Kereső toggle

Online nemzedék

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Punkok és deszkások, kopaszok és diszkóba járók... Ha lehet, nem keverednek, mégis
sok minden közös bennük. A tizenéves korosztályhoz ma az Egyesült Államokban
mintegy 31 millióan tartoznak, és a demográfusok előrejelzései szerint 2010-re már
35 millióan lesznek. Ez az a generáció, amely a fejlett világ országaiban már
viszonylagos jólétben nőtt fel, a háborút és a nélkülözést sokuknak talán a szülei
sem ismerték, csak hírből. Számukra természetes hírforrás a kábeltévé és az
internet, és jövőképük kialakításához sikermodellek sokasága áll rendelkezésre.
A közelmúltbeli iskolai tragédia azonban, melynek során két coloradói diák robbanószerekkel
és lőfegyverekkel felszerelkezve tucatnyi iskolatársát és tanárát gyilkolta meg,
majd öngyilkosságot követett el, arra hívja fel a figyelmet, hogy valami mégis hiányzik
az életükből. Széles körben arra keresik ma a választ: hol rontottuk el? Erről, és
a tizenéveseket érő legerősebb hatásokról, többek között az internet-kultúra
befolyásáról közölt összeállítást az amerikai Time és a Newsweek magazin.



    Fotó: Hetek archív

Sokszor elhangzik, mégis tragikusan igaz: a mai tizenévesek jelentős része magányosnak
érzi magát, képtelen emberi kapcsolatot teremteni a felnőttekkel, és néha még kortársaival
is. Bármennyire is igyekszik önállósodni, a legtöbb tinédzser ki van éhezve a felnőtt
tekintélyre. A hiány pótlására létrejövő sajátos világuk fő elemei a komputerjátékok
és a filmek, melyekben a brutalitás hétköznapi valóság. A littletoni gyilkos tinédzserek
szülei a tragédia után azt nyilatkozták: soha nem gondoltuk, hogy a fiaink ölni tudnának.
Tudtak. Joggal tehető fel a kérdés: ismerjük-e gyermekeinket? Ismerjük-e azt a
kamaszt, aki ideje nagy részét a szülei felügyeletén kívül tölti, és akinek az ebédidő
a legjobb esetben a mikrosütő bekapcsolását jelenti?



Sötétben szörföznek



A magány érzelmi vákuumot hoz létre, amelyet a különféle szubkultúrák intenzív módon
képesek betölteni. Ennek egy része az identitáskeresés természetes velejárója is
lehet, hiszen az elfogadottság iránti igény igen erős, az emberben, egyesek szerint,
szinte az éhséghez hasonlítható biológiai szükséglet. Különösen intenzíven
jelentkezik ez a kora kamaszkorban, 12-14 évesen. Az együvé tartozás keresése, az
egyforma öltözködés szinte menedék, elrejtőzés a hasonlóak csoportjában. Háromévesen
ez a kedvenc plüssállatka szorongatásában nyilvánul meg, 16 évesen a tetoválásban,
vagy az egyendivat viselésében.

Még azoknak a szülőknek is, akik amúgy komolyan vennék gyermekük felügyeletét,
sokszor gondot jelent az "online nemzedék" figyelemmel kísérése. Sok szülő –
akár számítástechnikai képzetlensége, akár gyermeke nagyobb találékonysága okán
– nem képes ellenőrizni, hol barangol csemetéje, amikor a számítógép mellett ül.


Az internet széles kör? elterjedése persze vitán felül hasznos is, hiszen beláthatatlan
új lehetőséget nyit meg a tanulás számára. Honnan tudhatjuk azonban, hogy a felügyelet
nélkül "szörföző" gyerek éppen az iskolában kapott leckéhez gyűjt anyagot az
esőerdők élővilágáról, vagy egy neonáci weboldalt olvasgat olyan elmélyülten?
Esetleg egy pornóoldal képeit nézegeti, vagy a terroristák által bevethető legújabb
csodafegyvereket tanulmányozza? Minden szülő tisztában van azzal, hogy az internet
használatának ismerete a gyereknek csak előnyére válik, hiszen az ő jövője részben
már erre épül. Ugyanakkor természetes, hogy mindenki szeretné megválogatni, mi jut
be az otthonába, és kiszűrni az általa feleslegesnek vagy egyenesen károsnak ítélt
szemetet. Még ha éppen a mi gyermekünk nem is játszik vérfürdőt valamely népszerű
számítógépes játék ürügyén, minden egyes alkalommal, amikor bekapcsolja a számítógépet,
egy olyan világ nyílik meg előtte, amelynek hatása, az általa képviselt értékek és
csábítások mély nyomot hagynak benne.



Csevegés álnéven



Egyértelmű, hogy a coloradói gyilkosokat nem kifejezetten az internet vezette tettük
elkövetéséhez, de tény, hogy maguk is gyakori látogatói voltak neonáci, rasszista
weboldalaknak, és fenntartottak ilyet. A Sony Doom játékáról például a következő
kommentárt tették közzé a világhálón: "Elég a nyavalygásból! Ezek csak karcolások.
Öld meg mindet!"

Az internet régen túlhaladta az "olvasd el és égesd el" szlogenjét. Üzenete hatásos
és maradandó, jelenléte a kultúrából kitörölhetetlen. Michael Thompson klinikai
pszichológus bostoni kamaszokat kérdezett meg arról, vajon érzik-e veszélyeztetettségüket
az interneten kalandozva. Következtetése szerint a tinédzserek nincsenek tisztában a rájuk
leselkedő veszélyekkel, hiszen azok sokkal elvontabb módon jelennek meg, mint mondjuk a
fára mászás esetében. A világháló csodája és veszélye nem is abban áll, hogy általa
kitekintést nyerünk a világba, hanem abban, hogy otthonunkba hozza a világot – annak
minden szépségével és mocskával együtt. Reményre ad azonban okot az, hogy legalább
esélyünk van megismerni a "ellenséget", és megfelelő stratégiát kidolgozni
annak érdekében, hogy a hálón keresztül minél kevesebb negatív, és minél több
pozitív hatás érje a gyerekeket.

A veszély valós. Amíg egy kamaszlány órákat cseveg a telefonon, a szülő viszonylag
könnyen ellenőrizheti, ki van a másik oldalon. Amint azonban rákapcsolódik az
internetre, ő maga sem láthatja át, vajon a magát vele egykorú lánynak valló beszélgetőtárs
nem egy ötvenes éveit taposó úr-e, aki különös vonzalmat érez a fiatal lányok iránt.
A világhálón csevegők inkognitóját védő intézkedések természetesen azokat is védik,
akik nem tiszta szándékkal kapcsolódnak be a társalgásba.

Az ehhez hasonló veszélyek enyhítését ma már sok olyan speciális program szolgálja,
amelyek a szülőket segítik gyermekeik kalandozásának nyomon követésében. Az
America Online nevű, nagy forgalmat bonyolító internetes szolgáltató lehetővé teszi
ügyfeleinek, hogy programjuk csak azokat az e-maileket fogadja, melyeknek feladói egy előre
megadott levelezői címlistán szerepelnek. Bármely e-mail programon végigtekinthető,
honnan érkeznek üzenetek. A beérkező levelek arról is árulkodnak, mi megy ki – még
egy nem válaszként érkező megkeresés is áruló jel lehet, ha az mondjuk a Ku Klux
Klantól érkezik, hogy kiváncsi gyermekünk néha veszélyes vizeken evez.



"Szülő a láthatáron"-kód



Sok szülő a levéltitok megsértésével tartja egyenértékűnek az ilyen ellenőrzést.
Mások azonban gyakorlattá teszik, hogy időnként megállnak a gépet megszállottan verő
gyermekük mellett, és néhány pillantással felmérik, mi történik. A cseles gyermek
persze ilyenkor beírhatja a megfejthetetlen számkódot, közölve beszélgetőtársával,
hogy "szülő a láthatáron". Súlyosabb esetben annak közlésére is van lehetőség,
hogy a szülő éppen beleolvas a levélbe. Minden percben természetesen nem tarthatjuk
felügyelet alatt a gyereket, de arra mindenképpen meg kell tanítani, hogy személyes
információt nem szabad kiadnia – ez éppoly alapvető a komputerek korában, mint
annak előtte a "ne fogadj el cukorkát idegen bácsiktól" törvénye. Nagyobbak esetében
természetesen már technikásabb megoldásokat kell keresni. A témában készült
amerikai felmérések szerint a szülők nagyobb része úgy érzi, megfelelő információkkal
rendelkezik arról, merre jár gyermeke nap mint nap az Interneten. A Time és a CNN nemrég
végzett vizsgálata azonban ellenkező eredményt hozott: a megkérdezett amerikai
kamaszok 62 százaléka vélte úgy, hogy szüleinek igen kevés vagy semmi fogalma nincs
arról, milyen honlapokat látogatnak több-kevesebb rendszerességgel. Valószínűleg
nincs ez másként a világ más részein sem. Ezen próbál segíteni az AOL "csak
fiataloknak" szánt, szorosan ellenőrzött programja, amelynek szerkesztői távol
tartanak minden olyan megnyilatkozást a beszélgetőfórumok fiatal résztvevőitől,
amely egészséges személyiségfejlődésüket károsan befolyásolhatná.

Más szűrőrendszerek eltérő módszerekkel próbálkozva védik a világhálót látogató
gyerekeket. Van olyan program, amely bizonyos tiltott kulcsszavakat jelöl meg, és lezárja
a hozzáférési lehetőséget minden olyan honlaphoz, amelyet ezek alapján kifogásolhatónak
talál. A rendszerek tipikus hibája persze, hogy nem rendelkeznek megfelelő mérlegelési
képességgel. Megtörténhet, hogy valaki szeretne kapcsolatot teremteni egy ifjúsági
focicsapattal, de nem tud, mivel a pedofilek elleni védelem letiltotta a "12 év alatti
fiúk" címszót. A monitor ugyanígy elzárja a gyerek elől azt a lehetőséget, hogy
biológiaórára információt gyűjtsön mellrákról, mivel a pornóoldalakra való
tekintettel a női testrészek megnevezései – természetesen – a tiltott kategóriába
esnek.

A ma elérhető legmodernebb szűrők már valamivel rugalmasabbak, és a szülők egyéni
megfontolásához alkalmazkodva működnek, akik maguk választhatják meg, milyen típusú
honlapokhoz nem engedik hozzáférni gyermekeiket. Ilyen lehetőséget kínál a
Cyberpatrol és a Net Nanny ("Hálódada"). Nagyon sok internetes szolgáltató kínál
hasonló lehetőségeket, de általában nem teszik egyértelművé, milyen alapon, és
milyen értékek mentén szűrik meg a hozzáférhető információt. Fontos ezért, hogy
a szülők tisztában legyenek azzal, hogy amit pénzükért vásárolnak, az megegyezik
saját értékrendjükkel. A szűrőprogramok persze nem oldanak meg minden gondot egy
csapásra, hiszen a szülői felügyelet továbbra is nélkülözhetetlen marad. Végül
is senki más nem felelős egy gyerek jólétéért és biztonságáért, mint maga a szülő.
Ezt a feladatot nem lehet áthárítani egyetlen komputerprogramra sem. A gyerek számítógépes
kalandozásainak figyelemmel kísérése semmiben sem különbözik attól, amikor a szülő
leszalad a játszótérre körülnézni, kik járnak arra, biztonságos helyen van-e a
gyerek. A tizenévesek találékonysága ugyan végtelen, és nincs az a szűrőprogram,
ami nem játszható ki a szülő távollétében, de létezik egy sokkal fontosabb és hatékonyabb
program: a szülő és a gyerek között kiépített bizalmi kapcsolat.

Olvasson tovább: