Szellemtelenség és gyűlölet jegyesek

Heller Ágnes: "Nitsch eleve botrányt akart, megkapta."    Fotó: MTI

Heller Ágnes filozófus

Mindenképpen különválasztanám a Nitsch-botrányt a Hit Gyülekezetétől, azaz a fundamentalizmust a vallásszabadságtól: egyáltalán én igyekszem mindent a maga helyén vizsgálni – jelentette ki a filozófus aszszony. Nitsch eleve botrányt akart, megkapta. Ő ekkor boldog, ennek örül. Ebben nincs semmi rendkívüli. Mint ahogyan a kiállításában sincs. Azt eldönteni, hogy amit csinál, erkölcstelen-e vagy sem, értelmetlen dolog. Michelangelo sixtusi kápolnában festett freskóiról is az volt II. Gyula pápa véleménye, hogy erkölcstelen, majd a későbbi korok felülbírálták ezt a kinyilatkoztatást. A másik: egy demokráciában egy múzeumi kiállítást adminisztratíve betiltani nem lehet. Egyáltalán, Nitsch ellen korszerűtlen prekoncepciókkal ostobaság harcolni.
Én nem láttam a kiállítást, mert nem érdekelt. Akik pedig úgy érzik, hogy bizonyos érzelmeiket sértik a kiállított tárgyak, a jövőben azt javaslom, tartsák magukat a hasonló dolgoktól távol. Ám itt jön egy érdekes dolog: kíváncsi lennék azoknak az embereknek a magánéletére, akik a leghangosabban protestáltak Nitsch ellen, mert itt eszembe jut Fellini Boccaccio III. cím? filmje, ahol is a hős följelentést tett egy utcai plakát ellen, amelyet ő nap mint nap előszeretettel megbámult. Úgy érzem – folytatta Heller Ágnes – hogy a fundamentalizmus az egyik fő okozója a botrányoknak. Mert a fundamentalisták mindenütt megtalálhatók, és nem csak nálunk, ahol hangosak, de számuk csekély. Ők nem azok, akik a maguk hitét tartják egyedül igaznak, hanem akik mindenki más hitét, vagy meggyőződését erkölcstelennek tekintik.
Úgy gondolom – mondja Heller –, hogy a kisegyházak, szemben Hermann Nitschcsel, nem akarnak botrányt, egyszerűen csak a hitüket szeretnék gyakorolni, működni akarnak. Egy demokratikus társadalomban szabad a vallásgyakorlás, s ennek így kell lennie nálunk is. Minden demokratikus államban szabadon működnek a kisegyházak, s az államnak ebbe beleavatkoznia, működésüket korlátoznia egyszerűen nem szabad. Durva hiba lenne. Ezek a mindenféle csúsztatások, hogy "titokzatos szekta" stb. visszavezethetők kritikusaik fundamentalizmusára. Meggyőződésem, hogy tele vagyunk előítéletekkel, s mindent, ami a megszokottól eltérő, azt rendre elutasítjuk. Gondoljunk csak arra, amikor először jelent meg nő nadrágban! Milyen nagy felháborodást keltett. Egy rockkoncerten természetes, ha valaki vonaglik, rázkódik, esetleg lent a földön, ezt mindenki rendben találja, sőt elengedhetetlen koreográfia, de ha valaki a Hit Gyülekezete istentiszteletein az örömtől táncra perdül, uram bocsá\' el is esik, netalán még rázkódik is, ez már nincs rendben. A kívülállók szemében rögtön "titokzatos szektává" avanzsálódik a Hit Gyülekezete. Ez nem jelenti azt, mintha rokonszenveznék a gyülekezettel, de a hívek döntenek arról – tette hozzá a filozófus asszony –, hogy tagjaivá válnak-e egy kisegyháznak vagy sem. Ehhez senkinek semmi köze nincs, és egy demokratikus jogállamban nem is lehet, ez minden ember belső ügye, lelkiismereti szabadsága, amit mindenkinek, légyen az akár politikus is, tiszteletben illenék tartani – hangsúlyozta Heller Ágnes.

Tóth Tibor, informatikus

Hermann Nitsch tevékenységét egyesek művészetnek, mások az ember legalantasabb tulajdonságaira tudatosan alapozó, a társadalom rendjének felforgatását célzó provokációnak tekintik – kezdi Tóth Tibor informatikus professzor. A művészet – közismert és elfogadott meghatározás szerint – a valóságot bizonyos esztétikai elvek alapján, egyfajta lényegkiemeléssel tükröző társadalmi tudatforma. Nos, Hermann Nitsch esetében az absztrakt definíció igen sajátos módon konkretizálódik: a "bizonyos esztétikai elvek" a brutálesztétika nem éppen dicsérő, de annál kifejezőbb formájában vernek hidat a művész gondolatai és a véres, mocskos, undorító és a szó szoros értelmében "állati" materiális valóság között. A lényegkiemelést illetően pedig az állati vérrel átitatott fakeresztek, a kereszténység vélt vagy valós szimbólumait kellően obszcén és undort keltő módon bemutató orgiák videofelvételei adnak támpontot.
Sajátos, roppant ellentmondásos korban élünk. A tudomány, a technika és a technológia környezetünk visszafordíthatatlannak látszó rombolásával jár együtt, de az emberiség több évezredes múltja során egyértelműen pozitívnak bizonyult szellemi értékek tagadásával, sőt tudatos pusztításával is. Földünk számos országában ma egyértelműen dicsőségnek számít, amit az ember lelkiismerete korábban gaztettnek minősített, és a régi korok erkölcse nevetség és gúny tárgya lett. Szépnek kiáltja ki azt, amit az évezredes értékrend csúnyának tart, és a hazugságot sokan módszeresen igazságként hirdetik.
Mindez igen jól tükröződik a művészetben is. Sok absztrakt festő is bizonyára meghökkent, amikor is az 1960-as években egy majom festette kép nyerte az egyik jó nev? New York-i kiállítás fődíját. A tekintélyes festőkből álló zsűri állítólag nem tudta, hogy az alkotás állati eredetű. Nitsch esetében az állati eredet nem titkolt, hanem deklarált. Láthattuk az MTV Hét cím? műsorában.
Mint a bibliai hit és értékrend talaján álló, gondolkodó ember, nemcsak viszolygok Nitsch "művészetétől", hanem egyértelműen el is utasítom azt. Keresztény hívőként ugyanakkor vallom, hogy Isten az embert értelemmel és szabad akarattal teremtette, pontosan azért, mert Isten lényegétől idegen az, hogy teremtményei szeretetét kizárólag mérhetetlen hatalma fenyegetésével kényszerítse ki. Ez azt jelenti, hogy Isten az ember szabad akaratából el is utasítható, mint ahogyan ma százmilliók meg is teszik. Meggyőződésem, hogy Nitsch szintén elutasítja Istent, függetlenül attól, hogy magát kereszténynek vallja-e vagy sem. "Gyümölcseiről ismered meg a fát, jó fa nem terem rossz gyümölcsöt" – tanítja a Szentírás.
Nem szorul magyarázatra, hogy a közvéleményt alaposan megosztó kultúrbotrány miért használható fel előnyösen bizonyos hatalmi érdekek érvényesítésére. Ezt a csapdát azonban el lehet és el is kell kerülni. Ugyanúgy hibás és helytelen hatalmi szóval betiltani a társadalom jelentős rétegei által haszontalannak és ízléstelennek ítélt kiállítást, mint arra hivatkozni a liberalizmus védelmében, hogy "én katolikus vagyok, mégsem zavar". Nitsch tevékenységét ugyanis minden ember saját lelkiismereti szabadsága alapján ítéli jónak vagy rossznak, hasznosnak vagy értéktelennek, még akkor is, ha különböző körülmények, "rásegítő tényezők" ezt jelentősen befolyásolják.

Tatár György, filozófus

Izgalmas lenne, ha itt a "hitviták" kereszttüzében a különböző szervezetek a sérelmeiket jogi útra terelnék. Így tetten érhetővé vált volna, hogy mikor működik a magyar igazságszolgáltatás, vagy mikor nem – mondja Tatár György filozófus, az ELTE filozófia tanszékének docense. Érdemes például összevetni azt a Nitsch-kiállítás kapcsán felmerült vádat, mely szerint itt "a szabad vallásgyakorlat megsértése" történt, azzal a pár évvel ezelőtti bírósági döntéssel, mely szerint a debreceni zsinagóga telepingálása horogkeresztekkel csupán garázdaság, hiszen "a bírósági szakértők szerint nincs olyan zsidó vallási törvény, amely tiltaná telepingált imaházban az istentiszteletet".
Igazából nem értem, hogy kerül egy "bugyorba" folyton a Hit Gyülekezete a zsidó vallással, az SZDSZ-szel, meg az avantgárd művészettel. Az az érzésem, hogy társadalmunkban különböző totalitárius tendenciák összefüggéséről van szó, csak ezzel magyarázhatók ezek az állandó egybemosások. Tudni nem tudom, hogy ez miért van, de az nyilvánvaló, hogy a jelenlegi rezsim a maga javára akarja ezt a jelenséget használni.
Megdöbbentett engem, hogy a Nitsch-ügy kapcsán a MAZSIHISZ is tiltakozott. Nem tudom bizonyítani – folytatta a filozófus –, de van egy olyan rossz érzésem, hogy noha a kormányzat sem nem szélsőjobboldali, sem nem antiszemita, mégsem lép fel hatékonyan az efféle megnyilvánulásokkal szemben, mert a társadalom különböző csoportjainak félelmét a szélsőjobbtól hasznosnak ítéli a maga szempontjából. A szélsőjobbtól – joggal – rettegő csoportok érthetően csak a mindenkori kormánytól remélhetnek védelmet, innen határtalan szervilizmusuk. Nem veszik észre, hogy mindig csak annyi védelemben reménykedhetnek, amennyitől azért még nem nőhet meg a bátorságuk. Összjátékuk a kormányzattal hosszú tradícióra tekinthet viszsza. Sajnos valószínű, hogy itt is az az igazság, miszerint valójában nem az a baj, hogy a politikai elit túlságosan elszakadt a néptől, hanem az, hogy túlságosan közel áll hozzá. Tudjuk, hogy a kelet-európai történelemben a civil kurázsi soha nem volt kifizetődő.
Visszatérve a Hit Gyülekezetéhez, az a kérdés, hogy a kívülállóknak egyáltalán van-e, vagy lehet-e bármiféle köze is a gyülekezet belső hierarchiájához. Ha gazdasági visszaélésekkel vádolják meg Németh Sándorékat, akkor jogi formák között tartanám célszerűnek ennek az egyszer s mindenkorra való tisztázását, amit tudtommal ők fel is ajánlottak. Hogy a vezető lelkésznek mekkora a befolyása, döntési jogköre, az egyedül a gyülekezetre tartozik. Ez is a fent említett "egybemosások" közé tartozik. Hogy a gyülekezet istentiszteleteinek külsőségei milyen benyomást tesznek a kívülállókra, arról azt gondolom, amit "TGM" is leírt (Tamás Gáspár Miklós: A Hit botránya Magyarországon, Élet és Irodalom, 1999/26. szám). Akik ennyire viszolyognak tőle, azoknak bele kellene gondolniuk, miért fogadják a folklórnak kijáró "általános–emberi" megértéssel az irokézek filmen látott rituáléját. Nyilván arról van szó, hogy például a gyülekezet esetében saját világuk egy lehetőségével szembesülnek, nem a távoli szigetek lakóiéval.
Szellemtelenség és gyűlölet jegyesek. Ez még önmagában nem is tragédia, minden modern társadalomnak vannak ilyen dimenziói. A baj csak az, hogy ezt politikai eszközként használják, és ez mintaként szolgál a politikai eliten kívüli társadalom számára is.
Az a sejtésem – tette hozzá Tatár –, hogy itt egy tudatos "hangulatgerjesztésről" van szó, amelynek a hátterében az új egyházjogi törvények megalkotása és későbbi ratifikálása áll. Most gyűlik hozzá a "társadalmi háttér".