Kereső toggle

A haszon nem csúnya szó

Zwack Péter a családról a sikerről, a pénzről

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Zwack Péter Budapesten született. Családja kiemelkedő szerepet játszott a magyar
ipar fejlődésében. 1948-ban a gyárat "államosították" a kommunisták, és a
család elmenekült. Az Egyesült Államokban nősült. Legidősebb fia, Péter a
Pentagonban alezredes. Ő koordinálta a magyar, cseh és lengyel NATO-csatlakozást.

"Az első feleségem olyan vérbeli amerikainak számított, hogy képzelje, az ő
nagyapja írta az amerikai himnuszt. Nekem meg Bobby Kenedy volt akkoriban a
teniszpartnerem."

Sikeres üzletemberként 20 éven át dolgozott az ottani szesziparban is. "1956-ban,
amikor az első híreket hallottam a magyar forradalom leveréséről, szinte sírtam a
tehetetlenségtől. Létrehoztunk egy Elsősegély Magyarországnak nev? szervezetet.
Tiszteletbeli elnöknek felkértem a volt amerikai elnököt, Hoovert. Több mint 120 ezer
dollárt gyűjtöttünk össze a magyar menekültek számára."

1987-ben ő volt az első hagyományos magyar iparvállalat-tulajdonos, aki visszatért
szülőhazájába. 1989-ben visszavásárolta a család gyárát. A Zwack Unicumból újra
világmárkát csinált.

1990 júliusában kinevezték a Magyar Köztársaság első amerikai nagykövetévé,
ezért lemondott amerikai állampolgárságáról!

1992 februárjában a Vállalkozók Pártja elnökévé választotta. Közvetlen, őszinte
ember, ugyanakkor elég hiú is. Ez a személyiségének egy érdekes, egyéni bájt ad.
Az irigységtől szenved a legjobban. Hét gyermek édesapja, öt nyelven beszél.



"A pénz nem más, mint az emberi élethez szükséges anyagi javak szimbóluma.
A haszon meg a munkád gyümölcse"   Fotó: Vörös Szilárd

– Ön egy arisztokrata zsidó családba született bele. Beszéljen a
szüleiről, gyermekkoráról, meghatározó fiatalkori élményeiről!

– Volt egy hallatlan szigorú apám. Vele is és az anyámmal is végig
magázódtunk. És képzelje el, soha, egyetlenegyszer sem mondtam nekik nemet.
Egyszerűen nem ismertem és nem használtam ezt a szót. Apám egy olyan tartást,
precízséget, pontosságot, őszinteséget nevelt belém, amit az üzleti életben még
ma is kamatoztatok. Nekem apám egy sziget volt, egy szikla, aki a biztonságot jelentette
az életemben. 1958-ban halt meg. Nem telik el nap még ma sem, hogy ne gondolnék rá
hálával. Sokszor még álmodom is róla.

Rettentően rossz tanuló voltam, utáltam tanulni, csak a sportnak éltem. A fociban
kapusként kezdtem, majd balösszekötőként folytattam. Gyerekkorom legboldogabb
időszakai azok a nyarak voltak, amiket Derekegyházán, a Weiss Manfréd birtokon
töltöttem. Derekegyháza mintagazdaságnak számított. Az egész birtokot –
magyarországi viszonylatban egyedülálló módon – csatornázták. Weiss Manfrédék
– és sok más gyáros is – szociálisan gondolkozó emberek voltak. A parasztok, a
munkások családtagjaival is törődtek. Megbecsülték őket. Iskolákat, lakásokat
építettek nekik. A kapitalisták nem mind dagadt, szivarozó emberek, akik munkásokat
reggeliznek.

Apám nagyon közeli kapcsolatba került Raoul Wallenberggel. Esténként bridzseltek,
így én is jól megismerhettem őt. Wallenberg is, akár egy kistisztviselő, reggel
elment a "munkába", és este hazajött. Akkoriban ezekről a bátor
"embermentéseiről" már sokan tudtak Budapesten. Esténként gyakran mesélt
részleteket. A kártyaparti mindig vacsora után kezdődött a svéd követségen. Egyik
este aztán belépett az inas, és bejelentette: "Nagyságos úr, megjöttek az
oroszok." Erre apám azt mondta: "Négy pikk" Akkor jöttem rá, hogy itt most vége
egy világnak, amit addig ismertem. Anyámat úgy mentettük meg attól, hogy az orosz
katonák megerőszakolják, hogy bedugtuk az ágyba, és ráültünk, mintha egy nagy
párna volna.

– Az emigráció évei alatt mit tudott Magyarországról, mi volt a kapcsolata a
hazájával és a volt gyárával?

– Egész idő alatt összesen kétszer jártam Magyarországon. A hetvenes években
kértem és kaptam vízumot Magyarországra, ami kétnapos átutazásra jogosított.
Először elmentem Derekegyházára, ahol a kastély volt. Szeretetotthon lett belőle.
Aztán fölutaztam Pestre a gyárhoz. Hatalmas vörös csillagot raktak a homlokzatára,
akkor tovább hajtottam a Várba, az Uri utcai házunkhoz. Török követség lett
belőle. A gimnáziumot is megnéztem, azon is hatalmas vörös csillag "fénylett". A
két napot le sem töltöttem, azonnal elmenekültem. Még egyszer jöttem haza később
az amerikai gyermekeimmel, hogy megmutassam nekik – és hogy értékeljék azt –, amit
megúsztak. A nyolcvanas évek legvégéig eszembe se jutott, hogy hazatérjek.

– És akkor miért, hiszen ekkorra már Amerikában is és Olaszországban is újra
sikeres szeszgyárossá, elismert üzletemberré vált. Nem félt, hogy itthon még
egyszer "lenullázzák"? Miért vagy kiért jött vissza mégis?

– Egy magyarországi látogatás alkalmával vasárnap elmentünk a Mátyás
templomba egy zenés misére. Nagyon megrázott és felkavart annak a rengeteg-rengeteg
ősz, szegényen öltözött öregembernek a látványa. Egyetlen mosolygós arcot sem
láttam. A szemükből fénytelen, boldogtalan beletörődés áradt. Mikor a végén
eljátszották a Himnuszt – bár ritkán mutatom ki az érzéseimet –, elkezdtem
sírni. Akkor határoztam el, hogy hazajövök, hogy tegyek valamit az itteni emberekért.
Úgy gondoltam, hogy ennek érdekében esetleg még közéleti szerepet is vállalok.

1987 nyarán felhívott engem egyik legjobb barátom, Munk Péter, és elmondta, hogy
nemrég tárgyalt Magyarországon Demján Sándorral. Demján egy nyugati stílusú
szocialista üzletember, bankvezér volt. Unicummal kínálta őt beszélgetés közben,
ám Munk azt mondta, délelőtt tizenegykor nem iszik unicumot. De ha mégis, akkor az
eredetit, és nem azt, amit a jó kommunisták elloptak a legjobb barátjától. Erre
Demján megkérdezte, ki az ő legjobb barátja, és nagyon megdöbbentette, amikor a
Zwack nevet hallotta. Nem is gondolta, hogy él még valaki a családból. Demján úgy
vélte, bűn volt a mi családunkat elkergetni, és megkérte Munkot, hogy szervezzen meg
velem egy találkozót. Demján meghívására a feleségemmel Budapestre utaztunk. A
reptéren két hatalmas fekete Mercedes várt, és felvittek minket a Hiltonba. Demján az
irodájában várt ránk. Nekem ő rögtön szimpatikus lett, úgy éreztem, én is neki.

– Miről beszélgettek?

– Arról, hogy ha visszajönnék Magyarországra, csinálhatnánk egy vegyes
vállalatot, és a Zwack cég a zászlóvivője lehetne újra a magyar élelmiszeripar
luxustermékeinek. Engem ez az ajánlat nagyon érdekelt. Odahaza elmeséltem olasz
partnereimnek, de ők ellenezték. Én azonban ennek ellenére 1988 szeptemberében az
egész családot beültettem a kocsiba, és Budapestre jöttünk. 1989 júliusában
társammal, Emil Underberggel megalapítottuk a vegyes vállalatot.

– Hogyan lett egyszer csak amerikai nagykövet?

– Ez Jeszenszky Géza, akkori külügyminiszter ötlete volt: itt egy ember, aki
magyar volt, de amerikai lett, aki képes arra, hogy az ország érdekeit a saját
érdekei fölé emelje. Csináljunk belőle nagykövetet. Később csak azért fordult
ellenem, mert százával kapta a feljelentő telefonokat, leveleket Bollobás Enikőtől,
aki egy megszállott nő, egy "pártapáca" volt. Úgy érezte, hogy én a kormány
ellen dolgozom. Ez hazugság volt. A kormányt én mindig a leghűségesebben szolgáltam
és a leglojálisabban képviseltem.

Mikor Reagan elnökkel találkoztunk először, mindenki dermedt csendben ült. Akkor
fogtam magam, és megkérdeztem tőle, hogyan lett ő kemény jobboldali "héjából"
egy viszonylag mérsékelt politikus. Ő imádta ezt a kérdést, és boldogan, örömmel
válaszolt, így teljesen föllazult köztünk a légkör. Ezután Jeszenszky engem
hivatalosan megrótt, amiért – szerintük – nem viselkedtem diplomatikusan. Pedig az
amerikai szellem azt követeli, hogy az ember őszintén kérdezze meg, amire valóban
kíváncsi. Az ottani diplomáciában díjazzák az őszinteséget és a bátorságot.
Ellentétben a hazaival. Utólag is úgy érzem, a külügy akkori vezetőinek fogalmuk
sem volt arról, hogy Washingtonban hogyan kell forgolódni. Hiába hivatkoznak arra, hogy
ők beszélnek angolul. Ez édeskevés. A szovjet tanácsos is beszélt angolul. Nehezen
bocsátották meg nekem, hogy én nem a nagyköveti fizetésből éltem, velük
ellentétben. Ők a párt érdekeit az ország érdekei fölé helyezték. Ez
megbocsáthatatlan bűn, és ezt én megpróbáltam tudatni az ország
közvéleményével. Diplomatáinknak magyar világpolgárnak kell lenniük, és nem
világidegen magyaroknak.

– Mi az, amit hiányol, amit sajnál, hogy nincs meg – vagy ami nem működik –
a magyar emberek, vállalkozók életében?

– Ami a legszembetűnőbb módon hiányzik, az a hit. Itt az emberek nagy része
nem hisz. Az igazi hit alapja lehet rengeteg értéknek. Ezt nem látni sem a
fiataloknál, sem az öregeknél. A másik, ami nagyon hiányzik, a fegyelem, az adott
szó betartása. Rengeteg inkorrekt dolog történik, amit ráadásul, aki megteszi, nem
is tartja inkorrektnek.

Fontos lenne az is, hogy az emberek személyes dolgaik, érdekeik elé tudják helyezni
egy gyár, egy ország érdekeit. Az igazi siker, gazdagság csak így tud működni.
Hiánycikknek tartom a nyíltságot, az egyszerűséget, a közvetlenséget a
kommunikációban. Ha például engem meghívnak az angol királynőhöz egy fogadásra,
én ugyanolyan őszintén, kedvesen beszélgetek és megtalálom a hangot vele, is mint
Budapesten egy bányász gyerekével.

– Több évtizedes tapasztalatai alapján mit tanácsolna azoknak, akik vezetni,
vállalkozni akarnak? Ha van kedve, mondja el nekem pontokba szedve, távirati stílusban.


1. A haszon nem bűnös, csúnya szó. A haszon nem más, mint a munkád
gyümölcse.

2. Ne törekedj gyors profit megszerzésére, hosszú távon tervezz. A céged
jövője és az ország jövője összefügg.

3. Minden elsősorban rajtad múlik, nem másokon.

4. Hidd el, hogy téged nem lehet legyőzni.

5. Az irigységtől nem leszel gazdagabb, a gyűlölet viszont beteggé tehet.

6. Fontosabb szó az, hogy "te", mint az, hogy "én".

7. Ha igazi sikert akarsz, az alkalmazottaid családtagjaival is törődj. Ez majd
arra indítja az alkalmazottakat, hogy lojálisak legyenek a céghez. Többek között
ebben különbözik a felelősségteljes kapitalizmus a kommunizmustól.

8. Helyi szinten vegyél részt a politikai életben, és szavazz, hogy közvetlenül
is beleszólhass az ország gazdaságának alakulásába. Ne félj a hangodat hallatni.
Érted van a kormány, és nem te vagy a kormányért.

9. Mindannyian eladni szándékozunk – ki terméket, ki eszmét, ki politikát –,
mindannyian félünk az első kudarctól. Túl kell esni rajta. Mellesleg szerintem az a
kudarc, ha valaki meg sem próbálja megvalósítani azt, amiben hisz.

10. Sose kérdezd a vevőt, szüksége van-e a termékedre. A válasz úgyis
"nem" lesz. Kérdezd azt például: "Délelőtt vagy délután szállítsam?" Ne
hagyd, hogy a félelem megváltoztassa terveidet.

11. Sose felejtsd el, hogy Magyarország közel 10 millió lakosú ország, és
ebből körülbelül 7 millió ember szeretné az állásodat, úgyhogy sose ülj háttal
az irodád ajtajának, mindig csak szembe.

– Ön gazdag ember. Mit jelent az ön számára a pénz, minek látja, hogyan
kezeli? Egyáltalán, miért tartja fontosnak a gazdagságot?

– Nézze, nekem az a tapasztalatom, hogy szegény embernek ritkán van szerencséje
és ritkán van igaza. Azt hiszem, a sikert akarni kell. Nem maga a pénz az, ami
boldogít, hiszen a pénz nem más, mint a normális emberi élethez szükséges anyagi
javak szimbóluma. Higgye el, engem a pénz egyáltalán nem érdekel. Persze könny? ezt
nekem mondani, hiszen sok van belőle. Viszont érdekel mindaz, amit a pénz nyújt.
Pénzért veszek ennivalót, ruhát, benzint az autóba, ágyneműt, gyógyszert stb. A
pénztelenség okozta "sérülések" azok, amik sokszor eltorzítják, az emberi
méltóság szintje alá viszik az életet. S ez a dolog lényege.

– Hogyan jellemezné és mutatná be önmagát? Csak akkor válaszoljon erre, ha ezt
őszintén meg meri tenni.

– Nyílt, kedves, barátságos vagyok az emberekhez, de úgy érzem, ez sokszor
csak álarc, egyfajta önvédelem. Azt kell mondjam magának: annak ellenére, hogy
körül vagyok véve egy csodálatos, szerető családdal, rengeteg baráttal, ismerőssel
szerte a világon, alapjában véve rettentő magányos vagyok. Valami állandóan
hiányzik. Ez részint az egoizmusom miatt is van, tudniillik nem szeretem megosztani
nagyon sem az örömömet, sem a bajaimat másokkal. Ez aztán gyakran problémát okoz,
mert nekem is szükségem van tanácsra, és nem tudok kihez fordulni.

Az egyetlen dolog, ami engem ebben az életben igazán megfog és meghat: az egyszer?
emberek szenvedése. A véletlenekben nem nagyon hiszek. Nagy szerencsém volt, hogy úgy
születtem, hogy mindenem megvolt. Előnnyel indultam, ami szerintem jogtalan. E miatt
azonban nincsenek komplexusaim, vagyis nem szégyellem, hogy jó helyre születtem. Nagyon
tisztelem, és nagyra tartom például Somody Imrét, tudja, a Pharmavit Rt.
vezérigazgatóját.

– Igen, ismerem őt.

– Ő a semmiből hozta létre azt, amit én úgy kaptam. Nekem annyi az érdemem,
hogy az államosított céget, amelyik 1948-ban tulajdonképpen "meghalt", sikerült
újra naggyá tennem. Mit mondjak még… Úgy érzem, hogy bennem megvannak azok a
különleges tulajdonságok, amelyekkel tömegeket tudnék irányítani. Kíváncsi
vagyok, milyen lesz az élet húsz, ötven, száz év múlva. Lesz-e autó? Szétszedhető
lesz-e az emberi test? Aki tudja, mondja meg. Örülnék, ha a fiaim, akik valószínűleg
követnek a Zwack-cégben, legalulról indulnának majd a vállalati ranglétrán, tehát
a hordómosással kezdenék, ahogy annak idején én is. Szeretem a hazámat… Akkor is
szerettem, mikor rossz volt hozzám. Hiszem, hogy még tehetek érte.


Ronald Reagan levele



1991. február 14.



Tisztelt Zwack Nagykövet Úr!



Kérem, fogadja szívből jövő köszönetemet, amiért megemlékezett "39.
születésnapom 41. évfordulójáról."

Táviratát nagyon bájosnak találtam, kedvességét köszönöm. Barátsága többet
jelent nekem, mint hinné.

A születésnapi ünnepség pompás volt, és ehhez az Ön figyelmessége is
hozzájárult.

Nancy forró jókívánságait és nagyrabecsülését is tolmácsolom.

Isten áldja:

Híve:

    Ronald Reagan


George Bush levele



1994. november 28.



Kedves Péter!



Köszönöm november 15-ei szép levelét. Nagyon örülök, hogy újra hírt kaptam Öntől,
amely szerint jól van, és élvezi képviselői munkáját.

Barbarával együtt ízlelgetjük a magánélet boldogságát. Rengeteget utazunk előadói
körutainkra, de még így is több időt tudunk a családunknak szentelni, mint korábban.
Isten áldásának tartjuk, hogy ilyen szép az életünk, Péter.

Nagyon büszkék vagyunk George-ra és kormányzójelölt fiunkra, Jebre, aki ugyan
vesztett, de nagyon jó benyomást keltett Floridában.

Köszönöm, hogy jelentkezett, Péter.

Barbara velem együtt melegen üdvözli, s jókívánságait küldi Önnek.

Üdvözlettel:

George Bush

Olvasson tovább: