Kereső toggle

Egymilliós telefonhívás

Hajdúsági igaz mese

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy idős néni, akinek se családja, se kutyája,
csak egy milliója. Gondolt egyet, és felkereste a bihardancsházai Polgármesteri
Hivatalt, hogy ő bizony valamilyen nemes célra fel szeretné ajánlani ezt az összeget.
Járatlan lévén az ilyen ügyekben, segítséget kért a hivatal egyik munkatársától.
A történet folytatódott, de a híradásokban megszokottakkal ellentétben nem krimibe,
hanem mesébe illő módón.

Így született meg – az önkormányzati alkalmazott javaslatára – a döntés: a
legjobb helye ennek a pénznek – helyben nem lévén iskola – a szomszédos Báránd
általános iskolájában lenne. A 88 éves idős asszonynak tetszett az ötlet. Ráadásul
az iskola igazgatója régi ismerőse volt, sőt, sok évig laktak egymás mellett jó
szomszédságban. Deli Andor iskolaigazgató így emlékszik vissza a történtekre: "Február
végén, március elején csörrent meg a telefon. A vonal végén az előadó aziránt érdeklődött,
hogy még mindig én vagyok-e az iskola vezetője, mert ha igen, akkor Irénke néni egy,
azaz egymillió forintos alapítvánnyal szeretné támogatni az iskolát. "Az idős
asszony évekig volt szomszédom, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Örömmel vettük a
felajánlást. Viszont gondot okozott, hogy nem volt még gyakorlatunk alapítvány létrehozásában".
Ám a mese folytatódott, hiszen ebben a helyzetben jelentkezett egy fiatal ügyvéd, dr.
Gál György, aki térítésmentesen elvállalta az üggyel kapcsolatos jogi feladatokat.
Azóta már Rákosi Irén néven bejegyezték az alapítványt. Az adományozó
ragaszkodott hozzá, hogy a saját nevét fémjelző alapítvány jöjjön létre az
iskola székhelyével. Az összeget befizették a Polgár és Vidéke Takarékszövetkezethez,
ahol tartósan lekötötték a felajánlott összeget, melynek kamatait lehet felhasználni
elsősorban a hátrányos helyzet? tanulók esélyegyenlőségének biztosítására. Egyébként
már most is több ez 1 millió forintnál, 1 millió 50 ezer forint, de rövidesen más
bevételekből is növekszik az összeg.

Felkerestük az adományozót is otthonában. A mintegy 200 fős település kongott az ürességtől
kora délután. A régi házikó, amelyben egykor posta működött, a falu főutcáján
található. Az idős hölgy kissé megilletődve fogadott bennünket. "Nagyon nagy ma nálam
a forgalom. Kétszer is keresett már az Andor, hogy látogatóim lesznek az alapítvány
miatt"– mondta kedvesen, majd folytatta: "Tudják, nekem nincsen senki hozzátartozóm.
A férjem meghalt, gyermekeink sajnos nem születtek. A falu is kihalófélben van, főleg
nyugdíjasok és – sajnos – alkoholisták laknak itt. Semmi értelme annak, hogy
Dancsházán valamit kezdeményezzen az ember, ezért gondoltam úgy, hogy annak a háznak
az árát, amit a közeli Bárándon eladtam, az Újfalusi Gyermekvárosra hagyom. A Polgármesteri
Hivatalban viszont tanácsolták, hogy jobb lenne talán, ha a szülőfalumban az iskolának
adnám ezt a pénzt. Nekem persze tetszett az ötlet, csak addig nem jutott eszembe.
Tudom, hogy nem túl magas ez az összeg, de örülök, hogy a szülőfalumért tehetek
valamit. Tudja – tette hozzá a nyugdíjas postamesterné – ahelyett, hogy bankba,
vagy valamiféle kockázatos kötvénybe raktam volna a pénzt, inkább a gyerekeknek
legyen jobb esélye a tanulásra."

Az alapítvány számlaszáma, ahová a további befizetéseket is várják:


Polgár és Vidéke Takarékszövetkezet: 61200261-10115442.

Olvasson tovább: