy a revizionisták nyilvánosság előtt beszélnek róla.

Örömmel üdvözölhetnénk talán a közmegfigyelésügyi-miniszter felszólítását,
hogy a kérdés tabu voltát szüntessük meg, hogy ne legyen a jövőben szalonképtelen
erről a problémáról beszélni. Örömmel üdvözölhetnénk azt a szándékot, hogy szűnjön
meg a zsidóüldözés okaival kapcsolatos álszemérmes mellébeszélés. A megnyilatkozás
politikai körülményei és a jobboldalról érzékelhető kísérőjelenségek azonban
azt sejtetik, hogy a miniszter nem arra keresi a választ, hogy a magyar társadalomnak
miféle torzulásai okozták azt, hogy bizonyos kihívásokra antiszemitizmussal felelt,
hanem azokat az érveket akarja szalonképessé nyilvánítani, amelyek azt fejtik ki,
hogy a zsidóság mivel adott okot az üldözésre.

Nem vonom kétségbe a miniszter és elvbarátai jóhiszeműségét abban a tekintetben,
hogy az 1944-es zsidóüldözést őszintén túlreagálásnak tekintik ezekre az okokra,
de magatartásuk azt sejteti, hogy feltételezik ezeket az okokat és megértést követelnek
azok számára, akik ezeket az okokat számba veszik. Karikatúraszerűen megfogalmazva: a
zsidókérdés nyílt tárgyalásának a zsidó–antiszemita párbeszédet tekintik. Állást
kell tehát foglalnom abban a tekintetben, hogy vétlennek tekintem-e a zsidóságot az üldözést
kiváltó okok tekintetében. Határozott állásfoglalásom: igen, vétlennek tekintem.
Ebből az állásfoglalásból kiindulva kísérelem meg azoknak az okoknak a történeti
magyarázatát, amelyek a modern zsidóellenességet Magyarországon és a hazánkat körülvevő
tágabb történeti térségben kiváltották.



A feudalizmus méhében



A társadalmi munkamegosztás kapitalizmusnak nevezett rendszere a megelőző tradicionális
rendszernek, a feudalizmusnak a "méhében", ahogyan Marx a folyamatot jellemezte, nem
a céhes kézművesség és a céhekhez hasonló elvek szerint működött, helyi és
regionális piacra szállító kereskedő testületeknek, a gildéknek a világában
alakult ki. A polgárosodás motorját a kora újkorban az a céhes kereteken kívül működő
kereskedő tevékenység jelentette, amely a nemzetközi átmenő kereskedelmet bonyolította.
A tranzit kereskedelem lebonyolítására általában diaszpórában élő kereskedő népek
"szakosodtak", amelyeket nem kötött az államközi mozgásban államhoz kapcsolódás,
és az egyes városok céheibe is nehezen nyerhettek befogadást.

A XIV–XVI. században távolról sem csupán a zsidók voltak ilyen diaszpórában élő
kereskedő elem. Hasonló szerepet játszottak a földközi-tengeri térségben török
uralom alá került országukból elmenekült, s így részben diaszpórahelyzetbe került
görög kereskedők is, egyes szárazföldi területeken pedig az örmények. Itália városállam-világából
is kirajzott ilyen diaszpóra. A középkori Anglia nemzetközi kereskedelmét betelepült
itáliai kereskedők, a "lombardok" látták el. A mórok kiűzése előtti Hispániában
Hansa-városokból odatelepült német kereskedők játszottak hasonló szerepet.

A helyi lakosság irigyen és idegenkedve nézte a gazdag kalmárokat, akik nem voltak alávetve
államaik zsarnokságának. A korai angol zsidóellenesség klasszikus szépirodalmi
dokumentuma, a Velencei kalmár mellé állítható Ben Johnson Volponéja, annak igazolására,
hogy ez a fajta idegenkedés nem a zsidóság egyedi sajátosságaira való ellenhatás
volt, hanem mások által is betölthető és be is töltött funkciókra. A mai Indonéziában
hasonló szerepet tölt be a betelepült kínai kereskedő elem – vele szemben is fellángol
a pogromhangulat. Hasonló volt a helyzet Idi Amin Ugandájában a betelepült indiai
kereskedők esetében. Nem zsidókérdés volt tehát, hanem "kalmárkérdés". Volt-e
azonban ilyen "kérdés"? Akkor lett volna, ha a bankárok a gazdaság életében káros
szerepet játszanak. Azonban rendkívül hasznos volt a szerepük. A gazdagságra való
irigykedés és a másféle szokásoktól való idegenkedés jelent meg "kérdésként".

Az indonéziai kínaiak nem adnak okot az ismétlődő vérengzésekre.

A nemzetközi kereskedelem jövedelméből felhalmozott pénzből bankok is alakultak. A
kamatra pénzt kölcsönzőkkel szembeni adósgyűlölet sokhelyütt zsidógyűlöletként
jelent meg. Pedig távolról sem csak a zsidók voltak bankárok. A keresztes hadjáratok
múltával az egyházi lovagrendek az új keresztes hadjáratokra kapott, és erre fel nem
használt adományokat kamatra kölcsönözték.

A feszültség a Mohács előtti évtizedekben Magyarországon is megjelent. Hazánkban is
a zsidó kalmárok pénzéből alapított vállalkozásokban kezdett banktevékenység
kialakulni. A magyar politikai antiszemitizmus mitológiája ide nyúlik vissza. Első történeti
ellenségképe Fortunátus Imre, a kikeresztelkedett zsidóból lett királyi kincstárnok.
Az évente Rákos mezejére országgyűlést tartani öszszecsődülő kisnemesség a gyűlés
végeztével, mintegy rítussá vált szokásként kifosztotta a zsidónegyedet és
gyilkolta lakóit. Talán már ekkor is azt akarták megmutatni, hogy ha a főurakkal, a törökkel,
a Habsburgokkal nem is bírnak, azért még vannak, akiknél ők is erősebbek. El is
vezetett a kisnemesi virtus Mohácshoz. Az igazi "kérdés" nem morális. Ha rendre
legyilkolják a hitelezőiket, akkor többet nem lesz hitel. Pénzért, zsákmányért háborúzni
kell – s mivel csak a hitel korlátozott, a hiteligény korlátlan, előbb-utóbb elkerülhetetlenül
túlerővel szemben kell háborúzni.



Haszon vagy méltányosság?



A reformkorban a magyar polgári átalakulás intézményi kereteinek létrehozása a földbirtokos
nemességre hárult. A nemesség elitje átlátta, hogy ha nem zárkózik fel a nemesi
Magyarország a fejlett nyugati országokhoz, akkor Törökország lesz belőle. 1867 után
a nemesség példaszerűen végrehajtotta a polgári állam intézményrendszerének felépítését.
Formának tekinthető ez, amelyből azonban hiányzott a tartalom: maga a polgárság. A
nemesség magából akarta volna kialakítani a pénzember és a nagyiparos réteget. Jókai
a "Fekete gyémántokban" és az "Aranyemberben" megálmodta a nemességből
kisarjadt magyar vállalkozó alakját. Ez azonban nem így történt.

Az átmenő kereskedelmet folytató hagyományos társadalmi csoportok voltak alkalmasak
arra, hogy a modern magyar kapitalizmust létrehozzák. 1848 előtt még a zsidókkal
versenyben voltak a görögök, a Duna melletti kereskedő telepekre (Komárom, Pest, Ráckeve)
települt szerbek és egyes területeken az örmények is. A zsidóság került ki a
versenyből győztesen. A görögök országuk török uralom alóli felszabadulása után
nagyrészt hazatelepültek az "őshazába", a dunai lóvontatású hajózásban tevékenykedő
szerbeket tönkretette a gőzhajó és a vasút. A zsidó kereskedő elem vált 1848 után
a nagybirtok és a parasztság gabonájának felvásárlójává. Ebből a jövedelemből
halmozták fel azt a tőkét, amellyel bankokat, gyárakat, nagykereskedelmi vállalkozásokat
tudtak alapítani.

A 19. század utolsó harmadára létrejött a modern magyar kapitalizmus, jobbára zsidó
tulajdonosok vállalkozásaként. A zsidóság haszonélvezője volt annak, hogy az
1868-as emancipáció jogilag egyenlőkké tette őket, és ezzel elhárította vállalkozó
tevékenységük elől az utolsó korlátokat. A zsidóság otthon érezte magát a 67-es
Magyarországon. A magyar emancipációs törvény egyedülálló volt a térségben, és
még a fejlett országok mércéjével mérve is élenjáró volt. A magyar társadalom szövetébe
új funkcióban betagolódó zsidóság zsidóságát vallásnak tekintette. Nemzetileg
magyarnak tartotta magát. A zsidóság rohamos tempóban asszimilálódott. Az új generációk
nyelve már magyar volt, jelentős részük magyarosította nevét, a vezető rétegben erős
készség volt a kikeresztelkedésre.

A magyar társadalom történelmi rétegeit sokként érte a zsidó nagypolgárság
kialakulása, és gazdasági tekintetben mintegy "nagy ugrás"-szerűen végbement
uralkodó osztályi helyzetbe kerülése. Nem csupán a történelmi nagybirtok
tulajdonosairól van szó, akik egyik napról a másikra elvesztették monopolhelyzetüket,
mint uralkodó osztály. Tekintélyvesztettnek, presztízs tekintetében deklasszáltnak
érezte magát a történelmi középosztály (hivatalnokok, szabad foglalkozású értelmiség),
sőt a történelmi parasztság és a céhes kézművességből kinőtt történelmi
kisiparos réteg is. Ezek a rétegek a piaci versenyben alulmaradtak a polgári
konkurensekkel szemben. A polgárosodás konzervatív álláspontról történt bírálata
a német nyelv? országokban és Magyarországon is arról beszélt, hogy a jobbágyfelszabadítás
után a történelmi rétegeket "magukra hagyták", kiszolgáltatták a tőkés
versenynek, amelyre nem voltak felkészülve. A konzervatív bírálat szerint redisztribúciós
társadalompolitika lett volna szükséges, amely a prosperáló burzsoázia terhére
anyagi juttatásokkal szanálja a versenyképtelen történelmi rétegeket. Erre a szanálásra
szükség van a társadalom szétszakadásának elkerülése végett és azért, hogy a
tradicionális rétegek fennmaradhassanak avégett, hogy továbbra is áthagyományozhassák
a társadalomszervező értékeket és szokásokat. A magyar konzervatív bírálatot
klasszikus formában Szekfü Gyula "Három nemzedéke" fejtette ki a dualista rendszer
összeomlása után.

Azokban a térségekben, ahol a polgárosodás hirtelen előreugrással, "szervetlenül"
robban bele a tradicionális társadalom még csak bomlani kezdő szövetébe: a német
nyelvterületen, az Orosz Birodalomban, a Balkánon a hagyományos rétegek nem tudtak
hagyományos eszközeikkel reagálni arra a kihívásra, amit versenyképtelenné válásuk
jelentett. Bajaik okozójának a tőkés gazdálkodás forgalmi szektorát tekintették. A
kereskedelmet, a hitelügyet és az értékpapírtőzsdét (beruházási javak piaca),
amelyet szembeállítottak a ma reálszférának nevezett termelési szférával.

A szembenállást példaszer? módon a náci gazdaságteoretikus Gottfried Feder tipológiája
fejezte ki, aki a tőkés gazdaságot "alkotó tőkére" (schaffendes Kapital) és "harácsoló
tőkére" (raffendes Kapital) osztotta. A történelmi rétegek reakciója abban
gondolkodott, hogy a forgalmi szektort ki kell iktatni a gazdaságból, mivel az
elfogadhatatlan haszonelv szerint működik. A haszonelv erkölcstelen volta miatt
elfogadhatatlan. Erkölcstelensége a méltányosság elvetését jelenti. A méltányosságon
lényegében azt értették, hogy méltányos eljárásban a tartozás határidejének lejártával
a hitelező nem követelheti vissza a tartozást abban az esetben, ha a törlesztés az adóst
tönkretenné, miközben a hitelezőt nem tenné tönkre a törlesztés elmaradása.

Nem kell sokat érvelni amellett, hogy gazdaság ilyenféle méltányosság szerint nem működhet.
A versenyképtelen csoportok reakciója abban a konzervatív utópiában fogalmazódott
meg, hogy a forgalmi szektort nem piaci alapon, hanem az ellátási elv szerint működő
szövetkezetekkel kell felváltani. Kereskedelem helyett fogyasztási szövetkezet, bank
helyett hitelszövetkezet. Ez a terv életidegen és kihagyja a bázisból a versenyképtelen
kiskereskedő réteget. Összegezve ezt a helyzetet: a versenyképtelen rétegek nem
lehetnek szocialisták, mert tulajdonosok, de nem fogadhatják el a kapitalizmust sem,
mert a piac a haszonelvre épül. A megoldás a probléma antropomorfizálása: a
haszonelv nem a kapitalizmus működési elve, hanem a zsidók faji tulajdonságából
ered. Ha a zsidókat kikapcsolják a kapitalizmusból, a kapitalizmus "tisztességes"
lesz.



Zsidógyűlöletre nevelt nemzedékek



A századfordulón a történelmi nagybirtok hallgatólagos paktumra lépett a zsidó származású
nagypolgársággal. Elfogadta második gazdasági uralkodó osztálynak, és némi részt
adott a politikai hatalomból abban a formában, hogy válogatott képviselői helyet
kaptak Tisza István munkapártjának vezetésében. A volt szabadelv? párt ekkor, az
1910-es választás után lett hegemón uralkodó párttá, amelyet parlamenti úton
ellenzék már nem dönthetett meg. A kompromisszumnak volt egy hallgatólagos ára.
Nagyon súlyos ár. A földbirtokos kaszt tudta, hogy az idő nem neki, hanem a polgárságnak
dolgozik. Az fog a jövőben erősödni. A történelmi nagybirtok urai úgy vélték,
hogy amennyiben megőrzik azt a monopóliumot, hogy ők értelmezik a nemzeti identitást,
ők mondják meg, hogy mi és ki a magyar, akkor meg tudják őrizni hegemóniájukat.
Ehhez azonban az kellett, hogy a zsidóknak maradéktalanul asszimilált voltuk ellenére
a társadalom tudatában meg kellett maradniuk zsidónak. Sikerült elérni ezt a
helyzetet. Az asszimilált németet, szlávot, románt a magyar társadalom volt svábnak
és egykor szlováknak tekintette, az asszimilált zsidót azonban zsidónak. Ez oly módon
volt lehetséges, hogy a századfordulón a polgárság kialakulásának és megerősödésének
egyik politikai ellenhatásaként, a versenyképtelenség antropomorfizálásának ideológiai
és politikai hordozójaként színre lépett a katolikus néppárt.

A századfordulón alakul ki a politikai vezető réteg szocializálásának modern
gyakorlata. A vezető réteg várományosait egyetemi éveikben szélsőséges szervezetek
szocializálják, majd a várományosoknak a végzés után "benő a feje lágya", és
elhelyezkednek funkcionárius utánpótlásként valamely mérsékelt baloldali vagy
jobboldali pártban. Franciaországban a mai napig a századfordulón alakult szélsőjobboldali
Action Francaise szocializálja a jobboldali politikai utánpótlást, az első világháború
után a nyugati kis kommunista pártok ezt a szerepet játszották a szociáldemokrata utánpótlás
számára. A századfordulóig a magyar egyetemista diákkorában 48-as volt, később aztán
zöme szabadelvű. A századfordulótól kezdve a politikai katolicizmus ifjúsági
szervezetei vették át a függetlenségiek helyét. Ettől kezdve a diákifjúságot világnézetük
megalapozásakor antiszemitizmusra nevelték. A két világháború között ezt a
szerepet a Turul vette át. Ez a magyarázata annak, hogy 1919 őszén a diákság nem
zsidó része már kombattánsan antiszemita volt.

Ezt a folyamatot a zsidó származású asszimiláltak úgy élték meg, hogy a nagyon
sikeres jogi emancipációt nem követte a társadalmi emancipáció, a társadalmi
beolvadás elfogadása a befogadó társadalmi közeg részéről. Mivel a társadalmi
egybeolvadás legfőbb eszköze a vegyes házasság, az egyház ellenállásában a vegyes
házasságot egyházi tilalom esetén is lehetővé tevő polgári házasság ellen
felismerték a zsidóság beolvadása elleni akciót. Az első világháború végén
jelentős zsidó rétegek vélték úgy, hogy nemzeti aszszimilációra nincs lehetőségük,
csak az eljövendő szocialista társadalomnak lehetnek mástól megkülönböztethetetlen
tagjai. A zsidó származású aktivisták magas aránya a két forradalom vezetésében már
maga reaktív volt, nem csupán az erre visszaható kurzus antiszemitizmusa.

A harmincas évekre olyan mértékben erősödött meg a hazai kapitalizmus, hogy a történelmi
osztályok és rétegek maradványai veszélyben érezték maradék privilégiumaikat. A
legmagasabb történelmi osztály, az arisztokrácia kezdett társadalmilag összeolvadni
a zsidó származású nagypolgársággal. A kisebb nemesi birtokos réteg, a volt
dzsentrik, a történelmi, illetve akkori nevén keresztény középosztály, a bankoknak
eladósodott parasztgazdák és boltosok a hitleri előretörés és a felforgatást
professzionalista módon művelő nyilas tömegmozgalom hátszelével támadásba mentek
át és kikényszerítették a zsidótörvényeket. Mindez ismeretesen a 44-es zsidóirtásba
torkollott.

Kommunista antiszemitizmus



Az 1945-ös rendszerváltás után a magyar társadalom vezető politikai és véleményformáló
erői nem tudták megtenni az első érdemi lépéseket sem a zsidóüldözés feldolgozására.
Csak a protestantizmus bizonyos áramlataiban került sor Németországban és Magyarországon
is arra, hogy a zsidóságtól bocsánatot kérjenek. 1946-ban a magyar református egyház
keretében megalakult az Országos Református Szabad Tanács. Nyíregyházi ülésén
1946 augusztusában nyilatkozatban kértek bocsánatot a zsidóságtól e szavakkal: "A
Szabad Tanács a keresztyénséggel össze nem férőnek vallja az antiszemitizmus bármely
formáját. Átérezve azt a szörny? fájdalmat, amit az életben maradt zsidóság
szeretteinek embertelen elhurcolása és borzalmas kiirtása miatt hordoz, megkésve bár,
Isten színe előtt bocsánatot kérünk a magyar zsidóságtól."

Az akció maga mögött tudhatta a huszadik századi protestáns világ legnagyobb tekintélyének,
Karl Barth teológiatudósnak helyeslését, azonban ez sem enyhítette azt, hogy a Tanács
a kommunistákkal együttműködni hajlandó Bereczky Albert dunamelléki püspök vezette
egyházi szárny akciója volt, s ez a bocsánatkérési kezdeményezést is elszigetelte
a társadalom nagy részétől. A politikai erők inkább igazodtak a tömeghangulathoz,
amelynek nagy része azt gondolta, hogy a zsidóság jórészt maga váltotta ki maga
ellen az indulatot. Az antiszemitizmus ellen a "zsidópártnak" tartott, Zsolt Béla
vezette radikális párt mellett csak a szociáldemokrata párt lépett fel erőteljesen,
a kommunista párt figyelembe vette, hogy azok a tömegek is antiszemita befolyás alatt
állnak, amelyeket megnyerni igyekezett magának. A parasztpárt általában asszimilánsellenes
volt, polgárellenessége határozottan antiszemita színezettel bírt.

A Rákosi-rendszer kihasználta, hogy a túlélő zsidóság jelentős része a
Horthy-rendszerrel semmi módon nem kompromittált kommunista párt uralmában látja a
garanciát arra, hogy 1944 nem ismétlődik meg. A magyar sztálinizmus számára nagy előnyt
jelentett, hogy a régi értelmiség egy része zsidóként hozzá csatlakozott, s az új
népi értelmiség kinevelésének átmeneti idején nem kell engedményeket tennie a vele
szemben ellenséges régi értelmiségnek. A funkcionárius apparátusban jelentős számban
kaptak zsidó származású kommunisták helyet, s ez életben tartotta az
antiszemitizmust, noha eredeti alapja, a kapitalista kihívásra adott antropomorfizáló
válasz a kapitalizmus felszámolásával megszűnt.

1956 után a "kádárizmus" keményebb diktatúrát akaró felszín alatt működő
funkcionárius ellenzéke kialakított a zsidó származású funkcionáriusokkal szemben
egyfajta "káder-antiszemitizmust", hogy ezzel megnyerje a "népi kádereket". Álosztályharcos
"érveléssel" azt hangoztatták informális körben, hogy a zsidó eredet? káderek
a mozgalomba befurakodott kispolgárok, csak a szegény sorból származó káderek
lehetnek igazi kommunisták. A "kádárizmus" nem hagyta a felszínen megnyilvánulni
az antiszemitizmust, de felszín alatti létezése felett szemet hunyt. Eredeti oka fogytán
ez a káder-antiszemitizmus mentette át máig az antiszemitizmust.

Az antiszemitizmus gyökereinek feltárása még a magyar társadalom előtt álló
feladat. Az a törekvés, amely az antiszemitizmust zsidókérdésként kezeli, ez ellen
hat. Ha szalonképessé teszik azt az álláspontot, amely az antiszemitizmust a zsidók
bizonyos vonásaira való reakciónak látja, és párbeszédet akarnak ezen álláspont
és amaz álláspont között, amely az antiszemitizmusban a kapitalizmus bizonyos kihívásaira
adott antropomorfizáló választ lát, nem az antiszemitizmus társadalmi elszigetelése
irányába hatnak.

(A szerző történész)

Olvasson tovább: